Új Szó, 2011. október (64. évfolyam, 227-252. szám)
2011-10-10 / 234. szám, hétfő
22 Sport ÚJ SZÓ 2011. OKTÓBER 10. www.ujszo.com Forma-1, Japán Nagydíj: a német címvédő megelégedett a harmadik hellyel; minden idők legfiatalabb duplázója lett az F-1-ben Button nyert, de Vettel a kétszeres világbajnok Christian Homer csapatfőnök, Sebastian Vettel és az ünnepő csapattagok (TASR/AP-feIvéteI) Sebastian Verteinek a szuzukai futam előtt mindössze egy pont hiányzott a címvédéshez. A hétvégi Japán Nagydíjon elért harmadik helyével aztán begyűjtött tizenötöt, s ezzel minden eldőlt: a német a Forma-les sorozat kétszeres világbajnoka lett. A versenyt végül Jenson Button nyerte meg a McLa- rennel, a ferraris Fernando Alonso előtt. GYÖRGY NORBERT Seb Vettel ez évi teljesítményét nézve nem volt nehéz megjósolni, hogy Szuzukában, a mindenki által kedvelt „fekvő nyolcason” ismét világbajnokot fogunk avatni. A német csodagyerek idén minden versenyen vagy az első (többnyire az első), vagy a második helyen ért célba (kivétel a német futam, ahol „csak” negyedik lett), és sejthető volt, hogy ez Japánban is hasonlóan fog alakulni. Különösen, miután az időmérőt, ha csak hajszállal is, de megint megnyerte (idén már tizenkettedszer) a McLarenek előtt, s nyilván a futamon sem statisztaszerepet szánt magának. Mi lehet Vettel titka? Hogyan történhetett meg, hogy ebben az amúgy nagyon kiegyenlített mezőnyben a fiatal német már négy fordulóval a vége előtt behozhatatlan előnyre tett szert? Természetesen van egy versenygép a feneke alatt, amely most egyértelműen a legjobb a mezőnyben. A Red Bull főmérnöke, Adrian Newey, aki a 90-es évek csúcskonstruktőre volt (Mansell, Prost, Hill, Villeneu- ve egyszer-egyszer, Häkkinen kétszer lett világbajnok egy Newey által tervezett autóval), az osztrák italgyártókkal is felért a csúcsra. De ez így kevés, gondolhatnánk, mert azt a kocsit el is kell tudni vezetni (lásd az istállótárs, Webber esetét, aki idén még egyetlen futamot sem nyert a csodagéppel, míg Seb eddig kilencet). Egy beszédes példa: még az évad elején, mikor a téli tesztek alapján nyilvánvalóvá vált, hogy az új gumiszállító, a Pirelli abroncsai (közös kérésre) gyorsabban fognak majd kopni, mint elődje, a Bridgestone, Vettel volt az egyedüli, aki felkereste a gyárat, és konzultált a mérnökökkel. És láss csodát: a mezőnyből éppen Vettel tud a legkíméletesebben bánni a gumikkal (vagy talán még Button, zsigerből). A tehetséges pilóta és a gyors versenygép kombináció tehát, bár nélkülözhetetlen, önmagában nem elég. Seb Vettel 24 évesen megtanulta, hogy mentálisan és fizikailag is ldzárólag csak az előtte álló feladatra szabad koncentrálnia. Talán nem véletlen, hogý a verseny utáni nyilatkozatában, már kétszeres világbajnokként, sikerének zálogául nem a csapatot és nem a Red Bull szédületes kanyarsebességét emelte ki elsőként, hanem személyi edzőjét, egy Tommi Parmakoski nevű úriembert, és köszönte meg neki szépen. „Nagyon odafigyel rám, és hogy mire szabad gondolnom. Egy pillanatig sem engedte, hogy olyan dolgokon töprengjek, amelyeket nem befolyásolhatok. Tommi és még néhá- nyan segítettek abban, hogy két lábbal a földön maradjak, és ezért mindig a többiek előtt járhattunk.” Lehet, hogy ilyen egyszerű