Új Szó, 2011. szeptember (64. évfolyam, 203-226. szám)
2011-09-24 / 221. szám, szombat
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2011. SZEPTEMBER 24. Vélemény És háttér 5 Egyik párt sem akarja a Fekete Pétert, felelősséget vállalni saját kormányuk bukásáért nem semmi Szlovákia válaszút előtt •• Valóban furcsa időket élünk; tizenöt hónappal a parlamenti választások után a politikusok komolyan fontolgatják, hogyan döntsék meg saját kormányukat. JURAJ HRABKO Az SaS határozottan nemet mondott az eurómentő- övre, s ezzel nem nyugtatta meg a helyzetet, sőt még jobban megbolygatta. A kijelentést véglegesnek tekinthetjük. Bár még van ideje a koalíciónak a tárgyalásra, kompromisszumra, elutasította. Arról volt szó, hogy Szlovákia hagyja jóvá a mentőövet - ezáltal nem gátolná az eurózóna többi országát -, de arról, hogy a pénz melyik országba kerülne, külön-kü- lön döntenének, s lenne vétójog. Ez azt jelenti, hogy a kompromisszum csak alap, és ki kellene egészíteni, vagy egy újabbat kitalálni, hogy az SaS szavazhasson róla, anélkül, hogy csorbulna a tekintélye. Egyelőre nem tudni, sikerül-e, csak a politikusokon múlik, senki máson. Ha viszont nem egyeznek meg, valószínűleg élnek az alkotmánytörvénnyel, mely alapján összekapcsolhatják a kormánnyal szembeni bizalmatlansági szavazást másról való szavazással. Ez az utolsó eszköze annak, amivel a kormány keresztülviheti a parlamentben a javaslatát. Egyik párt sem akarja a Fekete Pétert, mert felelősséget vállalni saját kormányuk bukásáért nem semmi. Lassan elkezdődik a harc azért, kié marad. Az SaS azt mondja, a kormánykoalíciót az dönti meg, aki a két témát összekapcsolja, tehát gyakorlatilag a kormány, amelynek része, és amelynek kizárólagos döntési joga van. A többi három pedig azt mondja, a kormány bukását az a párt okozza, amely nem szavaz neki bizalmat. A másik csoportnak van igaza, mivel annak, ha a kormány bizalmatlansági szavazást indítványoz a parlamentben, nincs alkotmányjogi következménye, csupán akkor, ha a parlament nem tesz eleget a kérésnek. A vita egyébként is fölösleges - a kormány esetleges bukásáért mindegyik koalíciós párt felelős lesz. Miként az ország további sorsáért is. Hogy milyen lesz, az újkori történelem mutatja. Szlovákiában két kormány bukott meg - az első után Vladimír Mečiar került hatalomra, a második után Robert Fico. Azt gondolom, az országnak jobb lenne, ha a koalíció mégis megegyezne - az embereknek árt, ha a politikusok csak akkor viselkednek normálisan, akkor gondolkodnak józanul, amikor már minden más lehetőséget kihasználtak.- Olyan bolygóról jöttem, ahol az emberek a gazdasági válság miatt alig kapnak levegőt, pedig az atmoszférában elég oxigén van. (Peter Gossónyi rajza) JEGYZET Vásársirató JUHÁSZ KATALIN letve némi kesergésre. Nincs szándékomban visszamenni a 15. századi vásárokig, csupán a rendszerváltás előtti utolsó évtizedig, a helyszín pedig legyen egy kisváros, ahol tegnap is rendeztek vásárt. Az átkosban nagyrészt a központban található boltok költöztek ki a sétatérre. A fokozott érdeklődést úgy próbálták kielégíteni, hogy hetekig visszatartották az árukészletet, azaz nem pakolták ki a polcokra, ami érkezett, hanem tartalékolták a vásárra. Ott aztán kapni lehetett, amit általában, csak valamivel nagyobb választékban és mennyiségben. Hallatlan népszerűségnek