Új Szó, 2011. szeptember (64. évfolyam, 203-226. szám)
2011-09-05 / 205. szám, hétfő
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2011. SZEPTEMBER 5. Sport-régiófoci 17 A listavezető futballistái győzelemmel kedveskedtek jubiláló klubelnöküknek, Sokol Lászlónak HÉTVÉGÉ Folytatódott a zselíziek sorozata Háromszor kapitulált a zsitvabesenyőiek kapusa, Hajdú (Vanek Lajos felvétele EDZŐI VELEMENYEK Štuller István (Želiezovce): „Nehezen törtük fel a kilenc emberrel védekező vetélytársunk jól szervezett védelmét, ennek ellenére győzelmünk egy percig sem forgott veszélyben. Az viszont bosszantó, hogy helyzeteink zömét ezúttal is képtelenek voltunk kihasználni.” Molcsán András (Bešeňov): „Nem akartunk egy nagyobb arányú vereségbe beleszaladni, így elsősorban a védekezésre építettük a taktikánkat. Két végzetes megingásunk miatt két perc leforgása alatt eldőlt a mérkőzés sorsa. Vereségünk ellenére a mezőny legjobb csapatával szemben becsülettel helyt álltunk.” Zselíz. Ünnepi hangulatban indult a nyugat-szlovákiai V. liga keleti csoportjának zselízi összecsapása. Akezdőrúgást megelőzően ugyanis a hazaiak játékosai és vezetői köszöntötték az ötven esztendős klubelnöküket, Sokol Lászlót. ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS „Sajnos, ezúttal nem küldhe- tem pályára a sérüléssel bajlódó Kušnieriket. Mindenesetre nem állunk be bekkelni” - nyilatkozta a találkozó előtt Molcsán András, a Zsitva-partiak edzője. „Nálunk Kokoška sérülés, Czíria pedig munkahelyi elfoglaltsága miatt került a hiányzók listájára” - kontrázott Štuller István, az éllovas zselíziek trénere. Annak ellenére, hogy a vendéglátók végig uralták a játékot, kedvenceik pontatlansága miatt gyakran bosz- szankodtak a szurkolók. A párharc első említésre méltó eseménye a 18. percben történt, ekkor Rotík Sebastián tizennyolc ifléterről a léc fölé dur- rantott. Két perccel később Varga Zoltán lövését az utolsó pillanatban blokkolta Rotík Tibor, s bár a labdát Kovács a kapuba rúgta, a játékvezető les miatt érvénytelenítette a találatot. Ezt követően több ízben is remekelt a vendégkapus. A 29. percben Szabó durrantott a léc fölé, majd Duchoň lövését hatástalanította Hajdú. A 37. percben Karkó ívelése után Rotík Tibor fejelt a hálóba (1:0). Két perccel később a vendéglátók lemásolták a vezető találatukat megelőző jelenetet. Ezúttal Začka helyezte a labdát Valach fejére, a csatár pedig higgadtan a hálóba bólintott (2:0). A félidő hajrájában Rotík Sebastian löketénél a vendégek portása a helyén volt. Szünet után állandósult a hazaiak fölénye. Először Herceg csak az oldalhálót találta telibe, majd a lesipuskás Rotík Sebastián két ízben is ziccert hibázott. Az 57. percben Maďar előtt adódott gólszerzési