Új Szó, 2011. október (64. évfolyam, 227-252. szám)

2011-10-25 / 247. szám, kedd

22 Szín folk ÚJ SZÓ 2011. OKTÓBER 25. www.ujszo.com A mezőgazdaságban dolgozó nők helyzete a rendszerváltás előtt és után egy szlovákiai faluban Asszonyi sorsok II. A vidéken, elsősorban a falun elő nők is a rendkí­vüli sokszínű és gazdag társadalmi kép egyik szín­foltját képezik, és talán még nem késő a kutatást folytatni, hiszen van foly­tatás, még közöttünk él­nek annak a generációnak a tanúi, akik a saját bőrü­kön tapasztalták a 20. szá­zad történelmi sorsfordu­lóit és tragédiáit. K1CSIND1 ENIKŐ Az asszonyok élettapaszta­latai segítségével hiteles képet tudunk nyújtani, illetve bemu­tatni azt a korszakot, amely kö­vetkezményei meghatározzák a jelenünket és a közeljövőnket. Hiszen a vidéki nők társadalom­ban betöltött helyzetét alapve­tően meghatározta a mezőgaz­daság működése. Vetés, kapálás, kasztrálás A legtöbb asszonyt a ker­tészetben foglalkoztatták. A munkát kora tavasszal kezdték a melegágyak elkészítésével, és késő ősszel fejezték be, amikor már mindent betakarítottak. Egy évben 9-10 hónapot dolgoztak, a többi hónap kényszerpihenő volt. Legtöbbet K. dolgozott a kertészetben. G. néni csak segéd­erőként, amikor a dohányban 1-2 nap nem volt munka. Mindennap kerékpárral men­tek a központba, ott megreg­geliztek és megkapták a napi feladatot, újra kerékpárra ül­tek és a helyszínre bicikliztek. Délben haza, aztán újra ki a földekre. Kezdetben tavasszal a melegágyakat készítették elő a palánták nevelésére, később fóliában vetették el a magot. A napi munka az öntözés volt, a palánták nevelése, ritkítása. Ez­után jött az ültetés. Kezdetben kézzel, később traktor segítsé­gével ültették a palántákat, de a traktor után is volt munka, a rosszul ültetett palántákat meg kellett igazítani. Kiültetés után a kapálás következett. Aki külön vállalt munka mellett kapálást, azt külön megfizették. Aztán következett a betakarítás. Fű- szerpaprika, csemegepaprika, paradicsom. Sokszor már előre kimagozva kellett a paprikát a konzervgyárba küldeni. Sok munka volt a kukoricá­val, mivel drága vetőmagnak termesztették. A kukoricából ki kellett kapálni a más fajokat, aztán kasztrálni. Mivel a ku­korica önmagát porozza be, a porzóját el kell távolítani, hogy jobb genetikai egyedet kapjunk. A kasztrálásnak több fázisa van: elő-, fő- és utókasztrálás, tehát egy tábla kukoricát legalább háromszor bejártak. A munka nem nehéz, csak hosszadalmas. Kasztrálásnál sérült meg G. néni. A sáros talajon megcsúszott a lába és becsúszott a kútba. Nem tört el, de azóta is fáj. Az asszonyok az aratásból is kivették részüket. Aratás előtt a gabonából vágták ki a más fajokat. A földeken nehéz volt a mun­ka, ráadásul az időjárás viszon­tagságaival is meg kellett küzde­niük az asszonyoknak. Sokszor esőkabátban kasztrálták a ku­koricát. Ősszel, ha elhúzódott a termés betakarítása, csípős hi­degben szedték a paprikát, para­dicsomot. Nyáron a nagy hőség sem tett jót szervezetüknek. Asszonyok a szőlőben K. a szőlőben kezdett dolgoz­ni 1974-ben. A szőlészet külön ágazat volt, amit később bevon­tak a kertészet alá. Főleg a tava­szi kitakarás volt nehéz. Minden munkát asszonyok végeztek: metszés, kapálás, szüret, őszi tőkebetakarás. A szőlőben G. néni is dolgo­zott, az ő apja háború előtti pa­rasztgazdaságában volt pince szőlővel, már gyerekkorában megszokta a szőlészeti munkát. A kollektivizálás után a pincéket megtarthatták a gazdák. Sokáig együtt művelték testvére csa­ládjával. Amiről sosem beszéltek, csak most kerül előtérbe, hogy a mezőgazdaságban dolgozó asszonyoknak közel negyven évig nemcsak az időjárás vi­szontagságaival kellett szem­benézniük, hanem a reproduk­tív betegségek kockázatával is, melyeket a rovarirtó szerek és a biológiai anyagok - műtrá­gyák - okozhattak. Legjobb a dohányban A dohánytermesztés az egyik legjobb munkakör volt. G. néni 32 évet dolgozott le a „dohány­ban.” K. 7 évet. Előtte 4 évig a szőlőben, mivel a szőlőt is külön csoport dolgozta, de rájöttek arra, hogy átcsoportosítással hol a kertészetben, hol a do­hányban dolgozó asszonyok el tudják végezni a munkát asze­rint, melyik csoportnak