Új Szó, 2011. szeptember (64. évfolyam, 203-226. szám)
2011-09-30 / 226. szám, péntek
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2011. SZEPTEMBER 30. Vélemény És háttér 5 A bankokat nem megregulázni, hanem szabályozni kell, minden állam ezt teszi, így van rendjén Tranzakciós adó Több milliárd euróval segítettük a bankokat a 2008-as válság miatt, a tranzakciós adóval pedig nagyjából 55 milliárdot nyerhetünk- mutatta be egyszerű matematikai modelljét Jósé Manuel Barroso bizottsági elnök az Európai Parlament plénuma előtt. LOVÁSZ ATTILA Igaza van. Ha baj van, a gazdaság stabilitásáért megmozdulnak a közpénzek, és amikor a bankok igenis rendelkeznek többlettel, akkor itt az ideje kicsit beadni a közösbe. Ezzel az érveléssel semmi baj nincs és köszönő viszonyban nincs azzal az indoklással, amelyet más politikusok használnak, s amelyek szerint a tolvaj, gyilkos, haszonleső bankokat meg kell regu- lázni. A bankokat nem megreguláz- ni, hanem szabályozni kell, minden állam ezt teszi, így van rendjén. Időnként esetleg mást is lehet tőlük kérni, mint hitelt. A hitelt ugyanis nem szolidaritásból és nem szamaritánus késztetésből adják, hanem mint jó terméket saját bizniszük keretei közt. Ez újfent így van rendjén. Az Európai Bizottság javaslata azonban egy dologban zűrös. A bankoktól nem válságadót szed be, ami egyébként indokolt és jól kommunikálható lépés lenne. Mondjuk egyszer vagy kétszer. A bizottság egy mechanizmust javasolt, s ez a mechanizmus bizonyos ideig egyértelműen drágítaná az uniós pénzpiacon a pénzügyi tranzakciókat. így az európai pénzpiaci cégek ideiglenesen veszítenének valamit versenyhelyzetükből. Még a versenyhelyzet romlása sem jelent automatikusan armageddont, de megfontolandó, milyen piacon történik mindez. Egy kórház regionális versenyképessége vagy egy televízió országos versenyképessége sok mindentől függ, a piac viszont annyira változó, annyi új technológia jelenik meg, hogy a mai romlást egy holnapi emelkedés követheti. Nehéz viszont elképzelni azt, hogy a pénzpiacon, ahol cápák, karvalyok és sólymok lesnek a megüresedő pozíciókra, sikerülhet visszatérni a piacokra ott, ahol egy-egy befektetési szegmens szereplőit a többi pénzpiaci szereplő lenyúlta. S főleg nehéz elképzelni olyan helyzetben, amikor likviditásfölöslege jobbára Kínának és néhány nyersanyag-kiterme- lő országnak van csupán. Ad abszurdum, befektethető reális pénze ma csak olyan szereplőknek van, akik nem éppen a demokrácia és az emberi szabadság bástyái. Ebben különbözik a mai helyzet mondjuk a húsz évvel ezelőttitől. Ha a tranzakciós adó bevett szokás lenne az egész világon, akkor ennek mértékével, kivetésével akár közvetetett szabályozási mechanizmust kaphatnának választott hatalmi ágak. De ha csak Európa vezeti be és csak az uniós piacon, akkor annak kellemetlen következményei lehetnek. Bankok, most segítsetek! felkiáltással a társadalmi szolidaritás sokkal könnyebben elképzelhető, mint egy újabb kötelező szolidáris eszközzel. Kérdezzük meg jólelkű adózó polgárainktól, vajon minek tekintik az adózást. Merthogy manapság nagyon kevesen látnak benne társadalmi szolidaritást, arra felmérések híján is mérget vehetnénk.