Új Szó, 2011. október (64. évfolyam, 227-252. szám)
2011-10-01 / 227. szám, szombat
Vélemény és háttér 5 www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2011. OKTÓBER 1. Kaliňák bizonyos dolgokat megszépített, néha szabadjára engedte a fantáziáját, kitalált ezt-azt Hedvig Szlovákia hivatalosan bocsánatot kért Maiina Žák Hedvigtől minden megaláztatásért, amit az ország miatt valaha el kellett szenvednie. Valaha, azaz Robert Fico kormánya idején, amelynek tagja a Hedvig- ügyben fontos szerepet játszó Róbert Kaliňák belügyminiszter volt. JURAJ HRABKO Kétségtelen, hogy mind a mai napig felmerülnek kétségek, úgy játszódott-e le Maiina Hedvig megtámadása, ahogyan elmesélte, vagy teljesen másként történt. Ezer százalékra csak ő tudja, senki más. Nincs okunk arra, hogy kételkedjünk a szavaiban, de mindenkinek jogában áll, hogy ne higgyen neki. Nem ez a gond. Azonban súlyos probléma, ahogyan az állami szervek viszonyultak a kérdéshez. Kétséget kizáróan hibáztak. Amikor öt évvel ezelőtt az STV Riporterek című műsorának forgatókönyvét írtam erről az ügyről, nyomozati anyagok tucatjait olvastam el. De ma sem változtatnám meg annak a szövegnek egyetlen szavát sem, amelyet Eugen Korda felolvasott a riportban. Ugyanis csak összehasonlítottam Róbert Kaliňák szavait, amelyeket a vizsgálati anyagra hivatkozva mondott azokkal, amelyek a vizsgálati anyagban voltak. Az elemzésből világosan kitűnt, hogy a miniszter bizonyos dolgokat megszépített, néha szabadjára engedte a fantáziáját, máskor kitalált ezt-azt. Például azok a tények, hogy Hedvig röviddel megtámadása előtt telefonált, hogy nem zároltatta a bankkártyáját, hogy megtalálták a nyálát, mindez és sok minden más nem szerepeltek a vizsgálati anyagban, mégis elhangzott a miniszter szájából. Szlovákia úgy kért bocsánatot Hedvigtől, hogy ő cserébe visszavonja strasbourgi feljelentését, de nem kap kártérítést azért, amit az államtól elszenvedett. Állítólag ilyen a bírósági egyezség, s ha ez így van, kijelenthetjük, hogy az állam jól járt, mert ezt a pert biztosan elvesztette volna. Mást is elveszt, de a sérelemért fizet, viszont nem kér bocsánatot. Érthető, hogy Hedvig - aki ma már két gyermek anyja - végre békességet akar, a múlt eseményeit sutba akarja dobni, ezért állt rá a megegyezésre. Érthetetlen lenne azonban, ha ugyanez vezérelné az államot - nem lenne helyes, ha visszavonnák a Hedvig ellen hamis tanúzásért emelt vádat, s ha legalább nem igyekezne megbüntetni azokat, akik ebben az ügyben úgy jártak el, ahogyan a törvény értelmében nem tehették volna. (Peter Gossányi rajza) Kár, hogy a horgászás csak bennünket nyugtat meg, a pénzpiaci helyzetre nincs hatással. Az ügy nagy és szomorú tanulsága csak annyi, hogy igazság márpedig nincs Hedvig igaza VRABEC MÁRIA Hát ezt is megéltük, mondhatnánk a hír hallatán, hogy a szlovák kormány elismerte, sérülhettek Malina Hedvig emberi jogai. Elvégre nem gyakran szokott ilyet tenni, az ifjabb Kováétól, Róbert Remiáš édesanyjától máig sem kért senki bocsánatot, Ernest Valkónak pedig meg kellett halnia ahhoz, hogy valaki sajnálatát fejezze ki a meghurcolása miatt. Szóval, jelentős gesztus, a Fico-kormány hozzáállásához képes nagy előrelépés ez is, örömünk mégsem lehet maradéktalan, mert felemásra sikeredett. Már a nyilatkozat megfogalmazása is annyira óvatos, hogy csak egyetlen dologra enged következtetni: a kormány meg akart szabadulni ettől a kellemetlen ügytől, el akart határolódni az