Új Szó, 2011. november (64. évfolyam, 253-276. szám)

2011-11-25 / 272. szám, péntek

4 Régió ÚJ SZÓ 2011. NOVEMBER 25. www.ujszo.com RENDŐRSÉGI NAPLO Holtan találták az eltűnt férfit Szkáros. Holtan találta a rendőrség azt a kassai férfit, aki­nek az eltűnését a napokban jelentették be. A tetemet szerdán délben találták meg a Szkáros melletti erdőben. A férfi, a ha­lottkém véleménye szerint, már egy nappal korábban halott volt. A holttest a hasán feküdt, könyökhajlatában fel voltak vágva az erei. A lába leégett, vélhetően beleesett abba a tűzbe, melynek nyomait a tetthelyen megtalálták. A rendőrség el­rendelte a boncolást. Az idegenkezűség nem zárható ki. A rendőrség emberölés gyanújával indított eljárást. (TASR) Meghalt az elhanyagolt gyerek Kassa. Eljárást indított a rendőrség a 28 éves kassai Matúš P., és a 30 éves Jana H. ellen. A pár nem gondoskodott a gye­rekéről, a négyéves kislány pedig belehalt ebbe. Az elhanya­golt, piszkos, lesoványodott holttestet január 29-én találták meg. Súlyosan legyengült a kis Diana immunrendszere, és kétoldali tüdőgyulladást kapott. A gyerek iszonyatos kínok között halhatott meg, saját hányadékába fulladt bele. A bon­colás során a gyomortartalmat a tüdőben találták meg. A szülők 2-től 5 évig terjedő szabadságvesztésre számíthat­nak. (TASR) Kínozta a feleségét Bozókszabadi (Bzovská Lehôtka). Hónapokon át kínoz­ta 35 éves feleségét egy 44 éves férfi a zólyomi járásbeli Bo- zókszabadiban. A férfi késeket dobált a nő kezébe, és szu­ronnyal fenyegette. Legutóbb húsvágó bárdot dobott az ar­cába. Egyelőre nem lehet tudni, hogy a nő mennyi idő alatt épül fel sérüléseiből. A rendőrség indítványozta az agresszív férj vizsgálati fogságba helyezését. (SITA) Hat autó ütközött össze Lófalu (Kobyly). Tömegkarambol történt tegnap reggel a bártfai járásbeli Lófaluban. A településen hat autó ütközött össze. Személyi sérülés nem történt. Az érintett szakaszon rendőrök irányították a forgalmat. A baleset körülményeit vizsgálják. (TASR) Részegen vezetett Alsókubin. Közúti ellenőrzés során alkoholszondás vizs­gálatnak vetett alá egy alsókubini sofőrt a rendőrség. A férfi 1,6 ezrelékes alkoholszinttel vérében ült a volánhoz. A rend­őrség tudatmódosító szer befolyása alatt elkövetett veszé­lyeztetés gyanújával indított ellene eljárást. Az üggyel gyor­sított eljárásban foglalkoznak. (SITA) Kigyulladt egy családi ház Csetnek. Kigyulladt egy családi ház a rozsnyói járásbeli Csetneken szerda este. A tűzoltók négy órán át küzdöttek a lángokkal. A tüzet egy régóta nem tisztított kémény okozta, melyben izzani kezdtek és kigyulladtak a lerakódások. A tűzoltók gyors fellépésének köszönhetően a lángok nem ter­jedtek tovább. Az anyagi kár 600 euróra tehető. (SITA) Csalót köröz a rendőrség Zsolna. Hitelcsalás bűntette miatt körözik az 51 éves ne- meskosztolányi (Zemianske Kostoľany) Alexander Gáspárt. A körözött személy 175 centiméter magas, közepes testalka­tú, szürkéskék szeme és barna, helyenként már őszülő haja van. A rendőrség kéri, aki tudja, hol tartózkodik, hívja a 158-as telefonszámot, (ú) 73 éves nőt köröznek Besztercebánya. Körözi a rendőrség a 73 éves besz­tercebányai Dana Jamriškovát. A nőt csalás miatt kere­sik. Sem állandó, sem ideiglenes lakhelyén nem tartóz­kodik. Fennáll a veszélye, hogy a bűncselekményeket továbbra is folytatja. A rendőrség kéri, aki tud róla va­lamit, jelentse a legkötelebbi rendőrőrsön vagy a 158-as telefonszámon. (TASR) A Slovglass a járás legnagyobb munkáltatója, a fenyegető csőd miatt 435 dolgozó kerülhet utcára Kényszerszabadságon a poltári üveggyár dolgozói Poltár. November 8-tól kényszerszabadságukat