Új Szó, 2011. augusztus (64. évfolyam, 177-202. szám)
2011-08-31 / 202. szám, szerda
A termetes hal meglepetésében, vagy inkább az én meglepetésemre, szabályszerűen kivágódott a víz fölé www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2011. AUGUSZTUS 31.______________________________________________________________________________________________ Horgász 15 Moszatlegelő, avagy ha minden összejön... Kollégámmal kiugrottunk egy éjjeli pecára a Kis-Dunára. Sokáig vacil- láltam, hová invitáljam, hol lenne biztos a fogás, hogy bimbózó állapotban levő, leendő hobbiját ne a legrosszabb oldaláról - a kudarcról - ismertessem meg vele. Kedvenc tavam és folyóvízi peca közt kellett választani. KÖVESDI KÁROLY A tó lutri, a folyó biztosabb, bármi jöhet, nyár van, esznek a halak, gondoltam. Rosszul. Illetve, maga a víz jó lett volna, csak a helyszínnel nyúltam mellé. Egy nádas alkotta öböl mellett pakoltuk ki a cuccot, s némi terepszemle után elégedetten bámultuk a lapátnyi dévérek csapatait, ahogy a sekélyvizű, iszapos öbölben turkálják az aljzatot. Fejreállva csemegéztek önfeledten, láthatóan az emberi jelenlét sem zavarta őket. Jószerivel a lábunk alatt merült ki egy-egy tenyérnyi farok, hol itt, hol ott burványlottak a halak; szinte kéjelegve henteregtek előttünk. Csődöt mond az arzenál Jesszusom, mi lesz itt, gondoltam. Lett is - totális leégés. Mert hiába dobáltunk gilisztával, különböző ízesítésű kukoricával, kiflivel, sajttal, bármivel, a dévérkeszegek finnyásan kerülték a horgainkat. Némelyiknek az orra elé nyújtottam be a vékony matchbot leheletfinom zsinórja végén tekergő esőgilisztát, csonticsokrot, a hal szinte sértődötten kerülte ki a férget. Kollégám, végső fegyverként a felesége pakolta vacsorájának egy részét is beáldozta; azóta sem láttam pizzával horgászni senkit. Aztán elúnta, lejjebb ballagott, és nemsokára ki is kapott egy helyes kárászt csonticsokorra. Nem láttam ugyan, mert enyhe buddhista beütésű filantróp leikével azonnal visszaengedte, s mire odaballagtam hozzá, csak a fényképezőgépén mutatta a halat. Azzal együtt teljes volt az öröme. „Az ember gyanútlanul elfordul egy pillanatra, s máris halat fogsz”, morogtam az orrom alatt. Teliholdban, esőre várva Telt-múlt az éjszaka, egyre elkeserítőbb haltalanságban. Lejjebb ballagtam, egy sóderes, húzós szakaszhoz, ahol tavaly hihetetlen fogásokban volt részem, egymás után kapkodtam ki a másfeles mámákat, kettes dévéreket, köztük egy kapitális szilvaorrút, s még harcsa is beugrott. Most semmi. Csak a távoli menykövek kísérteties fénye viliózott a láthatáron, és a Kis-Kárpátok felől vészjósló mennydörgések gurigáztak végig a csallóközi síkságon. Vajha jönne egy jó zuhé, gondoltam, talán utána megpezsdülne a víz. Nem esett. Viszont feltámadt a szél. Ennél rosszabb már nem jöhet, meditáltam, amikor hátrapillantva olyan holdsütés vágott képen, hogy majd belekáprázott a szemem. Egyszóval minden összejött, aminek nem kellett volna. Mintha összebeszéltünk volna, egyszerre nyúltunk a hálózsákokért, és tettük el magunkat. A türelem jászt terem! Még nem pirkadt, amikor arra riadtam fel, hogy valami rázza a botom spiccét. Talán álmodtam, vagy valóban láttam a világító patron táncát? Mindenesetre kirepült a szememből az Végül is meg lett mentve a mundér becsülete, de a dolog tanulsága csak otthon derült ki, amikor délelőtt pucolni kezdtem a másfél kilósnak, s két centi híján fél méteresnek mért jászt. Végbeléből csak úgy dőlt a zöldesbama trutyi. Beigazolódott a gyanúm, azért nem kellett a csalink a dévéreknek, mert moszatot zabáltak, kétpofára. Már csak a röfögés hiányzott bár ki tudja, milyen nyelven beszél a keszeg. Ráadásul a jász is erre . fanyalodott, amely \ egyébként inkább bo- ? garakkal, férgekkel, apróbb élőlényekkel táplálkozik (véltem mindeddig). Egyszóval, ha olyan vizet látunk, ahol százával turkál, legel, dőzsöl a dévérkeszeg, ne csábuljunk el a látványtól, hanem hamar rakjuk össze a botjainkat, és ballagjunk más helyre. Ahol jó legelő kínálkozik nekik, csokoládéval sem bírjuk őket kapásra. Persze, lehet próbálkozni, és ugyanazzal csalizni, amit éppen eszik a hal, de én még nem próbáltam moszatot csavargatni horogra. Egyébként is olyan lenne a dolog, mintha - képzavarral élve - tűt hajigálnék szénakazalba. < Végül csak horogra került egy szépségdíjas, kiló fölötti, 48 centis jász álom, és legurítva egy adag keserű kávét, visszabotorkáltam a nádas közelébe. A dévérek most is ott hálóztak a