Új Szó, 2011. szeptember (64. évfolyam, 203-226. szám)
2011-09-23 / 220. szám, péntek
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2011. SZEPTEMBER 23. Régió-hirdetés 3 Az idei fesztivált a korábbi évek költségvetésének töredékéből kellett megrendezni Szüreti ünnepség Királyhelmecen Királyhelmec. A Bodrogköz központjában a hét végén rendezik meg a Bodrogközi Kulturális Fesztivált, azaz a hagyományos szüreti ünnepséget, illetve a város napját. LECZO ZOLTÁN A szervezőknek az általános pénztelenség miatt ugyan idén a megszokottnál szerényebb költségvetésből kellett gazdálkodniuk, ám a háromnapos rendezvényre látogatók így is színes programkínálatból választhatnak. Pénteken a Mai- láth József Regionális Múzeumban 15 órakor nyitják meg Zajácz Tamás bőrműves iparművész Bőrvilág című kiállítását. A városi művelődési központ kistermében 17 órától Csótó László Profán körmenet című tárlata lesz látható, a nagygalériában Terebesi Gyula ívek és szögek, a kisgalériában pedig a Pirovits Pál válogatott alkotásai 1999-2011 című kiállításokat tekinthetik meg az érdeklődők. A Millennium téren 18 órakor kezdődik a Csótó Rita vezette Zumbamánia szüreti hangulatban elnevezésű program, a kultúrházban 20 órától Jazz-estet szerveznek, melyen fellép a Palágyi Ildikó Quartet, Iveta Štrbák Pandi és a Jazz Sound valamint a Golddi- es együttes. Szombaton 8 órától a városi hivatal környékén hagyományos szüreti vásár kezdődik, a városi stadionban 9 órakor diák labdarúgó-mérkőzés lesz, és a reggeli zenés, vidám toborzó után a Millennium téren felállított szabadtéri színpadon szólisták és együttesek lépnek fel: a Bodrogközi Szeredás, az Ár- valányhaj éneklőcsoport, a pálházai Huták Virága, a Kisgé- resi Énekkör, a nagytárkányi Rakottyás tánccsoport, a nagy- kaposi Vános gyermek-néptán- csoport és Hajdók Géza. Ugyanitt Királyhelmec egyik A szüreti felvonulás helyett az idén látványos toborzóval kezdődik az ünneplés (Képarchívum) magyarországi testvérvárosából, Kisvárdáról érkezett fellépők állnak közönség elé, de lesz szekérkiállítás, Gasztro- Mustra fantázianevű ételkóstoló, majd borkóstoló valamint zöldség- és gyümölcskiállítás is. A gyerekek számára interaktív és kreatív foglalkozásokat szerveznek, valamint különböző sportversenyekre is sor kerül. 16 órakor a Csonkavár szabadéri színpadán a Miskolci Musical- és Dalszínház produkciója látható. Ezután Fábry Sándor lép fel, majd Szatmári Orsolya, Gallusz Nikolett, Havas Lajos és Kökény Attila közreműködésével Máté Péter Emlékkoncertet rendeznek. A pizzéria udvarán este fél tízkor Szüreti Mega-party, egy órával később pedig a Millennium téren utcabál kezdődik, melyen a Gong zenekar játszik. A tűzijáték helyett látványos, zenés lézershow lesz különleges meglepetéssel. Vasárnap a görög katolikus templomban tartott ökumenikus istentisztelet után komolyzenei koncert kezdődik, melyen Abaházi Nagy Lívia operaénekes lép fel. 15 órakor a római katolikus templomban kisvárdai művészek közreműködésével rendeznek egy másik komolyzenei koncertet, melyen az Arcadelt kamarakórus és Agárdy Eszter csellóművész is közönség elé lép. A kultúrházban 16 órától a Variete Karlson gyerekelőadása látható, a Csonkavár szabadtéri színpadán Jolly és a románcok koncertje este fél hattól kezdődik. Bár a házigazdák idén minden téren kénytelenek voltak megszorításokat eszközölni, a felsoroltakon kívül egyéb eseményekkel, különböző sport- rendezvényekkel illetve más kísérőprogramokkal is várják a fesztivál idejére Királyhelmec- re érkezőket. Az Új Szó a rendezvény médiatámogatója. Borverseny a Millennium téren A Bodrogköz központjában a múlt évben - a költségek csökkentése miatt - nem tartották meg