Új Szó, 2011. szeptember (64. évfolyam, 203-226. szám)
2011-09-10 / 210. szám, szombat
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2011. SZEPTEMBER 10. Szalon 19 A támadás mély sebet ejtett az amerikaiak biztonságérzetén - nem csoda, számukra addig ismeretlen helyzet állt elő Egy korszak gyors vége A New York-i rendőrség légi felvétele az első torony összeomlásáról (TASR/AP/Greg Semendinger) Négy repülőgép, 19 terrorista, két leomlott felhőkarcoló, 2976 áldozat. Ez a tíz évvel ezelőtti Ameri- ka-ellenes terrortámadások gyorslistája. Következménye pedig két háború, melyek még mindig nem zárultak le, és egy megváltozott világ. MÓZES SZABOLCS A terrortámadás ridegen és gyorsan lezárta a Pax Americana jegyében telt „hosszú 90-es éveket”. Megmutatva, hogy néhány perc alatt is meg lehet változtatni a történelem irányát, fel lehet gyorsítani bizonyos folyamatokat. Amikor az Egyesült Államok 1989-ben megnyerte a hidegháborút, sokan úgy vélték, a következő évtizedek a liberális demokrácia dinamikus előretöréséről fognak szólni, s Amerika geopolitikai hegemónként telepszik majd rá a világra. A történelem vége - hirdette Francis Fukuyama. S nézetét határozottan többen osztották, mint Samuel P. Huntington véleményét, aki replikájában a civilizációk összecsapásáról írt. Összecsapásról, melyet addig csak az vett észre, aki akart, de 2001. szeptember 11-én már nem lehetett letagadni. Ebben a kontextusban a támadás az amerikai - és nyugati - hegemóniára adott szélsőséges muszlim válaszként is interpretálható. Az amerikai viszontválasz ugyanakkor paradox módon továbbra is tartalmazott fuku- yamai elemet: a demokrácia exportját. Ez azonban, jelen állás szerint nagyon úgy tűnik, nem vezetett célra. A válaszcsapások - az afganisztáni és az iraki háború - máig megosztják a nyugati közvéleményt. Pedig a helyes kérdés inkább úgy hangozhatna: abban a helyzetben volt más választási lehetősége az amerikaiaknak, mint a tálibok által uralt Afganisztán megtámadása? A történelem vége helyett így egy másik történet kezdődött. A terrorizmus elleni háború. Egy harc, mely szakértők szerint soha nem ér véget, ám részben meg lehet nyerni. A győzelem ebben az esetben a terrorveszély minimalizálását jelenti - többet nem is jelenthet. A támadás valamit megváltoztatott. Csak találgathatunk, milyen mély sebeket ejtett az amerikaiak önbecsülésén, biztonságérzetén, magabiztosságán. Egy állam, amelyet óceánok választanak el a külvilágtól, melynek területére nem nyomultak még idegen haderők, melyet gyakorlatilag nem lehetett megtámadni. S mégis. Kis magyar párhuzam: történészek szerint a mohácsi vész és az azt követő összeomlás sokként hatott a korabeli magyar elitre - és feltehetőleg az egyszerű emberekre is. A magyar állam fennállásának első ötszáz évében ilyet soha nem tapasztaltak. Olyan érzések, lelkiállapotok ezek, melyek számunkra, közép-európaiak számára - akik legújabb kori történelmét különböző színű és méretű elnyomó bakancsok járták össze - már teljesen felfoghatatlanok. A támadás valamit megváltoztatott, valamit „csak” meggyorsított. A Pax Americana végét. Ami, paradox módon a Nyugatot fenyegető terrorveszély csökkenését hozhatja maga után. Azután, hogy az Egyesült Államok lassan, de biztosan elveszti hegemón szerepét, s egy többpólusú világ váltja fel a korábbi rendet, egyben a muszlim