volt ép­pen kevesebb feladata. Az állattenyésztés mellett a dohányban volt egész évben munka. A palánták nevelésétől, kiültetésétől a szárítás utáni bá­lázásig mindent az asszonyok végeztek. A dohányszárítók a falun kívül épültek a gazdaságban, ezért na­ponta kerékpárral jártak oda. A dohányt traktorokról ültet­ték. Később kapálták. A legne­hezebb munka a szedéskor volt. Amikor beérett a dohány, na­ponta tördelni kellett. A hosszú száron egyszerre csak az alsó 3-4 levél érett be. Egyszerre két sort vittek. A beérett sárga leveleket letörték, összekötötték. Általában két csoportba vol­tak beosztva. Az egyik csoport bent maradt és a száraz leve­leket válogatta, a másik a szá­rítóba, a kemencébe rakta a leveleket. A dohánytermesztés elején fűzték a dohányt, úgy akasztották a szárítókba, ké­sőbb ez a munka is könnyebb lett. Hosszú tűkre kellett csak rászúrni. Két szárító dolgozott éjjel, nappal. Miután kiszedték a szárító­ból, gőzt engedtek a dohányra, amitől megpuhultak a levelek, könnyebben ment a válogatás. A zsinórokat egyik végénél fel­akasztották, lehúzták válogatás­hoz. Nagy asztalokon válogat­ták a dohányt, a túlégett, kicsi és sérült leveleket kidobták. A kiválogatott leveleket bálákba rakták, így szállították a do­hánygyárakba. A rendszerváltás után né­hány dohányban dolgozó asz- szony összefogott, kibérelték a szárítókat és a saját kis föld­jükön dohányt ültettek, feldol­gozták és eladták. Jól jövedel­mezett, de csak rövid ideig. 2-3 év után már nem voltak ver­senyképesek. Állattenyésztés vagy kertészet Az állattenyésztésben G. néni dolgozott. 1985-ben a do­hánytermesztést megszüntette a szövetkezet, az itt dolgozó asszonyoknak választanuk kel­let, hogy az állattenyésztésben vagy a kertészetben dolgoz­nak tovább. G. néni az állat- tenyésztést választotta. Vele együtt még hárman mentek át a tehenekhez, a többiek a ker­tészet mellett döntöttek. Ezt a munkát egyrészt a kertészetben ért balesete miatt választotta, másrészt a jó fizetésért, bár neki már nem annyira kellett a pénz, hiszen mindene megvolt, de a családos gyermekeit akarta tá­mogatni. Hét évig dolgozott fe­jőnőként. Innen ment nyugdíj­ba 1992-ben. A tehenek mellett végzett munka a legnehezebb volt. A gazdaságba naponta két­szer kellet kimenni: hajnali fél négytől reggel nyolcig dolgoz­tak, aztán délután fél négytől este nyolcig. Az állattenyésztésben dolgo­zó asszonyokat a többiek min­dig irigyelték, hiszen a nap nagy részét otthon tölthették, több idejük jutott a családra, a ház­tartásra, a háztájira. Több ide­jük volt a szövetkezettől kimért cukorrépa egyelésére is. A munkát a teheneknél na­gyon nehezen szokta meg. Több mint egy hétbe telt, míg sikerült mindent jól elvégeznie. Azonban azért a fizetésért neki is megérte. Fejőgéppel a hat­vanas évek végén kezdtek dol­gozni. Bandákban dolgoztak, mindenkinek volt egy párja. Sokszor vita kerekedett az asz- szonyok közt, hogy kinek van jó tehene, ki tudott több tejet le­fejni. Úgynevezett „standokon” dolgoztak. Egy standon 28-32 tehén volt. Az asszonyok nem etettek, csak almoztak. Trak­torról etettek, az istálló köze­pén ment a traktor, amelyről a férfiak szórták le a takarmányt az állatoknak. A teheneket a fejéshez elő kellett készíteni. Lemosni a tőgyüket, utána fel­rakni a fejőgépet. Nagyobb balesetek nem tör­téntek, de vigyázni kellett, mert a tehén sokat csapkodott a farká­val. Sokszor nem lehetett kike­rülni a tehenek rúgását sem. Oly­kor megtörtént, hogy némelyik asszony belecsúszott a trágyába. Munka után mindig meg kellett mosakodni, mert a ruhát és a bő­rüket átitatta az istálló szaga. A nagy túlélő M. az igazi nagy túlélő. 