Új Szó, 2011. szeptember (64. évfolyam, 203-226. szám)
2011-09-24 / 221. szám, szombat
www.ujszo.com UJSZO 2011. SZEPTEMBER 24. Szalon 19 A zeneileg finoman kidolgozott részletek, a kiemelt drámai pillanatok sodró lendületű, csodálatosan egységes összhatást keltő egésszé álltak össze Wagner Napok 2011 Nem tudom, a világ nagy koncerttermeinek siker- történeteiben van-e a budapesti Művészetek Palotája első öt évéhez fogható. H1ZSNYAN GÉZA A modem épület kiváló adottságaihoz, nagyszerű akusztikájához, esztétikus, bensőséges, kellemes belső tereihez (a posztjáról idén távozó) Kiss Imre igazgató vezetésével megtalálták azt a szakmai csapatot, mely néhány év leforgása alatt a budapestiek által csak MÜPÁ- nak becézett intézményt Európa legjelentősebb koncerttermeinek sorába emelte. Ebben a világraszóló sikerben három alapvetően fontos tényező játszott meghatározó szerepet. Az egyik a magyar zenei élet világszínvonalú zenekarainak, kamaraformációinak, kórusainak és szólistáinak itt adott hangversenyei, a másik, hogy rendszeresen vendégül látják a világ kiemelkedő zenekarait és szólistáit, a harmadik pedig, hogy ötletes, nagy nemzetközi érdeklődést kiváltó rendezvényeket találtak ki. Ilyenek pl. a Budapesti Fesztiválzenekar által kezdeményezett ún. koncert- maratonok, amikor egy-egy zeneszerző művészetének legfontosabb műveit mutatják be egyetlen nap kora délelőttjétől késő estéig zajló koncertsorozat keretében, ilyen a minden év szeptemberében megrendezett Mahler Ünnep, s ilyenek a júniu- siWagnerNapokis. A Wagner Napok spiritus mo- vense Fischer Ádám karmester, aki nemzetközileg az egyik legelismertebb Wagner-dirigens, rendszeres közreműködője a Bayreuthi Ünnepi Játékoknak. Budapesten a MÜPA mint koncertterem lehetőségeiből kiindulva amolyan félig inszcenált produkciók keretében, kiemelkedő külföldi és magyar Wag- ner-énekesek közreműködésével készülnek bemutatni a nagy német zeneszerző, a színpadi összművészet, a Gesammt- kunstwerk meghirdetőjének életművét. Az első évben a Parsifal került bemutatásra, azután egyik évben A Rajna kincse és a Walkür, a következőben a Siegfried és az Istenek alkonya - ezzel ez komplett Ring, a Niebe- lung-tetralógia. A tavaly bemutató a Trisztán és Izolda volt, idén pedig a Lohengrin került színre. Ezeket a produkciókat az elképzelések szerint az elkövetkező években különböző kombinációkban játsszák. Ebben az évben a Lohengrin premierje mellett a Trisztán és Izoldát, valamint a Parsifalt láthatta-hall- hatta a közönség. A sorozatban elsőként bemutatott Parsifal színrevitelével egy addig szinte ismeretlen rendezőpáros, Parditka Magdolna és Szemerédy Alexandra egy csapásra az érdeklődés középpontjába került. A MÜPA nagytermének adottságait kihasználva ők tervezték az előadás látványvilágát, ők alkották meg a mozgást és a beállításoCamilla Nylund Elza és Kovácsházi István Lohengrin szerepében énekel a Wagner-mű fotóspróbáján relmesek drámáját, amint az a világ legnagyobb operaszínpadain is csak nagyon ritkán történik meg. Énekesi és színészi teljesítményben is méltó, teljes értékű partnereik voltak Németh Judit (Brangäne), Geiger Lajos (Melót), Megyesi Zoltán (Pásztor). Jan-Hendrik Rootering (Marke király) és Tornász Ko- nieczny (Kurwenal) színészileg közelebb álltak a régebbi, merevebb „operai” felfogáshoz, énekesi teljesítményük azonban igazolta, hogy miért tartoznak a legnevesebb, legkeresettebb Wagner-énekesekközé. Az idei év új bemutatója a Lohengrin volt. Fischer Ádám ezúttal egy prózai színházból ismert rendezőt, a Vígszínház volt igazgatóját, számtalan színházi sikerprodukció színpadra állítóját, Marton Lászlót választotta. A választás bombabiztosnak tűnt. Marton színpadi tapasztalatával, tehetségével a hagyományos operaszínpadi rendezésnél jóval egyszerűbbnek tűnő MÜPA-beli inszcená- lás rutinfeladatnak látszott. A rendezőnek sikerült is színpadra fogalmaznia néhány megka- póan szép pillanatot, a produkció egésze azonban számomra nem bizonyult elég erőteljesnek, egységesnek. Marton véleményem szerint túlságosan bízott hatásosnak vélt alapötletében, mely szerint Brabant az egalizáló, diktatórikus világ, amit a Mao Kínájának szürke egyenöltönyeit idéző ruhák voltak hivatottak ábrázolni. Lohengrin megérkezése új színt visz ebbe a világba, a brabanti- ak