töltik a poltári Slovglass üveggyár alkalmazottai. A több mint két hete tar­tó leállás után tegnap egy napra a csomagoló­részleg dolgozóit behív­ták ugyan dolgozni, de a gyár 435 alkalmazottjá­nak túlnyomó része ott­hon várja, mi lesz a gyár további sorsa. SZÁSZl ZOLTÁN A Slovglassban november 8-án ismét leállították a föld­gázszolgáltatást, villany még van, rakodni, csomagolni még lehet, de gáz nélkül nem működnek a gyártósorok és az olvasztókemencék. Az üveg­gyári dolgozókon eluralkodott a bizonytalanság, sokan lassan felélik minden tartalékukat. Ér­tesüléseink szerint augusztus óta csak fizetésük töredékét kapják, vannak olyan családok, amelyeknek az elmúlt negyed­év alatt havi 100-200 euró volt minden bevétele. Az emberek elkeseredettek, sokan már re­mélni sem merik, hogy a gyár helyzete jobbra fordul. A cso­magolórészlegbe behívott dol­gozók tegnap hidegben voltak kénytelenek dolgozni, néhány kisebb, a karácsonyi piacra szánt megrendelést teljesítet­tek. A gyár termékeinek 95 százalékát eddig a nyugat-eu­rópai piacon tudta értékesíteni. A gázszolgáltatással már ta­valy év végétől gondok vannak, a kifizetetlen számlák miatt a gázt idén januárban egyszer már elzárták. Akkor gázszol­gáltatót váltott a gyár vezetése, de most az új szolgáltatóval megismétlődött az év eleji helyzet. A januári leálláskor a három olvasztókemence közül kettő el is romlott, a termelés újraindításakor már csak egy kádat tudtak üzembe helyezni. Júniusban biztatónak lát­szott a helyzet, egy orosz be­fektető cég jelentkezett beru­házóként. Állítólag 8 millió eu- rót fordítottak volna a poltári üveggyár megmentésére és fej­lesztésére, azzal a feltétellel, hogy csak a számlák kifizetése után kezdtek volna bele az át­szervezésbe. A gyár vezetésétől nem kaptak garanciát a szám­lák kiegyenlítésére, így való­színűleg elállnak a tervezett beruházástól. A poltári Slovglassra valószínűleg csődeljárás vár, ez a hosszadalmas folyamat viszont senkinek nem ked­vez. A helyiek szerint egyre kevesebb az esély arra, hogy egyáltalán újra beinduljon, perspektivikusan fejlődhes­sen a poltári üveggyártás. A Slovglass a Poltári járás legnagyobb munkáltatója, a fenyegető csőd miatt 435 dolgozó kerülhet utcára. Az októberi adatok szerint a Poltári járásban jelenleg 2558 fő keres munkát, ami a munkaképes lakosság 22,45 százaléka. Ha bezár a gyár, a munkanélküliek száma megközelítheti a háromezer főt. Megoldást egy tőkeerős befektető jelentene, de ilyenről pillanatnyilag nincs információ. Az elhúzódó földmunkák okozta kényelmetlenségek miatt sok dunaszerdahelyi lakos panaszt tett Befejeződött a beruházás első szakasza Dunaszerdahely. Március­ban kezdődött, és a napokban fejeződött be annak a beruhá­zásnak az első szakasza, mely a távhőszolgáltatás korszerűsíté­sét célozta. Hét hónap alatt csaknem négy kilométer cső­vezeték került a földbe; a mun­kálatok időnként nem kis fenn­akadásokat okoztak a közleke­désben. „Húsz év távlatában a távhő­szolgáltatás legnagyobb volu­menű korszerűsítését valósít­juk meg Dunaszerdahelyen, ami az árak stabüizálását hoz­za magával - mondta Varga Vilmos, a Grafobal Group Energy csoporthoz tartozó Southern! igazgatója. - A hő előállítása és szállítása a tízmil­lió eurót meghaladó, részben európai uniós támogatással megvalósított beruházásnak köszönhetően nemcsak gazda­ságosabbá, de környezetkímé­lőbbé is válik. Az új csővezeté­kek egy rendszerbe kapcsolják a város hét kazánházát; tech­nológiai újításnak számít, hogy előszigetelt csövek kerültek a földbe, melyek hőszigetelő tu­lajdonsága 10 százalékkal jobb a hagyományos ásványgyapot- szigetelesésűekénél. Ezáltal