elődjétől, de azért Maiina Hedvig mellett nem merte elkötelezni magát. Egyszerűen akadt néhány józan és tisztességes politikus - elsősorban az igazságügyi miniszter asszony -, aki látta, hogy Strasbourgban Hedvig nagy eséllyel nyerne, és ezt a szégyent már nem akarták megkockáztatni. Ezért az előzékenység, nem másért, mert a bocsánatkérés az ügyet nem záija le, sőt, sajnos, ahhoz járul hozzá, hogy örök időkre nyitott maradjon, és mindenki úgy magyarázza, ahogy neki tetszik. Fico és Kaliňák tulajdonképpen köszönetét is mondhatna Radiéová kormányának, hogy megmentette őket a strasbourgi elmarasztaló ítélettől, és zavartalanul tovább szajkózhatják saját verziójukat. Dániel Lipšic belügyminiszter, aki egyetlen kormánytagként nem szavazta meg a bocsánatkérésről szóló határozatot, méltatlankodhat, hogy az ügy túlpolitizált, és álszent módon sürgetheti a kivizsgálását. Dob- roslav Trnka főügyész pedig folytathatja hatalmi játékait, és addig tarthatja a Hedvig elleni vádat, amíg neki tetszik. Arról már nem is szólva, hogyan röhögnek a markukba a támadók, akik e megrendelést végrehajtották, és cserébe azóta is szabadon, felsőbb politikai védelemmel garázdálkodhatnak. Senkit nem vonnak felelősségre, semminek nincs következménye, soha nem derül ki, mi és kinek a megrendelésére történt 2006. augusztus 25-én Nyitrán. Olyan ez, mint a népmesében, ki is mondják meg nem is, adnak is, meg nem is - és a végén mindenki jól jár. Kivéve a főhőst, aki talán önmagát is próbálja meggyőzni, hogy ez a legtöbb, amit elérhetett, hiszen ha a kormány egyoldalúan, megegyezés nélkül kér bocsánatot, Strasbourgban ezért utasíthatták volna el. Az ügy nagy és szomorú tanulsága csak annyi, hogy igazság márpedig nincs, mert Maiina Hedvig igaza és az, hogy elégtételnek érzi-e az azoktól érkező bocsánatkérést, akik nem bántották, senkit nem érdekel. Akik döntöttek, azok jó esetben államérdekeket, rosszabb esetben a saját politikai érdekeiket tartották szem előtt, tisztázni itt már senki nem akar semmit. Ha a strasbourgi bírák valóban az emberi jogokat védik, ha ismerik a szlovákiai viszonyokat, akkor arra a következtésre jutnak, hogy az ügyet a megyegyezés ellenére sem lehet lezártnak tekinteni. Szlovákiának ugyanis semmire sincs nagyobb szüksége, mint arra a katarzisra, amit egy ilyen bonyolult és sötét ügy tisztázása jelenthetne. KOMMENTÁR Három BALÁZS BENCE Három az Isten igaza - tartja a mondás. Kérdés azonban, beválik-e a népi bölcsesség most is, amikor hosszas huzavona után szeptember közepén végre bejegyezték az Erdélyi Magyar Néppártot (EMNP), és ezzel háromra nőtt azon magyar érdekképviseletek száma, amelyekre a romániai magyarok leadhatják voksukat - például a jövő évi parlamenti és helyhatósági választásokon. A pártbejegyzés végső sikere (első fokon a bíróság elvetette, majd egyes nacionalista szervezetek a párt nevében levő „Erdélyi” miatt háborogtak, szerintük már pusztán a megnevezés a román nemzetállam integritása elleni merénylet) persze nem váltott ki ovációt minden magyarból. Különösen nem a kormányon levő Romániai Magyar Demokrata Szövetség politikusaiból, akik nemhogy fanyar mosollyal sem gratuláltak, hanem ironikus-cinikus megjegyzésekkel „üdvözölték” a konkurenciát. Talán az RMDSZ-es Éckstein-Kovács Péter - egyébként Traian Básescu államfő nemrég lemondott tanácsosa - nyilatkozata nevezhető a legvisszafogottabbnak: szerinte az új párt megjelenése nem szolgálja az RMDSZ és a magyar