Új Szó, 2011. október (64. évfolyam, 227-252. szám)

2011-10-25 / 247. szám, kedd

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2011. OKTÓBER 25. Közélet-hirdetés 3 Rodičova pártja és a jobboldal legnépszerűbb arca, míg Mikuláš Dzurinda évek óta a legkevésbé el­fogadott politikus Szlovákiában (TASR-felvétel) Elemzők szerint 2014-ben ideális jobboldali államfőjelölt lehetne Radičová távozásával sokat veszíthet az SDKÚ Pozsony. Iveta Radičová ma az SDKÚ elnökségi ülésén bejelenti, hogy az előrehozott választáso­kon nem kíván szerepel­ni pártja választási listá­ján. Az SDKÚ sokat ve­szíthet visszalépésével, ám ha Radičová aktívan bekapcsolódik a kam­pányba, annyira talán nem érzi meg a párt a (le)lépést. MÓZES SZABOLCS A 2009-es államfőválasztá­son és a tavalyi parlamenti vá­lasztásokon a jobboldal remé­nye és kampányarca volt, jövőre viszont nem vesz részt a ver­senyben. Iveta Radičová - amint azt több hitelt érdemlő SDKÚ-s forrás megerősítette - ma bejelenti pártja elnökségi ülésén, hogy nem lesz rajta az SDKÚ választási listáján. Radičová az elmúlt öt évben viszonylag sok szavazatot ho­zott pártjának. A kormányfő 2005- ben lépett a közéletbe, amikor Ľudovít Kaníkot váltot­ta a szociális tárca élén. Egy év­vel később lett az SDKÚ tagja, a 2006- os parlamenti választá­sokon Mikuláš Dzurindát és Ivan Miklošt megelőzve a leg­több szavazatot kapta. Dzurinda élre törhet Radičová pártja és egyben a jobboldal legnépszerűbb poli­tikusa. Az elmúlt években csak ő volt képes megközelíteni Ro­bert Fico népszerűségét, pozí­cióját még miniszterelnöksége alatt is megtartotta. Elemzők szerint ezért visszalépésének komoly hatása lesz az SDKÚ és a jobboldal eredményére. A ha­tás nagyságával kapcsolatban viszont eltérő az elemzők vé­leménye. Több politológus úgy véli, Radičová kiválásával egyértelműen veszíteni fog az SDKÚ. ,A pártnak jelenleg nincs olyan személyisége, aki hozzá hasonló mértékben ké­pes lenne vonzani a választó­kat. Miklós karizma nélküli technokrata” - véli Miroslav Kusý politológus. Radičová döntése után szin­te biztos, hogy a párt választási listáját Mikuláš Dzurinda fogja vezetni. Az SDKÚ elnöke már évek óta a leginkább elutasított politikusnak számít Szlovákiá­ban. A kormányfő távozásával egyben gyengül az SDKÚ-n be­lül az új tagok alkotta reform- szárny, Dzurinda tovább erő­sítheti így is stabil pozícióját. Sok múlik a részleteken Elemzők szerint lehetetlen megsarcolni, mennyit fog veszí­teni az SDKÚ Radičová pihenő­pályára állásával. Sok függ ugyanis attól, milyenek lesznek a kormányfő további lépései, il­letve mivel indokolja lemaradá­sát a választási listáról. „Ha a vá­lasztási listán nem is szerepel majd, de továbbra is a párt tagja marad, és a kampányban aktí­van támogatni fogja az SDKÚ-t, akkor viszonylag keveset fog veszíteni ezzel a párt” - mondta lapunknak Martin Slosiarik, a Focus közvélemény-kutató ügynökség vezetője. Ha viszont az SDKÚ-n belüli nézeteltéré­sek miatt nem indul, esetleg a pártból is távozik, annak súlyo­sabb következményei lehetnek az SDKÚ népszerűségére nézve. Elemzők szerint egyet szinte biztosan ki lehet zárni: új pártot aligha