lehetőség, de a léc fölé tüzelt. A nevezett egyébként csupán a szünetben érkezett a helyszínre egy esküvőből, így csak a második játékrészben lépett pályára. A 63. percben a kapu torkában álló Szabó feje fölött szállt el a labda, hét perccel később viszont már ő is betalált. Az addig jól teljesítő, hórihor- gas Hajdú hasa alatt gurította a labdát a hálóba (3:0). A 74. percben Ivan fölöslegesen szabálytalankodott, s mivel már volt egy sárgája, a pirosat is begyűjtötte. A tíz főre fogyatkozott vendégek két perc elteltével megszerezték a becsületgóljukat. Maďar bombáját Straňák Kovács elé tenyerelte, s a zsitvabesenyőiek támadója a kapu jobb sarkába helyezte a labdát (3:1). Folytatódott a zselíziek őszi sorozata, vendéglátóként ezúttal is háromszor találtak be ellenfelük kapujába. ŽELIEZOVCE-BEŠEŇOV 3:1 (2:0). Gólok: Rotík Tibor (37.), Valach (39), Szabó (70.), ill.: Kovács (76.). Sárga lap: Rotík Tibor, Duchoň, ill. Ivan. Piros lap: Ivan. Játékvezető: Gem- bický, 350 néző. ŽELIEZOVCE: Straňák-Krišto- fóli,' Rotík Tibor, Szabó (75. Dobiaš), Karkó, Začka, Rotík Sebastián, Duchoň, Valach (65. Varga Dániel), Tóth (88. Neznánszki), Herceg. BEŠEŇOV: Hajdú-Varga Zoltán, Kovács Kornél, Gubó, Vadkerti (46. Pilek), Balogh, Farkas (57. Varga Tamás II.), Ivan, Uličky (46. Maďar), Varga Tamás I., Kovács, (áb) ■ III. liga NYUGATI CSOPORT, 6. forduló: SaTa-Púchov 3:1 (2:1), gÖurgall (2.), M. Košút (37.), Lalák (88.), ill. E. Lupták (34.): ŠTK Samorín-Vráble 2:0 (0:0), g.: Pelegríni (47., 79.); ToporSany-Nové Mesto n/V. 3:1 (2:0), g.: Gešnábel (15.), Ďurček (32.), Švikruha (64.), III. L. Sebek (83.); Moravany n/V.-Vrbové 3:3 (2:1), g.: Glos (18., 11-esbôl), Gálik (32.), Gligič (73.), ill. Sedlák (7.), Kutka (57.), Andrísek (72.). Az FC Nitra (un.-Sp. Trnava B, Dun. Lužná-PSČ Pe- zinok, Nemšová-Slovan Bratislava jun, Sererf-No- vé Zámky találkozó lapzárta után ért véget. 1. Šaľa 6 5 0 1 13:6 15 2. ŠTK Šamorín 6 4 1 1 8:1 13 3. Duu. Lužná 5 4 0 1 4:4 12 4. Slovan jun. 5 3 1 1 11:8 10 5. Nemšová 5 3 1 1 8:5 10 6. Serei 5 3 0 2 8:4 9 7. Pezinok 5 3 0 2 4:3 9 8. Topoľčany 6 2 1 3 12:11 7 9. N. Mesto n/V. 6 2 1 3 9:9 7 10. Puchov 6 2 1 3 6:8 7 U.Sp.TrnavaB 5 2 0 3 6:7 6 12.Vráble 6 1 2 3 7:11 5 13. FC Nitra jun. 5 1 1 3 5:6 4 14. N:Zámky 5 1 1 3 3:6 4 15.Vrbové 6 1 1 4 7:14 4 16. Moravany n/V. 6 1 1 4 5:13 4 KELETI CSOPORT, 6. forduló: Ružlná-Trebišov 2:1 (1:0), g.: Vaculöiak (10.), Kúrák (71., 11-esből), ill. Rusnák (51.): Lipany-Lok. Košice 0:1 (0:1), g.: Kaminský (40 ); Spišská N. Ves-Bardejov2:2 (1:1), g.: Baka (9., 59.), ill. Palša (14.), NI. Sémán (75.); Poprad-Vranov n/T. 0:0. A Dolná Ždaňa-Moldava nad Bodvou B, Stará Lu- bovňa-MFK Košice B, Námestovo-Zvolen, Krém- nička-Prešov B találkozó