Új Szó, 2011. október (64. évfolyam, 227-252. szám)
2011-10-03 / 228. szám, hétfő
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2011. OKTÓBER 3. Régiósport 17 Ifj- Révész Ferenc elsősorban nyerni akart, s végül tizenkét éve nem látott teljesítményt nyújtott Egyéni csúcsok után aranyérem A nyolcpróba dobogósai és a győztes edzője, balról: Tomáš Veszelka (ezüstérmes, Redox Lučenec), ijj. Révész Ferenc (bajnok, AC Nové Zámky), Pavel Ďuroš, Patrik Macska (bronzérmes, ŠG Trenčín) (Képarchívum) Összpontszáma láttán felkapták a fejüket a jelenlevő szakemberek. Tizenkét éve nem volt rá példa Szlovákiában, hogy az ifjúsági korosztályban valaki nyolcpróbában túlszárnyalja az ötezer pontos határt. Az ipolysági ifj. Révész Ferenc 5173 ponttal nyerte az érsekújvári korosztályos bajnokságot, miközben összteljesítménye mellett öt számban egyéni csúcsot ért el. J. MÉSZÁROS KÁROLY A besztercebányai sportgimnazista 2010 szeptembere óta Pavel Ďuroš edző irányításával készül. A nyári szünetben heti négy napot gyakorolt társaival. „Nagyon jólesett, hogy így készülhettem. Nem egyedül voltam, hárman jártunk edzésekre. S most már látom, hogy volt értelme, hiszen meglett az eredménye” - mondja az érsekújvári AC adétája, aki apja nyomdokaiba lépett. Révész Ferenc is egykor Érsekújváron: tízpróbázott. Fia ugyanebben a városban szerezte idei harmadik ifjúsági bajnoki címét. Aranyérmes lett a nyitrai egyéni bajnokságon diszkoszvetésben (43,93 m) és hármasugrásban (13,07 m), valamint legutóbb nyolcpróbában, melynek versenyszámai között az előbbi kettő nem szerepelt. Ötezernél magasabb pontteljesítményét (5173) a következő eredményekkel érdemelte ki: 100 m 11,82 mp, távol 612 cm, súly 13,87 mp, 400 m 54,61 mp, magas 181 cm, gerely 49,52 m, 110 m gát 16,44, 1000 m 3:02,83. „Összpontszámom egyéni csúcs. Ugyancsak az eddigi legjobb teljesítményemet értem el száz méteren, súlylökésben, négyszáz méteren, száztíz gáton, melyet először futottam és ezer méteren - kalauzol eredményei világában. - Elsődleges célom az volt, hogy megnyerjem a versenyt. Jó formában voltam, amit már az is jelzett, hogy az első számban, száz méteren egyéni csúcsot futottam. Verseny közben nemigen foglalkoztam azzal, hogyan állok. A gerelyhajítás után elmosolyodott az edzőm, s elárulta, átvettem a vezetést. Azt mondta: száz pont az előnyöm a losonci Tomáš Veszelka előtt, s elég lesz a győzelemhez, ha ezer méteren előtte érek a célba. Végül mintegy kétszáz pontos előnnyel nyertem.” Ferit a verseny légköre is magával ragadta, tetszett neki, hogy színvonalas csatát vívhat vetélytársaival. „Mindenki hajtott, sok egyéni csúcs született. A pontjaim ugyan hidegen hagytak. Nekem csak az volt a fontos, hogy nyerjek - értékelte szereplését a fiatal tehetség. - Megdolgoztam a bajnoki címért, hiszen sok edzéssel értem fel a csúcsra. Utána jó érzés volt fogadni a gratulációkat. Megköszöntem mindenkinek, majd otthon elgondolkodtam a történteken. Sokan szurkoltak, jó érzés volt újra feleleveníteni a történteket.” Iß. Révész Ferenc idén az érsekújvári AC legeredményesebb atlétája. E hét végén utoljára húzza magára jelenlegi klubja mezét: a szombati csapatbajnokságon búcsúzik, október végén ugyanis a besztercebányai Duklába igazol. ígéretes versenyzői pályafutás áll előtte. Tudatosan készülő többpróbázó Az egykori tízpróbázó atléta, Révész Ferenc is végignézte fia útját a bajnoki diadalig. „Jóleső érzés volt apának lenni, mert a verseny után nagyon sokan jöttek gratulálni - nem titkolta boldogságát, majd fiáról elmondta: - Nem olyan versenyző, aki csak néhány számban tűnik ki. Kiegyensúlyozott, nagyon jó