Új Szó, 2011. október (64. évfolyam, 227-252. szám)
2011-10-19 / 242. szám, szerda
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2011. OKTÓBER 19. DlGlTÁLlA 17 A fogyasztók más elektronikai eszközökre költenek: okostelefonokra, tabletekre vagy okostévékre Gyengélkedik a számítógéppiac Az elemzők az év hátralevő részére sem jósolnak túl sok jót a PC-piacnak (Képarchívum' Nyilvánosságra hozta a PC-piac harmadik negyedéves alakulásának adatait az IDC és a Gartner. A számok szokás szerint enyhén eltérnek, de a trendek azonosak: az eladások növekedése továbbra is elmarad a várakozásoktól. FELDOLGOZÁS Az IDC adatai szerint 91,8 millió PC fogyott a harmadik negyedévben, ami az elemzőcég által várt 4,5 százalék helyett csak 3,6 százalékos éves növekedést jelent. Az eltérő metodológiával dolgozó Gartner 3,2 százalékos növekedést és 91,7 millió PC leszállításátjelentette. A PC-eladások enyhe növekedése a fejlődő piacoknak köszönhető, mivel az Egyesült Államokban stagnált a piac, az EMEA régióban pedig visszaesett. A piacelemzők jelentéseiből hasonló kép olvasható ki, mint az év első felében: a gazdasági bizonytalanság miatt a fogyasztók jövedelmüket más elektronikai eszközökre költik, például okostelefonokra, tabletekre, okostévékre. Az EMEA régióban a visszaesés oka az elemzők szerint a fentiek mellett az, hogy a gyártóknál korábban nagy raktárkészlet halmozódott fel, amelyet az ünnepi szezon közeledtével ki kellett szórniuk, így kevés új gép érkezett a kereskedelmi csatornákba. Az IDC szerint az üzleti szektorban is visszaesett a kereslet az új PC-k iránt, ami a pénzügyi bizonytalanságra és ez euró körüli bonyodalmakra vezethető vissza. A gyártók versenyében is történt átrendeződés, a hatalmasat növekedő Lenovo átvette a második helyet a Delitől. Az élen a HP áll továbbra is, a kaliforniai cég a piaci átlag feletti növekedést produkálva 18,1 százalékra növelte részesedését az IDC szerint - ez elsősorban a stagnáló amerikai piacon mutatott remek szereplésnek köszönhető, az USA-ban a vállalat 15 százalékos növekedést ért el. A HP PC-piaci teljesítményét nyilván befolyásolni fogja az üzletág sorsa, amely egyelőre a levegőben lóg. A cég augusztus végén közölte, nyereségességi mutatóinakjaví- tása érdekében megszabadulna a személyi számítógépes részlegtől, azonban konkrétumokat nem hozott nyilvánosságra, az azóta kinevezett új vezetés pedig lehet, hogy felül is vizsgálja ezt a döntést. A világpiac második helyére a Lenovo futott be a harmadik negyedévben, amely 36 százalékkal tudta növelni eladásait éves szinten, ezt részben organikus növekedéssel, részben akvizíciókkal (pl. NEC, Medion) érte el. A Lenovo világpiaci részesedése 13,5 százalékot tett ki az IDC szerint. A néhány éve még stabilan piacvezető Dell ismét a harmadik helyen találta magát, a cég PC-eladásai 1,6 százalékkal csökkentek az IDC szerint, amelynek fő oka az lehet, hogy a fejlett piacokon mutatott visszaesést nem tudta ellensúlyozni a fejlődő országokban, például Kínában, valamint a közép-ke- let-európai régióban mutatott növekedés. Az elemzők szerint a cégre egyre nagyobb kompetitiv nyomás nehezedik az üzleti szférában, amelyet nem tud megfelelőenkezelni. A negyedév nagy vesztese az Acer, amely továbbra sem tudja megállítani eladásainak rohamos zuhanását és tíz év után először veszteséges is lett. Avállalat által értékesített PC-k száma az IDC szerint 20, a Gartner szerint 23 százalékkal esett vissza éves összehasonlításban. Ennek oka, hogy a cég által dominált netbo- okok szegmense megrogyott, ráadásul a vállalat továbbra