Új Szó, 2011. augusztus (64. évfolyam, 177-202. szám)

2011-08-31 / 202. szám, szerda

A termetes hal meglepetésében, vagy inkább az én meglepetésemre, szabályszerűen kivágódott a víz fölé www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2011. AUGUSZTUS 31.______________________________________________________________________________________________ Horgász 15 Moszatlegelő, avagy ha minden összejön... Kollégámmal kiugrot­tunk egy éjjeli pecára a Kis-Dunára. Sokáig vacil- láltam, hová invitáljam, hol lenne biztos a fogás, hogy bimbózó állapotban levő, leendő hobbiját ne a legrosszabb oldaláról - a kudarcról - ismertes­sem meg vele. Kedvenc tavam és folyóvízi peca közt kellett választani. KÖVESDI KÁROLY A tó lutri, a folyó bizto­sabb, bármi jöhet, nyár van, esznek a halak, gondoltam. Rosszul. Illetve, maga a víz jó lett volna, csak a helyszínnel nyúltam mellé. Egy nádas al­kotta öböl mellett pakoltuk ki a cuccot, s némi terepszemle után elégedetten bámultuk a lapátnyi dévérek csapatait, ahogy a sekélyvizű, iszapos öbölben turkálják az aljzatot. Fejreállva csemegéztek önfe­ledten, láthatóan az emberi jelenlét sem zavarta őket. Jó­szerivel a lábunk alatt merült ki egy-egy tenyérnyi farok, hol itt, hol ott burványlottak a halak; szinte kéjelegve hente­regtek előttünk. Csődöt mond az arzenál Jesszusom, mi lesz itt, gon­doltam. Lett is - totális leégés. Mert hiába dobáltunk gilisztá­val, különböző ízesítésű kuko­ricával, kiflivel, sajttal, bármi­vel, a dévérkeszegek finnyásan kerülték a horgainkat. Néme­lyiknek az orra elé nyújtottam be a vékony matchbot lehelet­finom zsinórja végén tekergő esőgilisztát, csonticsokrot, a hal szinte sértődötten kerülte ki a férget. Kollégám, végső fegyverként a felesége pakol­ta vacsorájának egy részét is beáldozta; azóta sem láttam pizzával horgászni senkit. Az­tán elúnta, lejjebb ballagott, és nemsokára ki is kapott egy helyes kárászt csonticsokorra. Nem láttam ugyan, mert eny­he buddhista beütésű filantróp leikével azonnal visszaenged­te, s mire odaballagtam hoz­zá, csak a fényképezőgépén mutatta a halat. Azzal együtt teljes volt az öröme. „Az em­ber gyanútlanul elfordul egy pillanatra, s máris halat fogsz”, morogtam az orrom alatt. Teliholdban, esőre várva Telt-múlt az éjszaka, egyre elkeserítőbb haltalanságban. Lejjebb ballagtam, egy sóderes, húzós szakaszhoz, ahol tavaly hihetetlen fogásokban volt ré­szem, egymás után kapkodtam ki a másfeles mámákat, kettes dévéreket, köztük egy kapitá­lis szilvaorrút, s még harcsa is beugrott. Most semmi. Csak a távoli menykövek kísérteties fénye viliózott a láthatáron, és a Kis-Kárpátok felől vészjósló mennydörgések gurigáztak vé­gig a csallóközi síkságon. Vajha jönne egy jó zuhé, gondoltam, talán utána megpezsdülne a víz. Nem esett. Viszont feltá­madt a szél. Ennél rosszabb már nem jöhet, meditáltam, amikor hátrapillantva olyan holdsütés vágott képen, hogy majd belekáprázott a szemem. Egyszóval minden összejött, aminek nem kellett volna. Mintha összebeszéltünk volna, egyszerre nyúltunk a hálózsá­kokért, és tettük el magunkat. A türelem jászt terem! Még nem pirkadt, amikor arra riadtam fel, hogy valami rázza a botom spiccét. Talán ál­modtam, vagy valóban láttam a világító patron táncát? Minden­esetre kirepült a szememből az Végül is meg lett mentve a mundér becsülete, de a dolog tanulsága csak otthon derült ki, amikor délelőtt pucolni kezd­tem a másfél kilósnak, s két centi híján fél méteresnek mért jászt. Végbeléből csak úgy dőlt a zöldesbama trutyi. Beigazo­lódott a gyanúm, azért nem kel­lett a csalink a dévéreknek, mert moszatot zabáltak, kétpofára. Már csak a röfögés hiányzott bár ki tudja, milyen nyel­ven beszél a keszeg. Ráadásul a jász is erre . fanyalodott, amely \ egyébként inkább bo- ? garakkal, férgekkel, apróbb élőlényekkel táplálkozik (véltem mindeddig). Egyszóval, ha olyan vizet látunk, ahol százával tur­kál, legel, dőzsöl a dévérkeszeg, ne csábuljunk el a látványtól, hanem hamar rakjuk össze a botjainkat, és ballagjunk más helyre. Ahol jó lege­lő kínálkozik nekik, cso­koládéval sem bírjuk őket kapásra. Persze, lehet pró­bálkozni, és ugyanazzal csalizni, amit éppen eszik a hal, de én még nem pró­báltam moszatot csavargatni horogra. Egyébként is olyan lenne a dolog, mintha - kép­zavarral élve - tűt hajigálnék szénakazalba. < Végül csak horogra került egy szépségdíjas, kiló fölötti, 48 centis jász álom, és legurítva egy adag ke­serű kávét, visszabotorkáltam a nádas közelébe. A dévérek most is ott hálóztak a félhomályban, de nem