Új Szó, 2011. október (64. évfolyam, 227-252. szám)
2011-10-13 / 237. szám, csütörtök
8 Vélemény ÚJ SZÓ 2011. OKTÓBER 13. www.ujszo.com SZEMSZÖG Mi jöhet még? Amit a parlamenti pártok lebonyolítottak eruómentőöv- ügyekben, az nemcsak azt bizonyította, hogy a politikai hókuszpókusz nélkülözi az uniós pénzügyek szakmai megközelítését, hanem azt is, hogy a játék nem véletlen- szerű. A választásokkal megviseltszlovákiai polgár azt is tudja, hogy a játék, nemcsak a polgárok centjeiért való aggódást hivatott bizonyítani, hanem a választási preferenciák romlá- sánakmegakadályozásátis. A minap már azon gondolkodtam, kipróbáltak-e már minden változatot az euró- mentőövben való részvételünkkel kapcsolatban, vagy vannak más lehetőségek. Jó megoldás nincs, esetleg sokkal kisebb hátrányt jelenthet, ha nem akaratoskodunk, részt veszünk a második mentőcsomagban és tudomásul vesszük, hogy jobb az euró, mint megszűnése esetén a hatalmas értékvesztés, az azzal járó gazdasági felfordulás és az ismeretlen újrakezdés. Csak azzal nem foglalkoztak az illetékesek, ami a legfontosabb: ha beindul a mentés, honnan lesz rá pénz. Mert szavazni igennel is, nemmel is, nem nehéz. Igazuk van azoknak, akik azt állítják, hogy Szlovákiának kevés köze van ahhoz az uniós pénzügyi állapothoz, amely az eurózónában kialakult. A rendszerváltás utáni mindenkori szlovák hatalom nem kényeztette el a lakosságot az aránytalan és mértéktelen fogyasztással. Bizonyítják ezt a makroökonómiai mutatók, az átlagbér, az átlagos nyugdíj, a minimálbér és a költségvetési politika. A két Dzurinda-kor- mány olyan irányba terelte a gazdaságot 1998 és 2006 között, hogy a pénzgazdálkodás maastrichti kritériumait az unióban egyik legjobban teljesítő nemzetgazdaságként betartottuk. Nem repeső szívvel vesszük tudomásul, ha olyan országokból mutogatnak ránk megfontoltságunkért, ahol a halmozott államadósság a miénk többszöröse. Ez nekünk költségvetési politikát megrengető komoly dolog, s tudomásul vehetjük, hogy az életminőséget javító mutatók növeke- désénekjó időre búcsút inthetünk. Mi mégis teljesíteni akarjuk uniós kötelezettségeinket, hogy az EU stabilitása megszilárduljon, és a közös fizetőeszközt megőrizzük, hiszen ha ez nem sikerül, nemzetgazdaságunk jóval nagyobb visszaesése vár ránk, amit nem akarhatunk. Jóba Mihály (TASR-felvétel) LOVESZAROK A politikusok felelőssége A politika a felelősségről szól. Attól kezdve, hogy a szavazók bizalmának hála a parlamentbe bejut egy párt, már nemcsak saját magát, hanem szavazóit is képviseli. A parlamenti pártok többsége ezt már régen megtanulta. Abban a pillanatban, amikor egy párt kormánypárttá válik, a felelőssége tovább nő, mert miniszterein és képviselőin keresztül döntéseivel már az egész országért felel. A szlovákiai pártok többsége ezt is képes volt feldolgozni. Amikor egy koalíciós kormány működni kezd, mindenkinek egy kicsit vissza kell vennie saját céljaiból, mert csak így lehet közös döntéseket hozni. De ezeknek a kompromisszumoknak hála, nagyon sok olyan dolgot lehet végigvinni, amire egyedül esé- lyünksemlenne. Ezt a szlovákiai magyarok pontosan tudják. Az SaS-es koalíciós partnereink kedden este sajnos megmutatták, hogy nem értek meg teljesen a koalíciós kormányzásra, hiszen