lapzárta után ért véget. Szabadnapos: Dukla Banská Bystrica B. 1. Bardejov 6 5 1 0 15:6 16 2. Lok. Košice 6 4 1 1 17:7 13 3. Prešov jun. 5 3 1 1 12:4 10 4. Dukla B. Bystrica B 5 3 1 1 11:6 10 5.Ružiná 6 4 0 2 16:9 12 6. Dolná Zdaňa 5 2 2 1 7:4 8 7.Vranovn/T. 6 2 3 1 8:7 9 8. Zvolen 5 2 2 1 3:6 8 9. Lipany 6 2 1 3 7:6 7 10. Spišká N. Ves 5 1 4 0 4:3 7 Í1. Poprad 5 1 2 2 4:3 5 12.Kremnička 4 12 1 5:5 5 ■ Régióbajnokságok POZSONY, 5. forduló: Plav. Stvrtok-Lozorno 4:1 (1:1), g.: Zajíc, Hájek, Horváth, Melek, ill. Juričkovič; Svätý Jur-FC Ružinov 5:1 (4:0), g.: Vašík 2, Volt, Mészáros, Berzedi, ill. Jakubec. NYUGAT-SZLOVÁKIA, 5. forduló: Pieštany-KFC Komárno 2:0, Palárikovo-Pov. Bystrica 1:7, DAC B-Skalica3:4. ■ IV. liga NYUGAT-SZLOVÁKIA, DÉLKELETI CSOPORT, 5. forduló: Štúrovo-Dvory nad Žitavou 1:1 (1:1), g.: Bábsky (11-esbôl), ill. Sárközi. KELET-SZLOVÁKIA, DÉLI CSOPORT, 7. lorduló: Rožňava-Krompachy 5:0, Rudňany-Sp. Vlachy 4:2. ■ V. liga POZSONY VIDÉK, B CSOPORT, 5. forduló: Vino- sady-Hamuliakovo 1:2 (0:2), g.: Juraj Vršek, ill. Kranitz, Kiss; Kráľova pri Send B-Kaplná 2:0 (0:0), g.: Benický 2; Slovenský Grob B-Castá 3:3 (1:3), g.: J. Minarovič 2, Bagín, ill. Jakuš 3 NYUGAT-SZLOVÁKIA, DÉLI CSOPORT, 5. lorduló: Vinohrady nad Váhom-Králová nad Váhom 2:1 (1:0). KELETI CSOPORT, 5. forduló: Želiezovce-Bešeňov 3:1 (2:0), g.: Rotík T. (37.), Valach (39), Szabó (70.), ill.: Kovács (76.); Hurbanovo-Sv. Peter 3:2 (2:1), g.: Kling, T. Bičan, Kúrák, ill. Vida, Lakatos; Kalná n/Hr.-Tvrdošovce 1:1 (1:1), g.: Biely, ill. Bátora B. KELET-SZLOVÁKIA, ZEMPLÉNI CSOPORT, 5. forduló: Veiké Kapušany B-Borša 0:2. KASSAI-GÖMÖRI CSOPORT. 5. forduló: Krásnohorské Podhradie-Malá Ida 1:0, Gem. Hôrka-Saca 3:1. ■ Területi bajnokság DUNASZERDAHELY, I. OSZTÁLY, 4.forduló: Vydra- ny-Krár. Kračany 0:3 (0:1), g.: Lelkes Tamás 2 (egyet 11 -esből), Hervay; Kost. Kračany-Velké Bla- hovo 0:0: Baloó-Holice n/0.0:1 (0:1), g.: Puha. (Lapzártáig beérkezett eredmények) Nem termett babér a balonyiaknak (Kovács Zoltán felvétele) A Takács-legénységet „Hodos a mi falunk" feliratú pólóban buzdították a szurkolók, a pályán azonban Rudolf Pavlík védencei játszották a prímet A királyfiakarcsaiak nyerték a veretlenek összecsapását ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Hodos. Rekkenő hőségben zajlott a veretlenek szombat délutáni hodosi megmérettetése a dunaszerdahelyi területi bajnokság 4. fordulójában. Az első negyedórában mindössze egy-egy villanás jelezte, hogy két jó képességű csapat küzd a pontokért. A két edző a kispad- ról igyekezett nagyobb erőbedobásra serkenteni védenceit. A hazai Takács András több aktivitást, a királyfiakarcsai Rudolf Pavlík nagyobb összpontosítást sürgetett játékosainál. A 