örvendtek továbbá azok az édességek, amelyekhez a hétköznapokon nem lehetett hozzájutni. Ott volt például a cumi alakú, pipa alakú, vagy szívecske alakú nyalóka, olvasztott cukorból és mesterséges ételszínezékből, a szivárvány minden színében. Az „ipari” mézeskalács és a vattacukor. A legnagyobb sláger azonban a zacskós limonádé volt (cukros vízből és mesterséges ételszínezékből), amely kiszerelésével valósággal megbabonázta a gyermek- társadalmat, és pionír becsület szavamra, az íze is egészen más volt, sokkal jobb, mint az üveges verzióé. Hol voltak akkor még a borászok, méhészek, fafaragók, gyöngyékszeresek, fazekasok, csuhébábkészítők, szalmafonók, sajtkészítők, kézműves termékeket árusító kereskedők? Ők a rendszerváltás utáni néhány boldog évben bukkantak fel a sétatéren, és megjelenésük maga volt a vásári forradalom. Aztán nem tudom, mi történt. Illetve sejtem: begyűrűzött a piacgazdaság, amely Kína felől közelítette mega békés kisvárost. A vásárt ellepték az olcsó ruhát és lábbelit kínáló kupecek, az átlagember a gyereknek műanyag papucsot keresett, magának pedig filléres fehérneműt, szabadidőruhát vagy lila zakót. A „vásárfia” szó lassan, de biztosan kezdte elveszíteni eredeti jelentését: már nem a valójában felesleges, ám míves terméket jelentette, hanem a szükségest és olcsót. Tavaly rendeztünk egy kis vetélkedőt a barátaimmal, hogy ki találja meg a vásár legnagyobb giccsét fél óra leforgása alatt. Győzött a mobiltelefon alakú lufi, második helyen végzett a párducmintás ágyhuzat, a dobogó harmadik fokára pedig egy naplementét ábrázoló faliórát tettünk, amely egyébként szintén a messzi Kínában készült. Az iparművészek és kézműves mesterek teljesen kiszorultak a vásártérről, ma már mutatóban sincs belőlük. A vizuálisan jelentkező hiányt becsapással próbálják pótolni: gépsorokon készült, sorozatgyártott kerámia- és fatermékek, játékok, dísztárgyak sorakoznak a standokon, nem kell szakértőnek lenni ahhoz, hogy felfedezzük a turpisságot, ám ezek a tárgyak olcsók, és „majdnem olyanok, mint...”. Siralmas, lehangoló és dühítő ez, kedves barátaim. Ám nem sokat tehetünk, esetleg annyit, hogy kinyomozzuk, hol rendeznek speciális kézművesvásárt, ahonnan a szervezők eleve kitiltják a bóvliárusokat. A sétatéren ne is keressünk egyedi termékeket, hiszen a mesteremberek messzire elkerülik azokat a helyeket, ahol az árusítási lehetőségért fizetendő helypénz több, mint az esetleges bevétel.... KOMMENTAR Amerikai jelentés: büdös a munka VÍGl ZOLTÁN Mottó helyett: A bosnyák munkát keres. Tágra nyílt szemmel néznek rá:- Nem azt mondják rólatok, hogy lusták vagytok?- Azok nem mi vagyunk, hanem a montenegró- iak. Mi hülyék vagyunk. A WikiLeaks információcsöpögtetéséből Szerbiában nem a kisebb-nagyobb politikai tartalmú jelentések váltották ki a legnagyobb médiavisszhangot, hanem egy - 2006-ban készült -jelentés, melynek lényege a következő: Szerbia városainak utcáit járva úgy tűnik, a szerbeknek büdös a munka, egész álló nap csak a kávézókban ülnek, isznak és dohányoznak, hülyének nézik azt, aki (éhbérérért) dolgozik. Nem mintha nem látott volna napvilágot több politikusról és hazugságairól szóló jelentés is, de ezjobban érdekelte a közvéleményt, mint az, hogy a vezetőink nyilvános helyen egyet mondanak, egymás közti beszélgetésekben, táviratokban viszont teljesen