Új Szó, 2011. október (64. évfolyam, 227-252. szám)
2011-10-21 / 244. szám, péntek
8 Vélemény ÚJ SZÓ 2011. OKTÓBER 21. www.ujszo.com LOVESZAROK (SITA-felvétel) SZEMSZÖG Elguruló euró A múlt hét keddi esemé- nyekhirtelen a feje tetejére állították Szlovákiát. Ahhoz, hogy megértsük a jelenlegi helyzetet, és túl tudjunk rajta lépni, mindenekelőtt a kedd éjszakai szavazás előzményeit kell megvizsgálnunk. Az eu- rómentő-csomag elfogadása szükségszerű rossz lépés, melyet meg kellett tennünk. Az Európai Unió teljes értékű tagállama vagyunk, és nem viselkedhetünk a nyakunkon levő újabb válság hangulatában úgy, hogy mivel arról van szó, hogy adnunk kellene, most sajnos nem tudunk segíteni, de amint változik a helyzet, és nekünk lesz szükségünk valamire, esetleg osztanak valamit, újra beállunk a sorba és jelentkezünk. Richard Sulik ennek a kérdésnek sajnos csak az első felével foglalkozott. Szlovákia nem áll jól gazdaságilag, tehát nem adunk. A következményekbe pedig nem gondolt bele. Mint ahogyan annak a következményeibe sem, mi lesz akkor, ha egy négypárti koalícióban egyedüli pártként, a fejét a falba verve fogja ismételgetni, hogy ők bizony „nem adnak a kövér görögöknek egy árva centet sem”. Es bár a 2010-es választások előtt kampányuk a Fico-kormány megdöntésére épült, 2011 októberében pont ők lettek azok, akik Fico visszatérése mellé tették le voksukat. Radičovának nem volt más választása. Az eurómentő- csomag megszavazását, ezáltal Szlovákia Európai Unióhoz való felelős hozzáállását olyannyira fontosnak tartotta, hogy élt a jogával, és összekötötte a szavazást a kormány iránti bizalmi szavazással. És ami az olaszoknak egy kormányzási időszak alatt már ötvenegyszer sikerült, a Sulík-féle kemény- fejűségnek köszönhetően Szlovákiában első alkalommal sem jött össze. És mit ért el vele az SaS? Annyit, hogy az eurómentő-csomagra adott „nem” válaszuk miatt márciustól nagy eséllyel újra Fico fog kormányozni - a szlovákiai magyarság pedig még nagyon élesen emlékszik erre az időszakra, ráadásul a márciusiválasztásokra 10 millió euró repül ki az államháztartás ablakán. Szóval, egy árva centet sem spórolt meg... Biztosan vannak, akik úgy gondolják, Richard Sulik politizálásával megmutatta, hogy egy koalícióban nem kell mindenben egyetérteni, és ha az adott párt számára elvi kérdésről van szó, ezt az álláspontot a végsőkig lehet következetesen képviselni. Nem kell egyetérteni mindenben még egy kormánykoalícióban sem, viszont az is tény, hogy a felelős politizálás alapja a megegyezés-készség. Mert hiába fogjuk a mellünket verni, hogy márpedig mi ebből jottányit sem engedtünk, ha a nem engedés miatt csak még rosszabb helyzetbe sodorjuk magunkat. Ahhoz, hogy eredményeket érjünk el, kompromisszumot kell tudnunk kötni. Lehetünk keményfejűek, ám a választóink nem azért választanak minket, mert nem tudjuk megoldani a problémákat. A kisebbségi nyelvhasználati törvény teljesen más lett volna, ha a partnereink egyetértenek az általunk eredetileg javasolt verzióval. Ám ők nem értettek egyet, mi pedig ahelyett, hogy felálltunk volna és becsaptuk volna az ajtót, olyan megoldást kerestünk, mely mindegyik fél számára elfogadható volt. Az eredmény pedig jelentős előrelépéseket hozott, a jelenlegi állapot mérföldkövekkel jobb, mintáz előző. Ez a múlt, melyet fel kell dolgoznunk, tanulnunk kell belőle, majd tovább kell lépnünk. Az előző választások után alig egy évvel hirtelen a legfontosabb kérdés az, hogy mi lesz márciusban. A jobboldali kormánykoalíció, melynek létrejöttéért tavaly oly sokan szorítottak, létrejötte után alig több mint egy évvel felbomlott. A reformok, tervek, melyeket elindítottunk, valószínűleg már nem lesznek befejezve, illetve, ahhoz, hogy újra asztalra kerüljenek, hasonló eredményeket kell elérnünk márciusban, mint tavalyjúniusban... Sólymos László, a Híd frakcióvezetője