Új Szó, 2011. október (64. évfolyam, 227-252. szám)

2011-10-10 / 234. szám, hétfő

www.ujszo.com EGESZSEG ■ 2011. OKTOBER 10. BABA-MAMA 15 A vírus, amely a jég hátán is megél A nemrég végzett szlovákiai felmérés igazol­ta a szakemberek feltételezését, mely szerint az ötéves gyerekek hasmenéssel járó beteg­ségeinek kiváltói között a rotavirus vezet, mégpedig nagyobb arányban, mint azt korábban gondolták. A hogyan arról dr. Mária Stefanovičo- vá, a Trencséni Re­gionális Közegész­ségügyi Hivatal munkatársa beszámolt, a fel­mérésben Szlovákia minden régi­ójából februárban és májusban ösz- szesen 60 gyermekorvos vett részt. Célja az volt, hogy kiderítse: a 0-5 éves gyerekek hasmenéses eseteinek hány százalékát okozta a rotavirus. Arra is kíváncsiak voltak az orvosok, hogy milyen súlyos fertőzést okoz ez a vírus, s hogy a betegség milyen A vírus általában fekális-orális úton terjed: a fertőzött széklet a kézre, onnan pedig a szájba kerül mértékben korlátozza a gyerekeket és az őket gondozó felnőtteket min­dennapi tevékenységükben. Az említett időszakban az orvosok összesen 433 székletmintát vettek a 0-5 éves gyerekektől, akik hasme­néssel kerültek orvoshoz. A legfon­tosabb felismerés az a tény volt, hogy a rotavirus a hasmenéses ese­tek 31,6 százalékát okozza. A legsú­lyosabb tüneteket a 12-36 hónapos gyerekek körében tapasztalták, ará­nyuk 35-45 százalék volt. Ha a rotavirus okozza a betegséget, sok­kal nagyobb a valószínűsége annak, hogy a kicsi kórházba kerül. Az, hogy a betegség hogyan hat a család életére, nem hozott értékelhető eredményt, ugyanis az anyák több­sége szülési szabadságon van, ennek ellenére a családok 76 százaléka erős korlátozottságról számolt be. Kide­rült, hogy a vizsgált gyerekek kö­zött, akiktől székletmintát vettek, 42 olyan volt, aki legalább egy adag rotavirus elleni vakcinát kapott. A 42 beoltott gyerek közül csak négy­nek volt rotavírusfertőzése, de ese­tükben a betegség lefolyása enyhe volt, s nem kellett kórházba menni­ük. Dr. Pavol Simurka, a trencséni egyetemi kórház gyermekklinikájá­nak főorvosa 10 éve követi a rotavirus okozta fertőzések számá­nak alakulását. Elmondta, hogy mennyire megnehezíti a helyzetet, ha egy beteg, legyengült gyerek még rotavírusfertőzést is kap, aminek kö­vetkeztében súlyos dehidratáció áll­hat elő. Ezt a vírust nagyon köny- nyen el lehet kapni kórházban is, mert rendkívül ellenálló. Tíz vírus is elég ahhoz, hogy kialakuljon a fer­tőzés. A rotavírusról tudni kell, hogy a bélfal nyálkakártyáján telepszik meg, és súlyos gyomor- és vékony­bélgyulladást okoz. A fertőzött bél nem képes felszívni a vizet és az esz- szenciális ásványi anyagokat, ami könnyen kiszáradáshoz vezethet. A károsodás nem tartós, általában 4-8 napig tart, amíg a bél meggyógyul. Vizes, bűzös széklet, hányás, láz és hasfájás kíséri a betegséget. Súlyosabb esetben naponta akár 20-szor is lehet hasmenése és hány­ingere a kicsinek. A súlyos dehidra­táció miatt kórházi kezelésre is szük­ség lehet. Nem ritka, hogy közvede- nül a fertőzés után tejérzékenység lép fel. A rotavírusfertőzés télen és tavasszal a leggyakoribb. A vírus ál­talában fekális-orális úton terjed: a fertőzött széklet a kézre, onnan pe­dig a szájba kerül. A legtöbb tisztító- szerre sem reagál, ezért a gyerekek fertőzött játékoktól is megbeteged­hetnek. Gyorsan terjed kórházban, óvodában. Amikor megjelennek az első tünetek, ajánlatos, hogy a szülő vagy gondozó legalább 48 órára el­szigetelje a kicsit, ezzel