Új Szó, 2011. szeptember (64. évfolyam, 203-226. szám)
2011-09-30 / 226. szám, péntek
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2011. SZEPTEMBER-30. Sport 17 VINKLI Gyémánt és arany GRENDEL ÁGOTA Még mindig nem megy a Fradinak. Támad a csapat, a játékosok megcélozzák a kaput, de az mintha még mindig nem az ő méretükre szabatott volna. Kicsi, túl alacsony, rövid, az ellenfél kapusa magas, nyúlánk, mint a párduc, úgy vetődik a labda után, s nem lepkét fog, hanem mintha zseniális matematikus lenne, kiszámítja a labda ívét, megtalálja azt a pontot, ahová esne, ha nem állna ő, a háló daliás őre az útjában. Az aranylábú fiúk pedig lassan ólomlábakon járnak, az első félidő lelkesedése mintha alábbhagyna, se lendület, se lelkesedés, csak a fölé, mellé, pont a kapus kezébe. Nem is oly régen a magyar labdarúgás egyetlen aranylabdása, az FTC csatára, aki arról volt híres, ha nem ment neki a játék, vagy úgy gondolta, pihen egy csöppet, megállt a pálya közepén, csípőre tette a kezét, és várt, türelmesen, mint ritka vadra. Nos, ez a már hetven múlt egykori csillag, akiről stadiont neveztek el, aki még most is naponta bejár a klubba, nem kommentálta a magyar labdarúgás jelenlegi állását, gondolom, a riporter azt már meg sem merte kockáztatni, hogy saját háza tájáról faggassa. Elvégre az embernek a saját fészke nem arra való, hogy bele- piszkítson, ha meg jót nem mondhat róla, inkább ne is kérdezzék, mi újság az Üllői úton, állnak-e még a fák, miért gyökerezik a focisták lába a földbe, amikor éppen lövésre kellene lendítenie. De most már készülőben az ünnep, mert a Fradi-druk- kerek még mindig bíznak abban, hogy lesz még egyszer ünnep az Albert Flórián Stadionban, s erre két okuk is van. 1. Új edzője van a csapatnak, Détári Lajos. „Détári egyike a magyar labdarúgás utolsó klasszisainak. Játékosként megfordult Frankfurtban és az Olimpiakoszban is. Edzőként eddig a legjelentősebb sikerét Szombathelyen érte el, ahol feljutott a líaladás- sal az élvonalba. Détári még sehol sem töltötte ki a szerződését, nyolc év alatt 14 csapat kispadján fordult meg” - olvasható a Wikipé- dián. Döme pedig máris imádja az ólomlábú fiúkat, s reméljük, lesz figyelem, fegyelem, támadó futball, de olyan, amelynek végén majd kiszakad a háló, nem olyan, amely csak majdnem góllal végződik, amiben ludas a bíró, az ellenfél, a közönség, sőt még a labdaszedő is, és persze a sors keze, amely a labda útjába tette a lábát. 2. Új szponzora van a focicsapatnak. Méghozzá gyémántfokozatú. Hogy ettől lesz-e a helyenként falábú fiúk együtteséből aranylábú fickók aranycsapata, abban egyelőre csak reménykedhetünk, s mivel a remény hal meg utoljára, a foci pedig örökké él, higgyük el, hogy lesz nagy pénz, nagy foci az Üllői úton is. Amen. A Fradi-szurkolók megfenyegették a játékosokat Visszatér a száműzött Abdi ÖSSZEÁLLÍTÁS Budapest. Az augusztus elején átadólistára tett Libán Abdi újra helyet kapott az