Új Szó, 2011. november (64. évfolyam, 253-276. szám)
2011-11-12 / 262. szám, szombat
14 ÉRDEKESSÉG PRESSZÓ ■ 2011. NOVEMBER 12. www.ujszo.com Nyolcvanéves, és még mindig imádja a sebességet Képzeljen maga elé egy sárga sportautót sötétített ablakokkal! A volánnál egy hölgy ül. Gyorsan, dinamikusan halad még a csúcsforgalomban is, rádudál az előtte „bénázókra”, a zebrán vacilláló gyalogosokra, türelmetlenül várja, hogy zöldre váltson a lámpa, majd elsőként hagyja ott a sort. Imádja a sebességet, balesete mégsem volt soha, gyorshajtásért is tavaly kapott először csekket. Pedig majd’ 50 éve vezet... O az édesanyám! Nemrég múlt 80 éves. Egyedi, testhez álló ajándékkal szerettem volna meglepni, beneveztem hát egy raliversenyre - ezzel a monológgal nyitotta beszélgetésünket Olasz Tibor mérnök, egy kis repülőiskola vezetője, édesanyja „szeme fénye”. Aztán pontosított: noha a sárga sportautó már a múlté, a mama máig imád vezetni, amit a ralipályán is bizonyított.- Hogy a csudába jutott az eszébe kőkemény raliversenyzők közé küldeni a saját édesanyját? Nem féltette?- A válasz sokkal összetettebb egy igennél vagy egy nemnél, és az előzmények ismerete is fontos. Édesanyám nemrég 51 évi házasság után vesztette el az akkor 88 esztendős apámat. Egy darabig úgy tűnt, hogy van elég ereje a gyász elviseléséhez, de 5-6 hónap múltán kijött rajta az elfojtott bánat, a mérhetetlen fájdalom. Különleges kapcsolatukat jól jellemzi, hogy mindig mindent együtt esiEgy darabig úgy tűnt, hogy van elég ereje a gyász elviseléséhez... náltak, teljes volt közöttük a harmónia. Még autóvezetés közben is. Rengeteget utaztak, mérnöki pontossággal megfelezve az utat: odafelé anyám, visszafelé apám ült a volánnál. A tévét is együtt nézték, kéz a kézben.- Erre szokták mondani, hogy élvezték a jól megérdemelt szép, csendes nyugdíjas éveket.- Tényleg gyönyörűen megvoltak azzal együtt, hogy anyám mindig is a pörgős, dinamikus életmódot szerette (aktív korában jogászként dolgozott), a vezetési stílusa is ilyen, mindmáig. Ha elindultak valahová kettesben, és ő vezetett, rácsodálkoztak a közlekedők, hogy milyen sportosan tekeri a kormányt. Nem tudhatták, hogy csak előrefelé olyan magabiztos, a tolatással hadilábon áll. A garázsból mindig az apám tolatott ki, majd átült az anyósülésre.- S aztán nem volt, aki segítsen, kettétört minden?- Aggódtam, bár tudtam, hogy a haláleset ellenére is megmaradt az autó és a sebesség szeretete anyámban. Közeledett a 80. születésnapja, melyen valami teljesen szokatlan, az önbizalmát visszaadó, a bánatból őt kizökkentő ajándékkal szerettem volna meglepni. Egy raliiskolát vezető barátom jóvoltából jött az ötlet: hadd próbálja ki a reflexeit és a tudását a mama az 5 kilométer hosszú kiskunlacházi versenypályán. Ha teljesíti a 3 futamot a barátom navigálásával, biztosan maradandó élményt szerez, és megnyugszik, hogy újra a régi.- Biztos vagyok benne, hogy féltette az édesanyját, de tudta, hogy végigcsinálja.- Aggódtam érte egy kicsit, ám annál nagyobb volt mindkettőnk öröme a siker láttán. Büszke voltam, büszke vagyok rá. Igazán jó ajándék volt!- Említette, hogy egyke. Amióta meghalt a papa, jut-e elég ideje az édesanyjára? Ki megy kihez?- Sietős életet élek, mégis legalább heti egy alkalommal meglátogatom anyámat, olykor meg ő autózik ki hozzánk. De hívja csak fel nyugodtan, hadd meséljen ő! Megfogadom a tanácsot, tárcsázom Magdi néni számát.- Mit szólt a szülinapi meglepetéshez?- Drága jó férjemet idézve azt mondhatom, hogy ha egy zsiráffal állított volna be a fiam, akkor se csodálkozhattam volna. Öröm és pici drukk közepette kezdtem hozzá az első körhöz azzal a hatalmas autóval. Saját megszokott kocsimon kívül sose vezettem mást. A második kör már csodálatos volt, a harmadikból meg szinte ki sem akartam jönni, sőt szívesen megismételtem volna.- Szóval tetszett a dolog.- Nagyon! A raliverseny önbizalmat adott, egyúttal megnyugtatott: a reflexeim még egy ilyen komoly pályán sem hagynak cserben.- Szinte a csodával határos, hogy ennyi év alatt, ilyen tempó mellett sosem volt még balesete.- Ügy látszik, a gyorsaságommal „elhagyom a balesetet”. Mindig is élveztem a sebességet, a vezetést - talán az adottságaim, a jó reflexeim miatt. Nagyszerű érzés, amikor az ember elsőként „ugrik meg” a sorból, ha zöldre vált a lámpa, de ma már kicsit óvatosabb vagyok. Fura, hogy csak tavaly büntettek meg először gyorshajtásért.- Ön szerint mi változott meg leginkább az elmúlt pár évtizedben az utakon?- Régebben az azonos gyártmányú kocsik sofőrjei villogva köszöntötték egymást, de ma már annyi az autó, és annyiféle, hogy ez nem n Nagyszerű érzés, amikor az ember elsőként „ ugrik meg” a sorból szokás. Az első szerelmemet — egy Zastavát — sose felejtem, bár később is inkább kis autókkal jártunk, és effélém van most is. Manapság olyan zsúfoltak a parkolók, hogy nagy kocsival talán be sem férnék.- A fia említette, hogy örökmozgó. Mi mindenre használja a 80 évesek körében ritka ajándéknak számító energiáját?- Valóban mindent gyorsan csinálok, ilyen a habitusom. Harmincöt éve megtanultam kötni, főzni, sütni is szeretek, de amióta a drága férjem elment, egy személyre már bajosabb. Persze, ha a két unokámat várom, az más. A 18 éves fiú meg a 21 éves lány is imádja a finomságokat, én meg örülök, hogy kedvükben járhatok.- Azért, ugye, jut idő egy kis kocsikázásra is?- Arra mindig, noha a régi nagy közös utazásoknak véget vetett a sors. Az volt az igazi, amikor kettesben indultunk útnak Most már inkább csak a telekre meg bevásárolni indulok autóval. A vezetési stílusom persze a régi, és igyekszem megőrizni optimizmusomat is. Takács Mariann, MTI-PRESS