is csökkente­ni lehet a fertőzés terjedését. Ha fel­merül a fertőzés gyanúja, legjobb, ha orvoshoz visszük a beteget. Hatásos megelőzést jelent a védőol­tás, amelyet legkésőbb hat hónapos koráig kell a kicsinek megkapnia cseppek formájában. Amint azt dr. Pavol Simurka elmondta, legyengí­tett vírust tartalmaz a vakcina, tehát biztonságos, de mégis azt ajánlja: mielőtt a szülő az oltás mellett dönt, a kezelőorvossal együtt alaposan mérlegelje, milyen előnyt jelenthet az oltás. A kórházi kezelésre váró gyerek esetében mindenképpen ajánlott. A rotavirus elleni oltás nem kötelező, tehát a biztosítók nem fi­zetik, ára 130 euró. (ki) Megszülettem Nevem: Kutrucz Patrik Születési súlyom: 4020 gramm Testhosszam: 51 cm Hajam színe: barna Szemem színe: sötétkék Lakhelyem: Nagymegyer Nevünk: Tóth Lívia és Péter Születési súlyunk: 2200 és 2300 g Testhosszunk: 40 és 43 cm Hajunk színe: fekete és barna Szemünk színe: szürke Lakhely: Komárom BABATAPLALKOZAS Visszafognák az egészségtelen ételek reklámjait A legnagyobb amerikai élelmi­szergyártó vállalatok bejelentet­ték, hogy önkéntesen visszafog­ják az egészségtelen termékek gyerekeknek szóló marketing­jét, és saját irányelveket fogad­nak el a reklámokra, miután el­utasították a szövetségi kor­mány által javasolt iránymuta­tókat. A vállalatok szerint erőfeszítésük révén alapvetően megváltozik majd, hogy mit reklámoznak, és módosul a hir­detések tartalma is. A jelenleg gyerekeknek forgalmazott ter­mékek közül minden harmadik reklámja zsugorodik majd. Az új kívánalom - amely akkor engedné meg a cégeknek, hogy gyerekeknek reklámozzanak egy terméket, ha az megfelel bizonyos táplálkozási előírások­nak — ráveheti egyes márkák gyártóit, hogy változtassanak receptjükön, csökkentsék az előállított étel vagy ital nátri­um-, zsír-, cukor- és kalóriatar­talmát. Míg korábban az egyes cégek csak saját maguk számára köte­lező vállalásokat tettek a gyere­kek számára készített egészsége­sebb termékekkel kapcsolatban, addig a mostani megállapodást követően az új kívánalmakat a részt vevő összes vállalatra ki­terjesztik. (MTI) Álcázással elérhető a gyerekek zöldségfogyasztása Jelentősen növelhető a gyerekek napi zöldségfogyasztásának mennyisége, ha a szülők pürésí- tett formában próbálják meg azokat belecsempézni a kicsik vagy akár az egész család ételei­be - állítja egy mini tanulmány. A pürékkel felturbózott napo­kon a gyerekek majdnem két­szer annyi zöldséget, viszont mintegy 140 kalóriával keveseb­bet ettek, mint az átlagos menüt kínálókon. Ez különösen a túl­súllyal vagy elhízással küzdő gyerekek esetében fontos - hangsúlyozzák a szakemberek. A résztvevőknek ugyanúgy ízlettek az extra zöldséges fogások, mint a szokásosak. A szerzők egyike, Barbara Rolls szerint a szülők­nek is érdemes otthon pürésíte- niük a zöldségeket, és szép las­san adagolni azokat a családi ebédekhez. A módszer ugyanis jól működhet az összes családtag esetében. Korábbi eredmények már kimutatták, hogy ezzel a techniká­val a fel- nőttek is több zöldséget és kevesebb kalóriát juttatnak a szervezetük­be. A szakemberek hangsúlyoz­ták, hogy a pürésítés módszere csupán egy kiegészítő stratégia, és a szülőknek érdemes minél több zöldséget adniuk a gyere­keiknek, amikor csak lehet. Reményeik szerint egyre több vállalat fog a jövő­ben pürésített zöldsé­geket árulni, hogy ezzel megkönnyít sék a szülők dol­gát, akiknek szintén több vi­taminban gaz­dag zöldsé­get kellene enniük.

Next

/
Thumbnails
Contents