Új Szó, 2011. október (64. évfolyam, 227-252. szám)
2011-10-22 / 245. szám, szombat
Szombati vendég 9 www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2011. OKTÓBER 22. Kamarás Iván: „Ha tényleg komolyan akarsz valamit, és azt igazán kitartóan csinálod, valahova biztosan eljutsz. Ebben nagyon hiszek..." Los Angeles vonzásában a magyar filmek sztárja Fele királyságát itthon hagyva, a Vígszínház kötelékéből kilépve két évvel ezelőtt indult útnak Kamarás Iván, nemzedékének európai viszonylatban is egyik legkariz- matikusabb és legmeghatározóbb színészegyénisége. Régóta érlelődött benne a gondolat, hogy belekóstoljon egy másfajta színészi létbe. SZABÓ G. LÁSZLÓ Miután színpadi szerepeit sorra leadta, s rendezte itthoni ügyeit, tiszta lappal vágott neki a világnak. Ma már két élete van. Egy itteni és egy Los Angeles-i. Itteni akkor, ha egy készülő film hazaszólítja, az ottanit pedig újra és újra folytatja. Nincsenek égbekiáltó tervei, nem akar világsztár lenni. Új közegben vár izgalmas kihívásokat. Sokéves szakmai tapasztalatait Amerikában is kamatoztatni tudja. Mikor kezdett úgy isteniga- zából foglalkozni azzal, hogy kilép az itthoni mókuskerékből, és körülnéz Amerikában? Már amikor kiléptem a főiskoláról, akkor is gondoltam arra, hogy ha nem sikerül az első évadom, elmegyek valahova. Kicsit szkeptikusan álltam a dolgokhoz, mert már a főiskolán is volt egyfajta kezelési mód velem kapcsolatban. Fura szemmel néztek rám. Nem is vettem biztosra, hogy ez itt az én világom. Utolsó évben az Új Színházban voltam gyakorlaton, ahol nem vártak rám nagy szerepek. Aztán jött a Vörös és fekete Győrben, egy hatalmas főszerep, közben Ruszt Józseftől kaptam ajánlatot az Othellóban, és akkor elindultam. De mivel a nagy bukás lehetősége is fennállt, azt mondtam magamban, ha nem sikerül, elmegyek Hollandiába mozgásszínházat nézni és tanulni, vagy valamilyen angol nyelvterületre. Végül is angol tagozatos gimnáziumban végzett Pécsen. Nyolcéves koromban kezdődött ez a másik életem. Kétfajta nyelv, kétfajta élet. így voltunk nevelve. Tizenhárom amerikai egyetemre adtam be a jelentkezésemet teljes ösztöndíjra. Nem tudtam, hogy ez az egész hogyan működik. A főiskola mellett a Merlin Színházba is jelentkeztem, mert az angol nyelvű színjátszás is érdekelt. Mivel úgy mentem felvételizni, hogy a színművészeti főiskolára már felvettek, elküldték, hogy ne rontsam a többiek esélyeit. Tehát már azokban az években is többször megfordult a fejemben, hogy érdemes lenne más irányba lépni. Mi volt a döntő pillanat, amikor kimondta, hogy „itt az idő, most vagy soha”? Betelt a pohár? Mindenféle együttállás akkor jött létre, amikor ez a dolog megszületett az agyamban. Egy évvel azelőtt, hogy elindultam volna. Bizonyos szempontból tényleg betelt a pohár. Eljutottam egy olyan állapotba, egy olyan korszak végére értem, hogy úgy éreztem, mindent újra kell gondolnom, életem eddigi szakaszát le kell zárnom. Mindenféle szempontból. Szakmailag is, magánemberként is. Két évet töltöttem a Budapesti Kamaraszínházban, tizenegyet a Vígben, és most van tizenötödik éve, hogy befejeztem a főiskolát. Mennem kellett. Nem volt maradásom. Miközben tudta: Hollywoodban minden pincér színészi feladatokról álmodik, még az is, aki erős akcentussal beszéli az angolt. Harminc fölött, negyven előtt pedig már késő is lehet kint kezdem. Félelem érdekes mód nem volt bennem, amikor kimentem. Úgy gondoltam, majd csak lesz valahogy. Kalandvágy? Vakugrás? Kíváncsiság? Bizonyítani akarás? Egyszerűen nem éreztem, hogy tétje lenne a dolognak. Tudtam, hogy ha akarok, egy év múlva visszajövök, és ugyanott folytatom, ahol abbahagytam. Egyvalamit azonban biztosra vettem: időre van szükségem. Ki akartam kapcsolni, arra vágytam, hogy teleszívhassam magam. Kizárt dolognak tartottam, hogy ne történjen velem semmi, hiszen az a sok élmény, az a rengeteg színpadi és filmbeli főszerep, amit eljátszottam, az a sok hatás, ami eddig ért, bőven elég