terroristák motivációja is megváltozik. Tíz-húsz év múlva már nem csak Amerika - és a Nyugat - lesz számukra a sátán megtestesítője. A többi, az USA- val kvázi egyenrangú nagyhatalom is - akaratán kívül - erre a címre fog „pályázni”. Tíz éve sokan attól tartottak, hogy a terrortámadás kiötlője fiatal arabok millióinak példaképévé válhat. Veszélyes ikonná, aki miatt lángba borulhat a fél világ. Tíz évvel a támadások után lelőtték bin Ladern, ám nem az ő halála miatt mozdult meg az arab világ, hanem egy bizonyos Mohamed Bouazizi miatt. Nem Laden, hanem ő vált muszlim fiatalok millióinak ikonjává: egy tunéziai' fiatalember, aki reménytelen helyzetében felgyújtotta magát (sorsa az a bizonyos utolsó csepp volt a pohárban), elindítva ezzel az arab tavaszt. Egy olyan demokratizálódási, belső indíttatású, nem „exportjellegű” folyamatot, mely egyben reményt jelent a Nyugat számára is. Az iszlám terrorizmus ugyanis - úgy tűnik - nem érte el célját, a muszli- mok lelkét nem kaparintotta meg. Akkor most már jobb? Biztonságosabb lesz a világ? Elmúlt a veszély? Kérdéseink megválaszolására alighanem újabb tíz évet kell várnunk. A Terrorelhárító Központ parancsnoka: „Már gyorsabb ütemben öljük ezeket a kurafikat, mint ahogy újakat tudnak kinevelni" A CIA tíz év alatt félkatonai „gyilkoló gépezetté” alakult MT1-HÁTTÉR Félkatonai szervezetté, „gyilkoló gépezetté” alakult át 2001. szeptember 11. óta a Központi Hírszerző Ügynökség (CIÁ): noha a kémszervezet továbbra is gyűjti és elemzi az információkat, figyelmét egyre inkább az elhárításra, ezen belül a célszemélyek elfogására vagy megsemmisítésére összpontosítja - úja a The Washington Post. Az átmenet fokozatosan ment végbe, de a támadások 10. évfordulóján, amikor már David Petreaus extábornok, az iraki és az afganisztáni csapatok volt parancsnoka áll majd az ügynökség élén, a változások szembetűnőek lesznek. Egy névtelenséget kérő volt CIÄ- tisztségviselő szerint az egykor csak „pöfögő” ügynökséget pokolian hatékony „gyilkoló gépezetté” alakították át. A drónháború például, amely egy évtizeddel ezelőtt még futurisztikusnak tűnt, mára már annyira rutinszerű, hogy ha nem az al-Kaida valamelyik vezetőjét semmisítik meg, a közvélemény már tudomást sem vesz róla. A pilóta nélküli repülőgépek 2001 óta több mint 2000 militánst és polgári személyt öltek meg, ami hatalmas szám egy olyan ügynökség esetében, amely hagyományosan nem közvetlenül ölt a konfliktusokban, hanem szövetséges erőket pénzelt erre a feladatra. A CIA Terrorelhárító Központjának (CTC) létszáma, A „zuhanó ember" a 2001. szeptember 11-i tragédia egyik legmegrázóbb felvétele. Az áldozat személyazonosságát máig nem sikerült megállapítani (Kép: AP/Richard Drew) mely a támadáskor még csak 300 volt, mára túllépte a 2000-et, ami több, mint az al- Kaida központi szervezetének tagsága. A CIA állományának 10 százalékát kitevő CTC „ügynökség az ügynökségben”, amely gyakorlatilag minden külföldi állomáshelyen jelen van. Még a CIA elemző ágazatának mintegy egyötödét is a CTC-nek való célkeresés köti le, vagyis az, hogy megtalálja azokat a személyeket, aki beszervezhetek, letartóztathatok vagy likvidálhatok. Bírálói szerint a CIA új típusú, „kinetikus” műveletei eltérítették az ügynökséget a hagyományos hírszerzési feladatától és meggyengítették azt a képességét, hogy értelmezze az olyan