Új Szó, 2011. november (64. évfolyam, 253-276. szám)
2011-11-10 / 260. szám, csütörtök
8 Vélemény ÚJ SZÓ 2011. NOVEMBER 10. www.ujszo.com KÁRPÁT-MEDENCEI KITEKINTŐ (TASR/ AP-felvétel) SZEMSZÖG Nem ronthatjuk el! Alapvető jog az önrendelkezés Aktuális közéleti ügyekről tartottak sajtótájékoztatót az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) országos és helyi vezetői Váradon. A témák között szerepelt a népszámlálás, Románia alkotmányának megváltoztatása, a közigazgatási reform és a székelyföldi népszavazás is. A román adminisztráció csődje a népszámlálás - összegezte véleményüket Zatykó Gyula, az EMNP parti- umi megbízott elnöke, emlékeztetve a kaotikus szervezési módra, a rengeteg félretájékoztatásra és az egymással ellentmondó információkra, amelyek az elejétől kezdve jellemezték az összeírást. Nagyon aggasztó az is, hogy - önhibájukon kívül - sokan kimaradtak a cenzusból: az összeírás október 31-én lezárult, náluk pedig másnap legalább harmincán jelezték, hogy őket nem kereste fel a számlálóbiztos. Ez pedig hanem harminc családot jelent- nyomatékosította Zatykó Gyula. A másik problémakör, amivel foglalkozni kell az, hogy bár végleges eredmények még sokára lesznek, az már most nyilvánvaló, hogy jelentős mértékben apadt Románia lakossága. „A számok riasztóak” - fogalmazott az EMNP regionális megbízott elnöke, emlékeztetve arra, hogy a legutóbbi, tíz évvel ezelőtti összeíráshoz képest 9,6%-kal csökkent az összlakosság száma, Erdélyben 8,3% ez az arány. A lakosság számának apadását a kilátás- talanság, a munkahelyhiány, a rossz jövedelmezés táplálja Zatykó szerint, ezért az elsődleges cél a gazdaság helyreállítása, „mert különben elfogyunk”. A Mikó Imre-tervet ennek érdekében alkották meg, és a cél vele „Erdély gazdasági talpraállása”. Az alkotmánymódosítási vitákkal kapcsolatosan Toró T. Tibor kifejtette: jó, hogy napirenden van ez a téma a parlamentben, hogy mindenki megfogalmazza az álláspontját, de kevés valószínűségét látja annak, hogy meg is valósul. Az RMDSZ kezdeményezésével - mely szerint töröljék a nemzetállam kifejezést az alapokmányból - kapcsolatban arra hívta fel a figyelmet: ha sikerül is elérni, az még messze nem elég. Toró T. Tibor szerint ugyanis „a nemzeti kisebbségek autonómia formáit kell alkotmányba foglalni”, az RMDSZ-nek pedig támogatnia kell azt, hogy „legyen alapvető alkotmányosjog az önrendelkezés”. A közigazgatási reformmal és a régiók átszervezésével kapcsolatosan Toró T. Tibor elmondta: nem szabad megvárni, hogy a „hátunk mögött a román pártok kössenek paktumot”, hanem azt kell elérni, hogy a történelmi régiók mentén húzzák meg a határokat. Papp Előd, az EMNP székelyföldi megbízott elnöke a Székelyföld egységéről szóló népszavazással kapcsolatosan, és az Önrendelkezés a Partiumban című kiadvány címére utalva hangsúlyozta: „itt az ideje, hogy önök is, mi is nekifogjunk ennek”. A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem ügyével kapcsolatosan Toró T. Tibor felhívta a figyelmet: meg kell teremteni a magyar szolidaritást ebben a kérdésben, míg az ugyancsak marosvásárhelyi polgármester választással kapcsolatosan aggodalmuknak adott hangot, hogy nehogy „pártos megfontolások” miatt az elmúlt évekhez hasonlóan a magyar jelölt elveszítse a választást. Toró T. Tibor szerint „az önös érdekeket” félre kell tenni, és azon jelölt mellé kell felsorakozni, aki valóban képes lehet nyerni. (erdon.ro) Mindig elszomorított, ha valami elérhető lett volna, mégsem vált valóra. Szinte minden ember ismeri az elszalasztott lehetőség