Új Szó, 2011. november (64. évfolyam, 253-276. szám)
2011-11-08 / 258. szám, kedd
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2011. NOVEMBER 8. Sport 23 Szűcs (jobbra egy korábbi mérkőzésen) megsérült az első összecsapáson, és szombaton nem játszhatott (TASR-felvétel) A franciák elleni szenzációs diadal után egész nap csörögtek a telefonok a szlovák kézilabdázóknál Bárkit legyőzhetnek, bárkitől kikaphatnak Három nap leforgása alatt fennállása legértékesebb győzelmét és legcsúfosabb vereségét is átélte a szlovák férfi kézilabda-válogatott. Ilyen formaingadozásra nem először van példa, Heister Zoltán szövetségi kapitány szerint azonban minden eset más. BŐDT1TAN1LLA A szlovák férfi kézilabda-válogatott felkészülési mérkőzésen csütörtökön szenzációs, 30:28-as győzelmet aratott a címvédő Európa-, világ- és olimpiai bajnok franciák ellen, szombaton viszont története legnagyobb arányú vereségét szenvedte el a galloktól, miután 37:18-ra kikapott. „Az első találkozón koncentráltan, összeszedetten játszottunk. Lehet, hogy a franciák az első tíz percben lebecsültek minket egy kicsit, de aztán már teljes erőbedobással játszottak. Mi viszont védekezésben és támadásban is nagyon jól koncentráltunk, a második félidőben végig vezettünk, egyszer négy góllal is. Jerome Fernandez, a franciák csapatkapitánya maga is elismerte, hogy nagyon jól játszottunk - mondta lapunknak Heister Zoltán, a szlovák válogatott edzője. - Sajnos, megártott nekünk ez a meccs, mert a visszavágó teljesen más játékot hozott. Megsérült Szűcs, így elvesztettük az irányítónkat, ráadásul egész pénteken egyfolytában csörögtek a telefonok, ismerősök, újságírók hívták a játékosokat, akik így kiestek a koncentrációból. A franciák ellen pedig nem lehet így fellépni, ezért tudtak tizenkilenc góllal győzni.” A szlovákok második legnagyobb arányú veresége egy svédek elleni fiaskó, amelyet az idei világbajnokság csoportkörében szenvedtek el, furcsa módon akkor is egy jól sikerült meccs után. A világbajnokság nyitófordulójában a szlovákok kiegyenlített mérkőzést játszottak az előző vb-n bronzérmes lengyelekkel, akiktől végül csak két góllal kaptak ki, utána azonban a skandinávok 38:22-re lelépték Heister Zoltán együttesét. A 2008-as Eu- rópa-bajnokság nyitómeccsén pedig a franciák ellen majdnem bravúros döntetlent értek el a szlovákok (s csak egy hetessel kaptak ki), a soron következő találkozón azonban 28:22-es vereséget szenvedtek Izland- tól, majd 41:25-re maradtak alul Svédországgal szemben. „Azok teljesen más mérkőzések voltak, nem lehet ezeket az eseteket egy kalap alá venni a mostani, franciaországi találkozókkal -jelentette ki Heister Zoltán. - Ajátékosok most az első győzelem után úgy érezték, már megtettek mindent, nincs semmi dolguk, ráadásul nem is volt tétmeccs, így leeresztettek. A világbajnokságon más volt a helyzet, ott a pszichika dolgozott. Az első félidők mindig jók voltak, a svédek is csak egy góllal vezettek ellenünk a szünetben, csak aztán a győzelmi kényszer meg a nyomás görcsössé tette a csapatot.” A szövetségi kapitány szerint a franciák ellen elért eredményeket a helyükön kell kezelni: ,A fő pozitívuma ennek a két edzőmeccsnek az, hogy kiderült, kellő önbizalommal bárki ellen tudunk játszani, és bárkit le tudunk