- Ha az orvosok tömegesen fólmondanak, elkezdődik az öngyógyítás. (PeterGossányi rajza) Nem lefutott menet az orvossztrájk: az akcióval akar nyerhet is a kormány Kétesélyes történet Amíg az elmúlt hetekben szinte minden vezető hír az euró- mentőövről szólt, közben egy olyan probléma érik, amely potenciálisan sokkal veszélyesebb lehet a kormánypártok számára, mint a védőfal körüli hercehurca. Egyben viszont lehetőség is, s nagyrészt a koalíción, illetve a szakminiszteren múlik, hogyan végződik a történet. Az orvosok felmondási akciójáról van szó. A kórházi orvosok tegnap jelentették be, hogy október elsejei hatállyal benyújtották felmondásukat, s két hónap múlva távoznak az intézetekből, ha a kormány nem teljesíti feltételeiket. Hogy nem vicc a történet, azt a lelépést kockáztató doktorok száma igazolja: több mint harmadukkész „lelépni”. Míg a mentőövvel kapcsolatos nézeteltérés tétje az, hogy szétesik-e a kormány - nem mintha ez kevés lenne -, addig az orvosok sztrájkja a választók jelentős részét közvetlenül érinti. Mégsem egyértelmű, hogy az akció a kormánypártok népsze- rűségvesztéséthozza-e. Mint már a tanárok két héttel ezelőtti tüntetése után megírtuk, a tiltakozás eredményessége nagyban függ attól, hogy a közvélemény kinek ad igazat. Ebben a harcban pedig a doktoroknak még a pedagógusoknál is gyengébb pozíciójuk van - utóbbiakról mindenki tudja, hogy nem keresnek jól. Az orvosok célja az, hogy magukat lega- tyásodott szakemberekként tüntessék fel, akik - amellett, hogy béremelést követelnek - a beteget féltik a kórházakat potenciálisan privatizálni akaró pénzügyi csoportok pénzéhességé- től. Ezzel szemben a kormányzat célja az lesz, hogy a tüntetőket elégedetlen lobbicsoportkén mutassa be, amely az orvosok többségével ellentétben értelmetlen követelésekkel áll elő, ráadásul akkor, amikor minden egyes cent elköltését alaposan megkell fontolni, emellett pedig hátráltatja a kórházak transz- formációját is, amelynek egyetlen célja, hogy megteremtse az intézmények hatékony gazdálkodásának a feltételeit. A következő hetekben dől el, melyik narratíva lesz a nyerő. A kommentár elején azt írtuk, a tiltakozás nemcsak veszélyt, hanem lehetőséget is jelent a koalíciónak. Eddig a Radičová- kormányt a legnagyobb jóakarattal sem lehet reformkabinetnek nevezni, pedig a kormánypártok választói pont ezt várták el tőle. Ha a szaktárca hajlandó lesz ésszerű kompromisszumokra, ám határozottan ellen tud állni a sztrájkolok túlzó követeléseinek, s közben a maga oldalára állítja a közvéleményt, akkor pont a kabinet reformimi- dzsét növelheti, ezzel akár új erőt adva a kormánynak. A sztrájk emellett a szocialista típusú egészségügyön belüli tartalékokra és pocsékolásra is rámutathat. Elemzők szerint néhány osztályon megmutatkozik, hogy kevesebb orvossal is el lehet végezni a munkát, illetve a sztrájk meggyorsíthatja a kórházon belüli racionalizációt, az egyes osztályok és adminisztratív egységek összevonását. Az is világos, hogy 2400 orvost nem tud pár héten belül felszívni a cseh vagy a német piac - ahhoz, hogy ez utóbbin valaki érvényesüljön, németül is tudnia kell -, így a sztrájkoló dokik nagy része vélhetően akkor is hazakullog, ha a kormány semmit sem telje- sítköveteléseikből. A történet a kormány számára rosszul is végződhet, és ugyanaz lehet Radičováéknak, mint 2010 januárjában a kamionossztrájk volt Ficóék számára. Ebben az esetben viszont feltehetően még inkább csökkenne a kabinet reformok iránti elkötelezettsége. KOMMENTÁR Menetelés a semmibe MOLNÁR IVÁN „Nincsen sok választás, azért nincsen, mert elkúrtuk. Nem kicsit, nagyon. Európában ilyen böszmeséget még ország nem csinált, mint amit mi csináltunk...” - ha Orbán Viktorban lenne akár csak egy szemernyi becsület is, kiállhatna az ország elé, és nyugodtan megismételhetné Gyurcsány Ferenc öt éve elhangzott, hírhedt balatonőszödi beszédét. A nagy áprilisi fülkeforradalom kormánya ugyanis a gazdaságpolitika terén az elmúlt egy-másfél évben csaknem mindent