nem értették meg a koalíciós együttműködési mechanizmus alapelvét. Szomorú vége a történetnek. Az SaS érvei az adófizetők védelméről, tehát arról, hogy nem kölcsönzünk azoknak, akik nem spórolnak, nem helytállóak, hiszen felajánlottuk a vétójogot az egyes kölcsönrészletek kapcsán. Miért utasították ezt el? Fontosabbak talán a saját preferenciáik? Az Európai Unió mind a tizenhat országa téved, a koalíció másik három pártja téved, csak az SaS- nekvan igaza? Kedden éjszaka, a szavazás után az újságírók azt kérdezték tőlünk, hogyan tovább, ki kivel tárgyal, és ki kivel áll most össze? Nyilván ez a kérdés szinte minden olvasóban is felmerült. Nekünk az elkövetkező napokban egy feladatra kell koncentrálnunk: Szlovákia megtépázott tekintélyét meg kell próbálni megmenteni. Hiába fundáltákki Richard Sulíkék ördögi tervüket, mert az egésznek annyi lett a vége, hogy a kormány bukott meg. Az eurómentő-csomagot el kell fogadnunk, most már sajnos nélkülük, valószínűleg Robert Fico és a Smer támogatásával. Ám hogy Mikuláš Dzurindát idézzem, ennek sajnos ára lesz. Hogy pontosan mennyi, azt még nem tudja senki. A karmesteri pálca ebben a pillanatban már nem a jobboldali koalíció kezében van. És a végére pár egyszerű gondolat az euró kapcsán. Szlovákia az elmúlt években a többszörösét kapta az Európai Uniótól támogatás formájában, mint amennyivel most nekünk be kell szállnunk a közösbe. Szlovákia a befektetők szemében is felelőtlen országgá változott, így kevesebb befektetés érkezhet, kevesebb munkahely jöhet létre. Ez kellett Szlovákia állampolgárainak? Nem hiszem. Persze lehet középkori romantikus lovagként hadakozni mindenkivel, de közben belerokkant az egész háttérország. Ezért kár volt. Bugár Béla, a Híd elnöke Merre tovább, szlovák politika? Az, hogy ebben a koalícióban benne van az előrehozott választások lehetősége, sokan, sok helyütt mondták. Mégis voltak, akik állították, hogy az időközben négyről hatpártivá bővült koalíciót (OKS és az Egyszerű Emberek csoportja) összetartja majd a felelősség és a félelem Robert Fico visszajövetelétől. Nem így történt. Ami meglepő, hogy az eurokonform pártok vesztét mégis az eurókérdés okozta. Le kell szögeznem, hogy az euróvédősánc kérdésében nincs jó megoldás. Annak a helyzetnek a megoldása, ahová mostanra az eurózóna és a világgazdaság jutott, komoly áldozatokat követel. Anyagi tekintetben is. Egyrészt visszás, ha az egyharmados fizetéssel és nyugdíjakkal rendelkező Szlovákiának kell mentenie a kövérre hizlalt görögöket. Másrészt tudjuk azt is, hogy a német és francia bankok megmentése nélkül az eurózóna jövője is elképzelhetetlen. Szlovákiának pedig nyitott országként szüksége van a nyugati felvevőpiacokra. A problémát az SaS már fél éve is látta, véleménye azóta sem változott. Mikor kiderült, hogy a nép körében szintén népszerűségnek örvend a védősánc elutasítása, az egész ügy onnantól kezdve nemcsak a görögök, hanem az SaS mentőövévé is vált. Ha úgy tetszik, a visszatérés mentőövévé, s ezzel növelhető a pártpreferencia. Az SaS elvhű kiállása ugyanakkor precedenst is teremtett a térségben. Először történt meg ugyanis, hogy egy kis ország kis pártja szembe mert menni Európával, és kitartott, legyen ennek bármilyen következménye. A