átlagot teljesít. Tudatosan készülő, igazi többpróbázó. Sokan azt hiszik, én vezettem rá erre az útra. Pedig nincs így. Valamikor focizott, de abbahagyta, s ő maga jött rá, hogy atléta lehet. Úgy látszik, ebben a sportágban igazán jó lesz.” (jmk) Nyustyán és Rimaszombatban is a garamszentkeresztiek nyerték a nemzetközi tornát Fanatizmus is kell a röplabdához JUHÁSZ DÓSA JÁNOS Egy héten belül két röplabdatorna is volt a régióban. Előbb Nyustyán a Danka Gálová Emlékversenyen, a következő szombaton Rimaszombatban, a tizedik alkalommal megrendezett nemzetközi versenyen találkoztak a női röplabda szerelmesei. Az első három helyen gyakorlatilag mindkét tornán ugyanazok a csapatok osztoztak, hiszen az extraligás garamszentkeresztiek (Žiar nad Hronom) mind Nyustyán (Hnúšťa), mind Rimaszombatban verhetetlennek bizonyultak. A második helyen mindkét alkalommal a rimaszombati VK Slovan csapata végzett, a harmadik hely Nyustyán az igen szimpatikus, fiatal erőkből álló, serdülőkorú hazaiaké lett, míg Rimaszombatban éppen őket szorították le a dobogóról a miskolciak. Ahogy más sportágakban, a röplabdában is egyre kevesebb a sportoló, ezért a több mint négy évtizedes múltra visszatekintő rimaszombati női röplabdasport is inkább az utánpótlás nevelésében bízik. Két helyi alapiskolában is keresik a jövő reménységeit, ugyanis a felnőttcsapat tagjai folyamatosan fogyóban vannak, légiósok szerződtetésére pedig nincs pénze a klubnak. Jelenleg kilenc játékosuk van, de ha egy-egy közülük munkahelyi kötelezettségei vagy egyéb okok miatt kiesik, már veszélybe kerül az aktuális bajnoki mérkőzés lebonyolítása is. A régióban a nyáron két röplabdacsapat, a nyustyai és a prakfalvai (Prakovce) is megszűnt, s ennek nem is csupán pénzhiány volt az oka, hanem a játékosok többsége Nyugat-Európában talált munkát magának, így Nyustyán is már csak az utánpótláscsapat maradt. Mint Štefan Baláž, a rimaszombati klub elnöke mondja, pár éve még kacérkodtak az extraligás szerepléssel, a mai anyagi helyzetben örülnek, ha az I. ligát vállalni tudják, hisz többek között Kassára (ahol szintén nincs extraligás csapat), Korponára és Gyetvára kell utazniuk. A város mellett jelenleg egy bottovói mezőgazdasági vállalkozó támogatja a csapatot. A rimaszombati jubileumi torna csoportküzdelmei során különösebb meglepetések nem történtek, ha csak nem számítjuk annak a tartalékos miskolciak (előző nap és másnap is győztes bajnoki mérkőzést játszottak) vereségét a nyustyaiaktól, illetve ennek a szemtelenül fiatal csapatnak a remek szereplését. A döntőben a garamszentkeresztiek a kezdeti bizonytalanság után nem hagytak kétséget afelől, hogy az övék a jobb csapat, így Nyustya után a rima- szombati trófeát is hazavitték. A torna legsokoldalúbb játékosának a gáramszentkereszti Jana Drozdovát, a legjobb adogatójátékosnak a nyustyai Júlia Pász- torovát, míg a legjobb ütőjátékosnak a miskolci Kovács Edinát választották. Kovács Edina (Miskolc) a rima- szombati torna legjobb ütőjátékosa (Július Gel'o felvétele) Patasi Oszkár és Szabó Ferenc tárcsás diadala Sikerhalmozó csallóköziek ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉS Cervignano del Friuli/Nagy- megyer. A két nagymegyeri vasgyúró, Patasi Oszkár és Szabó Ferenc elsőséget szerzett Olaszországban a veterán sportolók második alkalommal megrendezett európai játékain. „Az European Masters Games négy- évenként isméúődő verseny, a súlyemelés első alkalommal szerepelt a műsoron. Éltünk a lehetőséggel, és ketten csatasorba álltunk a rangos viadalon. Sportágunkban egyébként tizenkilenc ország százhetven versenyzője viaskodott a tárcsákkal