FTC labdarúgócsapatának keretében, és 2013-ig meghosszabbította szerződését a klubbal - értesült az nso.hu. A norvégiai születésű Szomáliái csatárt augusztus elején tették átadólistára Andrezinhóval együtt fegyelmi okok miatt. A két focistáról írt közlemény szerint „nem értették meg a Ferencváros örök törvényét, mely az erkölcs, erő, egyetértésen alapszik”. A honlap szerint Libán Abdi most bocsánatot kért játékostársaitól és a vezetőktől is, és már részt is vett a csapat szerdai edzésén, ugyanakkor 2013-ig meghosszabbította szerződését. A Pepsifoci.hu úgy értesült, hogy a szerdai gyakorlást mintegy harminc Fradi-szur- koló zavarta meg, akik bementek edzés közben a pályára, és tudatták a játékosokkal, hogy elfogadhatatlan az eddigi teljesítményük. Az FTC 15., kieső helyen áll az NB I-ben, mindössze egyetlen győzelemmel tíz forduló után. (origo) Nem értették egymást a pilóták? Moszkva. A pilótafülkében levő kommunikációs berendezés felszállás előtti kikapcsolása okozhatta a jaroszlavli repülőszerencsétlenséget, amelyben a KHL-ben szereplő helyi Lokomotív teljes hokicsapata az életét vesztette, köztük a szlovák Pavol Demitra is. Míg az egyik pilóta gázt adott, a másik fékezett. Ez olvasható a balesetet vizsgáló bizottság előzetes jelentésében, legalábbis ezt állítja a Komszomolszkaja Pravda tegnapi internetes kiadása. „Mivel a pilóták a kommunikációs berendezés nélkül beszéltek egymással, ez okozhatta a félreértést” - mondta a bizottság egyik tagja. (TASR) (SITA/AP-felvétel) Valószínűleg a FIFA is eljárást indít Carlos Tévéz (balról) ellen Angliában egyértelműen elítélik az argentin csatár tettét Tévéz két hétig pihen Manchester. Két hétig még az edzéseket sem látogathatja Carlos Tévéz, a Manchester City labdarúgója, aki Roberto Mancim vezetőedző szerint megtagadta a játékot a Bayern München stadionjában 2:0-ra elvesztett keddi Bajnokok Ligá- ja-mérkőzésen. ÖSSZEÁLLÍTÁS Azonban az sem elképzelhetetlen, hogy az argentin csatár soha többé nem fog pályára lépni a klub színeiben, legalábbis Roberto Mancini nyilatkozata szerint. „Végeztem vele. Ha rajtam múlik, nem fogom játszatni” - mondta a Bayern elleni meccs után az olasz tréner. Tévezt azért csak két hétre tiltották el, mert ez a legkomolyabb büntetés, amit egy klub adhat egy játékosnak, ám valószínűleg a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) is eljárást indít majd az ügyben. „Ha a Manchester City megírja és bizonyítani is tudja, hogy az történt, amiről a lapokban olvasni lehet, akkor Carlos Tévezt hosszabb időre is eltilthatjuk a labdarúgástól”- mondta Jim Boyce, a FIFAalelnöke. A korábbi liverpooli menedzser, Graeme Souness szerint a 27 éves Tévéz nemcsak az edzőjét, hanem csapattársait is cserbenhagyta, és nem véletlen, hogy korábban Alex Ferguson elengedte őt a Manchester Unitedtól. „Teljesen elfogadhatatlan, amit tett. Azért fizetik, hogy focizzon, és ha az edző azt mondja, hogy most kell