kiváltotta érzést. Ilyen volt a 2010-es parlamenti választás, amelyen az elérhető magyar parlamenti képviselet a lehetségesnek mintegy harmadára zsugorodott. Akkor a szlovákiai magyar politikai elit olyan feladat elé állította választóit, amelyet jól megoldani nem lehetett. A következményt ismerj ük. Az októberi szlovák hatalomomlás, amely kiváltotta az előrehozott választásokat nem érte felkészülten a szlovákiai társadalmat. Azt viszont nem mondhatjuk, hogy az a politikai hadviselés, amely Szlovákiában az előző parlamenti választások óta dúlt, nem engedett arra következtetni, hogy ez bármikor bekövetkezhet. Ami nem mindennapi, az az, hogy a hadviselés nem elsősorban az ellenzék és a kormány- koalíció között csúcsosodott ki, hanem az ügyeletes hatalmon belül is, ami nemcsak a választópolgárokat billentette ki egyensúlyából, hanem lehetővé tette Robert Ficónak, hogy megkapjon minden előnyt az előrehozott választások előtt. A nagy lehetőségnek, nekünk, szlovákiai magyaroknak is komoly üzenete van. Visszaszerezhetjük a bennünket megillető arányos parlamenti képviseletet s talán hatékonyabban részt vehetünk a végrehajtó hatalomban is. Ennek egy feltétele van: a 2012-es előrehozott választásokat nem ronthatjuk el. Aki most a szlovákiai magyarságon belül még külön győzelmet akar aratni valaki felett, az nemcsak a tűzzel játszik, hanem a nemzetrész parlamenti képviseletével és jövőjével is. Erre pedig egyetlenegy élv- hajhásznak sincs joga. Adott két politikai párt a, Híd és a Magyar Koalíció Pátrja és a szlovákiai magyar választópolgárok. E három alapelemnekkell olyan teljesítményt nyújtania 2012. március 10-én, hogynemzetrészünklé- lekszámának arányos parlamenti képviseletet szerezzük. Minden más eredmény kudarc a 2010-es nagy pofon után. Hogy az előző parlamenti választások előtt és után sem keltettük egy összetartó nemzetrész benyomását, az nyilvánvaló. De most mindnyájan tudjuk, hogy ütött a cselekvés órája. Négy hónapunk van arra, hogy egymásra találjunk, mi, szlovákiai magyarok. Ha nem nevezzük nevén a dolgokat, az önámítás hibájába esünk és a légkör egyre puskaporosabbá válhat. Az előrehozott választás első politikai mozzanatai nem sikerültek jól. Mintha nem tanultunk volna abból, ami történt. Meglepett Bugár Béla és Berényi József pengeváltása a választási együttműködésről - együtt nem működésről, ahogy később. A két elnök jól tudja, hogy a szlovákiai magyarság politikai képviseletének biztosítására kaptak megbízást pártjukban és azt is, hogy ez nem érhető el távoli, rideg levélváltással, amiből a vitathatatlan közös ügyünk megnyugtató megoldására való törekvés kimaradt. Az üldözött örök testvériséget említeni sem merem, pedig hát lehetne ilyen is. Hisz emberek és magyarok vagyunk, szülőföldünkön, a mozgalmas kis Szlovákiában, ahol ha nem mutatjuk a szolidaritás jeleit sem, úgy viseltetnek majd az „illetékesek” velünk szemben, mintha nemis lennénk. Ki kell tenni a kártyákat az asztalra- az ászokat is -, s lehet, hogy együtt könnyebben megy a játék. Amikor a meccset feltétlenül meg kell nyerni, az idő meg könyörtelenül fogy, egyre nehezebb lesz játszani. Nincs idő azt játszani, hogy ki a jobb, lépten-nyomon zavarba hozni a választót. A „mi” meg a „ti” vitákat korábbról ismerjük. Röviden: azt kell tenni, ami a magyar nemzetrész létérdeke. JóbaMihály A rovatban közölt írások nem feltétlenül a szerkesztőség véleményét tükrözik. SZEMPONT Demokrácia: igen! Vagy mégsem? A kifejezés ismert, sokszor használjuk, szinte már közhely; demokrácia; magyarul: „népuralom” A