Új Szó, 2011. augusztus (64. évfolyam, 177-202. szám)
2011-08-31 / 202. szám, szerda
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2011. AUGUSZTUS 31. Vélemény és háttér 5 Hogy a társadalom peremén élők munkáért jövedelemhez juthatnak, több szempontból előnyös A közmunka kilátásai Az utóbbi hetekben egyre többet hallani a közmunka előnyeiről. Magyarországon már javában zajlik a széles körű közmunkaprogram felfuttatása, és Szlovákiában is egyre több politikus beszél hasonló intézkedés bevezetésének szükségességéről, miközben annak ellenzői is hallatnak magukról. RAVASZ ÁBEL Az igazság szokás szerint valahol a két véglet között található: a közmunka nem eredendően rossz, de nem is gyógyír mindenre. A most induló programok fő célkitűzése a romáknak (és egyéb leszakadt közösségeknek) munka társadalmába való integrálása. A magyar gyakorlatban ez rövid távú, minimális állami befektetést igénylő munkák elvégeztetését jelenti, melyhez a munkaerőt puha kényszerrel toborozzák, annak újratermelődését pedig a szakképzés megerősítésével kívánjákelémi. Az, hogy a társadalom peremén élőkmunka fejébenjövede- lemhez juthatnak, több szempontból is előnyös: ez a társadalmi igazságosság és a kohézió növekedését egyszerre megcélzó, aktív intézkedés, ráadásul optimális esetben szocializációs szerepe is lehet. Akadnak azonban gondokis. A tömeges közmunka célja a gazdaságélénkítése: a munkába állók bért kapnak, amit el tudnak költeni, ezzel stimulálva a belső fogyasztást és az adóbevételeket, közben ráadásul értéket teremtve. Magyarországon azonban a közmunkások gyakorlatilag az elvont segélyek helyett kapják majd a bérüket: ezzel a kormány lemond a gazdaságélénkítésről, hiszen a belső fogyasztás nem tud növekedni. A másik problémát az integráció szemlélete jelenti. Aigha vehető komolyan, hogy a hosszú távon munkanélküliek a közmunka segítségével hirtelen „integrálják magukat” a társadalom fősodrába. Őszintébb célkitűzés lenne azt mondani, hogy a mostani, piacképtelen tudásuk miatt az állam számára csupán közmunkásként „hasznosítható” szülők gyermekei kapjanak új perspektívát szüleik munkája által. Az iskolaköteles kor leszállítása, a szakképzés megerősítése és a hasonló intézkedések azonban sokkal inkább a közmunkás „réteg” generációk közötti reprodukcióját, mint felszámolását látszik megcélozni. így az induló közmunkaprogramok nem lesznek képesek a fogyasztás stimulálására, a gazdaság élénkítésére, integratív célkitűzéseik pedig elnagyoltak és korlátozottak. A tömeges közmunka nem váltja meg a szülők generációját: bár sikerülhet megváltoztatni a tartósan munkanélküliek viszonyát a hivatalos munkavállaláshoz, csak ettől nem lesznek piacképes dolgozók. Gyermekeik pedig nehezen profitálnak a munka gyümölcséből: a segélyek elvonásával a családok nem realizálnak jelentős profitokat, az iskolaügy pedig a korai szakmunka felé navigálja a fiatalokat. Jelenlegi formájában a közmunkaprogram elsősorban arra jó, hogy olcsó munkaerőt biztosítson az állam és a hozzá közeli cégek nagy projektjeihez, és emellett a társadalmi igazságosság helyreállításának érzését keltse a hatalmon lévők bázisában. A nagy célkitűzések - a gazdaság élénkítése és a romák integrációja - megvalósítására azonban ez nem lesz elég. A szerző a Publicus Slovensko vezető elemzője KOMMENTÁR A szürkeség diadala NAGY IVÁN ZSOLT Annál feszültebb hangulatban, mint idén, talán csak jövőre kezdődik tanév Magyarországon. Most azért, mert nagy vonalakban már látszik, jövőre pedig azért, mert - ha csoda nem történik- akkor életbe is lép a kereszténydemokrata nagyasszony, Hoffmann Rózsa államtitkár nevével fémjelzett oktatási törvény. Ettől