Új Szó, 2011. október (64. évfolyam, 227-252. szám)

2011-10-05 / 230. szám, szerda

2 Közélet ÚJ SZÓ 2011. OKTÓBER 5. www.ujszo.com így tiltakozik az adóreform ellen a KOVO Blokád a (lát) határon ÚJ SZÓ-INFORMÁCIÓ Pozsony. Október 11-én, jö­vő hét kedden fél órára határ­blokádot tervez a KOVO szak- szervezet. Délután fél négy és négy óra között akadályozni fogják a forgalmat az osztrák határ mentén fekvő Bergnél, a cseh határnál levő Drétománál (Drietoma), a cseh-szlovák- lengyel határon Trencsén- makónál (Makov), a lengyel határon Podspádynál, vala­mint két szlovák-magyar ha­tárátkelőnél, Ipolyságnál és Miglécnémetinél (Milhosť). A szakszervezet szerint támogat­ják őket osztrák, cseh, lengyel és magyar kollégáik is. A KOVO ezzel az akcióval til­takozik az adó- és járulékre­form, a nyugdíjkorhatár eme­lésének előkészületei, valamint az ellen, hogy a kormány nem akarja emelni a minimálbért. A KOVO szakszervezet azt köve­teli, hogy jövőre legalább 4,1 százalékkal emelkedjen a mi­nimálbér. Ebben a témában sincs egyetértés a kormány és az érdekképviselet között. A kormány a minimálbért a jelen­legi 317 eurós szinten hagyná. Emil Machyna, a szakszervezet vezetője szerint további akció­kat terveznek, például szerte az országban óriásplakátokat ra­gasztanának ki, így tiltakozva az adó- és járulékreform ellen, mivel a szakszervezet úgy vé­lekedik, hogy az állampolgárok rosszul járnak vele. Nem tet­szik a KÖVO-nak a nyugdíjkor­határ tervezett emelése sem, valamint a nyugdíjak kiszámí­tásának módja. Emil Machyna szerint egy 400 eurót kereső személy nyugdíjas korában az állami pillérből, vagyis a Szoci­ális Biztosítótól 80 eurót kap, a második pillérből 72-t, vagyis összesen 152 eurós nyugdíjra számíthat, (sán, TASR) RÖVIDEN Uhliarik: folyamatos lesz az ellátás Pozsony. Az egészségügyi miniszter szerint az kórházak­ban az betegellátás akkor is folyamatos és zavartalan lesz, ha a felmondásukat benyújtott orvosok távoznak. Ivan Uhliarik szerint a kórházigazgatók már készülnek arra, hogy a hely­zetet megoldják, és arra, hogy néhány osztálynak más rend­szerben kell majd működnie. A miniszter kijelentette, azok az orvosok, akik a következő egy hónapban visszavonják felmondásukat, a munkahelyükön maradhatnak. November elseje után viszont más orvost keresnek a helyükre. A minisz­ter rámutatott, már most is több kórházról tudnak, ahol az orvosok visszavonták felmondásukat. (TASR) Fico és Žitňanská csörtéje Pozsony. Robert Fico Smer-elnök négy év után hirtelen fel­fedezte az igazságszolgáltatás témáját - reagált tegnap Lucia Žitňanská igazságügyi miniszter Fico hétfői sajtótájékoztatójá­ra, amelyen kijelentette: mielőbb új embert kéne ültetni a tárca élére. „Tényleg úgy viselkedik, mintha az elmúlt négy évben az igazságszolgáltatással minden a legnagyobb rendben lett vol­na, mintha nem léteztek volna gyanús fegyelmi eljárások, s mintha már az ítéletek folyamatos befolyásolásáról is megfe­ledkeztünk volna” - mondta Žitňanská. Fico arra hívta fel a fi­gyelmet, hogy a miniszter által kidolgozott, ügyészekről szóló törvény hatályba lépését az alkotmánybíróság leállította. A Smer elnöke azt sem tartja kizártnak, rövidesen bizalmatlan- sági indítványt nyújtbe Žitňanskával szemben, (dem) Vizsgálják a maffialistákat Pozsony. Az elmúlt napokban nyilvánosságra került úgy­nevezett maffialistákat állítólag 2009-ben állították össze - közölte tegnap a belügyminisztérium. A tárca vizsgálja, je­lenlegi vagy volt rendőrök készítették-e a listákat, amelye­ken alvilági körökből ismert személyek, vállalkozók neve, lakcíme és születési száma szerepel. Dániel Lipšic belügymi­niszter szerint tegnap délután már bűnvádi eljárást is kez­deményeztek az ügyben, ugyanis a rendőrség látómezejébe került figurák személyes adatai titkos információnak számí­tanak, közzétételük bűncselekménynek minősül. (TASR) Rendőr mosta tisztára az autókat Pozsony. Négy személy, köztük egy rendőr ellen indítottak