elrontott, amit el lehetett rontani, gyakran már-már azt az érzetet keltve, hogy tudatosan cselekszenek önmaguk ellen. A kiindulási pont, hogy nagyobb hangsúlyt fektetnek az egyszerű emberek érdekeinek az érvényesítésére, önmagában nem rossz. A megvalósítás azonban szinte minden esetben katasztrofálisra sikeredett. Legyen szó a nyugdíjkasszákról, a bankokról vagy a multinacionális cégekről, Orbán fejjel vezeti neki az országot a betonfalnak, aminek mindig ugyanaz a vége: sok széttört fej és néhány látszatintézkedés, ami általában csak egy szűk kisebbségnek jelent előnyt, míg az ország egésze a negatív következményeket nyögi. Ráadásul azzal sem áltathatjuk magunkat, hogy idővel tanulnak a hibáikból. Épp ellenkezőleg, egyre vadabb ötletekkel állnak elő. A legnagyobb gond azonban mégsem ez, hanem az, hogy a Fidesznek jelenleg nincs valós alternatívája, hiszen az MSZP már bebizonyította, hogy képtelen a felelős kormányzásra, a másik két parlamenti ellenzéki párt pedig szóra sem érdemes. Valóban reménytelen lenne a helyzet? Ha Magyarország tényleg felelős gazdaságpolitikát szeretne folytatni, ahhoz az első lépésben azt kellene elérni, hogy a döntések ne pusztán attól függjenek, Orbán Viktor aznap épp hogyan aludta ki magát. Az egyik legnagyobb gond ugyanis, hogy a gazdasági döntések többsége tisztán pártpolitikai érdekeket tart szem előtt, figyelmen kívül hagyva az ország lehetőségeit. Magyarországon közben jobb- és baloldalon is vannak olyan közgazdászok, akik képesek lennének olyan intézkedéseket javasolni, amelyek az egyszerű emberek életén is könnyí- tenének, miközben nem járatnák le az országot a fél világ előtt. A probléma persze, legalábbis a politikusok számára, hogy mindez nem lenne olyan látványos, mint az Orbán által meghirdetett gazdasági szabadságharc. Az elkövetkező időszakban így minden jel szerint folytatják a „látványos” intézkedések sorozatát, Orbánnal és Ma- tolcsyval menetelve a szebb jövő felé. Hogy az út végén azonban a Kánaán vár-e az országra, az egyelőre erősen vitatható. Margótöredék Heidiért VERES ISTVÁN Talán nincs is ember, aki szerda délután ne rezzent volna össze a hírre, hogy elpusztult Heidi, a kancsal oposszum. Korábban ezrek zarándokoltak a lipcsei állatkertbe, hogy megyőződjenek róla: egy oposszum is tud bandzsítani. Sokan együttéreztek vele, sokan meg csak röhögtek rajta egy jót, mondván: hogy néz ez ki? Heidi mindenkit fel tudott vidítani. Különösen nekünk, magyaroknak volt nagy kedvencünk, hiszen a piros szemű, fehér szőrű Heidi kedvence a zöld fű volt (nem a kék!), ha tehette, csak azt fogyasztotta. Heidi tehát szeretett magyar színekben pompázni. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy mindig jóízűen elfogyasztotta az elé szórt zöld füvet (a kéket nem mindig). Emlékszem, gyerekkoromban Sylvester Stallone és a Tüsszentő Panda mellett mindig az ő posztereit kerestük. De persze nem találtuk sehol, így be kellett érnünk egyik satnya majmolója, Heidi Klum képeivel. Heidi megmutatta, hogyan kell kisebbségben élni. Oposszumként egy emberközpontú világban nem sok esély marad a túlélésre. Sem másra. Heidi ezt is megoldotta. Rábandzsított a világra, a bámuló tömegekre, magában pedig közben alighanem ezt gondolta: kapjátok be! Ez az üzenet pedig aktuális lesz, míg világ a világ. A „szeresd felebarátodat, mint tenmagadat” után talán ez az európai kultúrkör legsúlyosabb kijelentése. Jelentőségét valószínűleg csak évtizedek múlva tudjuk értékelni. Addig pedig marad az internetes videómegosztó portál, ahol Heidi akrobatikus szemgo- lyóbukfenceit bármikor újranézhetjük.