16 évesen otthagyta az iskolát, 17 évesen szülte első gyermekét. A rendszerváltás után, a kilenc­venes években kezdett dolgozni magángazdálkodóknál. Húsz­évesen rájött, hogy erős, búja a fizikai megterhelést, munkabí­rásának a csúcsán van, bár az idősebb, 50-60 éves asszonyok mellett lehetetlen volt bírni a tempót. Amíg ő megszedett egy vödör paprikát, addig az asszo­nyok egy ládával szedtek meg. A magángazdánál nem volt bejelentett munkája, de az ide­jét úgy osztotta be, ahogy neki megfelelt. Többet lehetett a gye­rekekkel, a munkanélküli-segély jó volt alapnak. Néhány régi „do­hányos” asszony által, akik ösz- szefogtak, megismerte a dohány­nyal való munkát is és dohányt ültetett. Általában este törték a dohányt, amikor már nem sütött a nap, hűvösebb volt, mert a me­legben nagyon ragadt. Egyik nap törték, másnap fűzték. Á fűzés már egész nap ment, sokszor egy bérelt öreg pajtában. Ez a munka kellemesebb volt, mellette sokat beszélgettek az asszonyok. Föld, föld! 1995-ben nyílt a faluban egy új pékség, ahová felvették. „Végre nem a földeken.” Ke­resete megnőtt, havonta 4000 koronát vitt haza. Ebben az idő­ben a férje is dolgozott, mégis az ő fizetése volt magasabb. „Jó érzés volt, hogy többet keresek, mint egy férfi.” A munka sajnos nem tartott sokáig, a tulajdono­sok rossz marketingstratégiája miatt csődbe jutott a pékség. A földeken már nem akart dol­gozni. A gyerekek miatt viszont nem akart ingázni, műszakokra járni, ugyanis a tömegközleke­dést egyre jobban leépítették, lehetetlen volt úgy bejutni a városba, hogy időben beérjen egy műszakra. Közben meg­született a harmadik kislányuk is. Két év anyasági után újabb munkalehetőség mutatkozott. A fűrésztelepre kerestek asszo­nyokat, kisebb méretű deszká­kat kellett parafinba mártogatni és palettára rakni. A tulajdonos olasz volt, aki egy idő után nem fizetett. Csődbe ment e? a vál­lalkozás is. Nem maradt más hátra, újra a föld, amit mindig is rabszolgamunkának tartott. Ek­kor határozta el, hogy befejezi az iskolát. »Általános iskolával csak a föld maradt volna egész életemben.” 1999-ben, az utol­só pillanatban ment el az igaz­gatóhoz, akkor tudta meg, hogy a szlovák törvények alapján, 10 éven belül lehet csak megsza­kított tanulmányt befejezni. A vizsgákat sikerült még abban az évben letennie, két év után aztán le is érettségizett. Közben elvált. Munkalehetőség híján újra a föld, de már csak fűszer- paprikába járt egy magángaz­dához. Aztán újabb lehetőség nyílt a munkára, a Rieker ci­pőgyár bedolgozókat keresett. Szinte az egész falu cipőket varrt. Ezek után újabb keresés, majd Léván talált munkát egy mosodában. Ez sem tartott so­káig. Újabb pékség nyílt a falu­ban, itt sikerült elhelyezkednie. Mikor a tulajdonos rájött arra, hogy bármit elvégez, helyette­síti a kiesett takarítónőt, beáll dagasztani, kiflit formázni, sokszor kihasználta és túl sok feladatot szabott rá. Belefáradt. Ekkor jelentkezett a munkaköz­vetítő irodában. Mindig máshol volt állás, de végre egész évben volt munka és a fizetés is egyre nőtt. Sokszor már 13 000 ko­ronát tudott hazavinni. Általá­ban egy autóbusz szedte össze a környékről az asszonyokat, és szállította a munkahelyre. Dolgozott szalag mellett, rak­tárban, a Volkswagen- és ká­belgyárban. A közvetítőtől ál­talában alkalmi munkát kapott. Hol két hétig, hol egy hónapig tartott. Annak függvényében, hogy a cégnek, gyárnak meny­nyi ideje volt a megrendelt áru legyártására. Amikor a mun­kaközvetítő megtudta, hogy milyen szakképzettsége van, külön feladatokat bíztak rá, különböző nyilvántartásokat, statisztikákat kellett elkészíte­nie. A pluszmunkáért pluszbért is kapott. Ez idő alatt elvégzett egy szá­mítógépes tanfolyamot is. Az­tán váratlanul állást kapott egy műanyag ajtókkal, ablakokkal foglalkozó cégnél Léván. Jelen­leg negyedik kislányával van otthon gyesen, de várják vissza a munkahelyére. G. néni még a jéerdéből ment nyugdíjba. K. a szövetkezetben eltöltött utolsó éveket már úgy dolgozta, hogy az idénymun­kára határozott időre vették fel, télen munkanélküli-segélyt kapott. Ez anyagi szempontból sokkal jobban megfelelt, mint a három hónap kényszerpihenő munka és fizetés nélkül. Pedig akkor szerződésük határozat­lan időre szólt, mégis otthon kellett maradni. Végül 2004- ben végleg elküldték a szövet­kezetből. Két évig volt munka- nélküli, aztán végre nyugdíjba mehetett. Jelenleg férjével együtt élvezi az otthonlétet. ■pZrffTi >?VYJ| Szerkeszti: Grendel Ágota. Levélcím: Színfolk, Lazaretská 12, 814 64 Bratislava 1 ^___________________________________________________________Telefon: 02/59 233 442, e-mail: agota.grendel@ujszo.com __________

Next

/
Thumbnails
Contents