múlt század két szörnyű - náci és kommunista - diktatúrája után, a nyugati világrend parlamentáris demokráciája nagy népszerűséget vívott ki magának Kelet-Európa felszabadított országaiban, pártok tucatjai alakultak, és a polgárok a népképviseleti rendszert, a mindenkire kiterjedő választójogot komolyan vették és éltek is a lehetőséggel, hogy a döntésekbe beleszóljanak. Nem telt el sok idő, mind jobban szaporodó ellentmondások jelentkeztek a demokrata kormányzási módszerekben. Sorozatos visszaélések, korrupció, a dolgok félremagyarázása, a tiltakozások figyelmen kívül hagyása, és a többség elképzelései nem jelentek meg törvényhozási szinten. Lassan mindenki rádöbbent, hogy a valódi irányítás, szinte minden vonalon, egy láthatatlan, háttérben rejtőzködő szuperhatalom kezében van, amiről igen keveset tudunk, de annyit bizonyosan, hogy nem ideológiai, hanem egyszerűen pénzhatalmi eszközökkel irányítja a dolgokat. Azért még sokan reménykednek, és azt hiszik, a nép beleszólásijoga nem tűnt el teljesen, és ha a többség akar valamit, annak úgy kell lennie, és ha valamit ellenez, az nem történhet meg. Nem tudom, véletlen-e, hogy éppen a görögök, akik ebben a „töretlen népakaratban” még hinni mernek. (Talán a saját földjükön, kb. kétezer-ötszáz évvel ezelőtti bevezetése a demokrácia intézményének, ami bátorítja őket, hogy szembeszálljanak felsőbb hatalmak elképzeléseivel, vagy egyszerűen a kétségbeejtő gazdasági helyzetük.) A görög miniszterelnök pár nappal ezelőtti, népszavazásról szóló bejelentése hatalmas vihart kavart Európa vezető köreiben. Államfők, miniszterek, pártvezérek, bankárok szinte egyszerre „szisszentek fel”, aztán gyorsan egy döntéshozói tanácskozásra gyűltek össze. De miért ez a nagy riadalom a „demokrácia” Európájában? Egyszerűen azért, mert mindenki biztosra vette, hogy a görögök a számukra újabb és újabb megszorításokat hozó „mentőcsomag” ellen szavaznak. (Hogy képzelnek ilyesmit!) Azóta a magas színtű tanácskozások befejeződtek, a görögök a népszavazást lefújták, kormányválság, de a kormányfő maradt, esetleg új választások és a többi, de a görögök helyzete ezzel nem fog megjavulni, nem lesz több pénzük, a megszorítások jönnek, az életszínvonal zuhan, az életkedv csökken. A görögügy végül el fog csendesedni, és elfelejtik őket, akár csőd lesz, akár mentés után. De kik lesznek a következők? Az olaszok, a spanyolok vagy egyszerre több kisebb-nagyobb állam? Megmenthető az unió a jelenlegi taktikázással? De az unió sorsa mellett van valami, ami számunkra döntő fontosságú. Meddig tűrhetjük, hogy a népnek, az átlagpolgárnak; kuss, saját sorsáról sem dönthet egyedül, nincs joga rá, nem kap rá lehetőséget. Vigyázat: „áldemokráciában” élünk és ha nem történik valami különleges, akkor ebbe a helyzetbe beleszokunk, elfásulunk, és végleg elveszítjük a reményt, hogy sorsunk alakítását a kezünkbe vegyük. A demokrácia tökéletlenségét évtizedek óta tapasztaljuk, tudjuk, hogy nem a legjobb megoldás, de a diktatúránál jobb. Ha sikerült két nagyon kemény durva ideológia szorításából kimenekülni, miért nem tudunk a pénzuralom kényszeréből kimászni, hiszen a megoldás végeredményben a mi kezünkben van. Egy német közvélemény-kutatás szerint a németek háromnegyede népszavazással döntene az euró sorsáról! Az unió legerősebb nemzete követelné a népakarat alkalmazását? Talán mégis történik valami különleges ? A görögökre visszatérve pedig csak annyit: a tragédiát ők maguk írták, játsszák végig. Mi, a többiek, a riasztó példából csak tanulhatunk! Hollai Hehs Ottó, Németország