játszania, akkor szó nélkül be kell mennie a pályára. Arról nem is beszélve, hogy a csapattársait is átverte ezzel. Tévéz olyan, mint egy rohadt alma, gondolják, hogy Ferguson véletlenül tette ki a csapatából?” - mondta a Sky Sports 2-nek Souness. „Ha profi focista vagy, és most mindegy, hogy egy fontot keresel hetente, vagy kétszázezret, ha az edződ utasít valamire, azt meg kell tenned. Ha én lennék az edzője, nálam többé nem rúgna labdába” - mondta Robbie Savage, az egykori korábbi walesi válogatott, aki jelenleg szakértőként dolgozik a BBC-nél. Az Angliában népszerű televíziós riporter, Piers Morgan egyedi tanáccsal látta el az argentin csatárt: „Tévéznék sürgősen le kellene ülnie beszélgetni egyet Michael Owennel, aki elmagyarázhatná neki, hogy hogyan legyen boldog a kispadon is.” (origo, MTI) MÉSZÁROS MIHÁLY A sakkozás hatodik világbajnoka, Mihail Botvinnik születésének 100. évfordulójára nagyszabású rapidversenyt rendeztek a jelenlegi ranglista Top4 játékosa között. A legjobban az indiai világbajnok, Viswanat- hanAnand teljesített, aki veretlenül, másfél pontos előnnyel győzött a Kramnyik, Áronján duó előtt. Utolsó helyen, nyeretlenül, a ranglistavezető Magnus Carlsen végzett. Nézzünk egy izgalmas partit: Szabálytalan megnyitás Világos: Kramnyik - Sötét: Carlsen 1.HÍ3 b5 2.e4 Fb7 3.Fxb5 Fxe4 (Carlsen az utóbbi időben már többször próbálkozott különféle eredeti megnyitásokkal. Általában ezek a tesztelések csúfos kudarcokba fulladSAKK tak. Emlékezzünk csak vissza a tavalyi sakkolimpiára.) 4.0-0 Hf6 5.d4 e6 6x4 Fe7 7.Hc3 Fb7 8.d5! (Világos logikusan elzárja a futót, és egyből elkezdi a királyszámyi felvonulását.) 8...0-0 9.Ff4 Ha6 lO.Bel Vc8 ll.Hd4 Fb4 12.Fg5 He8 13.Be3 c6 14.Fxa6 Fxa6 15.Vh5 f6 16.Bh3! (Kramnyika tisztáldozattal teljesen szétrombolja ellenfele királyállását.) 16...fxg5 17.Vxh7+ Kf7 18.Vh5+ Kg8 19.Vh7+ Kf7 20.He4 Fxc4 21.Vh5+ Ke7 22.Vxg5+ Kf7 23.Vh5+ Ke7 24.Vg5+ Kf7 25.dxe6+ dxe6? 26.HÍ3! (Precíz lépés, amely után a sötét pozíciója menthetetlen.) 26...Kg8 27.Vh4 Bxf3 28.Vh7 + és sötét feladta. 2765. fejtörő Világos indul, és három lépésben mattot ad. Ellenőrző jelzés - világos: Kel, Vc8, gy.: b3, c2 (4 báb). A « A A A A & Sötét: Kb5, Ve5, gy.: b4, b6, f4 (5 báb). A megfejtéseket az Új Szó szerkesztőségének címére (La- zaretská 12,814 64 Bratislava) küldjék, SAKK megjelöléssel. Feladványonként mattligás megfejtőink között egy 14 eu- rós, ligás megfejtőink között egy 7 eurós pénzdíjat sorsolunk ki. Beküldési határidő - a 2762., a 2763. és 2764. fejtörőkkel együtt -2011. október 10. ■ Labdarúgás BAJNOKOK LIGÁJA, csoportkor, 2. forduló E csoport: Valencia-Chelsea 1:1 (0:0), g.: Soldado (87., 11-esből), III. Lampard (56.); Bayer Leverku- sen-Genk 2:0 (1:0), g.: Bender (29.), Ballack (90.). 