Új Szó, 2011. augusztus (64. évfolyam, 177-202. szám)
2011-08-30 / 201. szám, kedd
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2011. AUGUSZTUS 30. Vélemény És háttér 5 Visszafogott méltányosság: a kormányzat tudatosan növelné az egyéni vállalkozók közterheit A szuperbruttó bér rejtelmei Bő egy évvel megalakulása után a jobboldali kormány végre valóban ütős tervvel rukkolt elő. Ha a szuperbruttó bért valóban jó paraméterekkel alakítja ki, a reform sikere akár a hét évvel ezelőtt bevezetett egykulcsos adó eredményeivel is összevethető lehet. HORBULÁK ZSOLT A szuperbrattó bér a járulék- reformmal egyetemben pontosan az, amire igazán szükség van a vállalkozói környezet javításához, egészében véve pedig az egész gazdaság szekerének a meglökéséhez. Ha az egykulcsos adóhoz hasonlítjuk, talán felmerülhet, hogy annak si- •kere nem inkább a jó időzítésnek volt-e köszönhető, amikor is a nagyon kedvező külső környezetből adódó gyors növekedés segített kompenzálni az első ránézésre fenyegető adóbevétel-kiesést. Most azonban nem az illetékkulcsok tologatásán van a hangsúly, hanem az egyszerűsítésen. Az adó- és járulékfizetők egy része kissé jobban, másik része rosszabbul jár. A második csoportba tartozók szempontjából ez természetesen nem örvendetes, de jelenleg a takarékoskodás időszakát éljük, így nem lehet szó semmiféle adócsökkentésről. Persze a szuperbruttó bérnek is megvannak a veszélyei. Nem a cseh példáról van szó, ahol ezt három év után eltörlik. Ott csak névlegesen volt szuperbruttósítás. A szlovák megoldás ettől átfogóbb. Mindössze két járulék lenne, szociális és egészségügyi. Habár ezeket a munkavállaló fizetné, minden ezzel járó adminisztráció továbbra is a munkáltatót terhelné. Az elszámolások rendszere is egyszerűsödne. A baj az, hogy az elképzelések szerint az új rendszer vesztesei egyértelműen a kisvállalkozók lennének. Jelentősen A szakszervezetek figyelmeztetése, hogy a szuperbruttó bér munkavállaló-ellenes, jobb esetben vaklárma lesz. szűkülne a költségelszámolási lehetőségük, ésjárulékaikszint- je is nőne. Mindez tulajdonképpen a néhány hónappal ezelőtt kezdődött vita folyománya. Arról van szó, hogy a vállalkozók, mivel tevékenységük lényegesen jobban kiszolgáltatott a piaci viszonyoknak, illetve önfoglalkoztatók, méltányossági szempontból kisebb járulékkal sújtandók. Ezt az engedményt viszont bizonyos munkavállalók kihasználhatják, vállalkozónak bejelentkezve visszaélhetnek vele. Most ebből a kedvezményből venne vissza kormány. Gond viszont, hogy a beharangozott módosítás a becsületes nagy többséget is bünteti. A szakszervezetek figyelmeztetése, mely szerint a szuperbruttó bér munkavállaló-ellenes, jobb esetben vaklárma lesz, ellenben a kisvállalkozók terhei valószínűleg nőni fognak. Nem törvényszerűen, hanem mert a kormányzat tudatosan kívánja növelni a közterheiket. Az egészében véve jó irányú reformot valószínűleg ezért okkal fogják bírálni. Taktikusabb lenne tehát most inkább csak a szuperbruttó bérre összpontosítani. (Peter Gossányi rajza)- Uraim, most már bátran nyilatkozhatunk az állampolgárságunkról! JEGYZET Lajos bátya LAMPL ZSUZSANNA Nyár. Lassan vége. Valamikor a nyár szóról az jutott eszembe, hogy tenger, csapkodó hullámok, sós levegő. Sok fény és meleg. Idén a nagymama öccse, a Lajos bátya jut eszembe. Szikár emberke, mindig szépen borotvált arccal, kis bajuszkával. Kinyitja a