mást, mind a külföldi partnereiknek, mind a hazaiaknak. Legyünk őszinték: ez ma már kevés embert lep meg. Azt kimondani viszont, hogy a szerbek nem akarnak dolgozni, már egy kicsit sértőnek érezték egyesek. Külső szemlélőként mit látott az amerikai jelentéstevő? A gazdasági tranzíció kellős közepén, amikor minden negyedik munkaképes szerbiai munkanélküli, amikor jól működő gyárak- a rossz magánosítás miatt - már csak az egymás közti beszélgetésekben léteznek, és amikor állítólag nagy a szegénység, a kávéházak teraszai valamikor a délelőtti órákban megtelnek, estig lecserélődnek a kuncsaftok, de szinte egész nap telt ház van. A kommunista kártyát is elővette a jelentéstevő: az idősebbek megszokták, hogy majd az állam gondoskodik róluk, gyerekeiket úgy nevelik, hogy a végzettségüknek megfelelő beosztásnál alacsonyabbat ne vállaljanak el, ezért nagyon sokan a harmincas éveikben is a szülők nyakán élnek. Azért azt is megemlítik, hogy Belgrád kivételével kevés olyan város van, ahol munkát lehet találni - a kisebb településeken szinte lehetetlen volt akkoriban munkába állni, két-három nagyváros kivételével sehol sem volt munka. Ma sincs ez sokkal másképp. Amit azon az öt évvel ezelőtti nyáron írt az amerikai jelentéstevő, részben igaz. Mediterrán (ebben az esetben pontosíthatunk: török hagyaték, igazi balkáni) hangulat van több szerbiai városban nyaranta, az első napsütéssel megtelnek a kávéházak teraszai. Ilyenkor van olyan érzésem nekem is, hogy ebben az országban senki sem dolgozik, csak dőzsöl. Azért egy dolgot nem szabad elfelejteni: kommunista berögződés ide vagy oda, feketézés, maffia, luxusautók stb., az emberek kis százaléka tudja megengedni magának az effajta egész napos semmittevést. És munkás emberek is vannak a kávézókban: honnan lehetne legjobban irányítani a szürke- gazdaságot, ha nem onnan. Akik így dőzsölnek, azok nevelik arra a gyerekeiket, hogy a boltos csajt kiröhögjék, hogy „te barom, hogy a fenébe tudsz itt ülni nyolc órát, ezért a szánalmas fizetésért”. Ilyen is van. De szerintem Amerikában is. A szerző a vajdasági magyar Szó szerkesztője TALLÓZÓ ROMÁNIAI SAJTÓ Románia egyelőre nem tudja, mikor csatlakozhat a schengeni övezethez, a tárgyalások rámutattak, hogy Lengyelország jó barátja Romániának - írta a romániai sajtó. A Krónika című kolozsvári napilap szerint a halasztás lényegében elutasítást jelent. Teodor Baconschi román külügyminiszter úgy véli, a kérdést újratárgyalhatják, és eredménynek nevezte, hogy Franciaországnak és Németországnak Románia schengeni csatlakozásával kapcsolatos ellenállása megszűnt. Folytatják az erőfeszítéseket, hogy Hollandiát és Finnországot is meggyőzzék, Románia készen áll az integrációra. A halasztás volt a legjobb kompromisszum, mert így folytatódhatnak a tárgyalások. Az Adevarul emlékeztet arra, hogy Varsó - az EU soros elnökeként - megpróbálta támogatni Románia schengeni csatlakozását, de csak halasztást sikerült elérnie. Az Evenimentul Zilei is azt emelte ki tudósításában, hogy Románia még nem tudja, mikor csatlakozhat a schengeni övezethez. A lap leltárba veszi a csatlakozás előnyeit és hátrányait. Előny, hogy az integrációt követően nőhet a külföldi befektetők bizalma Románia iránt. Hátrány, hogy nehezebb lesz ellenőrizni a kábítószer- és emberkereskedelmet, valamint a cigarettacsempészetet. (MTI)