Többször megmondták A világ minden táján tiltakoznak a tömegek! A „ Foglaljuk el a Wall Streetet” mozgalom, már nemcsak Amerikában mozgósította a tüntetőket, hanem Európában és Ázsiában is az utcára vonultak az emberek. Az „Egyesülés a Globális Változásért” internetes oldal jelentése szerint legalább 80 országban, 950 városban tüntettek az emberek a legutóbbi hétvégén. Ilyen általános, milliós tömegeket megmozgató tiltakozási hullám még nem volt a világon, mióta az „új gazdasági rendszer” bűvkörében élünk. Mi ellen tiltakoznak az emberek, mit szeretnének? A legegyöntetűbb panasz a pénzügyi rendszer visszáságai, és az óriási társadalmi egyenlőtlenség ellen hangzik el. A magát 99%-nak nevező sokaság nem tűrheti tovább, hogy a maradék 1% kezében összpontosuljon a gazdasági hatalom, hogy az állandó profitemelés érdekei miatt az emberek szociális jogait nyirbálják, hogy a súlyos válsághelyzetekben a bankokat tömjék pénzzel, ahelyett, hogy az állam a bajba jutott polgárait segítené, legyen végre igazi demokrácia, szűnjön meg az arcátlan korrupció. A panaszok jogosak, a tüntetők követeléseit senki nem vitathatja. A politika és a média reakciói egyben megegyeznek; a tömegnek igaza van, a bankok hibásak, meg kell őket leckéztetni. Bűnbakot gyorsan lehetett találni, hiszen a pénzintézetekkel mindenkinek baja van. Az igazi „bűnösök” nem a helyi bankfiókokban „csücsülnek”, hanem nagyon messze, és nagyon elrejtve a tömeg elől. A sajtó óvatosan „csöpögted” a híreket, még nem tudni, mi lesz az egészből, jobb „kivárni”. Egyes politikusok egyszerre bátran bírálják a neoliberális gazdasági szisztémát, az EU „első” embere, Barroso szerint, a fináncszektor olykor „teljesen felelőtlenül” viselkedik, sőt néha bűnözői jeleget mutat. Milyen bátor kijelentés! De miért csak most ébredeznek politikusaink, csak nem félnek? Az új neoliberális gazdasági rendszert és kiterjesztésétazegészvilágra, agloba- lizációt, már nagyon régen bírálják. Komoly szakemberek többször kijelentették, leírták, megmondták, hogy a dolgok rossz irányba mennek, a rendszer hamis, igazságtalan és csakegy szűk elit érdekeit szolgálja. 1995-ben jelent meg David C. Korten amerikai közgazdász könyve, a Tőkés társaságok világuralma, mely az első igazán alapos, átfogó és radikális kritikája a mai globális gazdasági rendszernek. A könyv a bibliája lett a golbalizációelle- nes csoportoknak. 1996-ban Jerry Mander amerikai kutató és a brit Edward Goldsmith ökofilo- zofus közösen írt könyvet Vádirat a globális gazdaság ellen címmel, melyben kifejtik, hogy „a globalizáció hasznát egyedül a nagyvál- latok élvezik, mindenki másnak csak kárt okoz a globlizáció”. Hans-Peter Martin és Harald Schumann szerint kialakul a „20%-80% társadalma”, a társadalom 20%-a gazdagszik, 80%-a pedig egyre szegényebb lesz. Soros György azt állítja, hogy a „kizárólagosan piaci erőkön alapuló kapitalizmus olyan veszélyt jelent a nyílt társadalomra, ami manapság „ártalmasabb, mint bármiféle totalitárius ideológia”. William Greider 1997-ben megjelent művében, a Templom titkaiban az amerikai központi bank (FED) gyanús ügyleteivel foglalkozik, és röviden így jellemzi a globalizációt: „Óriási gép megy a határban. Mindent szétrombol maga körül. Nincs tekintettel kerítésre, határt jelölő oszlopokra. Félelmetesen tör előre. Ha valaki közelről megnézi, megdöbbenve tapasztalja, nincs senki a kormánynál. Sőt, nincs is kormánya. Sebességét, irányát senki nem ellenőrzi. A gépet csak az étvágya viszi előre. Áz pedig egyre nő.” Ennél tömörebb és találóbb jellemzését a mai gazdasági rendszernek még nem olvastam, de valahol, valakik csak elindították ezt a gépet, és igyekeznek irányítani. Igazságtalan lennék, ha a mi magyar, globalizációt bíráló közgazdászainkat nem említeném. Bogár László, Csath Magdolna, Drábik János, Kopá- tsy Sándor, Lóránt Károly, Szalai