félhomályban, de nem ettek. Vagyis ettek, hiszen szemmel láthatóan turkáltak. Végső próbaként felraktam egy húszgrammos ólmot, és jól megsuhintva a gilisztát, átdobtam az öblöt, a bedőlt, korhadt fák, hordalékok közt meglapuló, asztallapnyi tisztásra, ahol a legnagyobb burványok hullámzottak. Alig hittem a szememnek: öt perc múlva kapás pöcögtette meg a botspiccet, Ujjaim közé fogtam a zsinórt, majd az újabb pöccintésre jól betöröltem. A termetes hal meglepetésében, vagy inkább az enyémre, szabályszerűen kivágódott a víz fölé. Hamar átnavigáltam a hordalékon (ezért szeretem a matchbotot, amely kellően hosszú és rugalmas, remekül lehet vele irányítani a halat) a szépségdíjas, kiló fölötti jászt. Merítő nem lévén nálam, nyakon ragadtam, majd diadalittasan caplattam vissza kollégámhoz. Tanulság-féle HETI TIPP Friss giliszta minden időben Az esőgiliszta kiváló, de olykor - különösen a városban élő horgász számára - nehezen beszerezhető csali. Főleg akkor, ha hetekig nem esik az eső, és a szomjas föld csontkemény. Néhány éve ugyan már a mi horgászboltjainkban is kapható, de az ára meglehetősen borsos. Nemrég három dobozért (12 szál van egyben) nyolc eurót fizettem. Elképedt kérdésemre az eladó azt válaszolta, azért ilyen drága, mert Olaszországból rendelik a Kanadából Európába importált gimyót. Ennyit a hazai kereskedelem élelmességéről vagy élhetetlenségéről. Képzelhető, mennyit kell leperkálnia annak, aki gilisztacsokorral készül harcsázni, amikor egy-egy bevetésre 5-8 gilisztát tűz a nagy horogra. A beszerzésnél is nagyobb gond a giliszta tárolása, amely egy két napnál alig bírja tovább a nyári meleget. Pár éve a Magyar Horgászban olvastam egy egyszerű, de remek megoldást, amit azonnal kipróbáltam, és azóta is sikerrel alkalmazok. Szívesen osztom meg mindenkivel. A dolog lényege, hogy eső után a földigiliszták feljönnek a felszínre, és a vizes parkokban, ház körüli fűben, kék vagy vörös színű lámpával - a természetes fény riasztja őket - hamar be- gyűjthetjük a kívánt mennyiséget. Ne késlekedjünk, mert egy-két nap múlva alig találunk belőlük, míg eső után szinte hemzsegnek. Miután begyűjtöttem a kívánt (Képarchívum) mennyiséget, fogok néhány papírból préselt tojástartót, apró darabokra szaggatom, vízbe áztatom, majd kinyomkodom belőle a vizet, és átlyuggatott fedelű befőttes üvegeket kétharmadig megrakok a galacsi- nokkal. A tetejére teszek egy kanálnyi hideg kávézaccot, s az egészet jól összerázom. A tojástartó cellulózból készül, amelyben még mindig elég tápanyagot találnak a giliszták, míg a kávézacc szinte „bedrogozza” őket. Ebben a talajban üvegenként húsz-huszonöt szál giliszta Görbüljön a bot! Mondják: attól izgalmas a világ, hogy sokfélék vagyunk. Igaz ez a vizek partján hobbiból, megszállottságból bóklászó horgászokra nézve is. Néha talán jobb is lenne, ha szeretett tavaink, folyóink partján valamelyest ldsebb lenne a zsákmányra leső pecások Jajgazdagsága” - az emberi jelenlét ugyanis egyre szembetűnőbb nyomokkal jár. Most nem azokról értekezem, akik stégeket, mólókat és egyéb tákolmányokat emelnek a halastavak partján, hiszen ezek a vizek kizárólag a horgászatot szolgálják, s nem is azok ellen ágálok, akik elefántcsapásokat törnek a folyóvizek partját szegélyező sűrűségben, letarolva a partokat. Mindez még belefér; a biztosítékot nálam leginkább azok ütik ki, akik ezer apró, kellemetlen jelet hagynak maguk után a partokon nejlon- zacskók, flakonok, a földbe gyúrt cigis és egyéb dobozok formájában. Mintha oly* nagy erőfeszítéssel járna mindezt elrejteni a hátizsák mélyére, s a megfelelő helyen megszabadulni tőlük! A horgászatnak (s persze a vadászatnak) valahol erről is kellene szólnia. Ne feledjük: utánunk is lesznek még, akik a zsákmányon túl a szépséget keresve telepednek le egy-egy tó, folyó partján; adjunk esélyt nekik is. Lőrincz Adrián Ötleteiket, beszámolóikat a horgasz@ujszo.com címen oszthatják meg velünk. A Horgász melléklet legközelebb 2011. szeptember 14-én jelenik meg. hűvös helyen (mondjuk a pincében) akár több hétig is eleven marad. Hogy biztos legyek a tartósságukban, időnként átvizsgálom az üvegek tartalmát, mert ha egyetlen szál is megfony- nyad, megromlik, megfertőzi az összesét. Ha kiszáradt a cellu- lóz/zacc keverék, újra cserélem. Lehet, hogy elsőre macerásnak tűnik a dolog, de megbízható és főleg olcsó. Lehet bármekkora kánikula, a legnagyobb hőségben is „friss” esőgiíisztát tudok vinni a vízpartra, akár háromnégy hét elteltével is! (-kk-)