alapít a miniszterelnök, ehhez a választásokig hátralevő alig öt hónap nagyon rövid idő. Radičová visszalépése nega­tívan érintheti az egész jobbol­dalt. A kormányfőt a többi kormánypárt választói is szim­patikusnak tartották, személye egyben reményt adott arra, hogy lehet jövője a jobboldali együttműködésnek. Ha ő ki­száll, alacsonyabb lehet a jobb­oldali szavazók választási rész­vétele is. Igaz, ez Slosiarik sze­rint egyébként is alacsonyabb lesz a tavalyinál a kormány bu­kása miatt. Nem tűnhet el Radičová már korábban pe­dzegette, hogy a márciusi elő­rehozott választások után szü­netet tart. Lapunknak adott múlt heti interjújában úgy fo­galmazott, hogy nem lesz ellen­zéki képviselő. Azt viszont ak­kor még nem mondta ki, hogy képviselőjelölt sem akar lenni. Radičová feltehetően nem fejezi be politikusi pályafutá­sát. Elemzők szerint a 2014-es államfőválasztáson a jobboldal ideális közös jelöltje lehetne. Ehhez viszont az kellene, hogy addig se tűnjön el a „képernyő­ről”. A kormányfő lapunknak azt mondta, nem fél attól, hogy fe­ledésbe merülne, ha nem lesz képviselő vagy miniszter. Az elemzők ezt másként látják. Pa­vol Baránek, a Polis közvéle­mény-kutató ügynökség veze­tője szerint ha két évig „csend­ben lesz”, nagyon kis esélye lesz a győzelemre. „Radičovának nem lenne szabad elfelednie, hogy a politikusnak formában kell tartani magát, állandóan aktívnak kell mutatkoznia” - nyilatkozta a szociológus a SI­TA hírügynökségnek. FIZETETT POLITIKAI HIRDETÉS Bugár Béla nyílt levele Berényi Józsefnek most^hídM. az együttműködés pártja - strana spolupráce Magyar Koalíció Pártja Berényi József, elnök Pozsony Tisztelt Elnök Úr! A Híd Országos Választmányának október 22-i ülésén meghozott döntése alapján fordulok Hozzád. A Híd mint parlamenti és egyben kormánypárt is fontosnak tartja, hogy a szlovákiai magyar kisebbség hangsúlyos és egyúttal hatékony képviselethez jusson a márciusi előrehozott parlamenti választásokon. A rendelkezésünkre álló adatok alapján úgy látjuk, pártjaink választási koalíciója nem hozná meg a kívánt eredményt. Mivel a koalíciók parlamentbejutásának küszöbe nem öt, hanem hét százalék, félő, hogy a regionális politikusaink között megnőtt ellentétek veszélyeztetnék a választási küszöb átlépését. Be kell látnunk, hogy a Híd és az MKP esetében nem érvényes az a képlet, hogy ha koalícióban indulnánk, a két párt jelenlegi támogatottsága összeadódna. Csak egy olyan megoldásban gondolkodhatunk - ezzel remélem Te is egyetértesz, elnök úr -, mellyel mindkét párt megőrizheti politikai hitelességét. A politikai tapasztalatom azt mondatja velem, hogy a szlovákiai magyar kisebbség érdekeit ellenzékben nem lehet hatékonyan képviselni. Ezért fontosnak tartom, hogy az elmúlt időszakban a Híd jelentős koalíciós potenciálra tett szert, amit a mérvadó jobboldali pártok többször megerősítettek. A Híd koalíciós potenciálját készen állunk megosztani a Magyar Koalíció Pártjával, és ezért a párt Országos Választmányának meghatalmazása alapján felajánlom az MKP politikusainak a Híd választási listáján való indulást. Üdvözlettel, Bugár Béla MP91100684

Next

/
Thumbnails
Contents