csökkenteni tudjuk a szállítás során fellépő hőveszteséget.” A földmunkák nem kis fel­fordulást eredményeztek a vá­rosban, augusztus során több olvasónk panaszt emelt a Du­naszerdahelyen előállt „hadi­állapotok” miatt. Megkeresé­sünkre a kivitelező akkor úgy nyilatkozott: a földmunkák so­rán számos problémával szem­besült; a legtöbb gondot az okozta, hogy a földben olyan vezetékeket is találtak, melyek nem szerepeltek a dokumentá­cióban, s gyakorta a mélységi profilok sem egyeztek. A várost barázdáló „lövészárkok” mára eltűntek, november végéig le­folytatják a használatbavételi eljárást is. A fejlesztés következő szaka­sza a tervezettnél tizenegy hó­nappal később, 2012 márciu­sában kezdődik. A vállalat a Malom-lakótelepi központi ka­zánházban olyan, 5 megawatt teljesítményű kogenerációs be­rendezéseket helyez üzembe, melyek a hő előállításán és a víz melegítésén kívül elektro­mos energiát is termelnek. En­nek egy részét a kazánház vil- lamosenergia-igényének kielé­gítésére fordítják, míg egy má­sik része az országos elosztó- rendszerbe kerül. ,A kogenerációs egységek hadrendbe állítása a földgáz felhasználásának eddiginél ha­tékonyabb és környezetkímé­lőbb módját kínálja” - mondta Varga Vilmos, hozzátéve: a 2012 áprilisáig tartó felújítási munkálatok nem okoznak majd fennakadásokat a távhő­szolgáltatás terén. Tapasztalt, elismert szakértők adnak gyakorlati tanácsokat helytörténeti kutatásokhoz Holnap tanácskozik a honismereti társulás GULYÁS ZSUZSANNA tpolyszalka. A Limes-Ana- vum Regionális Honismereti Társulás holnap Ipolyszalkán tartja meg idei tanácskozását. A találkozón helytörténeti ku­tatásban jártas szakemberek osztják meg tapasztalataikat az érdeklődőkkel. .Azoknak szeretnénk segí­teni, akik fontosnak tartják ré­giójuk kulturális és történelmi értékeinek feltárását. Tapasz­talt, elismert szakértők véle­ményét és tanácsát kérhetik ki azok, akik kedvet éreznek a kutatáshoz” - tájékoztatta la­punkat Dániel Erzsébet, a Li- mes-Anavum Regionális Hon­ismereti Társulás elnöke. A tíz éve alakult civil szerveződés fő feladatának a szűkebb és tá- gabb értelemben vett haza megismertetését tartja. Évente töbh konferenciát és szakmai találkozót szerveznek, fontos­nak tartják a magyar-lengyel történelmi kapcsolat ápolását és elmélyítését is. Első ízben Kéménden ren­dezték meg a regionális hon­ismereti találkozót. „Sikeres rendezvény volt. Nemcsak a szakma képviselői voltak je­len, hanem lelkes amatőr hely­történészek is. Elsősorban ne­kik szeretnénk segítséget nyúj­tani. A párkányi régió legtöbb településének helytörténete nincs feltárva. Hiányoznak a településtörténettel foglalkozó kiadványok” - nyilatkozott a társulás vezetője. Dániel Er­zsébet pozitív példaként emlí­tette Bartot, Szőgyént, Ké- méndet, Muzslát, Kisújfalut és Csúzt. A fél tízkor kezdődő szom­bati találkozón Pénzes István Ipolyszalka szülötteiről, Droppán Béla, a Magyar Hon­ismereti Szövetség elnöke a magyarországi társulás mun­kájáról tart előadást. Momko Miloš, a hazai levéltári kutatá­sok lehetőségeit és a Biblio­theca Hungaricát mutatja be a résztvevőknek. Kis Róbert a Kisújfaluról megjelent helytör­téneti kiadványról, Oravetz Ferenc a Csúzról megjelent könyvről tart beszámolót. „A községek többségének nincs pénze az ilyen jellegű könyvek kiadására. Pályázati pénzek­ből viszont ez is megoldható. Egyebek mellett ebben is sze­retnénk segítségére lenni az önkormányzatoknak” - je­gyezte meg a Limes-Anavum társulás elnöke. A „lövészárkok" mára eltűntek, a tavaszi felújítás az ígéretek sze­rint nem okoz majd fennakadást (A szerző felvétele)

Next

/
Thumbnails
Contents