az egész? A futamon, ahol Vettel végül hozta a kötelezőt, tulajdonképpen az történt, amire számítani lehetett: a német az élről rajtolva elsőként fordul, miután jól megfüvezteti a második helyről induló Buttont, akit így csapattársa, Hamilton is megelőz. A hazai reménység, Kobajasi beragad, Schumacher kicsit feljön, Vettel manőverét pedig vizsgálja a versenybíróság, de nincs büntetés. Az eredmény: Seb a 9. körben már 5 másodperccel vezet Hamilton előtt. Ráadásul a brit alatt nagyon gyorsan elfogy a lágy szett, kénytelen kiállni. Majd Vettel is lelassul, neki is jönnie kell. Button vezet Alonso előtt, de ők sem bírják sokáig, viszont a cserék után mindketten Hamilton elé jönnek vissza. Vettel marad az élen, Button, Alonso követik, de lőtávolban maradnak. BueVETTEL SZEZONJA Ausztrál GP: 1. Maláj GP: 1. Kínai GP: 2. Török GP: 1. Spanyol GP: 1. Monacói GP: 1. Kanadai GP: 2. Európa GP: 1. Brit GP: 2. Német GP: 4. Magyar GP: 2. Belga GP: 1. Olasz GP: 1. Szingapúri GP: 1. Japán GP: 3. mi elveszíti jobb elsőjét (rosszul rakták fel), a Toro Rossót szerényen letereli a sóderba. Együtt van a mezőny, az első hat tíz másodpercen belül, bármi megtörténhet. A pálya zabálja a gumikat, Button pedig lopakodik fel Vettelre. A német a 20. körben kijön egy újabb szettért. Button a cserék után (elsősorban Seb kicsit lomha kivezető körének köszönhetően) eléje kerül, Mássá pedig újra megtalálja Hamiltont. A brazil első szárnyából egy darab lerepül, majd Webber és Schumacher is összeér - kicsit fölöslegesen ugyan, de bejön a biztonsági autó. A 27. körben aztán újra elengedik a mezőnyt, Button, Vettel, Alonso, Webber, Mássá, Hamilton a sorrend. Vettel a 33. körben kijön a közepes szettért, de forgalomba kerül, és sokat veszít. A cserék után már Alonso is előtte van. A tizedik helyért Kobajasi, Petrov, Rosberg és di Resta gyilkolják egymást. Vettel később próbára teszi néhányszor Alonso türelmét, de a spanyol észnél van. S mikor a rádión Seb fülére szólnak, hogy „hagyd, a cím fontosabb”, különösebben már nem is erőlteti. Alonso a végén a vezető Button- ra is rámegy (aki időközben látványos benzinspórolásba kezdett), amiből szép kis tűzijáték kerekedik, de a sorrend már nem változik: Button nyer, Alonso második, Vettel pedig harmadik - és világbajnok! Úgy tűnik, mindenki boldog, és elégedett az eredménnyel. A győztes Jenson Button, aki az idény második felében világbajnokhoz méltó teljesítményt nyújt, a verseny után a következőket nyilatkozta: „Az autó egész héten kiváló volt, érzelmes győzelmet arattunk. A pályának gazdag a történelme, a szurkolók káprázatosak, majdnem olyan, mintha otthon nyertem volna. Köszönöm mindenkinek, akik támogattak minket Japánban. Remélem, sok szép élménnyel gazdagodott mindenki, hiszen az ország nehéz időszakot élt át az év korábbi részében” - utalt Button a márciusi földrengés és szökőár áldozataira, majd hozzátette: „Seb egész idényben pazar munkát végzett, megérdemli a vb-címet. Megkapta a szükséges felszerelést, aztán megtette, amit tennie kellett.” „Soha nem gondoltam volna, hogy bajnokságot fogok nyerni, ezért elképesztő, hogy már a második is megvan. Sok szép emlékem van a Forma-1 - ről, fiatal koromtól egészen mostanáig, szerencsésnek és áldottnak érzem