pedig a tanári kéz ökölbe szorul, a változásokat felfogni képes gyerek aggódni kezd, az épelméjű szülő pedig kétségbeesik. Ha ugyanis megtörténik az, amit a már-már a magyar oktatás Lucrezia Borgiája címre érdemesük politikus kitalált, akkor a nevelés elindul a totális sablonosítás, az unalmas, szürke, egyengondolkodású gyerektömegek termelése felé. Az elképzelés ugyanis a legrosszabb időszakokat idézi a nevelés történetéből, amikor központi kézbe kerülnek az iskolák, a minisztérium dönt az igazgatók kinevezéséről, s persze megmondja, milyen tankönyvből és mit kék tanítani, hányszor és milyen módszer szerint. Innen rendszerint már csak egy lépés a szeretett vezér dicsőítése, a himnusz eléneklése az órák kezdetén, esetleg egy ima elrebegése szünetekben. Hogy vannak gyerekek, akiknek saját gondolataik is vannak (esetleg tehetségesebbek, mint maga az államtitkár vagy bármely munkatársa), az nyilvánvalóan lényegtelen. Hogy vannak tanárok, akik pontosan érzik, mit és hogyan kellene megtanítani, az sem fontos, a kezüket megkötik, a kötelezően az iskolákban töltendő órák számát felemelik. És akkor még nem beszéltük olyan marhaságokról, hogy az iskolában pelenkázást, villanyszerelést és fene se tudja, milyen marhaságot akarnak még kötelezően tanítani - ha ez így folytatódik, Rákosi vagy Ceausescu oktatási rendszere maga lesz a megtestesült liberalizmus e mellett. Pedig a dolgok mostani állása szerint ez így lesz. És ha valóban, akkor ez bizony nemcsak Hoffmann Rózsa, hanem Orbán Viktor felelőssége lesz. Arról ugyanis nem lehet szó, hogy ne tudná, miről van szó. Még ha feltételeznénk is ezt egy pillanatra, akkor elég felidézni, hogy pártja legfőbb oktatási szakértője, Pokorni Zoltán már többször nekiment Hoffmann fantazmagóriáinak. Ha tehát mégis ez a törvény lép életbe (és az már mindegy, hogy elfogadása után netán menesztik a kormányból az államtitkárt), akkor kimondható, hogy minden Orbán Viktor szándéka szerint történt: neki kell a szürke massza, amely ebből az oktatási rendszerből egyszer majd kijön. Aztán legfeljebb azon kesereghet látványosan, hogy a külföldre kiment fiatalok nem akarnak ide hazatérni. Mert nem akarnak. Sőt: egyre többen lesznek. Ilyen nevelési szemlélet mellett ugyanis, akinek piciny esélye is adódik rá, nem engedi, hogy gyerekét tönkretegyék, hanem kiküldi külföldre tanulni. Ezt a törvénytervezetet elnézve, akár már gimnáziumtól. Persze, talán pont ez a cél: az autonóm ember veszélyes - gondolkodik és aszerint cselekszik. A szerző magyarországi publicista A boltosokkal az a helyzet, mint a bocsánatkéréssel: ha valakit fel kell szólítani, az már régen rossz Mit ér a matrica, ha magyar VERES ISTVÁN Az utóbbi hónapokban gyakran hallottuk a tanulságos tanmesét a mindenre elszánt, egy nyelven hirdető és feliratozó boltosokról és egyéb vállalkozókról, illetve további feliratfelelősökről, akiket a fáradságot nem sajnáló önkéntes ragaszt- gatóbrigadérosok igyekeztek móresre tanítani. Tették ezt természetesen ingyen, szerétéiből, mint annak idején a parasztok, akik a kolozsvári bíró udvarán a tűzifát pakolták. A mozgalom lassan kezd kifáradni (gondoljuk mi), utolsó hozadékai a grafikailag a magyar népmesék madárfüttyös ornamentikája által ihletett, „dicsérő matricák”, amelyeket azok a komáromi kirakatok kaptak, ahol időközben kikerült a magyar felirat. Ezek az öntapadók viszont inkább, a 1 'art pour 1 'art kategóriába tartoznak: matricáznak, mert mat- ricáznijó. A matricázásról mint példaértékű civil kezdeményezésről már minden lehetségesei elmondtak. Az viszont senkinek nem tűnik fel, hogy a kétnyelvűséget követelő matricák egyfajta szelektív kétnyelvűséget