Új Szó, 2011. szeptember (64. évfolyam, 203-226. szám)

2011-09-14 / 213. szám, szerda

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2011. SZEPTEMBER 14. Régió-szülőföld 11 Mire jó a Facebook? Például arra, hogy segítsünk bajbajutott embertársainkon „Szebb lehetne a világ” Rita időt, pénzt, energiát nem kímélve megszervezi, lebonyolítja a karitatív akciókat (Képarchívum) A visegrádi négyek cserkészmozgalmáról Különleges kiállítás Komáromban Ha rászorultak megsegí­téséről van szó, hama­rabb adnak a kevésbé te­hetősek, mint a gazda­gok- állítja a dunaszer- dahelyi Boženík Henriet­ta, akit ismerősei csak Ritának hívnak. VOJTEK KATALIN A 31 éves, de huszonévesnek kinéző kétgyermekes fiatal- asszony szerint ehhez a fajta se­gítséghez nem is annyira pénz­re, mint inkább odafigyelésre és összefogásra van szükség. Rita menedzsernek tanult, tiszta egyesre érettségizett, de nem tudott a szakmájában elhelyez­kedni. Tizenegy évig egy illat­szerboltban dolgozott illat- és szépségtanácsadóként, emel­lett modellkedett is. Pedig jó menedzser lehetett volna, mert remek helyzetfelismerő és szer­vező. , Az évek során rengeteg j áték gyűlt össze nálunk, sokat közü­lük Andreas fiam már »kinőtt«, nem játszott velük. Sajnáltam kidobni, gondolkodtam, mit le­hetne kezdeni velük. Végül tá­madt egy ötletem, összecsoma­goltuk, és elvittük a helyi gyer­mekotthonba, az ottani gyere­kek óriási örömére. Andreast is vittük magunkkal, és neki ez óriási élmény volt. Egész este arról faggatott, miért, hogyan kerültek a gyerekek az otthon­ba, miért nincsenek a szüleik­kel? Megrázták és gondolkodó­ba ejtették a látottak, tudatosí­totta, milyen jó, hogy neki van családja. Azt hiszem, jó, ha a gyerek látja, mennyire más sor­sok is vannak. Ez együttérzésre készteti, és arra, hogy megbe­csülje azt, amije van. Legköze­lebb, amikor a gyermekotthon­ba készültünk, már ő maga is csomagolt az ottani gyerekek­nek játékot, édességet.” Rita és családja gyakori ven­dégei lettek a gyermekotthon­nak, ahová soha nem mentek üres kézzel. Először csak az is­merősei szereztek tudomást a látogatásokról, és küldtek vele játékot, kinőtt ruhát, aztán már mások is, egyre többen. Egyszer azonban felfigyelt valamire, amire nem számított. „Karácsonyra gyűjtést szer­veztem, több zsáknyi ruhával, játékkal, édességgel érkeztünk az otthonba. Kiraktuk, és azt vettük észre, hogy a gyerekek csak a márkás holmikat válo­gatták ki, a többit, bármennyire jó állapotban voltak is, félre­dobták. Az egyik nevelőnőtől megtudtuk, hogy rengeteg mindent kaptak karácsony előtt, ezért lettek ilyen váloga­tósak. Gondoltam, mi lenne, ha keresnék olyan családot, ahol örülnének ezeknek a félredo­bott holmiknak. A világhálón nagyon sok ember kér segítsé­get, találtam is egy galántai csa­ládot, hozzájuk vittük el, és na­gyon boldogok voltak. A férjem lefényképezte, ahogy az aján­dékokat osztom, és a fotókat feltettüka világhálóra.” Sokakat megkapott a gyere­kek arcáról sugárzó öröm. Ők is segíteni akartak, felajánlották Ritának, hogy adnak játékokat, kinőtt ruhafélét, továbbítsa a szükséget szenvedőknek. Egyre több adakozó jelentkezett, így hát újabb és újabb rászoruló családok örülhettek a segítség­nek. „Az adakozók és a meg­ajándékozottak nevét, gyakran a fényképükkel együtt, felte­szem a netre. Felkerülnek a megható, gyönyörű köszönőle­velek is. Mindez újabb ösztön­zést jelent, újabb és