magam, hogy átélhettem ezt a napot. Egy versenyző számára már nem is lehetne ennél jobb. Süt a nap, és minden rajongó izgatottan várja, mit fogsz csinálni, azt hiszem, ez az élet értelme” - filozofált kicsit a „nagy dolgokról” a friss bajnok. Megte- 'heti: Sebastian Vettel 24 évesen minden idők legfiatalabb duplázó Forma-l-es világbajnoka lett. S ez így már sporttörténelem. Eredmények a 25. oldalon. VETTEL IDÉNYÉNEK HAT MOZZANATA Az első lépés 2011. március 27-én, az Ausztrál Nagydíjon kezdődött Vettel menetelése - csak azért nem korábban, mert az elsőnek szánt bahreini futamot zavargások miatt hosszas huzavona után törölték. A németet mindez nem zavarta meg, mint ahogy az sem, hogy majd fél szezonon át hol működött (ritkábban), hol nem működött (gyakrabban) a kinetikusener- gia-visszanyerő rendszer az autójában. A „KERStelen” száguldás ellenére is folyamatosan a dobogón végzett. Pole nélkül is megy Az első négy nagydíjból hármon ugyanaz a forgatókönyv érvényesült: Vettel simán megnyerte az időmérő edzést, majd a futamot is. Hogy az első lépés nem feltétlenül szükséges a nagydíjgyőzelemhez, azt Spanyolországban bizonyította be: a csapattárs Webber indult az élről, a célban viszont a németet intették le elsőnek. De mivel ez a módszer némileg macerá- sabb, a stresszmentes élet jegyében Vettel inkább visszatért a korábbi, pole+1. hely gyakorlatához. Az én házam... ... nem biztos, hogy az én váram is. Legalábbis Vettellel nem tanították meg a mondást, ugyanis míg a Német Nagydíjat megelőző kilenc futamon csupa első és második helyet szerzett, a nagy örömmel várt hazai versenyen nemhogy a győzelem, de még a dobogó sem jött össze Sebnek (sorozatban 11 nagydíj után először). Persze ellenfelei nem igazán látják szomorúnak helyzetét: egy negyedik pozíció mint a szezonbeli legrosszabb helyezés azért nem olyan rossz. Eső a völgyben Pontosabban a hullámvölgyben - már amennyire természetesen Vettel esetében még az eredeti értelmében használhatjuk a fogalmat. Merthogy öt futamot egy győzelemmel, három második és egy negyedik hellyel abszolválni más pilóták esetében kie'melkedő teljesítmény, a németnél viszont egy kis gyengélkedésnek tekinthető. S hogy mire föl az eső? Nos, a „rossz széria” három futamán (Montreal, Silverstone, Hun- garoring) is hullt a csapadék bőséggel. Vörös posztó Christian Homer, a Red Bull Racing csapatfőnöke valószínűleg nem volt túlzottan boldog az Olasz Nagydíj után, mert versenyzője egyik nyilatkozatában elhangzott az a mondat, amelytől minden csapatfőnök (kivéve bizonyos Luca di Montezemolót) többé-ke- vésbé tart: „Nagyon szeretnék dobogóra állni Monzában a Ferrarival. Remélem, hogy egy napon a maranellóiaknál lehetek.” Az eredmény: Vettel 2014-ig szerződést hosszabbított a „bikákkal”. Örömkönnyek Sebastian Vettek az idény tizennegyedik futamán láthattuk először úgy igazából sími a dobogón. A Szingapúri Nagydíjat megnyerve ugyanis gyakorlatilag a világbajnokságot is bezsebelte (öt futam alatt egyeden pontot kell/ett ehhez szereznie), s az addig a vb-cím- védés gondolatát magában teljesen elfojtó 24 éves pilóta tudatosította: nemcsak, hogy tavaly feljutott a csúcsra, hanem ott is tudott maradni. A legfia- talabbként a kétszeres világbajnokok között, (ot)