is nyögi a korábban felhalmozott raktárkészleteket. Sorozatban ez volt a negyedik negyedév, amikor az Acer PC-eladásai zuhantak, a vállalat nemrég vezetőváltáson is átesett, de egyelőre nem tudni, mikor talál magára. A világpiacon az ASUS lett az ötödik legnagyobb gyártó, 30 százalékos növekedéssel 6,5 százalékra tornázta fel részesedését, megelőzve a Tos- hibát. A cég főképp Ázsiában mutatott jó teljesítményt, de ez EMEA régióban is meggyőzően szerepelt, állítja az IDC. Az új MacBook Air megjelenése az Apple eladásait is meghúzta, a cég által szállított PC-k száma 20 százalék felett nőtt világszinten, a vállalat azonban így sem került be a hat legnagyobb gyártóközé. Az elemzők az év hátralevő részére sem jósolnak túl sok jót a PC-piacnak. Az ünnepi szezonban a fogyasztók valószínűleg továbbra is inkább okostelefonokra, iPadekre, okostévékre és más eszközökre költik majd a pénzüket, mivel a PC-k területén egyelőre nincs olyan átütő újdonság, ami miatt megérné lecserélni a régebbi modelleket. Ebben jelentős változást hozhat a 2012-re várt Windows 8. Az üzleti szegmensben is 2012-re várják a szakértők a gépcserék felpörgését, de erre a gazdasági körülmények változásai is hatással lehetnek. (hw) RÖVIDEN T-Com, T-Mobile: vége a márkanévnek Októberben megszűnnek a T-Com és a T-Mobile márkanevek, ezeket felváltja a Telekom név-tájékoztatta lapunkat Martin Vi- dan, a szolgáltató sajtóosztályának munkatársa. A két szolgáltató honlapját is egységesítik, így az ügyfelek a www.t-com.sk és a www.t-mobile.sk honlap helyett a www.telekom.sk oldalon találják meg az információkat a szolgáltató kínálatáról, tarifacsomagjairól. A váltás pontos napja egyelőre nemismert. Hívásértesítőt vezet be az 02 Az 02 is elindítja azt a szolgáltatást, amely SMS-ben értesíti az ügyfelet arról, ha a hívott fél - aki a hívás pillanatában nem érhető el - újra elérhető. Az új szolgáltatás csak akkor működik, ha az ügyfélnek be van kapcsolva. A hívásértesítő saját hálózaton belül és az alábbi hálózatokon működik: Tesco mobile, Nay mobile, Swan Mobile és 02 Csehország. T-Mobile: karácsonyi akciók A T-Mobile elsőként az adatcsomagokra vonatkozó karácsonyi ajánlatátmutatta be: mától azok, akik mobilinternetes csomagot vásárolnak, az első hat hónapban ingyenesen kapják azt, feltéve, ha kétéves hűségszerződést kötnek, valamint ha előfizetnek valamilyen hangalapú tarifacsomagra. E nélkül a havidíj az első fél évben 6,99 euró, majd 12,99 és 23,99 között alakul. Új hűségprogramot indít az 02 02 szuperzóna néven új hűségprogramot indít a legkisebb hazai szolgáltató. Ez gyakorlatilag az eddig működő mozikeddekhez hasonló szolgáltatás, de ezentúl webes alapon. Az ügyfélnek elég regisztrálnia magát, bejelölni, mely területről szeretne különböző ajánlatokat kapni, majd kigenerálni a kódot, ezzel lehet igénybe venni a kedvezőbb áron kapható szolgáltatást. Az új hűségprogramawww.o2superzona.sk címen érhetőek (szí) Boldog iPhone 45 tulajdonos Bostonban, aki az elsők között vehette birtokba az Apple újdonságát (SITA-felvétel) KAPCSOLATOM AZ INTERNETTEL Tahi Tóth László (A szerző felvétele) Tahi Tóth László színész Mióta használja a számítógépet és az internetet? Aránylag öreg fejjel ismerkedtem meg a számítástechnika rejtelmeivel, de nem tekintem magam függőnek. Sokkal szívesebben „szörfözőm” a televízióm közel 100 csatornáján. Nem köt le a számítástechnika. A feleségemnek, Kárászy Szüviának köszönhetem azt is, hogy eljutottam az alapvető dolgokhoz. Ő lepett meg a születésnapomra, egy szép laptoppal. Talán félek is élni a számítógép adta