újabb segí­teni akaró emberek jelentkezé­sét. Csodálatos sikerélményeim vannak, mint például az a gyűjtés, amelyet egy három­éves, májátültetésre váró Ga- lánta környéki kisfiú javára szerveztem. Erre a szülők isme­rősei kértek fel, mivel itthon nem tudtak segíteni a kicsin. Nagyon sok pénz gyűlt össze, mégsem annyi, amennyi kel­lett. Németországban egy pro­fesszor ingyen vállalta a műtétet. Ami összegyűlt, azt a Kramáre kórház kapja meg, ahol hasonló betegségben szenvedő páciensek vannak. Nemrég felkerestek a szülők a kisfiúval, nagy öröm volt meg­ölelgetni őt.” Ilyen egyszerű, mondhat­nánk. Valóban nem kell hozzá sok, csak egy kis jóakarat. No meg egy olyan ember, mint Ri­ta, aki időt, pénzt, energiát nem kímélve megszervezi, lebonyo­lítja a karitatív akciókat. Ő ma­ga így vall erről: „Az az öröm, az a szeretet, amit a megajándé­kozott emberektől kapok, pénzben nem kifejezhető. Aki nem ad, nem segít, nem szeret, az szegény, és nem tudja, mi a boldogság. Hiszem, hogy össze­fogással csodákra vagyunk ké­pesek. Ha az emberek nem mindig csak a saját érdekeiket néznék, hanem egy kicsit odafi­gyelnének másokra is, szebb le­hetne a világ.” ÚJ SZÓ-HÍR Komárom. Egyedülálló kiál­lítás nyílt a visegrádi országok cserkészmozgalmáról a komá­romi Duna Menti Múzeumban. A cserkészfogadalom jelentő­sége című kiállítás a visegrádi négyek cserkészmozgalmát mutatja be, a kezdetektől nap­jainkig. ,A cserkészet, amely mára a világ legnagyobb ifjúsági moz­galmává nőtte ki magát, 1907-es angliai indulása után hamar követőkre lelt az Oszt­rák-Magyar Monarchia terüle­tén is. Az I. világháborút köve­tően Csehszlovákiában, Len­gyelországban és Magyaror­szágon is komoly tömegbázisra tett szert. A kiállítás a hőskor­szakot, de a rendszerváltás utá­ni újrakezdést is dokumentálja” - mondta Csémi Szilárd, a kiál­lítás ötletgazdája, a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség el­nöke, kiemelve, hogy a visegrá­di országok cserkészszövetsé­gei között hagyományosan jó az együttműködés. Enélkül a kiál­lítás semjöhetett volna létre. A tárlókban kordokumen­tumok, és eddig Szlovákiában soha be nem mutatott fényké­pek mellett jelvények, törté­nelmi zászlók, világtalálkozó­kon szerzett ereklyék és fest­mények is láthatók. A cser­késztáborok hangulatát pedig egy terepasztal hozza be a múzeum falai közé. A kiállítás szeptember 23-ig tekinthető meg. (szmcsp) A tárlókban kordokumentumok, és eddig Szlovákiában soha be nem mutatott fényképek is láthatók (Képarchívum) A lévai Vincze László egy muzeológus szemléletével végzi a levéltárosi munkát - egy-egy kutatás közben már a kiállítást tervezi Sorsok, történetek bontakoznak ki a poros, olykor penészes régi iratokból Kutatóként a leginkább Léva jeles személyiségei érdeklik Vincze (A szerző felvétele) FORGÁCS MIKLÓS Léva. Régész szeretett vol­na lenni, az alapiskolában a történelem volt a kedvenc tantárgya, a pedagógiai kö­zépiskola után megszerezte a speciális pedagógusi képesí­tést, majd múzeumokban dolgozott, végül muzeológus szakon diplomázott. A lévai Vincze László mindezek elle­nére levéltáros lett. Különcök, néptanítók és a lévai öntudat Vincze László diplomamun­káját a tragikus sorsú Nécsey Istvánról írta, aki fényes és sokoldalú tehetsége és időn­kénti sikerei ellenére 32 évesen öngyilkos lett. Képzőművész, gyűjtő és természettudós volt, Hermann Ottó munkatársa. Félt az emberektől, szenvedett