Erzsébet nevét érdemes megjegyezni, mert felkészült, tárgyilagos szakemberek módjára elemzik és bírálják a számunkra, átag- ember számára érthetetlen gazdasági jelenségeket. A világ megmozdult, mert a sorozatos igazságtalanságok terheit, a társadalom már nem akarja tovább a hátán hordozni. A mai „liberális demokrácia”, az „álparlamentarizmus”, a „globális piac sikerei”, a „pénz teljhatalma”, már nem szédítik el az embereket, már nem hisznek a felülről jött üres jelszavaknak, nem hiszik, hogy a „történelem véget ért” (ahogy az amerikai Fukuyamajó- solta), az igazi történelmi változások most kezdődnek, de ebbe nekünk, a többségnek is beleszó- lásijogunkvan. Hollai Hehs Ottó, Németország Változatlanságra ítélve A jó anya akkor is szereti gyermekét, ha rosszat tesz. Ha nem segít a szép szó, elcsattanhat akár egy „atyai” pofon is, de olykor elég egy kikerülhetetlen tekintet, hogy a gyermek ne térjen le a jó útról, amelyért jóval később lesz hálás. Én hasonlónak képzelem a köztársasági elnök szerepét, aki családjának tekinthetné az országot, s gyermekeinek a polgárait. Sajnos Szlovákiában ezt a magatartásformát nem gyakran élvezhettem, államfőinknek mindig volt fontosabb dolga, mint eleget tenni józan polgárai akaratának. Nincs ez másként most sem, amikor ügyetlenkedő politikusaink döntéseikkel akadályozzák az élet természetes menetét. Akik egyik pillanatról a másikra október 12-e lidércnyo- másos délutánján lemondtak arról a reformcsomagról, amelyet az ország polgárainak 2010. június 12-eutánígértek. Elemzések sokasága jelent meg erről lapunkban, amelyet sokáig fogunk még emlegetni. Ivan Gašparovič Délkelet-Ázsiában tartózkodott, ahonnan idő előtt hazatért és szép lassan, óvatosan, alkotmányosan intézkedni kezdett, nehogy egyjogszabályt megkerülve ne tegyen eleget alkotmányos kötelességének. Bár előtte is ilyen következetes lett volna! Megint a jó anya jut eszembe, az október 12-i politikai hanyattesés kapcsán, aki úgy járt volna el a szomorú politikai bukfenc láttán, hogy miután leszáll a gépmadárról, megkérdezi eltévelyedett gyermekét, mi történt, miért nem mérlegelt. De folytatódott az ismert, a lehető leghosszabb ideig tartó távolmaradás. A hideg és kötelező mosolyok péntek dél- előttjére vártunk, a köztársasági elnök és Szlovákia miniszterelnöke találkozójára, amikor megtudhattuk a köztársasági elnök úrtól, hogy nem úgy lesz ám, ahogyan az itthoni eltévelyedett nyáj gondolja és akarja. A találkozóról a miniszterelnök asszony egyetlen értékelő szó nélkül távozott. A köztársasági elnök hivatalában megint győzött a jogi hozzáértés fitogtatása, az ezzel együtt járó fontoskodás és a cselekvést tönkretevő okoskodás emberellenes taktikája, a választópolgárok elvárásaival szemben. Az előző társadalmi rendszert idéző tétovázásra sokkal kevesebb idő van, mint gondoljuk. Itt az ideje, hogy fejtsük meg a polgárt lenéző és megkerülő politikai hazárdjáték indítékait, és védjük meg normális véleményünkkel azokat az értékeket, amelyek nekünk független, demokratikus jogállamunkban a bársonyos forradalommal kezdődően adattak. Ne hagyjuk sehol és egyetlen esetben sem szó nélkül az emberi önzés diktálta indokolatlan előnyszerzést és annak kis diktátorait. Több mint egy hete tart a bizonytalanság, amelyet a jobbközép koránykoalíció tizenöt hónapos zavaros működésével október 12-i parlamenti kicsúcsosodásával váltott ki. Ennek folytatása az az elképesztő politikai felkészületlenség, amelynek azóta is tanúi vagyunk, ami a mesterségesen, vagy szándékosan gerjesztett politikai válsággal felszínre került, s amely játék nem csak a 2012. március 10-ei hatalomszerzést is veszélyezteti. Már csak arra vagyok kíváncsi, mikor fogy el türelmünk, elfogy-e egyáltalán, ha eddig kibírta, s egy várt vagy váratlan pillanatban - mi, Szlovákia polgárai - azt mondjuk: elég volt. Jóba Mihály
