Új Szó, 2011. október (64. évfolyam, 227-252. szám)
2011-10-15 / 239. szám, szombat
10 Szalon ÚJ SZÓ 2011. OKTÓBER 15. www.ujszo.com SZALON-AJANLO A Palócfold folyóirat bemutatkozása 2011. október 25.18:30 Kallcka Biatro Budapest, Rottenbltler u. Az Egy nő c. Esterházy-kötet szlovák változatának bemutatója Pozsonyban, a Panta Rhei könyvesboltban (Posta utca). Résztvevők: Esterházy Péter, Peter Zajac, Görözdi Judit és Deák Renáta. Október 18., 18.00 Vetítéssel egybekötött Palóc- föld-bemutató Budapesten, a Kalicka Bistróban (Rottenbil- ler u. 32.). Résztvevők: Mi- zser Attila, Tóth Kinga, Szávai Attila, Nyerges Gábor Ádám, Földi Gergely. Október 25., 18.30 Megjelent a Jelenkor októberi száma A különidejűség kalandja FOLYÓIRAT-AJÁNLÓ Sofi Oksanen - a Jelenkor részletet közöl a számos irodalmi díjjal kitüntetett kortárs finn írónő Baby Jane című regényéből, Bába Laura fordításában, majd interjú olvasható a szerzővel (Pasztercsák Ágnes fordítása). A lírarovat Mamo János, Solymosi Bálint, Krusovszky Dénes, Zilahi Anna, Lázár Bence András és SzolcsányiÁkos verseit adja közre, valamint Janus Pannonius költeményeit Csehy Zoltán új fordításában. A prózarovatban Horváth Viktor készülő Janus Pannoni- us-regényének egy részlete olvasható. A tanulmányrovatban Bacsó Béla Menandrosz Düszkoloszá- ról ír. Tímár Andrea a trauma és az együttérzés sajátos megjelenítését értelmezi Coetzee Foe című regényében. Heidl György azt vizsgálja, hogy Szent Ambrus miként vélekedik a Szentírás és a művészetek kapcsolatáról, és fordításában közreadja az egyházatya Justushoz írt levelét. A tanulmányokat egy beszélgetés zárja: Radnóti Sándort a Winckelmann-nal és a modern művészetfogalom keletkezésével foglalkozó új könyvéről Bagi Zsolt kérdezi. A kritikarovat első közleménye, Weiss János írása szintén Radnóti Sándor könyvét tárgyalja. Havasréti József György Péter Apám helyett című könyvének egy ívnyi értelmezését nyújtja. Luchmann Zsuzsanna Tóth Krisztina Pixeljét recenze- álja, Balázs-Hajdu Péter kritikája (Művelt emberekről művelt embereknek) az Adamik Tamás főszerkesztésében megjelent Retorikai Lexikont bírálja. A rovat végén Lengyel Imre Zsolt Tamkó Sirató KárolyA Dimen- zionista Manifesztum története című könyvéről, illetve Petőcz András művéről, a Dimenzionis- ta művészetről ír. KÖNYV A SZALONBAN Tükör által, homályosan Hogy is mondta Gorgiász? „Semmi sem létezik; még ha létezik is valami, az nem megismerhető; s ha mégis megismerhető, akkor sem közölhető.” Vértezzük fel magunkat ezzel az ismeret- elméleti szkepszissel, mielőtt útra kelnénk Szalay Zoltán A kormányzó könyvtára című kötetének különös világába. GAZDAG JÓZSEF Komor világ ez, komor díszletekkel. A ház rossz szagú, a falak beáztak, a gerendák elkorhadtak. Minden rohad, mál- lik. A pusztulás meghökkentő képeit láthatjuk, szinte paro- disztikusan eltúlozva. A kastély kertjében játszó érett, formás fenekű fiatal nőkről kiderül, hogy hajukba bogáncs tapad, bőrük pedig kiütéses és foszlik. Viperák, vijjogó saskeselyűk, gyilkos seregélyek, temetőkben suhanó sakálok és „furcsa viselkedésű” mézvércsék népesítik be ezt a világot; az emberi kapcsolatokat pedig gyakran a nyers, szinte állati szexualitás pótolja. Csúfrealizmus ez (dirty realism), amely néha egészen konkrét kulturális (vallási, történelmi) kódokat működtet. A rothadásnak indult, de teljesen soha el nem rohadó angolna olyan elviselhetetlen bűzt áraszt, hogy a higiénikusok karanténba záiják az egész falut - miközben a lakosok izgatottan várnák a teljes napfogyatkozást (Az angolna). Vul- gárértelmezésben: a gonosz beférkőzik minden házba, megfertőzi az embereket, s végül beköszönt a teljes sötétség. Szalay Zoltán tudatos szerző: nem mond le a történetmesélés öröméről, de mindig ügyel arra, hogy elbizonytalam'tsa az olvasót. Például: hazafelé utazik egy férfi, de forgalomelterelés miatt kerülni kényszerül (Elterelés). Semmi gond, jól ismeri a vidéket. Vagy mégsem? Egyszer csak azon kapjuk magunkat, hogy a tér-idő koordináták érvénye megszűnt, a dimenziók egymásba csúsztak, a községnevek összemosódtak, a vidék eltorzult. A