közösség javát, de a demokrácia részét képezi. Másfelől a Magyar Polgári Párt (MPP) nem annyira konkurenciaként tekint az új jövevényre, hanem sokkal inkább lehetséges partnerként, amellyel együtt megtörheti az RMDSZ hegemóniáját. Közben azonban mindenki tisztában van azzal, hogy mindez balul is elsülhet. Hiába sikerül az új alakulatnak alternatívát nyújtania, és megmozgatnia azokat, akiket a már létező kettőnek nem, hiszen megtörténhet, hogy a szavazatok úgy oszlanak meg hármuk között, hogy egyikük sem jut be a parlamentbe. Éppen ezért lenne jó, ha a három szervezetnek sikerülne a fontos kérdésekben megegyezésre vagy legalább kompromisszumrajutnia, esetleg közös jelöltlistát összeállítania. Utópia? Talán nem teljességgel, hiszen volt már példa arra, hogy az RMDSZ és az EMNP-t megálmodó Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács civil szervezet közösjelölt- listát állított. De az is biztos, hogy egy-egy ilyen kompromisszum megkötése mindig borotvaélen fog táncolni, hiszen igen erős, esetenként személyes ellentétekis vannak a három érdekképviseleti szervezet tagjai között, mivel az MPP-ben és az EMNP-ben egyesek az RMDSZ holtvágányra került platformjainak tagjai, érvényesülni nem tudó politikusai, és korábbi MPP-sekis vannak az EMNP-ben... Reméljük azonban, hogy nem a legrosszabb forgatókönyv valósul meg, s némi túlzással élve a három alakulat olyan lesz a jövő évi választásokon, mint a 3 az 1-ben neszkávé: hárman lesznek, mégis egyen... Mert ugye, visszatérve a népi bölcsességekhez: két dudás nem fér meg egy csárdában. S vajon három? A szerző az erdélyi Szabadság munkatársa TALLÓZÓ THE ECONOMIST A devizaalapú hitelek végtörlesztését lehetővé tevő törvényről és a magyar belpolitikáról közölt értékelést a The Economist. A vezető brit gazdaságpolitikai folyóirat szerint a gazdaság „ijesztő” állapotban van, a bankárok ordítanak, a kormány harcra kész, az ellenzék pedig saját magát emészti fel - vagyis Magyarországon a szokott kerékvágásban zajlik az élet. A végtörlesztési törvénnyel kapcsolatban a lap felidézi, hogy az osztrák és az olasz tulajdonú bankok szerint a kormány ezzel a lépéssel a törvényesség uralmát ássa alá, mások szerint a bankoknak nem kellett volna ilyen gondatlan hitelezési gyakorlatot folytatniuk. Bárhogy legyen is, az új törvény nem sokat javít Magyarország borús gazdasági kilátásain. Az adóscsökkentés nem hozta a várt hatást, a keresők kisebbsége járt csak jól, sok alacsony jövedelmű rosszabb helyzetbe került - áll az írásban. Kovács Zoltán kormányzati kommunikációért felelős államtitkár kijelentette a hetilapnak, hogy a devizaadósság stratégiai üggyé vált, és a bankoknak figyelmeztetniük kellett volna a hitelfelvevőket a kockázatokra. Kovács azzal vádolta a bankokat, hogy „a vadnyugat törvényei alapján működnek”. A szocialisták közben „azzal vannak elfoglalva, hogy egymással harcolnak”. Gyurcsány Ferenc ügyével kapcsolatban a The Economist azt írja, hogy a volt miniszterelnök támogatói szerint a kormány bosszúhadjáratot folytat ellene, ám kormánytisztviselők szerint ez képtelenség: volt kormányfőket ugyanúgy el kell számoltatni, mint bármely állampolgárt. A Gyurcsány elleni eljárás megalapozottságától függetlenül nincs jele annak, hogy a törvényt ugyanilyen eréllyel alkalmaznák megvesztegethető F idesz-politikusokkal vagy a párt üzleti szövetségeseivel szemben. A Jobbik „csak figyel, és vár” - fejeződik be a The Economist írása. (MTI)