győzni. Az intő jel pedig az, hogy ha nem koncentrálunk eléggé, ki is tudunk kapni bárkitől...” A kapus Richard Štochl mindkét találkozón nagyszerű teljesítményt nyújtott, Heister azonban rajta kívül nem akart kiemelni senkit az együttesből. „Štochl remekül védett, de egy játékos hiába jó, a sikert csak együtt tudja kivívni a csapat, ezért nem szeretek egyéneket kiemelni. Szűcs Csaba viszont irányítóként nagyon jól játszott, meg is éreztük a hiányát a második meccsen” - mondta a szövetségi kapitány. A szlovák válogatott legközelebb a hagyományos decemberi Karácsonyi Kupán találkozik majd, melynek ezúttal Galgóc, Nagyszombat és Érsekújvár ad otthont. SPORT A TEVEBEN SPORT 1 (magyar, szlovák), SPORT M - 18.00: Debrecen-Vasas labdarúgó Ligakupa-mérkőzés (élő) SPORT 2 (magyar) -19.15: Szolnok-Pau-Orthez férfi kosárlabda Eurochallenge- kupa-mérkőzés (élő) EUROSPORT - 16.30, 19.00: Súlyemelő-világbajnokság, Párizs, női 63 kg, férfi 69 kg (élő) DIGI SPORT (magyar) - 11.00: Úszó Világkupa, Peking (élő) 17.10: Atomerőmű-Nyizs- nyij Novgorod férfi kosárlabda Eurochallenge-kupa- mérkőzés (élő) DIGI SPORT PLUSZ - 6.55: Koreai Köztársaság-Brazüia női röplabda Világkupamérkőzés (élő) 11.00: Párizsi férfi tenisztorna (élő) NOVA SPORT - 11.00, 15.00,17.00, 21.15: Párizsi férfi tenisztorna (élő) 1.30: Detroit-Colorado NHL- mérkőzés (élő) nim ■ Kosárlabda FÉRFI FIBA KUPA, A csoport -18.00: BK Bemaco SPU Nitra-EWE Baskets Oldenburg. ■ Labdarúgás II. LIGA, 17. forduló -13.30: MFK Zemplín Mlcha- lovce-FC Petržalka 1898 EGY MONDATBAN ♦ Anyagi okokra hivatkozva kilépett a férfi kézilabda extraligából az MHC Bardejov, jelentette be a klubvezetés. Kedd, november 8. NHL: 29670. Buf- falo-Winni- peg 1,86-3, 8-3,13-1,28 -1,72-1,17; 29671. Toronto-Florida 2,1-3,7-2,68-1, 37-1,55-1,18; 29672. Washington-Dallas 1,9-3, 8-3,03-1,3-1,68-1,17; 29673. New Jersey-Carolina 2,05-3,7-2,76-1,35-1, 58-1,18. B1: már csoportgyőztes a Komárno Sharks A magyar ászok fordítottak ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉS Kielce/Komárom. Lengyel- országban is nyert, és már biztos csoportelső a Komárno Sharks csapata a BoxingONE Championship idei kiírásában. Győrfi György légiós alakulata 10:6-ra győzött Kielcében az ottani Ry- Ki Grizzly ellen, és már nyugodtan készülhet a győriek elleni utolsó csoportmeccsre, majd az elődöntőre. A komáromi vezetőedző két magyar válogatott öklözőjét (Szellő Imre, Varga Miklós) volt kénytelen nélkülözni, de távollétükben is minden várakozását felülmúlta a csapat. „Beleadtak mindent. Kétszáz százalékot nyújtottak” - mondta némi túlzással a fiúk teljesítményére utalva. A hat magyar között bemutatkozott egy komáromi legény is: a fiatal Bölcskei Csaba 60 kilóban az első menetben megroggyant, s az edző inkább lehívta, nehogy megsérüljön. Két csata után 3:1 -re vezettek a két ukrán erősítéssel felálló hazaiak, de ekkor jött a vendégek három ásza. Káté Gyula, Kiasz Árpád és Harcsa Zoltán úgy öklözött, hogy két jokermeccset megnyerve máris 3:9-re alakult az eredmény, és ez már el is döntötte az összecsapást. „Különösen Kiasz bokszolt nagyot, megnyerte a lengyelekjokermeccsét, Harcsa pedig a miénket - folytatta Győrfi vezetőedző, aki a csoportelsőség kapcsán megjegyezte: -Nem hagytunk semmita