férfi mindebből keveset vesz észre, el-elréved vezetés közben, múltbéli emlékfoszlányokat próbál összeülesztgetni, saját mitológiájával népesíti be a terpeszkedni kezdő tájat, s a félórás utat végül négy óra alatt teszi meg. Eltévedt? El. De hol? Önmagában? A múltjában? Nem tudjuk. Csak azt tudjuk, hogy Szalay Zoltán történeteiben a főszereplők nehezen orientálódnak a világban. „Régen nem jártam emberek között, csaknem elfelejtettem, milyen a bőrük szaga” - ezzel a mondattal kezdődik a címadó elbeszélés. Ezeknek a különös figuráknak egyetlen közös attribútumuk van: a magányosság. Minden más bizonytalan. Nem kapunk fogódzókat. Tükör által, homályosan látunk csupán. Ezt a bizonytalanságot, az origó viszonylagosságát, a valóság megismerhetetlenségét sugallják a többértelmű címek is (Valamilyen Huba; Vaktérkép; Elterelés; Madárember). Jorge Luis Borges írja egyik esszéjében, hogy ha elfogadjuk Isten létét, ha elfogadjuk azt, hogy az egész mögött van egy átfogó értelem, akkor kizártuk a véletleneket. Az Isten által teremtett világban (egy végtelen értelem művében) semmi sem lehet esetleges. Amit mi „tükör által” látunk és hallunk, az hieroglifa. Egy olyan jelrendszer, amelynek megfejtéséhez létezik egy kulcs. Borges a francia író, Léon Bloy szavait idézi: „Minden jelkép, még a legélesebb fájdalom is. Almunkban kiáltozó, alvó lények vagyunk. Nem tudjuk, hogy ha most bánt bennünket valami, nem egy későbbi örömünk titkos csírája lappang-e benne... Az e világi örömök talán a pokol kínjai, amint visszájáról, tükörben látjuk őket...” Mindezt talán nem érdemtelen megemlíteni A kormányzó könyvtára kapcsán. A kötet mottójaként ugyanis egy talányos borgesi mondatot olvashatunk: „Talán én alkottam a csillagokat és a napot és a mérhetetlen házat, de erre már nem emlékszem.” A Szalay-szövegeket éppen ez a tudatos elbizonytalanítás („talán”, „nem emlékszem”), az evidenciák megkérdőjelezése és provokatív lebegtetése jellemzi. Az incselkedés a rejtéllyel. A rejtéllyel, amely nem létezik. S ha létezik is, a megfejtési kódokat nem ismerjük. S még ha megismernénk is ezeket a kódokat, akkor sem közölhetnénk ezt a tudást. Mit tehetünk hát mi, érdeklődő olvasók? Kulcsainkat próbálgatjuk. Nyílik? Nem nyílik? Néha igen, néha nem. De vigyázat: ha kinyílnak is ezek a szövegek, csak azért nyílnak ki, hogy belépve újfent elbizonytalanodjunk: vajon helyes-e a mi értelmezésünk? S helyesen tesszük-e, ha a borgesi mágikus realizmus, a mrožeki groteszk vagy a carved minimalizmus felől közelítünk Szalay Zoltán szövegeihez? S vajon nem az erőltetett értelmezési kísérleteknek mutatnak-e fityiszt ezek az elbeszélések? (Szalay Zoltán: A kormányzó könyvtára. Pozsony, Kalligram, 2010; 140 oldal) A szerző sportújságíró, lapunk Focitipp mellékletének a szerkesztője. Szalay Zoltán; Csontok N em tudtam, milyen nap van, mennyi ideig felehettem eszméletlenül. A szamariai házak között táncoló halk szél szerencsére nem hozta magával a kiherélt pap bűzét. Bambán botladoztam ki anyámhoz. Amíg a házak között jártam, sakálok árnyékai suhantak el mellettem. Odakint, a sírkertben leginkább csak kígyók tekergőztek. Valószínűleg sakálok vagy kóbor ebek dúlták fel anyám sírját. Feltúrták a halmot, kikaparták a csontjait, a koponyáját is, de semmit nem vittek el, otthagytak mindent szerteszórva. Négykézláb mászva szedegettem össze a koszos, helyenként töredezett csontokat; önkéntelenül is úgy szorítottam őket magamhoz, mintha valaki el akarná venni tőlem. Temetőbogarak meg hatalmas vöröshangyák másztak a kezemre, lábamra. Az egész rettenetesen utálatos volt, alig vártam, hogy az ivóban lehessek végre, vagy a kurvánknál. Földet meg port kapartam anyám csontjaira, leporoltam magamat, és a kezembe töröltem a homlokom verítékét. Búcsút vettem anyámtól, majd fel-felszisszenve meg vadul káromkodva botorkáltam ki a sírok közül: a vöröshangyák a tökömet csipkedték ádázul. Szalay Zoltán 1985-ben született Dunaszerdahelyen. Talamon-díjas, Madách-nívódíjas író. Eddig három kötete jelent meg, az elsőért Posonium Elsőkötetes Szerzői Díjban részesült. (részlet) (Somogyi Tibor felvétele)