eljárást a hatóságok, miután kiderült, külföldről lopott autó­kat legalizáltak az országban, egyebek között hamis papírok­kal látták el a járműveket, adót csaltak. Az eddigi vizsgálat szerint 152 ezer eurós kárt okoztak az államnak. A bűnbanda a Trencséni kerületben tevékenykedett, Marokkóból, Fran­ciaországból és Olaszországból lopott Maseratikkal, Land Ro­verekkel és Volkswagenekkel üzleteltek. (SITA) Újabb támogatás a katonáknak Pozsony. Ivan Gašparovič államfő tegnap aláírta azt a tör­vénymódosítást, melynek értelmében a hivatásos katonák a következő évtől lakhatási támogatásra lesznek jogosultak, ha szülői szabadságra mennek. (SITA) A főügyészség úgy látja, a szlovák állam pert nyert volna Maiina Hedvig ellen Strasbourgban Trnka bejelentette: befejezte Trakfl elsősorban Maiina Hedvig ügyvédjét okolja (Tomáš Benedilcovič felvétele) Pozsony. DobroslavTmka volt főügyész tegnap so­kadszor is bejelentette, hogy a Maiina Hedvig el­len hamis tanúzás miatt folytatott vizsgálatot be­fejezték. Állítólag már csak Peter Labaš orvos­szakértőt hallgatják ki, több bizonyítási eljárás­ra nincs szükségük. VRABEC AAÁR1A Maiina Hedvig ügyvédje nem látja ilyen egyszerűnek a dol­got, figyelmeztetett, hogy egy hónapja tiltakozást nyújtott bg a főügyészség vezető ügyészei - Ladislav Tichý, Dobroslav Trn­ka, Ctibor Košťáľ, Tibor Šumichrast, Juraj Bartošek és Jaroslav Kozolka -, valamint beosztottjaik elfogultsága mi­att. Roman Kvasnica szerint a főügyészség a jelenlegi felállás­ban nem zárhatja le a vizsgála­tot, meg kell várni az új fő­ügyész kinevezését, aki elbírál­hatja, mennyire befolyásolják beosztottjai döntéseit a közöt­tük fennálló összefonódások. A főügyészségről származó információink szerint erről a til­takozásról már döntés született, azzal utasították el, hogy mivel a vonatkozó jogszabály szerint az ügyész elfogultságát felljebbva- lója ítéli meg, és Kvasnica a veze­tő ügyészek ellen is kifogást emelt, nincs kinek döntenie. A törvény ugyanis arra nem gon­dol, hogy a vezető beosztásban lévő ügyész, sőt a főügyész is le­het elfogult. Dobroslav Trnka az aktuálne.sk hírportálnak nyi­latkozva bírálta a kormány múlt heti döntését is, mely sze­rint bocsánatot kér Maiina Hedvigtől az elszenvedett sé­relmekért, ha cserébe ő vissza­vonja strasbourgi beadványát. A volt főügyész szerint a döntés elhamarkodott volt, meg kel­lett volna várni a hamis tanú­zás ügyében folytatott vizsgá­lat eredményét. Emlékeztető­ül: a főügyészség 2007 októbe­re óta vizsgálódik az ügyben, a kormánynak viszont szeptem­ber 30-áig el kellett küldenie ál­lásfoglalását az Európai Embe­ri Jogi Bíróságnak. Tmka azt sem érti, a kormány mire alapozza véleményét, hogy sérültek Maiina Hedvig emberi jogai. A főügyészség terjedelmes jelentést dolgozott ki a kabinet számára, amelyben felsorakoz­tatta érveit, miért tartott ilyen sokáig a vizsgálat. A birtokunk­ba jutott információk szerint el­sősorban Maiina Hedvig ügy­védjét okolja, hogy a tanúmeg­hallgatásokra és bizonyítási el­járásokra vonatkozó javaslatai­val, elfogultság miatt emelt ki­fogásaival és a sajtónak kiszivá­rogtatott információkkal hátrál­tatta a nyomozást, mert a tanúk, elsősorban az orvosszakértők megijedtek a nyilvánosságtól. Mint ismeretes, a Peter Labaš ál­tal feltüntetett szakértők közül sokan csak a sajtóból értesültek, hogy szerepelnek a jelentésben. A főügyészség információnk szerint számos érvet felsorakoz­tatott a per folytatása mellett, és úgy látta, az államnak nagy esé­lye lenne Strasbourgban Hedvig ellen. A kormány nem osztotta optimizmusát, mert a bocsánat­kérés mellett döntött. Trnka nem érti, mi változott, hiszen a főügyészség jelentésé­vel az igazságügyi miniszter asszony is egyetértett. Lucia Žitňanská, aki a Maiina Hedvig és a szlovák állam közti per bé­kés rendezéséről szóló nyilatko­zatot aláírta, nem kívánt erre re­agálni. Szóvivője, Peter Bubla lapunknak azt mondta: amíg Strasbourgban nem születik