Új Szó, 2011. szeptember (64. évfolyam, 203-226. szám)
2011-09-24 / 221. szám, szombat
SZALON I 2011. szeptember 24., szombat 5. évfolyam, 38. szám Komárom, 2010. július 4. - a Szlovák Nemzeti Cirkusz díszelőadása A pozsonyi civilek közszemlére tették Mária Terézia szobrának kicsi- Szent István komáromi szobrának 2009. augusztus 21-én zajlott, nyített másolatát; a politika ráharapott (SomogyiTiborfelvétele) emlékezetesre sikeredett avatása (A szerző felvételei) A civilek vitaindítónak szánták a kezdeményezést, a politika máris lecsapott a témára Szoborügyek - a jó ízlés határain innen és túl A pristinai (Koszovó) Hotel Victory homlokzatát díszítő szobor A nemzet véleményét kéri a Pozsonyi Városszépítő Egylet (BŐS) - a városvédő Pállasz Athéné nyomdokain poroszkáló civilek arra kíváncsiak, miképp reagálna a közvélemény, ha Pozsony központjába visszaállítanák Mária Terézia lovas szobrát. Fadrusz János alkotása 1921-ig az egykori Koronázási domb tetejét díszítette, mígnem a cseh-szlovák légiósok lerombolták. LŐR1NCZ ADRIÁN A történelmi hitelesség kedvéért itt jegyzem meg: a vérzivataros huszadik század hajnalán tájainkon több műalkotás, így párducos Árpád apánk szobra is hasonló sorsra jutott, s a helyzet azóta sem igazán javult. Petőfi pozsonyi szobrának rongálása sajnos éppúgy folklórelemmé vált, mint a rozs- nyói Kossuth-szobor döntöge- tése - s a felsorolást folytathatnám. Mégsem teszem; ehelyett rövid közép-kelet-európai sétára hívom az olvasót, azt vizsgálandó, miképp oldják meg „szobor-iszonyukat” s múltjukhoz fűződő viszonyukat az egykori szocialista blokk népei, nemzetei. Még mindig örökké él...! A mai Kijev arculata leginkább abban különbözik a rendszerváltás előttiétől, hogy teljesen más. Az ukrán fővárosban az elmúlt húsz évben gombamód nőttek ki a földből a különféle rendeltetésű üvegpaloták, toronyházak és irodaközpontok, s közöttük csak az tud eligazodni, aki velük együtt nő. Az V. században alapított város, mely túlélte a kunok ostromát, a mongol hordák dúlá- sát és a szocialista várostervezést, valószínűleg túléli a kapitalizmust is - műemlékeivel, szobraival együtt, mert azokra a Dnyeper parti metropoliszban gondosan vigyáznak. A kijevi metróba térve olykor az az érzése támad az utazónak, hogy múzeumban jár. A megállókat a nemzet nagyjainak mellszobrai, domborművei díszítik, s valahogy senkinek sem jut eszébe tönkretenni a nem ukrán származású zeneszerző, költő mását - pedig biztos forrásból tudom, hogy például az oroszokat arrafelé nem igazán szívelik. Persze lehet, hogy csak a drákói szigor tartja vissza a vandálokat - a földalattiba vezető lejáratokat ugyanis rendőrök vigyázzák, s nyugdíjas nénik számolják az utasokat minden, a föld méhé- be vivő mozgólépcső tetején. A megállók egyikén - szerintem poénként - máig ott díszeleg Lenin elvtárs bronzba öntött képmása, talán intésként az utókornak: a Nagy Testvér továbbra is éberen vigyáz...! Ahol mindent szabad Ha van a mai Európának olyan szeglete, melyet a korlátlan lehetőségek hazájaként aposztrofálhatunk, Koszovó az. A fiatal, ámde büszke állam lakosai nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy nemzeti hovatartozásukat lépten-nyomon kifejezésre juttassák - lehetőség szerint kőbe vésve. Mióta az országban elhallgattak a fegyverek, a szoborkészítés komoly iparággá nőtte ki magát. Minden, magára valamit is adó városkában működik legalább egy olyan kereskedés, ahol az albán sas kapufélfára ültethető változata kapható, a tehetősebbek pedig a Szkopjéban született Teréz anya életnagyságú szobrával díszíthetik kertjüket, udvarukat. Bár Kalkuttái Boldog Teréz se albán, se muzulmán nem volt (a mai Albániában és Macedóniában egyaránt kisebbséget alkotó aromán etnikumhoz tartozott), kultusza megingathatatlan. Ha rangsort kellene állítani, a pálmát Koszovóban mindenképp Szkander bég, az albán nemzetségeket szövetségbe kovácsoló középkori hadvezér viszi, akinek „hazavihető méretű” lovas szobra szintén szerepel a kertitörpe-árusok kínálatban. A főváros, Pristina egyik szállójának, a Hotel Vic- torynak a tetőzetén pedig ott díszeleg a New York-i Szabadság-szobor kicsinyített mása, mely a koszovói albánok sza- badságszeretetét hivatott jelképezni. Persze az is lehet, szimpla üzleti húzás. Anéplélek (köz) beszól Végezetül: Szlovákia, mely 2011. január 1-jén ünnepelte világra jöttének tizennyolcadik évfordulóját, s lett felnőtt korú - bár ez sok tekintetben megkérdőjelezhető. A közelmúlt szoborügyei kö-‘ zül a kedélyeket leginkább Szent István lovas szobrának Komáromban történt felállítása, valamint Szent Cirill és Metód másának forgalomkorlátozó berendezéssé történt átminősítése borzolta fel. A „népiélek” mindkét avatási ceremónia során hozta a jobbik formáját; míg a szlovák nyugdíjasok István királyunkat kiáltották ki a népek hóhérának, a másik oldalon akadt, aki a hittérítők szobrának rendszeres trágyázását javasolta. Nemkülönben éles vitát váltott ki Szvatopluk morva fejedelem - inkognitóban a szlovákok első királya - szobrának a pozsonyi vár udvarán történt elhelyezése; Robert Fico és holdudvarának a történetírás és a józan ész ellen elkövetett merénylete a szlovák értelmiség egy része számára is sok(k)nak bizonyult. Mindebből kitűnik: a Mária Terézia-emlékművet sem lesz egyszerű visszahelyezni eredeti helyére, ahol 1897-től állt. Kicsinyített s a főalakra redukált másolatát a Vajanský rakparton állították fel - s azonnal akadtak, akik politikai tőkét igyekeztekkovácsolni belőle. Szoborfóbiáink súlyos mivoltának érzékeltetésére álljon itt még egy példa, mely Duna- szerdahelyen, egy hirdetőtáblán díszelgett hetekig. íme, a szlovákul közzétett lakossági hirdetés hevenyészett fordítása: „Eladó Jánošík 170 cm-es faszobra.” Alatta a válasz: „B...d meg a tolvaj Jánoší- kodat!” Ez is Közép-Európa, 2011-ben. Kerti kiegészítőket forgalmazó kiskereskedés Koszovóban; Teréz anya és albán sas egyaránt kapható