színes ruhákba öltöznek, Lohengrin távozásakor pedig viszszatér a régi világ a régi öltözetekkel. A félig inszcenált előadások nem nyújtanak lehetőséget különösebb cizellálásra, ez az ötlet azonban a Marton által megvalósított formájában túlságosan leegyszerűsítőnek, szájbarágósnak bizonyult. Ren- dezőileg így maradt a pontos színészvezetés, a kevés szereplős jelenetek nagyszerű elhelyezése a hatalmas térben. Elsősorban Ortrud (Petra Lang) és Telramund (Perencz Béla) jelenetei sikerültek kitűnően. Az előadás összhatása ezúttal is maradandó, meghatározó élményt nyújtott. Ez elsősorban természetesen ismét Fischer Ádám zenei felfogásának és az énekesi teljesítményeknek köszönhető. A Magyar Állami Operaház Zenekara, a Honvéd Férfikar, a Budapesti Stúdió Kó(lllyés Tibor felvételei) rus (karigazgató Strausz Kálmán) és az MR Énekkar (karigazgató Somos Csaba) ritkán hallható nagyszerű teljesítményt nyújtott. A zeneileg finoman kidolgozott részletek, a kiemelt drámai pillanatok sodró lendületű, csodálatosan egységes összhatást keltő egésszé álltak össze. Az énekesi teljesítményekről már azt kell mondanunk, hogy a Wagner-napok megszokott színvonalán voltak. Ez a színvonal pedig ma a Wag- ner-operajátszás abszolút élvonalát jelenti. Örömteli tény, hogy a külföldi Wagner-sztá- roknak a magyar énekesek is teljesen egyenlő partnereik voltak. Kovácsházi István Loheng- rinje tökéletes partnere volt Camilla Nylund Elzájának, Perencz Béla Telramundja a fenomenális Petra Lang Ortrud- jának. Henrik királyt Alfred Muff, a négy brabanti nemest Mukk József, Kiss Tivadar, Bakó Antal és Jekl László alakította. Fischer Ádám a budapesti Wagner-napokkal csodát tesz. Egyrészt bizonyítja, hogy a mai, kultúrának egyáltalán nem kedvező (nyugodtan írhatnám, hogy pénzcentrikus és kultúraellenes) világban, a pénztelenségre és „minden bajra” panaszkodó Magyarországon is lehet a legmagasabb művészi színvonalú előadásokat produkálni, másrészt kiderül, hogy a nehezen befogadhatónak, sokszor elviselhetetlenül hosszúnak tartott Wagner-operáknak is, hatalmas közönsége lehet Budapesten is. Aki eddig is szerette Wagnert, az siessen a Wagner-napok rendezvényeire (jövőre a teljes Ring és új bemutatóként a Tannhäuser kerül színre), aki eddig félt Wagnertől, annak nyugodt szívvel ajánlhatom, hogy itt próbáljon meg közel kerülni hozzá. A Wagner-napokon ennek minden feltétele adva van! kát, ők voltak a produkció rendezői. Munkájukkal hazai és nemzetközi, szakmai és közönségsikert arattak. Rendezőként, valamint díszlet- és jelmeztervezőként ők jegyezték a tavalyi és az idén általam is látott Trisztán és Izolda előadást is. A rendezés váltott ki vitákat, elsősorban a viszonylag szerény színpadi körülményekhez képest a 2. és 3. felvonásban ugyancsak bőséges vívójelenetek miatt (ezek kedvéért szerepeltették Madaras Ádám öttusa- és Székely Zoltán párbajtőrvilágbajnokokat is). Véleményem szerint ezek nem voltak zavaróak, bár esetleges elhagyásukkal nem sokat veszítene értékéből ez az egyébként kitűnő produkció. Mint már említettem, az előadás értékéhez nagymértékben hozzájárul az érzékeny, pontos, az emberi viszonyokat finom, egyszerű eszközökkel ábrázoló rendezés és a terem meglévő, egyszerű díszítéseit továbbvivő, díszletelemként variáló látványvilág, de a legfőbb értéket természetesen a zenei megvalósítás színvonala jelenti. Fischer Ádám anyanyelvi szinten vezényli Wagnert, köny- nyed és tartalmas, sodró lendületű, de a drámai részletekre gondosan ügyelő felfogása, azt hiszem, nagyon közel áll Wagner eredeti elképzelésihez. Fischer saját, határozott koncepciójához válogatta az énekeseket is. Nemzetközi tekintélyének és a Bayreuthi Fesztiválon betöltött szerepének köszönhetően a Wagner-énekesek legjavából válogathatott. A Tristant alakító Christian Franz köpcös alkatával, gyér hajával messze államai (különösentengerentúli) operaszínpadok snájdignak kívánt hősszerelmes figurájától. Hangjával és színészi teljesítményével (!) azonban az Isoldét alakító Evelyn Herlitziusszal együtt olyan mélyen érintik meg a nézők legbelsőbb lelki világát, hozzák közel még a közönség romantikára kevéssé hajlamos részéhez is a halhatatlan szeAlfred Muff Henrik, Camilla Nylund Elza, Perencz Béla Telramund és Petra Lang Ortrud szerepében a Lohengrin fotóspróbáján