döntés, elfogadják-e a békés rendezést, addig a kormány képviselői a Maiina Hedvig-ügy semmilyen részletét és fejlemé­nyét nem kommentálják. Ismertették a 2012-es költségvetés aktualizált tervezetét, ma szavaz róla a kormány Jövő héten szavazás az eurómentőövről ÚJ SZÓ-HÍR Pozsony. Jövő héten szavaz a szlovák parlament az euró­mentőövről - értesüléseink sze­rint erről kellett megegyezniük a kormánypártoknak a tegnap lapzártánk után véget ért koalí­ciós tanácsülésen. Ivan Miklós pénzügyminiszter hétfőn az uniós pénzügyminiszterek ta­lálkozóján arról tájékoztatta kollégáit, hogy a Jelek szerint pozitív döntés születik” a kér­désben. Miklós azt is hozzátet­te, legkésőbb október 14-ig meglesz a ratifikáció. Az, hogy megszavazzák-e a mentőövet, nagyrészt azon múlik, sikerül-e megegyeznie Iveta Radičová kormányfőnek az SaS-szel. A titkos kompromisszumos javas­latról tegnap lapzártánkig nem szivárogtak ki részletek. A tegnapi ülés második pont­ja a jövő évi költségvetés kérdé­se volt. A pénzügyi tárca tegnap hozta nyilvánosságra aktuali­zált költségvetési tervezetét. A kiadási oldal 70 millióval maga­sabb lenne az augusztusban bemutatott első tervezetben szereplőnél, ám még így is tar­tani tudnánk a 3,8 százalékos GDP-arányos hiányt. Az Au­gusztusi tervezethez képest több pénzre számíthat az egész­ségügyi és a belügyi tárca, leve­sebbet kapna a parlament hiva­tala. A tervezetben továbbra is 4 millió euró szerepel a kisebbsé­gi kultúrák támogatása címszó mellett - a Híd korábban jelez­te, ennél 10 százalékkal többet kér. A tárgyalások a tegnapi ko­alíciós tanácsüléssel nem zá­ródtak le - a kormány ma sza­vaz a tervezetről. (MSz, TASR) Az utazási irodák szerint az eladott 600 000 utazás elhanyagolható részével voltak gondok SACKA: csak véletlen tévedések történtek ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Több mint 300 uta­zási irodának van biztosítása és engedélye erre a vállalkozásra az országban. Ebből 53 iroda működését ellenőrizte a nyári szezonban a Szlovák Fogyasz­tóvédelmi Felügyelet (SOI). Nagyon gyakran előfordult, hogy az irodák saját kötelessé­geiket az ügyfelekre hárították át, kibújva ezáltal a felelősség alól. Például nem akartak kárté­rítést fizetni a repülőjárat késé­séért. „Az uniós rendeletek sze­rint az utasoknak a menetrend- szerinti, valamint a charterjára­tokon is ugyanolyan jogaik vannak” - mondta Nadežda Machútová, a SOI elnöke. A Szlovákiai Utazási Irodák Szövetsége (SACKA) 160 iro­dát tömörít, az ellenőrzés 20-at érintett közülük. Mikuláš Mű­kő, a SACKA képviselője szerint az ellenőrzés során csak vélet­lenszerű tévedéseket szűrtek ki. Szerinte a SOI csak pár tu­cat utat említett, de az irodák évente több mint 600 000 uta­zást szerveznek. „Ebből is látni, hogy az arány nem olyan tragi­kus, mint amilyennek első rá­nézésre tűnhet” - mondta. A SOI szerint ugyan tény, hogy a megvalósult utazások csupán töredékét ellenőrizték, de a szerződésekben tapasztalt hiá­nyosságok valószínűleg nem egyedi esetek, nagy valószínű­séggel más utazásoknál is visszaköszöntek, ezért általá­nosíthatók az eredmények. Juraj Miškov gazdasági mi­niszter is felháborítónak nevez­te az észlelt hiányosságokat és kijelentette: belátható időn be­lül előkészíti a fogyasztóvédel­mi törvény módosítását, amelyben már pontosan rögzí­tik a vonatkozó uniós norma magyarázatát. „Hogy minden utazási iroda és az összes turista is megértse, miről szól ez a norma, hogy elkerüljük a téves vagy szándékosan félrevezető magyarázatokat” - mondta a miniszter. Az új törvény sokkal ponto­sabban meghatározza, mikor állhat el az ügyfél a szerződés­től. Előírja majd, hogy az utazá­si iroda köteles lesz egyik al­kalmazottját mindig a repülő­térre küldeni az induló vagy ér­kező turistacsoporttal. Az ügy­feleket pedig még a szerződés aláírása előtt tájékoztatni kell arról, milyen esetekben, milyen módon és mértékben jogosul­tak kártérítésre. (dem, SITA)

Next

/
Thumbnails
Contents