felvidéki magyar politizálás számára komoly tanulság, hogy a megmaradás érdekében lehet nemet is mondani, és nem csak mindenben sodródni a szlovák „demokrata” árral. Továbbá el kell mondani azt is, hogy valahol maga a jobboldal és a szlovák „demokraták” is ludasok abban, hogy kormányaik rendre felbomlanak. Türelmetlenek egymással szemben. Az ún. demokratikus sajtó pedig előszeretettel „végzi ki” ki a demokratikusan gondolkodó pártokat (most az SaS, korábban az MKP), mindent megtéve annak érdekében, hogy szélsőséges pártként tüntessék fel azokat, amelyek elvhűek, időnként önálló véleményt fogalmaznak meg, és kilógnak a többségi „demokraták” soraiból. Ezzel kapcsolatban felfokozott kíváncsisággal figyelem, miként viszonyulnak a szlovák „demokraták” az OKS hozzáállásához, hiszen négyből hárman nem adtak bizalmat Radičová kormányának... Az MKP feladata ebben a helyzetben újra elnyerni a szlovákiai magyar választók bizalmát, hogy a magyarság megmaradását, Dél-Szovákia gazdasági felzárkózását szolgáló munkáját a szlovák parlamentben is folytathassa. Berényi József, az MKP elnöke Zsarolás a frakciókban Megbukott a kormány. Az SaS-es képviselők és a Híd párt parlamenti frakciójának három képviselője nem szavazott bizalmat Iveta Radičovának. Hogy történhetett ez? Hiszen ezt még olvasni is rossz, elvégre az említett két párt is tagja a kormány- többségnek. Nos, kedves olvasó, zsarolás történt. Iveta Radičovát rákény- szerítették, hogy ha másként nem megy, akkor zsarolással próbálja meg elérni ezeknél a képviselőknél, hogy áldásukat adják arra, hogy 2000 eurót (részletekben) levonjanak minden szlovákiai polgár fizetéséből és azt elküldjék a megsegítésre szoruló uniós országok számára. Radičová bele is ment ebbe a játékba, hiszen biztos lehetett, hogy az eddigi parlamenti szokások alapján úgyis megváltoztatják a véleményüket ezek a képviselők. Most először történt meg az, hogy a zsarolás nem működött. Ezen mindenki elámult, de a szavazást már nem lehetett meg nem történtté tenni. Viszont akik ezt a zsarolási tanácsot adták Radičovának, dörzsölték a markukat, hiszen két legyet ütöttek egy csapásra. Elérték igazi céljukat, hogy megszabaduljanak az egyenes tartású és tisztességes Iveta Radičovától, aki egyre többször zavart bele a háttérben zajló üzletelésbe. És ezzel a szavazással megszabadulhattak a Szabadság és Szolidaritás pártjától is. Bennünket nem érdekelt az üzletelés, kitartottunk a véleményünk mellett és a terveinkbe nem vettük bele a Smert. Azt hitték, hogy többet érnek nekünk a miniszteri posztok, mint az igazságra való törekvés. Persze, ne csodálkozzunk, a pártok eddig mindig a pozíciót, a magas fizetést részesítették előnyben. Ezért kellett így feltenni a kérdést, kérdéseket. Hogy egy válaszra legyen csak lehetőség, viszont kérdésből kettő van: Akarjuk-e hogy levonják az emberek fizetésből a 2000 eurót és megmaradjon a kormány? Vagy idézek egy jobb példát: Önt az utcán megállítja egy járókelő, hogy adjon neki 2000 eurót, különben a kocsik alá veti magát. Miután ezt megtette, ki lesz a hibás? Mi az ilyen kérdésfeltevésért nem vállalhatjuk a felelősséget és csak csodálkozni tudunk, hogy koalíciós partnereink ebbe belementek. Somogyi Szilárd, az SaS parlamenti képviselője