Cervignano del Friuliban. Nagy örömünkre mindketten győztünk súly- és korcsoportunkban. Érdekességnek számít, hogy a verseny értékelési rendje alapján külön díjazták az egyes fogásnemeket és az összetettet, így tulajdonképpen hat aranyéremmel gazdagodott gyűjteményünk” - ecsetelte újabb sikerüket Patasi Oszkár, a csallóköziek egyik kiválósága. Megtudtuk, Szabó Ferenc a 3. korcsoportban lépett pódiumra, s237 (107+130) kilós összteljesítménnyel szerzett elsőséget a + 105 kg-os súlycsoportban. Patasi Oszkár a 4. korcsoportban, a 94 kilósok mezőnyében 235 kg- os (100+135) összteljesítménynyel diadalmaskodott. „Hazaérkezésünk után sem lazsálunk. Teljes erőbedobással készülünk a veteránok novemberben Cipruson esedékes világbajnokságára, melyen Mezei Tiborral és Lé- nárt Rudolffal kiegészülve immár négyen képviseljük klubunkat. Természetesen a turistaparadicsomból sem szeretnénk érem nélkül hazatérni” - nyilatkozta Patasi Oszkár, (ái) Nagymegyeri éremhalmozók: Patasi Oszkár (balra) és Szabó Ferenc (Képarchívum) Bősi és komáromi elsőség Havlíckűv Brodban Tízen végeztek dobogón ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉS Havlíckűv Brod/Bős/Ko- márom. Két elsőséget, összesen tíz érmet szereztek a délszlovákiai birkózópalánták Havlíckűv Brodban, a František Červín Emlékverseny újabb felvonásán. A kötöttfogásban zajló nagyszabású korosztályos erőpróbán Ausztria, Lengyelország, Magyarország, Németország, Szlovákia, Ukrajna és Csehország 20 klubjának L57 szárnyait bontogató tehetsége mérte össze a tudását. „Nyolc versenyzővel vettünk részt a rangos viadalon, melyen öt éremmel gyarapítottuk gyűjteményünket. Az erős mezőnyben egyenrangú ellenfelei voltunk a legjobbaknak. Széllé Gábor súlycsoportjában egyeduralkodónak bizonyult, Ágh Attila, Széllé Tamás és Heizer Erik ádáz csatában maradt alul a döntőben. Örömünkbe üröm is vegyült, ugyanis Wiedermann Károly az első összecsapásán megsérült, nem folytathatta a versenyt”- nyilatkozta a Duna- partiak helytállásáról Meton Krisztián, a Bősi Birkózó- és Sportklub elnök-főedzője. A komáromiak ezúttal is két alakulattal vettek részt a viadalon. A Spartacus versenyzőinek a társaságában ugyanis a nasz- vadi szabadidőközpontban működő birkózótanodájuk legjobbjai is csatasorba álltak. „Elégedettek vagyunk a fiúk eredményeivel, mindkét kollektíva derekasan megküzdött a sikerért. Közülük ezúttal Hulman Nikolas került a dobogó legfelső fokára”- értékelte a vegyescsapat szereplését Kúr Károly, a komáromi Spartacus birkózóklubelnöke, (ái) HIRKOSAR ■ Birkózás FRANTIŠEK ČERVÍN EMLÉKVERSENY. Havličkúv Brod - dél-szlovákiai érmesek, kezdők - 27 kg: 2. Széllé Tamás: 30 kg: 2. Ágh Attila (hősiek); 33 kg: 2. Lukáč Krisztián (komáromi); 34 kg: 1. Hulman Nikolas (komáromi); 39 kg: 2. Gál Bence (naszvadi). Fiatalabb diákok- 35 kg: 2. Salgó Béla (komáromi); 40 kg: 2. Molnár Péter (naszvadi); 44 kg: 2. Heizer Erik (bősi). Idősebb diákok - 38 kg: 1,Széllé Gábor; 73 kg: 3. Hegedűs Bence (hősiek). ■ Para-asztalitenisz CZECH OPEN -TT4-es kategória, csapat: 2. Szlovákia (Peter Mihálik, Mészáros András); TT8-as kategória, csapat: 1. Szlovákia (Csejtey Richárd, Miroslav Jámbor), egyéni: 2. Csejtey Richárd. BRITISH OPEN, Sheffield -TT8-as kategória, egyéni: 2. Csejtey Richárd; TT4-es kategória, csapat: 3. Szlovákia (Peter Mihálik, Mészáros András). ■ Karate SZÖVETSÉGI KUPA, 1. forduló, Nagykürtös - kata, férfiak: 1. Kocsis Lajos, 3. Boris Bleho (mindketten KK Duslo Šaľa). Kobudo, férfiak, long (hosszú fegyver): f. Kocsis Lajos, 2. Marcel Rózsival, 3. Boris Bleho (mind KK Duslo Sala). sikeres sáncolás (Geese Attila felvétele)