Új Szó, 2011. szeptember (64. évfolyam, 203-226. szám)
2011-09-03 / 204. szám, szombat
o N Bele is pusztulnék a pihenésbe 17. oldal 2011. szeptember 3., szombat, 5. évfolyam, 35. szám A kétszer elvalt amerikai Wallis es a trónjáról lemondott Eduard a franciaországi Candé kastélyában mondta ki „a boldogító" igent (Fotók: TASR/AP, Wikipedia/Yannick Bonnet, képarchívum) Mégsem szerelemből ment VIII. Eduárdhoz Wallis Simpson? Wallis Simpson élvezte a társasági életet a felső tízezer körében, szerette a szépet, a luxust, a csillogó ékszereket - mint például ezt a Cartier-műhelyben készült gyémánt karkötőt -, amelyeket oly szívesen vásárolt neki harmadik férje, Windsor hercege. A világ egyik legnagyobb szerelmének, a brit uralkodóház története első szerelmi házasságának nevezték eddig VIII. Eduárd brit uralkodó (1894-1972) és Wallis Simpson (1896-1986) kapcsolatát, ám a közelmúltban előkerült Simpson-levelek azt jelzik, hogy az elvált amerikai asszony nem szerette VIII. Eduárdot, és nem akart feleségül menni hozzá. P edig miatta mondott le 11 hónapi uralkodás után, 1936 decemberében a brit trónról a király: el akarta venni az elvált amerikai asszonyt. A lemondás után a volt uralkodónak és feleségének a Windsor hercege és hercegnője címet adományozták. A hercegi pár elhagyta Nagy- Britanniát, és életük végéig külföldön éltek. A brit Channel 4 kereskedelmi televízió által bemutatott Wallis Simpson: the Secret Letters (Wallis Simpson titkos levelei) című dokumentumfilm szerint Simpson a brit királlyal való kapcsolatában csapdába esettnek, boldogtalannak érezte magát. Valójában második férjét, Ernest Simpsont szerette. A válása idején, 1936- 37-ben neki írt, eddig ismeretlen levél szerint a következőket vetette papírra: „Kedves Ernest, sem ezt a zűrzavart, sem a tátongó ürességet nem én kavartam - ez az új Pán Péter terv. Hiányzol, aggódom érted. Ó kedvesem, életünk pompás volt, kellemes és egyszerű.” Wallis és második férje Eduárdot nevezték maguk között Pán Péternek, tehát olyan fiúnak, aki soha nem képes felnőni - írta a The Daily Telegraph brit napilap honlapján. Ügy tűnik, hogy a nő megvetette azt az embert, akivel később 35 évig élt házasságban. Anna Sebba, Wallis Simpson életrajzírója, aki akkor ismerte meg a levél tartalmát, amikor kutatómunkát végzett könyvéhez, elmondta, hogy nagyon meglepődött az olvasottakon. Mint a dokumentumfilmből kiderül, az asszony nem a sors ártatlan áldozata volt. Ő és második férje egy jó kapcsolatokkal bíró baráton keresztül került be Eduárd trónörökös társaságába. Eduárd szemmel látható rajongását az asszony iránt a házaspár bizonyos mértékig viccként kezelte, ám egyfajta büszkeség is eltöltötte őket, hiszen ennek révén sikerült n Wallis és második férje Eduárdot maguk között Pán Péternek nevezték. feljebb és feljebb jutniuk a londoni társasági életben. Simpson asszonynak egyáltalán nem volt lelkifurdalása, amikor szeretett Ernestjét elhagyva egy másik férfi oldalán utazott pompás francia- országi nyaralásra. Férjének is megvolt a maga házasságon kívüli afférja, amelyet később az asszony cinikusan úgy állított be, mint házasságuk széthullásának egyetlen okát. Anna Seba könyve That Women: A Life of Wallis Simpson, Duchess of Windsor címmel jelent meg. (MTI)