ettek. Vagyis ettek, hi­szen szemmel láthatóan turkál­tak. Végső próbaként felraktam egy húszgrammos ólmot, és jól megsuhintva a gilisztát, átdob­tam az öblöt, a bedőlt, korhadt fák, hordalékok közt meglapu­ló, asztallapnyi tisztásra, ahol a legnagyobb burványok hul­lámzottak. Alig hittem a sze­memnek: öt perc múlva kapás pöcögtette meg a botspiccet, Ujjaim közé fogtam a zsinórt, majd az újabb pöccintésre jól betöröltem. A termetes hal meglepetésében, vagy inkább az enyémre, sza­bályszerűen kivágódott a víz fölé. Hamar átnavigáltam a hordalékon (ezért szeretem a matchbotot, amely kellően hosszú és rugal­mas, remekül lehet vele irányí­tani a halat) a szépségdíjas, kiló fölötti jászt. Merítő nem lévén nálam, nyakon ragadtam, majd diadalittasan caplattam vissza kollégámhoz. Tanulság-féle HETI TIPP Friss giliszta minden időben Az esőgiliszta kivá­ló, de olykor - különö­sen a városban élő horgász számára - nehezen beszerez­hető csali. Főleg ak­kor, ha hetekig nem esik az eső, és a szom­jas föld csontkemény. Néhány éve ugyan már a mi horgászboltjainkban is kapható, de az ára meg­lehetősen borsos. Nemrég három dobozért (12 szál van egyben) nyolc eurót fizettem. Elképedt kérdésemre az eladó azt válaszolta, azért ilyen drága, mert Olaszországból rendelik a Kanadából Európába importált gimyót. Ennyit a hazai keres­kedelem élelmességéről vagy élhetetlenségéről. Képzelhető, mennyit kell leperkálnia an­nak, aki gilisztacsokorral készül harcsázni, amikor egy-egy be­vetésre 5-8 gilisztát tűz a nagy horogra. A beszerzésnél is nagyobb gond a giliszta tárolása, amely egy két napnál alig bírja tovább a nyári meleget. Pár éve a Ma­gyar Horgászban olvastam egy egyszerű, de remek megoldást, amit azonnal kipróbáltam, és azóta is sikerrel alkalmazok. Szívesen osztom meg minden­kivel. A dolog lényege, hogy eső után a földigiliszták feljönnek a felszínre, és a vizes parkokban, ház körüli fűben, kék vagy vörös színű lámpával - a természetes fény riasztja őket - hamar be- gyűjthetjük a kívánt mennyi­séget. Ne késlekedjünk, mert egy-két nap múlva alig találunk belőlük, míg eső után szinte hemzsegnek. Miután begyűjtöttem a kívánt (Képarchívum) mennyiséget, fogok néhány pa­pírból préselt tojástartót, apró darabokra szaggatom, vízbe áztatom, majd kinyomkodom belőle a vizet, és átlyuggatott fedelű befőttes üvegeket két­harmadig megrakok a galacsi- nokkal. A tetejére teszek egy kanálnyi hideg kávézaccot, s az egészet jól összerázom. A tojástartó cellulózból készül, amelyben még mindig elég táp­anyagot találnak a giliszták, míg a kávézacc szinte „bedrogozza” őket. Ebben a talajban üvegen­ként húsz-huszonöt szál giliszta Görbüljön a bot! Mondják: attól izgalmas a világ, hogy sokfélék va­gyunk. Igaz ez a vizek partján hobbi­ból, megszállottságból bók­lászó horgászokra nézve is. Néha talán jobb is lenne, ha szeretett tavaink, folyóink partján valamelyest ldsebb lenne a zsákmányra leső pecások Jajgazdagsága” - az emberi jelenlét ugyanis egyre szembetűnőbb nyomokkal jár. Most nem azokról értekezem, akik stégeket, mólókat és egyéb tákolmányokat emelnek a halastavak partján, hiszen ezek a vizek kizárólag a horgászatot szolgálják, s nem is azok ellen ágálok, akik elefántcsapásokat törnek a folyóvizek partját szegélyező sűrűségben, le­tarolva a partokat. Mindez még belefér; a biztosítékot nálam leginkább azok ütik ki, akik ezer apró, kellemet­len jelet hagynak maguk után a partokon nejlon- zacskók, flakonok, a földbe gyúrt cigis és egyéb dobo­zok formájában. Mintha oly* nagy erőfeszítéssel járna mindezt elrejteni a hátizsák mélyére, s a megfelelő he­lyen megszabadulni tőlük! A horgászatnak (s persze a vadászatnak) valahol erről is kellene szólnia. Ne feledjük: utánunk is lesznek még, akik a zsákmányon túl a szépséget keresve telepednek le egy-egy tó, folyó partján; adjunk esélyt nekik is. Lőrincz Adrián Ötleteiket, beszámolóikat a horgasz@ujszo.com címen oszthatják meg velünk. A Horgász melléklet legközelebb 2011. szeptember 14-én jelenik meg. hűvös helyen (mondjuk a pin­cében) akár több hétig is eleven marad. Hogy biztos legyek a tar­tósságukban, időnként átvizsgá­lom az üvegek tartalmát, mert ha egyetlen szál is megfony- nyad, megromlik, megfertőzi az összesét. Ha kiszáradt a cellu- lóz/zacc keverék, újra cserélem. Lehet, hogy elsőre macerásnak tűnik a dolog, de megbízható és főleg olcsó. Lehet bármekkora kánikula, a legnagyobb hőség­ben is „friss” esőgiíisztát tudok vinni a vízpartra, akár három­négy hét elteltével is! (-kk-)

Next

/
Thumbnails
Contents