ahhoz, hogy új helyzeteket élhessek meg. Megcsináltam az angol nyelvű honlapomat, az itthoni húsz filmből összevágtam egy anyagot, hogy ha megkérdezik, ld vagyok, meg tudjam mutatni. Bejártam Gazdag Gyula óráira a UCLA-re, filmelemzést és forgatókönyvfejlesztést tanultam... ... ez jól hangzik, csak nem ezért ment ki. De igen. Ezért is. Ne úgy képzeljem el, hogy megérkezett, és másnap már ott ácsorgott a nagy stúdiók kapujában? Ez nem így megy. Előbb szert kell tenni egyfajta kapcsolat- rendszerre. Nem sokkal azután, hogy kimentem, be is kerültem egy kisfilmbe, és jött néhány újabb szösszenet. Sok szösszenet sokra megy. Az első hónapban már a Manhattan Beach-i stúdióban játszottam. Vicces volt. Kétnapos forgatás. Aztán bekerültem egy kísérleti filmbe, amelyet megvett egy forgalmazó cég, és hat államban bemutatták. Három kisebb film jött azóta, szintén kísérleti jellegű. Ezek mind érdekes munkák voltak. Azért is mentem el, mert úgy gondoltam, utamban áll a színház, minden energiámat, minden időmet lekötötte. Az egész ideg- rendszeremet. Utazni akartam, világot látni, filmezést tanulni. A színház megvár. Bármikor folytathatom, ha már nagyon fog hiányozni. A film most sokkal jobban érdekel. Külföldi produkciókba itthon is bekerültem már. A Hellboyban is ott vagyok. Amikor az Üvegtigris 3-at forgattuk, egy BBC-soro- zat castingjára hívtak. A néma szemtanú. Ennek a mintájára készítették az amerikaiak a Helyszínelőket. Tizennégy éve fut a sorozat, írtak egy nagyon érdekes forgatókönyvet, a rendező pedig nagyon szimpatizált velem. Leforgattuk az Úvegtig- rist, s mivel a jegyem már megvolt, elutaztam Los Angelesbe. A rendező végül is mellettem döntött, egy magyar detektív vagyok a filmben. Nagyon hálás szerep. Meg is keresett már egy angol producer, gratulált az alakításomhoz, és kérdezte, van-e ügynököm Londonban, mert van egy ismerőse, aki nagyon szívesen képviselne. Azóta találkoztunk, és elmondhatom, már nemcsak Los Angelesben, hanem Londonban is van menedzsmentem. S milyen az amerikai ügynöksége? Minden a szerencsén múlik. A tehetség mennyit nyom a latban? Nekünk azt tanították a főiskolán, hogy ez a pálya 1 százalék tehetség, 4 százalék szorgalom és 95 százalék szerencse. Mindegy. Elmentem, megcsinálom. Vízum, zöld kártya, szak- szervezeti engedély kell hozzá. Alapvető dolgoknál kell kezdem ahhoz, hogy szabadon dolgozhasson. Üljek itthon? Nyilván ehhez is kell egyfajta adottság. Megszerezni különböző papírokat, pecséteket. Dolgozni kell rajta. Nem egyszerű. Nagyon komolyan kell venni. De ha ilyen gyakran van itthon... ... kell a pénz is, hogy fent tudjam tartani magam. Ott játszom, ahol éppen számolnak velem. És a család, a gyerekek. Tőlük sem akarom elszakítani magam. Ami a kinti életét illeti: megnyugtató, ahol most tart? Soha semmi nem megnyugtató. Most úgy látom, be vagyok ékelődve, nem történik semmi. Valamilyen szinten pedig mégis. Pokoli nehéz lehet talpon maradni egy olyan világban, ahol senkije sincs az embernek. Nem könnyű, de nem tud elkeseríteni. Jól érzem magam. Feladatom van, és így sokkal izgalmasabb. Ha nem dolgozik az ember, minden hely unalmas egy idő után. Elküldött a kinti menedzserem egy meghallgatásra. Komoly castingdirektor illetett nagyon szép szavakkal. Megdicsért. Biztatott. Milyen arcokat lát maga körül egy válogatáson? Ez spéciéi egy olyan jellegű szerep volt, amelyre szörny külsejű ember kellett nekik. Mondták is, hogy ha nem kapok visz- szahívást, akkor ne csüggedjek, mert az alakításom nagyon tetszett nekik. Aztán mégis visszahívtak. Pedig voltak ott oroszok összenőtt szemöldökkel, nagydarab amerikaiak, fura alakok, torzonborz figurák. Búja idegekkel? A bizonytalanságot? Bírni kell. A felelősség nagyon nagy. Aztán a fene sem tudja, mikor megy az embernek könnyebben. Vagy, hogy mikor görcsöl be egy ilyen helyzetben. A nőknek még ennél is nehezebb. Nekik illegetni kell magukat rendesen. Egy férfi mit tehet azért, hogy előnyt nyerjen? Fogalmam