Új Szó, 2011. szeptember (64. évfolyam, 203-226. szám)

2011-09-05 / 205. szám, hétfő

8 Kultúra ÚJ SZÓ 2011. SZEPTEMBER 5. www.ujszo.com Fárasztó turné után pihenés Az Interpol tavaly szep­temberben rukkolt elő a negyedik stúdiólemezé­vel. A New York-i együttes azóta folyamatosan, turné­zik, a Sziget Fesztiválon is fellépett, nagy sikerrel. A zenészek - elmondásuk szerint - mára alaposan elfáradtak, alig várják a koncertsorozat végét, ami után zenekaruk hosszabb pihenőre vonul. „Most még egyikünk sem tudja, hogy mi vár az Interpolra, egyelőre pihenni akarunk, és a saját dolgainkkal fog­lalkozni” - nyilatkozta Sam Fogarino dobos. A szünet alatt Paul Banks énekes-gitáros minden bizonnyal kiadja a má­sodik szólóalbumát, és Fogarinónak is vannak megvalósításra váró egyé­ni tervei. (P) A Back to Black újabb rekordja A július 23-án elhunyt Amy Winehouse második, 2006 októberében meg­jelent Back to Black című stúdiólemeze - amely a brit eladási lista harma­dik helyéről a hatodikra hátrált - már az új évez­red legkelendőbb albuma az Egyesült Királyságban. Eddig 3 259 100 példány fogyott belőle, s ezzel túl­szárnyalta James Blunt 2004-es Back to Bedlam című nagylemezének el­adási adatait, (p) A legendás CD borítója (Képarchívum) Musicaldalok hatvanon innen Sting jelenleg a The Last Ship című Broadway-mu­sical zenéjén dolgozik. Már több mint húsz szer­zemény elkészült, és fo­lyamatosan születnek az újak, de csak a színészek kiválasztása után válik véglegessé, hogy mely da­lok kerülnek be a darabba. „Ez nem popzene színházi darabhoz igazítva. Sting kimondottan színházi előadáshoz komponál, és ebben is remekel” - mond­ta Brian Yorkey, a darab írója. A legendás énekes október 2-án ünnepli hatvanadik születésnap­ját, amelynek kapcsán jótékonysági gálára ke­rül sor New Yorkban töb­bek között Lady Gaga, Bruce Springsteen, Rufus Wainwright és will.i.am részvételével. (P) Adele albuma, a 21 hatalmas siker, ám korántsem biztos, hogy a szakemberek ezt kiállják ki a legjobbnak (Képarchívum) Holnap kiderül, ki kapja a Barclaycard Mercury Prize-t - PJ Harvey a favorit Kié lesz a legjobb? Barclaycard Mercury Prize 2011-a jelöltek Előadó Lemezeim Adele 21 KatyB On a Mission Anna Calvi Anna Calvi PJ Harvey Let England Shake James Blake James Blake Ghostpoet Peanut Butter Blues & Melancholy Jam Gwilym Simcock Good Days at Schloss Elmau Tinié Tempah Disc-Overy King Creosote & Jon Hopkins Diamond Mine Elbow Build a Rocket Boys! Everything Everything Man Alive Metronómy The English Riviera Holnap Londonban hu­szadik alkalommal ad­ják át a Mercury Prize-t - az elmúlt egy év leg­jobb brit (angol, ír, skót, walesi) albumát készítő zenészt vagy együttest jutalmazzák a rangos elismeréssel. ÖSSZEÁLLÍTÁS A díjat 1992-ben alapította a Brit Hanglemezipari Szövetség (BPI) az irodalmi Booker Prize és a képzőművészeti Turner Prize zenei megfelelőjeként. A hatalmas szakmai presztízst je­lentő győzelem mellé húszezer font is jár. A j elöltlistáról és a győztes­ről zenei szakemberekből álló zsűri dönt. A díj odaítélése pi­aci sikertől független. A díja­zottak között szerepel az Arctic Monkeys, a Franz Ferdinand, a Portishead, a Primal Scream vagy a Pulp, az elmúlt két évti­zed legfontosabb brit zenekarai, az Oasis, a Blur és a Coldplay azonban lemaradtak róla. Az idei jelöltlista július 19-én került nyilvánosságra. A Wil­liam Hill fogadóirodákban PJ Harvey a favorit. Zenei berkek­ben viszont a legtöbben Adele-t tartják a legesélyesebbnek ­idén eddig világviszonylatban a londoni énekesnő értékesí­tette a legtöbb albumot. Volt már példa nagy meglepetésre a gála történetében, a 2005- ösön a második legesélytele- nebbnek tartott Antony and the Johnsons vitt el a pálmát az I Am a Bird Now című nagyle­mezével. (pejé) Október utolsó napján jelenik meg a The Beach Boys legendás albuma Célba ér a 60-as évekbeli Mosoly ÖSSZEFOGLALÓ A The Beach Boys 1966-ban fogott bele a Smüe című nagyle­mez készítésébe, de a zenészek zsákutcába kerültek, képtele­nek voltak befejezni. Brian Wü- son 2004-ben kiadta az album saját változatát, és mostanra a még élő három zenész: Wilson, AI Jardine és Mike Love tető alá hozta az együttes verzióját is. Az eredeti stúdiófelvételek felhasz­nálásával fejezték be a lemezt, amely - szerintük - nagyjából a jMPjWT i $ Good Wtontoé jg; A várva várt The Beach Boys- hanghordozó borítója (Képarchívum) korábbi elképzeléseiket tükrözi. Az album október 31-én kerül forgalomba dupla CD-n, dupla vinillemezen és többféle dísz­dobozban - a legdrágább kiad­ványhoz egy szörfdeszka is jár. Közben folynak a Brian Wü- son életét feldolgozó film elő­készületei is, a jogokat