a hagyományos borversenyt, most azonban csütörtökön a városháza nagytermében újra megszervezték. A rendezők szándékai szerint a borkóstolónak viszont szombaton nem a városháza kisterme, hanem a Millennium tér ad otthont, (leczo) Esztergom e-moil: regio@uiszo.tom, fox: 02/59 233 469 RENDŐRSÉGI NAPLO Bombariadó Vajánban Vaján (Vojany). Nem akart ellenőrző tesztet írni matematikából egy 14 éves fiú, ezért szerdán reggel azzal hívta fel a vajáni iskola egyik pedagógusát, hogy bomba van a tanintézmény épületében. Azt mondta, nem kell félvállról venni a bejelentését, mert 148 gyerek van veszélyben. Azonnal bombariadót rendeltek el, az épületet bombakereső kutyával fésülték át, de robbanószerkezetet nem találtak, ezért 11 órától folytatódhatott a tanítás. A fiú ellen rémhírterjesztés miatt indult eljárás. Ilyen bűncselekményért egytől öt évig terjedő szabadságvesztés szabható ki, ám a fiatalkorú tettes esetében ez a büntetés „feleződhet”. (TASR) Lopott autóval karambolozott Zsolna. Ellopott egy BMW-t egy 23 éves rajeci férfi, majd karambolozott vele. A kocsi kulcsát egy rajeci játékéteremben kaparintotta meg a jármű tulajdonosától. Zsolnán balesetet szenvedett az autóval. A férfi egytől öt évig terjedő szabadságvesztésre számíthat. (SITA) 14 éves lány lopott Kassa. Lopás miatt indult eljárás egy 14 éves lány ellen, mert egy kassai bevásárlóközpontban ellopta egy vásárló táskáját. A táskában 1450 euró, 30 font és 10 dollár volt, valamint iratok. A zsákmánynak nem sokáig örülhetett. Egy évig terjedő szabadságvesztésre számíthat. (SITA) 3-$z.or Az SPP ügyfelei újra többet takaríthatnak meg. Az SPP a partnereivel már hagyományosan vonzó ajánlatokat kínál. Most kihasználhatják az új kondenzációs kazánra nyújtott, 35 százalékig terjedő kedvezményt, és az EkoFonddal pedig 300 euróig terjedő EkoNyereményt nyerhetnek. Az új kazánnal fűtési kiadásaikat 10%-kal csökkenthetik. 300 eurófc Is elérő EkoH>^erervt étvy Az SPP az EkoFond közreműködésével EkoNyere- ményért folyó játékot szervez ügyfeleinek, a díj a kazán beszerzési árának 20 százalékát teszi ki, és akár a 300 eurót is elérheti. A játékba akkor kerülhetnek be, ha 2011. 9. 1. és 2012. 9. 30. között új, bezárólag 30 kW-ig terjedő teljesítménytartományú kondenzációs gázkazánt vásárolnak, és azt üzembe helyezik, továbbá a verseny ideje alatt bármikor kitöltik és (postán vagy elektronikus úton) elküldik a jelentkezőívet. A sorsolás 2012. 10.16-án lesz, és 2000 ügyfelünknek van nyerési esélye. Alrár a 35%-ofc Ls elérő ■ «.Él g / - r\ KCA.J (X /ú"OC coppec Srrorol rvie0 kedve^é^k Ha a régi kazánját újra, takarékosabbra szeretné cserélni, annak épp most jött el az ideje. Új kondenzációs kazán vásárlásakor az SPP ügyfelei számára a vásárlási árból nyújtott kedvezmény 35 százalékra kúszott fel. Ezt 2011. 9. 1-jétől 11. 11-éig az SPP szerződéses partnereinek elárusítóhelyein igényelhetik a vásárlók. Csak azt a szelvényt kell felmutatniuk, amelyet a regisztráció után a www.spp.sk honlapon, az SPP ügyfélszolgálati központjaiban vagy az ügyfélszolgálati vonalán kapnak. AlLcmdLó rvtegtakarítas lo% Az új kondenzációs kazán folyamatos megtakarítást is hoz, amely a háztartási fűtési költségeket több mint 10 százalékkal csökkenti. A www.sppporadimevam.sk weboldalon további tanácsokat és tippeket olvashat arról, hogyan takaríthat meg még ennél is többet. Az SPP szerződéses partnerei által hirdetett kedvezményekről és az EkoFond játékáról a www.spp.sk és www.ekofond.sk honlapon olvashat részletes tájékoztatást. [ÍÍHHtéliiNiiftiilÜ: Kedvezményt nyújtó partnerek: Ariston • Buderus • Geminox • Immergas Junkers • Protherm * Thermona • Vaillant Viessmann • Wolf RE101100631