véletlenre, és elkerültük azt, hogy a végére maradjon a továbbjutás kérdése. Tavaly arra fizettünk rá. Most viszont örülünk mindannyian, edzők, bokszolok, s csapatvezetőink, Bodaki Péter és Benkóczky Tibor is, hogy egy fordulóval a vége előtt biztos elsők vagyunk.” (jmk) LÉGIÓS FOCIHETVEGE ANGLIA, 11. forduló: FC Liverpool-Swansea 0:0, Martin Škrtel (L) - 90 perc; Arsenal-West Bromwich 3:0, Gera Zoltán (W) - a 62. percig. CSEHORSZÁG, 13. forduló: Liberec-České Budéjovice 4:0, Michal Breznaník (L) - 90 perc + gól; Jaroslav Macho- vec (Č), Miloš Brezinský (Č) - 90 perc; Pŕíbram-Bohemians 1905 3:0, Róbert Valenta (P)- a 67. percig, Martin Cseh (B)- 90 perc; Mladá BoleslavDukla Praha 3:1, Ivan Lietava (D) - 90 perc +gól; Slavia Praha- Plzeň 2:1, Kamil Čontofalský (S) - 90 pere, Róbert Cicman (S) - 90 pere, Marián Čišovský (P) - 90 pere, Marek Bakoš (P) - 90 per, Michal Ďuriš (P) - a 71. percig; Teplice-Slovácko2:l, Miroslav Filipko (S) - 90 pere, T omáš Košút (S) - 90 pere. NÉMETORSZÁG, 12. forduló: Mainz-Stuttgart 3:1, Hajnal Tamás (S) -a 82. percig. SPANYOLORSZÁG, 11. forduló: Espanyol-Villarreal 0:0, Vladimír Weiss (E) - az 59. perctől. HOLLANDIA, 12. forduló: Alkmaar-Den Haag 3:0, Filip Lukšík (D) - a 86. perctől; Feyenoord-Nijmegen 0:1, Babos Gábor (N) - 90 perc, Va- dócz Krisztián (N)—90 perc. BELGIUM, 13. forduló: Genk-Kortrijk 2:2, Tőzsér Dániel (G) - 90 perc, Köteles László (G) - 90 perc; Lierse-Leuven 3:1, Kovács Péter (Lierse) - a 80. perctől; Cercle Bruges-Anderlecht 1:0, Ju- hászRoland (A)-90perc. SKÓCIA, 14. forduló: St. Mirren-Hearts 0:0, Marián Kellő (H) - 90 perc; Glasgow Rangers-Dundee United 3:1, Dušan Perniš (D) - 90 perc. MAGYARORSZÁG, 15. forduló: Haladás-Debrecen 0:1, Marián Sľuka (H) - 90 perc; Zalaegerszeg-Kaposvár 1:1, Ľuboš Hajdúch (K) - 90 perc; Vasas-Diósgyőr 2:3, Ľuboš Ilizi (V) - 90 perc, Gáspár József (V) - 90 perc, Győr-Pápa 3:2, Szabó Ottó (Gy) - 90 perc; Videoton- Újpest 3:0, Tomáš Tujvel (V) - 90 perc. AUSZTRIA, 14. forduló: Austria Wien-Innsbruck 2:2, Peter Hlinka (A) - a 72. percig; Austria Wien-Wacker Innsbruck 1:1, Sáfár Szabolcs (I)-90 perc. OROSZORSZÁG, 30. forduló: Lokomotív Moszkva- CSZKA Moszkva 1:1, Ján Ďurica (L) - a 45. perctől; Rosztov- Tomszk2:l, Saláta Kornél (R) - a 75. percig, ekkor kiállították; Kubany Krasznodar-Ze- nit Szentpétervár 1:1, Tomáš Hubočan (Z) - 90 perc. Változás Egervári Sándor keretében Szabics helyett Németh MTl-JELENTÉS Budapest. Egervári Sándor, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya a sérült Szabics Imre helyére az NB Il-es MTK-ban szereplő Németh Krisztiánt hívta be a keretbe. A magyar válogatott november 11-én az Albert Fló- rián-emlékmérkőzésen Liechtenstein ellen lép pályára a Puskás Ferenc Stadionban, majd négy nappal később a lengyelországi Poznanban méri össze erejét a házigazdákkal. Az eredetileg megadott, 24 fős keretből Szabics Imre sérülése miatt nem tudja vállalni a játékot a két barátságos meccsen, Egervári Sándor szövetségi kapitány ezért úgy döntött, hogy az MTK-ban szereplő Németh Krisztiánt hívja meg helyette az együttesbe - írta az MLSZ.hu. A szakember azt tervezte, hogy a hétvégén szűkíti keretét, de végül úgy döntött, hogy a válogatott 24 játékossal kezdi meg a felkészülést a mérkőzésekre.