nemzetközi folyamatokat, mint az „arab tavasz”. Emberi jogvédő csoportok szerint a CIÁ kívül működik az elszámoltathatóság határain, ami pedig az Egyesült Államokban történelmi követelmény a fegyveres szolgálatokkal szemben. „Már gyorsabb ütemben öljük ezeket a kurafikat, mint ahogy újakat tudnak kinevelni”- jelentette ki a CTC lap által meg nem nevezett parancsnoka- akiről annyit árult el, hogy a munkája iránt fáradhatatlanul elkötelezett - a CIA egy (ugyancsak névtelen) veteránjának. Az embervadászat központja a CTC-n belül a Pakisztáni-afgán Osztály (PAD) (amelyhez hasonlót tavaly jemeni és Szomáliái fókusszal is létrehoztak). A PAD-nak mintegy 30, a légierő pilótái által üzemeltetett Predator és Reaper drónja van, amelyek egy olyan országban állomásoznak, amelyet a lap a CIA-vel való megállapodása alapján nem kívánt megnevezni. A CIA tisztségviselői szerint a drónesapások - melyekből tavaly 118-at hajtottak végre - csak a töredékét jelentik a terrorelhárítási kampánynak. Sokkalta többször fordul elő, hogy a CIA a külföldi partnereihez fordul segítségért, vagy „nem halálos” eszközöket alkalmaz. Az Obama-kormány- felszámolta ugyan a CIA titkos börtönrendszerét, ugyanakkor egyes gyanúsítottak elfogásával kapcsolatban továbbra is a külföldi partnereihez - egyebek között Szomáliához - fordul. A CIA szoros kapcsolatban áll az amerikai összfegyvernemi különleges műveleti parancsnoksággal is. így Oszama bin Laden megsemmisítését a haditengerészet SEAL-kommandósai hajtották ugyan végre, de a CIÁ irányítása alatt, a CTC által szerzett adatok és az ügynökség langleyi központjában kidolgozott akcióterve alapján. A lap által idézett nyilatkozók szerint a CIA és a fegyveres erők közötti összefonódás egyes külföldi bázisokon annyira erős, hogy nehéz különbséget tenni a CIA emberei, a katonák és a fegyveres szerződésesek (zsoldosok) között. Ilyen „ómegának”, vagy „keresztmátrixnak” nevezett, a hírszerzés és a katonai műveletek közötti senki földjén tevékenykedő hibrid csoportokat Irakban, Afganisztánban és Jemenben is bevetettek. Az ilyen akciók többnyire a CIA titkos műveleteihez tartoznak, így a kongresszus szakbizottságai aligha tudnak tiszta képet alkotni róluk. Bin Laden megölése előtt a fegyveres erőknek a CIA-vel együttműködő különleges egységei legkevesebb öt alkalommal hatoltak be pakisztáni területre. A 2002 és 2006 között végrehajtott akciók során azt gyakorolták, hogy a pakisztáni hatóságok által észrevétlenül mozogjanak az országban. A CIA 9/11 utáni arzenáljához tartoznak a félkatonai Különleges Tevékenység Osztálya által kiképzett és irányított afgán elit milíciák is. A Terrorelhárító Vadászcsapatok tevékenysége annyira homályos, hogy még vezető amerikai kormánypolitikusok sem tudják pontosan, mi a dolguk. Van, aki szerint ezek az egységek csak önvédelemből tüzelhetnek, de akad olyan is, aki az állítja, hogy feladatuk inkább a likvidálás, mit az elfogás. Egyes különítmények állítólag taposóaknákat is bevetettek. Egyes értesülések szerint két ilyen egységet téves támadás nyomán szélnek eresztettek, mások szerint ilyesmi nem történt. Az amerikai lap rámutatott, hogy az ügynökség, amelynek feloszlatását a szeptember 11- ével és az iraki háborúval kapcsolatos baklövései miatt sokan sürgették, mára kiharcolta a „nélkülözhetetlen terrorelhárítási eszköz” státusát.