1. Chelsea 2 110 3:1 4 2. Leverkusen 2 10 1 2:2 .3 3. Valencia 2 0 2 0 1:1 2 4. Genk 2 0 11 0:2 1 F csoport: Arsenal-Olimpiakosz 2:1 (2:1), g.: Oxla- de-Chamberlain (8.), Andre Santos (20.), III. Fuster (27.); Olympique Marseille-Borussia Dortmund 3:0 (1:0), g.: Ayew (20., 69., a másodikat 11-esből), Rámy (62.). 1. Marseille 2 2 0 0 4:0 6 2. Arsenal 2 1 1 0 3:2 4 3. Dortmund 2 0 1 1 1:4 1 4. Olimpiakosz 2 0 0 2 1:3 0 G csoport: Sahtar Donyeck-APOEL Nicosia 1:1 (0:0), g.: Jadson (64.), ill. Trickovski (61.); Zenit Szentpétervár-FC Porto 3:1 (1:1), g.: Sirokov (20., 63.), Danny (72.), ill. Rodriguez (10.). 1.AP0EL Nicosia 2 110 3:2 4 2.Zenit Szentpétervár 2 10 1 4:3 3 3. Porto 2 10 1 3:4 3 4. Donyeck 2 0 11 2:3 1 H csoport: BATE Boriszov-FC Barcelona 0:5 (0:3), g.: Volodko (19., öngól), Pedro (22.), Messi (38, 55.), Villa (90.); AC Milan-Viktoria Plzeň 2:0 (0:0), g.: Ibrahimovic (55,11-esből), Cassano (66.). (.Barcelona 2 1 1 I 0 7:2 4 2. AC Milan 2 1 ' 1 0 4:2 4 3. Plzeň 2 0 ' 1 1 1:3 1 4. Boriszov 2 0 1 I 1 1:6 1 EURÓPA LIGA, csoportkor 2. forduló - A csoport: Kazany-PAOK Szaloniki 2:2 (0:1), g.: Valdez (52:), Gyagyun (66.), III. Atanasziadisz (25.), Fotakisz (81.). A további mérkőzések lapzárta után értek véget. ■ Jégkorong TIPSPORT EXTRALIGA, 6. forduló: U20-Ko5ice - a mérkőzés lapzárta után ért véget. ■ Röplabda Nűl EURÚPA-BAJNOKSÁG, Monza. Belgrád - a negyeddöntőbe jutásért: Szerbia-Románia 3:0, Cseh- ország-Franciaország 3:1. Negyeddöntő: Orosz- ország-Törökország 0:3, Olaszország-Hollandia 3:1, Németország-Csehország 3:0. ■ Kosárlabda NŰI EXTRALIGA, 1. forduló: Rožňava-Cassovia Košice 62:55, legeredményesebbek: Matejóiková 19, Libiöová 13, Babaríková 9, III. Timková 18, Beňuš- ková 13; Samorín-Poprad 61:63, Slamová 12, Ivanova 12, Talajková 11, ill. Lindsey 26, Baburová 17. FÉRFI NBL (cseh bajnokság), 1. forduló: Plzeň— Inter Bratislava 88:83. ■ Tenisz TOKIÚI TORNA, negyeddöntő: Kvitová (cseh, 5.)-Sarapova (orosz, 2.) - 4:3-nál Sarapova sérülés miatt feladta; Azarenka (fehérorosz, 3.)-Bartoli (francia, 7.) 7:5, 6:0; Zvonarjova (orosz, 4,)-Kirilenko (orosz) 6:3,6:3. BANGKOKI FÉRFI TORNA, nyolcaddöntő: Murray (brit, 1.)-Berrer (német) 6:4,6:2; Monfils (francia, 2.)-Giraldo (kolumbiai) 6:4,4:6,6:1. ■ Sportfogadás A T0TÚ 39. heti, 1. lordulójának helyes tipposzlopa: 1,1, X, 1,1, X, 1,1,2,1,1,1, X-X. NYEREMÉNYEK: a telitalálatos szelvényre 1 799150 forintot fizetnek. A13 találatosok 241 675, a 12 találatosok 4555, a 11 találatosok 270, a 10 találatosok 85 forintot érnek. GÖLT0TÖ: telitalálatos szelvény nem volt. Az ötalála- tosokra 11 735, a 4 találatosokra 565 forintot fizetnek. A KENŐ tegnapi nyerőszámai: 3,4,6.7,10,15,24, 35,36,37,52,56,57,63,67,69,74,75,77,79. Kenő Plusz-szám: 15. NIK Péntek, szeptember 30. Labdarúgó Corgoň Liga: 12789. Nitra -Trnava 2,5- 2,8-2,79-1,3 2-1,4-1,32. Cseh futballbajnokság: 14142. Jihlava-Opava 1,9 5-3-3,52-1,2-1,62-1,26. Labdarúgó NB I: 14240. Győr-Kecskemét 1,68-3,3 -4,32-1,13-1,87-1,21. Labdarúgó Bundesliga I: 27207. KaiserslauternVfB Stuttgart 2,99-2,9-2,2 7-1,47-1,27-1,29.