lehetőségekkel, nehogy függővé váljak. Mennyit időzik a számítógép előtt? Előfordul, hogy napokig be sem kapcsolom a gépet. Meglepő lesz erre a magyarázatom, egyszerűen lusta vagyok bekapcsolni. Ha pedig bekapcsoltam, akkor aránylag hamar ki is kapcsolom. Csak a levelezésem érdekel. Már a színházból is e- mailben kapom a következő havi beosztásomat, és a hak- nijaim szerződéseit is. Ez utóbbival az a gondom, hogy a dokumentum kinyomtatása nekem már komoly feladat, ezért ezt már a feleségem végzi el helyettem. Vannak kedvenc oldalai? Véletlenül tévedtem egyszer egy olyan oldalra, ahol színészi bakik sokaságát találja az ember. Ezeken nemcsak hatalmasakat lehet nevetni, hanem tanulni is lehet belőlük. Kérem, ne tartsanak egoistának, de szeretem a rólam szóló oldalakat is böngészni. Teljesen megdöbbenek azon a rengeteg adaton, amelyek rólam találhatóak a neten. Több mint negyven éve vagyok a színpadon, és nem hittem volna, hogy ennyi darabban játszottam. Jóleső érzés a múltamban turkálni. Mit nem szeret a számítógépen? Sok mindent. Néhány példa: nem tudom miért, de előfordul, hogy arab nyelven jelennek meg a gépemen az információk. Olyan is történt már, hogy „belekötött" a helyesírásomba, pedig nekem volt igazam, vagyis én tudtam jól. Azt sem szeretem, hogy rengeteg ember lett számítógépfüggő, és ennek következtében kezdenek feleslegessé válni például a szépirodalmi könyvek. A napi sportolásról nem is beszélve. Nézzenek szét az utcán: mennyi túlsúlyos ember látni! A fiatalok az okostelefonok rabjai lettek, egy pillanatig sem tudnak meglenni az internet varázsa nélkül. Az internet valóban óriási dolog, de sajnos gyógyíthatatlan betegséget is magával hoz. (Albert József) A pénteki premier csak a nagy piacokat érintette Megjelent az iPhone 4S FELDOLGOZÁS Pénteken megjelent az Apple legújabb készüléke, az iPhone 4S. Arajongók sokáig azt hitték, a mostani újdonság már az 5-ös sorszámmal lesz ellátva, de egyelőre be kell érjniük egy felturbózott verzióval. Úgy tűnik, az Apple telefonok szerelmeseit nem zavarja, hogy a készülékben gyakorlatilag csak a Siri beszédfelismerő rendszer számít újdonságnak, -hiszen óriási tömegek várták a készüléket. Előzetes adatok szerint az első hétvégén több millió - első becslések szerint négymillió-telefont adtak el. Az előző generációs iPhone- ból 1,7 millió fogyott az első hétvégén, igaz, a legnagyobb piacnak számító USA-ban akkor még csak egy szolgáltatónál volt csak elérhető a telefon, most pedig már háromnál. A legnagyobb tokiói Apple-bolt előtt nyolc saroknyira húzódtak a sorok nyitáskor, a Reuters tudósítása szerint sokan a múlt héten elhunyt Apple- vezér, Steve Jobs előtti tisztelgésül vásárolják meg a telefont. A rajongókközött gyorsan elterjedt a legenda, hogy a telefon elnevezése is Jobsra utal, és a 4S azt jeleni, for Steve, vagyis Steve-ért (ennek a híresztelésnek persze semmi alapja nincs). Az iPhone 4S pénteki premierje csak a legfontosabb piacnak számító országokat érintette: Amerikát, Ausztráliát, Kanadát, Franciaországot, Németországot, Japánt és Nagy-Britanniát. Szlováldába, Magyarországra 21 másik országgal egy időben, valamikor október végén érkezik hivatalosan a telefon - nem hivatalos információk szerint október 28-án. Az iPhone-család a legutóbbi negyedévben az okostelefonok piacának ötödét uralta, részesedése egyre fogy a Google- féle Android operációs rendszert futtató telefonokkal szemben. A cég legnagyobb konkurense a Samsung, amivel hónapok óta kölcsönös jogi vádakkal és perekkel próbálják kiszorítani egymást a nagyobb pi-_ acokról. (i)