hirdetnek. Ha ugyanis korrekt kétnyelvűségre szólítanak (nemcsak a magyarokat, hanem a szlovákokat is), akkor miért nem szerepel rajtuk azonos mennyiségű magyar és szlovák szöveg? A legtöbb öntapadó nagy méretű magyar felszólításokkal és kérdésekkel indít, a végén pedig (apró betűs rész) egy rossz szlováksággal megfogalmazott szlovák mondat szerepel. Ebből pedig az következik, hogy a szlovákok, szlovák boltosok többsége (akikre ugye leginkább hatni kellene) nem értve pontosan, miről is van szó, valami radikális magyar aktívkodásként értelmezi a matricakampányt, és ebből eredően valószínűleg elítéli. Holott, ha tudná, miről is van szó (ha hozzá is szólna a matrica), lehet, hogy nem ezt tenné. Pedig ez lenne az egésznek a lényege, hogy a szlovákok is megértsék, hogy itt most valami olyat kellene közösen csinálni, ami ajövőbe mutat, és mindkét félnek jó. Az eddig megjelent „Hol a magyar felirat?” és „Fontos vagy!” (utóbbi valószínűleg azt akarja jelenteni, hogy: nálunk fontos vagy, magyar vevő) típusú matricák ezt a célt sajnos aligha tudják teljesíteni. Anonim amatőrök cselekvési kényszerének eredményei csupán, amelyek ráadásul a céllal ellentétes hatást érnek el: fokozzák a nemzetiségi feszültséget Dél- Szlovákiában. És mi van azokkal a helyekkel, ahol a kampány hatására kerültek ki a magyar feliratok? Az tán csak eredménynek számít. Igen, annak. Csakhogy a boltosokkal is az a helyzet, mint a bocsánatkéréssel: ha valakit úgy kell felszólítani, akkor az már régen rossz. De mi van az önkormányzatokkal, amelyek rende- • letbe foglalták a kényelvűséget? Az sem semmi. Nem bizony. Csakhogy az egészben az az érdekes, hogy ezt az önkormányzatok megtehették volna az elmúlt húsz évben bármikor, az utóbbi évben viszont a magyar választók értéke megnőtt, a párt(ok)nak hirtelen fontos lett, hogyaválasz- tásokköztipangásidőszakábanis tegyék oda magukat, így kénytelenek versenyt futni egymással. Tíz éve jöhettek volna bármilyen buzgó civilek, mindenhol azt a választ kapták volna, hogy ez lassú folyamat, nem megy egyik napról a másikra. Most meg megy. Ez a siker viszont kétségkívül á matricázók érdeme. FIGYELŐ ír utazók kitelepítése Az emberi jogok megsértésének tartja Vanessa Redgrave angol színésznő azt a bírósági döntést, melynek értelmében kitelepítenek lakhelyükről több száz ír utazót. A Londontól 50 kilométerre keletre fekvő Dale Farm lakóinak 28 napot adtak a távozásra, és mivel a határidő szerdán lejár, a hatóságok fogják őket kilakoltatni. Az ír utazók a romákhoz több szempontból hasonló kisebbséget képviselnek, etnikailag azonban eltérnek tőlük, mivel ír eredetű népcsoport. Alapvetően nomád életmódot folytatnak, de mostanában gyakran több évre megvetik a lábukat egy helyen. A Dale Farmon egyesek már évtizedekkel ezelőtt letelepedtek, akik azonban 2001-ben érkeztek, nincs megfelelő lakhatási engedélyük, így nem maradhatnak tovább. A basildoni körzeti tanács vezetője, Tony Ball egy közleményben kijelentette: igyekeztek elkerülni, hogy erővel kelljen az ír utazókat elmozdítani, de a jelen helyzetben nincs más választásuk. Nem az életmódjuk ellen van kifogásuk, hanem az ellen, hogy nem alkalmazkodtak a várostervezési szabályokhoz. Hosszú jogi csatározás után egy brit bíróság a múlt hónapban úgy döntött, a telepen illegálisan tartózkodó mintegy 240 embernek mennie kell. A 74 éves Vanessa Redgrave világszerte kiáll a romák és az ír utazók jogaiért, kedden személyesen is felkeresi Dale Farmot. „Biztos vagyok benne, hogy a Dale Farm-i utazó családok kilakoltatása törvénybe ütközikaz emberijogokról szóló kötelező érvényű nemzetközi egyezmények alapján” - hangsúlyozta. (MTI) Börze