sincs. Nyilván valami olyat kell képviselni, ami te vagy. Őszintén, tisztán belemenni. Önazonosnak lenni. Lazán, könnyedén? Ahogy az angol mondja: be cool? Kinek mi. Van, aki épp addigra adta fel, és mégis megkapja a szerepet, más meg azzal megy be, hogy „most biztos engem választanak”, és tényleg mellette döntenek. Érzi az elmúlt két év hatását? Változtatott valamit a mentalitásán? Sokszor azt hiszem, igen. Mikor? Amikor nem vagyok itthon. Amikor hazajövök, ugyanolyan ideges tudok lenni, ugyanolyan türelmetlen vagy agresszív, mint régen. Kint pedig talán túl sok is a türelem bennem. De ez is egy út, egy utazás, állandó bizonytalanság, ami jó egy ideig, aztán meg nem. Most is itthon forgat a Zom- bik világháborújában, amelyet Brad Pitt neve fémjelez. Ehhez semmi köze Amerikának. Itthon kerültem be a filmbe. Oroszul tudó embert kerestek a szerepre. Mennyit árulhat el róla? Egy orosz katona. Többet nem mondhatok. Tiltja a szerződésem. Elég izgalmas jelenet. Hogy mi marad belőle a filmben, nem tudom. A rendező feltett szándéka az volt, hogy több katonaszerepet összevon, így több jelenetbe belerakhatna. Minden ott derül ki a helyszínen. Brad Pitt közelében. Már többször találkoztunk a forgatáson. Figyelte, hogyan mozdul? Szimpatikus. Nekem is. Nem a példaképem, de bírom őt. Hosszasan próbál. Normális. Helyes ember. Semmi nagyképűség. De nem megy oda mindenkihez bemutatkozni. Még a színészek közül sem. Higgadt. Felkészült. Jó a stáb is. Marc Foster a rendező. Ő készítette a Quantum csendjét. James Bond-film. Az operatőr Robert Richardson. Kill Bill, Becstelen Brigantyk. Két Oscar-díj. Izgalmas gyakorlat. Élmény, bármi történik is. Az orosz nyelvvel hogy áll? Tíz évig tanultam, csak éppen nem használtam. Koprodukciós filmekben már főiskolás korában is szerepelt. Négyben. Egy angolban, egy olaszban, Marco Ferreri rendezésében, aztán Fekete Ibolyánál a Boise Vitában, ahol egy orosz férfit játszottam, utána pedig egy osztrák filmben, németül. Magyar filmekben később, már a főiskola elvégzése után. Hobbiszínész most lett belőlem. Sokkal nagyobb munkaéhség van bennem, mint amikor kilenc darab szövege volt a fejemben, és egyik próbáról rohantam a másikra, vagy éppen forgatásra. Nagyon vártam, hogy megkapjam a szerepet, de amikor már az enyém volt, az járt az agyamban, hogy mikor leszek túl rajta. Ez nem jó. Mi lenne a legjobb? Hollywoodi szuperprodukciók révén mihamarabb világsztár leírni? Nincs ilyen vágyam. Ha lehetőséget kapok, igyekszem élni vele. Jó munkát szeretnék végezni, de nem feltétlenül nagy produkcióban. A színházban sem meggazdagodni akartam. Az érdekelt mindig, hogy olyan nívót hozzak létre, ami számomra is vállalható, és akár példaként is szolgálhat másoknak. Döntéseim során nyilván volt olyan helyzet is, hogy több emberhez akartam szólni. Kipróbáltam sok mindent, kísérleti dolgokban is részt vettem. Most a film az, ami teljes mértékben leköt, ami szintén a színészethez tartozik, mégis más műfaj egy kicsit. Hogy ez a lelkesedés később hova vezet, egyelőre talány. A brutál nagy produkcióknál soványabb a könyv, még akkor is, ha olyanok dolgoznak bennük, akik művészileg már letettek valamit az asztalra, és most azt váltják pénzre. Ha rögtön a főiskola után hozta volna meg ezt a döntést, könnyebb úton járna, előbbre tartana? Nagyobb lett volna az esély arra, hogy más pályára terelődjek. De ha kitartasz amellett, amit a fejedbe vettél, előbb- utóbb célba érsz. Ebben nagyon hiszek. Ha komolyan akarsz valamit, és azt kitartóan csinálod, valahova biztosan eljutsz. Ha rögtön a főiskola után Amerikába megyek, a színház kimaradt volna az életemből. Azt meg sajnálnám. Arra nagyon büszke vagyok. Sok boldog pillanatom, percem, órám volt. A színház mégiscsak igazi szerelem, ami nem múlik. Várom, hogy megint kedvem legyen hozzá. De most más úton járok, és azt is szeretem. Még eszemben sincs letérni róla. Jelentős nemzetközi sikerek várományosa Kirschner Anna felvétele