a River Road Entertainment szerezte meg. A zenész éveken át harcolt mentális betegségekkel, a benn­fentesek szerint annak idején főleg miatta nem készült el a szóban forgó korong, (pj) LISTAMUSTRA Siker vagy sikertelenség? Kereskedelmileg egyelőre nem nagyon remekelnek az Oasis utódzenekarai. Liam Gallagher Gem Archerrel, Andy Bell-lel és Chris Sharrockkal alapított Beady Eye nevű együt­tesének február végén kiadott Different Gear, Still Speeding című stúdióalbumából a brit piacon július végéig 138 908 példányt értékesítettek. Noel új, Noel Gallagher’s High Flying Birds nevű zenekarának bemutatkozó, The Death of You and Me című dala a brit rangsor 15. helyét szerezte meg - a szerzemény az október 17-én érkező nagylemez előhír­nöke. Hogy mindez siker vagy sikertelenség, csak nézőpont kérdése. Lenny Kravitz bizonyára elégedett volna ilyen ada­tokkal, a Black and White America című kilencedik stúdió­albuma ugyanis a brit eladási listán mindössze a 75. helyen debütált. Áz amerikai zenész szigetországi népszerűsége az utóbbi években jócskán megcsappant, a 2004-es Baptism című korongja is csak a 74. helyig jutott. Újdonsága Magyar- országon is az utolsó helyen, a negyvenediken kezdett, Né­metországban viszont a csúcsra érkezett meg. Listavezető dalok Egyesült Államok Maroon 5 featuring Christina Aguilera Moves Like Jagger Egyesült Királyság Oily Murs featuring Rizzle Kicks Heart Skips a Beat Németország Marlon Roudette New Age Magyarország Ákos Utazó Az ezüstérmes második diadala Az amerikai rangsor élét a Maroon 5 slágere, a Christina Aguilerával készült Moves Like Jagger foglalta el. Az Adam Levine énekes-gitáros vezette Los Angeles-i együttesnek ez a második hazai listavezetője a Makes Me Wonder után, amely 2007-ben három hétig uralta a mezőnyt. Adam duplán szere­pel a TOP 10-ben - a 15. helyről a tizedikre lépett a Gym Class Heroes New York-i hiphopformáció felvétele, a Stereo Hearts, ebben énekesként működik közre. A brit tízes mezőnyben há­rom újdonság található. A helyi The X Factor hatodik, 2009-es sorozatának második helyezettje, Olly Murs tavaly szeptem­berben egy hétig vezetett pályafutása első, Please Don’t Let Me Go című dalával. Az 1984-es születésű essexi fiatalember most a második listavezetőjét ünnepelheti, a Rizzle Kicks pop­duóval készült Heart Skips a Beat című zeneszám a második stúdiólemezét harangozza be. A Rizzle Kicks egyedül is sze­repel az élmezőnyben, a nyolcadik helyen a Down with the Trumpets című felvétellel. Az ezüstérmes pozícióban szintén huszonhét éves zenész nyitott, a skót Calvin Harris a Feel So Close című szerzeménnyel, amely készülő, harmadik stúdió­albumának második felvezetője a Kelisszel rögzített Bounce után. Az ötödik helyre Will Young dala, a Jealousy iratkozott fel. Németországban a Mattafix duóban megismert Marion Roudette újdonsága, a New Age kezdett az élen. Listavezető nagylemezek Egyesült Államok Game The R.E.D. Album Egyesült Királyság Will Young Echoes Németország Lenny Kravitz Black and White America Magyarország Janicsák Veca A második X -10 vadonatúj felvétel! Az első győztes újabb sikere Az amerikai albumeladási lista csúcsán Game Los Ange- les-i rapper debütált a negyedik, The R.E.D. Album című stúdiólemezével - a kiadás hetében 98 ezer példány fogyott belőle. Négyezerrel kevesebbet adtak el Jay-Z és Kanye West közös, Watch the Throne című CD-jéből, amely két hét után lett trónfosztott. A jövő héten Lil Wayne kerül a rangsor élére a The Carter IV című albumával, amelyből a megjelenés he­tében az előrejelzések szerint közel 900 ezret értékesítettek az amerikai piacon. Az eheti lista tízes mezőnyében további három új belépő található: a negyedik helyen a New York-i Barbra Streisand 33. stúdiólemeze, a What Matters Most, az ötödiken a Pistol Annies countrytrió korongja, a Hell on Heels, a nyolcadikon a Muppets: The Green Album című válogatás nyitott. A brit élmezőnyben öt újdonság szerepel. Október 6-án lesz tíz éve, hogy elindult az Egyesült Király­ság első nagyszabású zenei tehetségkutató tévéműsorának, a Pop Idolnak az első sorozata. Ennek győztese, Will Young az első helyre érkezett meg az Echoes című ötödik stúdióle­mezével. Mögötte egy másik tehetségkutató-győztes, a The X Factor tavalyelőtti szériájában Olly Murs előtt diadalmasko­dó Joe McElderry kezdett a második, átdolgozásokat felvo­nultató Classic című CD-jével. A negyedik helyre Wretch 32 londoni rapper második albuma, a Black and White, a hete­dikre Barbra Streisand nagylemeze, a kilencedikre a Hard-Fi angol rockzenekar harmadik stúdióalbuma, a Killer Sounds iratkozott fel. (puha)

Next

/
Thumbnails
Contents