kertkaput, jön lassan, komótosan, mi egy pléhkádban pancsolunk a virágzó uborka között, jön fehér ingben, fekete nadrágban, súlyos fekete csizmában, még nyáron is, fekete zakóban, még nyáron is, fején fekete kalap ül, hetykén, pedig már hetvenéves. Egy gyereknek felfoghatatlan, hogyan lehet ennyit élni. Ránk pillant, szégyellősen mosolyog, akkoriban még nem volt szokás, hogy férfiak csak úgy mosolyogjanak két kisgyerek láttán, aztán megy tovább az udvar felé. Ebédelünk. A leves finom, a kertben szedett friss zöldségből van, én főleg a zöldbablevest szeretem. Az asztalnál mindenkinek megvan a helye, mi ketten, Kati unokatestvéremmel a pádon ülünk, ingadozunk, és amikor ránk szólnak, hogy hátraestek, elkezdünk nevetni, és nem bírjuk abbahagyni. Röhögünk és röhögünk. Egészen addig, míg meg nem szólal a nagybátyám. Ejnye na, mondja öblös bangón. Erre abbahagyjuk. Csend van, csak a kanalak csörömpölnek. Ebéd után nagymama kihúz egy asztalt, amelyben van két dézsa, az egyikbe forró vizet önt, a másikba hideget. Elkezd mosogatni. Nem forró az a víz, kérdezem. Ez, forró? Szól a nagymama. És beleteszi idős, eres kezét a gőzölgő vízbe, meg sem kottyan neki, pedig a lánya, az én anyukám is felkiált, jaj, anyuka, az nagyon forró ! Nagymama vet rá egy megvető pillantást, mintha azt gondolná, de kényesek ezek a mai fiatalasszonyok! Este kivisszük a padot az udvarra. Sötét van, csak a csillagok világítanak. Kiülünk. A két Lajos háborús emlékeit meséli. A fiatalabb a második világháborúról meg az orosz fogságról. A Lajos bátya Isonzóról. Olyan, mint a mese. Nem is arra emlékszem, amit mond, hanem ahogy mondja. A sötétben nem látom az arcát, de hallom, hogy elgondolkodik, nagyot sóhajt, aztán mond valamit. Megszűrve a szót, mint aranyásó a rögöket, hogy a sár ne, csak az arany koppanjon a teknő alján. Összeszedem a bátorságomat, és megkérdezem. Lajos bátya, ha üyen érdekes a háború, akkor az emberek miért akarnak békét? Gondolkodik. Csönd van. Senki nem mondja, ugyan miket kérdezel, milyen bolondságokat. Hallom a lélegzetét. Mindenki várakozik. Aztán megszólal. A háború csak annak érdekes, aki sose látta. Aki ott volt, azért beszél róla, mert nem tudja elfelejteni a többieket. Nem jó a háború, leányka. Később, amikor ráfekszem az illatos, szénával frissen töltött matracra (úgy mondták, hogy strózsák), megkérdezem anyukámat, kik azok a többiek. Akik ottmaradtak, mondja anyukám. Akik meghaltak, teszi hozzá, mert nem értem. Az ágyból látom a csillagokat. Az ablak alatt tücskök ciripelnek. KOMMENTÁR (Ny)elvi kérdés TOKÁR GÉZA Mikor a szlovákiai magyarok nyelvhasználati jogairól folyik a vita, gyakran felmerül a többségi nemzet tagjai részéről az az érv, hogy a kisebbség tagjai nem tudnak szlovákul vagy gyengén beszélik az államnyelvet. A kritizálok nemrég a hiányzó kétnyelvű feliratok kapcsán jelentették ki ezt, annak alátámasztására, hogy a feliratok megjelenése tovább rontaná a helyi magyarok nyelvtudását. Pedig a két jelenségnek semmi köze sincs egymáshoz. A kétnyelvű feliratok hozzájárulnak ahhoz, hogy a kisebbségek tagjai is úgy érezzék, megbecsülik őket ebben az országban. A boltvezetőknek pedig azt kell tudatosítaniuk, hogy az ő feladatuk a vásárlók teljes körű kiszolgálása, és nem várhatják el, hogy márpedig a vevő tanuljon meg szlovákul. A kétnyelvű feliratok megléte vagy hiánya egyáltalán nem befolyásolja a kisebbség