16. percben a királyfiakarcsaiak csatára, Hervay egy kontra végén közelről Fenes kapus ölébe lőtt. Válaszként Badala futtában leadott lövése a hosszú sarok mellett suhant el. Felpörögtek az események: előbb Csóka beadásáról maradtak le a társak, a folytatásban Olgyai próbálkozott távoli lövéssel. „Mindent bele!” - hangzott a hazai drukkerek kórusa, melynek tagjai „Hodos, a mi falunk” feliratú pólóban biztatták csapatukat. A 30. percben a királyfiakarcsai Hodossy nagyszerűen adott középre, s a jó ütemben érkező Hervay közelről a kapuba gurította a labdát (0:1). A hazaiknál a rutinos és nagy munkabírású Hodosi igyekezett szervezni a játékot, de társai nem mindig értették meg a szándékát. A 33. percben a túloldalon Lelkes Tamás hagyta faképnél védőit, de a kapujából remek ütemben kimozduló Fenes elcsípte a labdát. A hodosiak játékából a második félidőben is hiányzott az átütő erő. A vendégek viszont egyre magabiztosabban futballoztak, többet birtokolták a labdát. Csatáraik nagyobb fordulatszámra kapcsoltak: Fehér, Lelkes T., Hervay tetszetős akcióját tapsolták meg a nézők. Takács edző a 69. percben hármas cserével igyekezett javítani a vendéglátók játékán. A szemfüles Győri azonnal gólhelyzetbe is került, de a partjelző szabálytalanságot látott. EzGyengélkedtek, vesztettek a hodosiak (Fogas Ferenc felvétele) Takács András (Vyd- rany): „A mai találkozón megérdemelt vendéggyőzelem került a jegyzőkönyvbe. Ellenfelünk leckéztetett: gyorsabb, erőszakosabb, célra törőbb volt. Akadozott a támadójátékunk, a mieink alig tették próbára a királyfiakarcsaiak védelmét. Úgy tűnik, a kezdeti sikerektől játékosaink fejébe szállt a dicsőség. A vendégeknek gratulálok a jó teljesítményhez, a győzelemhez.” Rudolf Pavlík (Kráľ. Kračany): „Fegyelmezetten játszottunk. A fiúk a maximumot hozták ki magukból, igazi csapatmunkát produkáltak riválisunknál. Góljainkat tetszetős akciók előzték meg. Boldog vagyok.” után Lelkes Tamás alakításai következtek. Először a 75. percben fejjel talált a hálóba (0:2), majd a 81. percben a Hodossy buktatásáért megítélt büntetőt értékesítette (0:3). A hazaiak erejéből a becsületgólra sem futotta. A fizikailag és taktikailag jobban felkészült vendégek megérdemelten zsákmányoltak hárompontot. VYDRANY-KRÁĽOVIČOVE KRAČANY 0:3 (0:1). Góllövők: Hervay (30.), Lelkes T. (75., 81., 11-esből). Sárga lap: Rácz T., Laboda, Hodosi, Bmdiar, ül. Hervay, Fehér. Játékvezető: Vüági, 270 néző. VYDRANY: Fenes-Olgyai, Potásch (46. Rácz A.), Rácz T., Hodosi, Csóka (69. Győri), Zöld, Laboda (69. Tóth), Badala (69. Zilizi), Takács, Bmdiar. KRÁĽOVIČOVE KRAČANY: Váradi-Hacsik, Soós, Sáfár, Bartal, Hromada, Hervay (88. Nagy), Lelkes Tamás (88. Mózes), Lelkes László (82. Ágh), Hodossy, Fehér. (Ív)