attól, hogy vidéki művészként nem fogadták be a „pesti körök”. A másik személyiség, akivel foglalkozik, a bölcs nép­tanító, a tudós, preparátor, a Barsi Múzeum első igazgatója, Kittenberger Kálmán tanára, Kriek Jenő. Róla hja doktori munkáját. A legnagyobb álma, hogy Léva jeles személyiségei­ről elnevezett utcákban sétál­Lászlót hasson, bármikor leemelhesse a polcáról az ezekről a neves egyéniségekről szóló monográ­fiákat, tanulmányokat. Minél több kiadványra lenne szükség, melyek minél szélesebb körben hozzáférhetők, ezek teremt­hetnék meg ismét a valódi lévai öntudatot, így születhetne újra a város nagyrészt elveszett jel­lege, mely az iskolákra, a pol­gárságra és a kisiparos rétegre épült. Az első lépés már meg­történt, hosszú évtizedek után végre tavaly megjelent Léva át­fogó monográfiája. Vincze László írta az osztrák-magyar kiegyezésről, az első vüághá- borúról, a római katolikus egy­házról és a város temetőiről szóló fejezeteket. Mindenki meglepetésére és örömére ha­talmas volt az érdeklődés a kö­tet iránt. Igaz maga a kötet csak szlovákul hozzáférhető, de már készül a magyar nyelvű 20-25 oldalas összefoglaló. A levéltárban előny a magyartudás Léván jelenleg Vincze László az egyetlen levéltáros, aki tud magyarul, és ez hatalmas előnyt jelent. Emiatt is hívták az intézménybe, hiszen a kuta­tásban szinte elengedhetetlen a magyar nyelv ismerete. ,A le­véltáros akkor boldog, ha pub­likálhatja kutatásait, én viszont egy-egy téma földolgozása so­rán már azon gondolkodom, hogyan lehetne ebből az anyagból kiállítást csinálni” - meséli Vincze László. A legfon­tosabb a tények tisztelete, de mindig valamilyen következte­tésre kell jutni. Nagyon fontos a tapasztalat, hogy a vizsgált kornak megfelelően ítélje meg a kutató a tényeket. 4,7 kilométernyi irat A lévai levéltárban 4,7 kilo­méternyi dokumentumot őriz­nek, és ez évente gyarapodik. Külön tudomány megtanulni tájékozódni, ebben a hatalmas mennyiségű irathalmazban. Évente több ezer iratot néznek át, fognak a kezükbe, keresnek meg a levéltárosok. Az egyik része a mindennapi tevékeny­ségnek a kutatás, a másik pe­dig az ügyfélfogadás. Naponta több érdeklődő érkezik. Igazo­lásra van szükségük a nyugdí­jukhoz, a kötelező iskolaláto­gatásról szóló dokumentumo­% Legközelebb Dósa Attila kádárt mutatjuk be. kát, érettségi bizonyítványok kivonatát kérik, a földtulajdon miatt jönnek, örökösödési ügyekben érdeklődnek, ingat­lanok kolaudációjáról keres­nek dokumentumot, bizonyla­tot egy építmény koráról. Az 1895-től 1905 között vezetett anyakönyveket is itt őrzik, csa­ládfakutatók is sokszor elláto­gatnak a levéltárba, diákok is betérnek, ha különböző mun­kákhoz anyagokra van szüksé­gük, helytörténészek is kutat­nak itt. Emellett az egyes in­tézmények anyagainak pontos összeírását, feldolgozását kell elkészíteniük a levéltár szak­embereinek. Fokozatosan ér­keznek be ide a volt nemzeti bizottságok dokumentumai. Konferenciákra készítenek előadásokat, kiállítások meg­alkotásában segédkeznek. Is­kolák, önkormányzatok kér­nek előadásokat egy-egy falu, intézmény, egyházközösség történetéről. Községekben, in­tézményekben ellenőrzéseket tartanak, megfelelően kezelik- e az iratokat, szabályszerű-e a nyilvántartás, az iktatás, a tá­rolás. Egy-egy épületről, tör­ténelmi eseményről háttér­anyagot, fényképeket, adato­kat szolgáltatnak az újság­íróknak.

Next

/
Thumbnails
Contents