tagjainak valós nyelvtudását - az sok- kal inkább az oktatási rendszer, rosszabb esetben pedig a gazdasági tényezők folyománya. A szlováknyelv-oktatás hiányosságairól már évek óta szakmai vita folyik pedagógusberkekben. A megoldás kézenfekvő: az államnyelvet idegen nyelvként kellene tanítani. Sajnos ez a koncepció eléggé rémisztő ahhoz, hogy nacionalista érvekkel meg lehessen akasztani a politikai döntéshozatalt. Az iskolákból kikerülő, a környezetüktől függően szlovákul jól-rosszul beszélő fiataloknak így a munkaerőpiacon kellene rádöbbenniük arra, hogy szükségük van a szlovák nyelv ismeretére. Sok esetben azonban nincsenek rákényszerülve arra, hogy határon belül vállaljanak munkát - igazi lehetőségek híján. A magyar kisebbség szlováknyelv-tudása meglehetősen vegyes képet mutat. A problémát alapvetően mégsem a hullámzó szlováktudás okozza, hanem az, hogy a témát maga a felvidéki magyarság is hajlamos tabuként kezelni. A többség által szorgalmazott „Szlovákiában szlovákul” elv a helyi gondolkodásnak is a részévé vált, méghozzá annyira, hogy saját magunk is szégyenletesnek és eltitkolandónak tartjuk, ha valaki nem irodalmi szlováksággal bírja a nyelvet. Egy szlovákiai magyar közszereplő vagy egy országos szinten boldogulni akaró szakember számára az államnyelv ismerete valóban elsődleges fontosságú, de ugyanezt nem mondhatjuk el egy simagöröngyösi traktorosról (tisztelet a traktorosoknak) . Amíg saját magunk nem vagyunk képesek beismerni, hogy ezen a téren milyen hiányosságai vannak a közösségnek, de legfőképp azt, hogy sok esetben nem is lehet elvárás a tökéletes szlováktudás, addig a magyar követelésekre válaszul elő is fogják húzni ellenérvként az államnyelven rosszul vagy alig tudó szlovákiai magyarokat. TALLÓZÓ NÉMET SAJTÓ Egész oldalas riportban foglalkozott a magyarországi cigányság helyzetével pénteki számában a Frankfurter Allgemeine Zeitung. A német konzervatív napilapban a szerző, Michaela Seiser a „Soros nélkül nem lennék itt” című írás bevezetőjében megállapította, hogy a társadalom peremén élő cigányok többsége rendkívül csekély képzettséggel rendelkezik, ebből fakadóan a normális élet szintjére történő fel- emelkedés csak keveseknek sikerül. A szerző a Szabolcs- Szatmár-Bereg megyei riportban négy olyan személyt mutat be, akiknek sikerült ez a felemelkedés. Az elsőként bemutatott személy Kóczé Angéla szociológus, aki a Soros Alapítvány ösztöndíjával a New-York-i Columbia egyetemen tanult, majd egy a romák érdekében lobbitevékenységet folytató brüsszeli szervezetnél dolgozott, jelenleg a Magyar Tudományos Akadémia alkalmazásában áll, és a cikk címét alkotó idézet tőle származik. Az írás a romák integrálódásával kapcsolatos problémákat, valamint Európa legnagyobb kisebbségének jövőbeni kilátásait boncolgatja. A Der Tagesspiegel pénteki számában Lipovecz Iván írását közölte. A német liberális újság politikai oldalán megjelent cikk magyar szerzője azt hangoztatta, hogy Orbán Viktor kormányfő kevéssé veszi figyelembe a jogállami normákat. Lipovecz szerint más demokratikus országokban aligha lenne elképzelhető, amiről jelenleg Magyarországon beszélnek, nevezetesen, hogy volt miniszterelnököket és pénzügyminisztereket akarnak megbüntetni a hivatali idejük alatt megnövekedett államadósság miatt. Lipovecz megállapította, hogy az Orbán-kormány egy sor jövőbe mutató célt tűzött magadé, de Orbán több honfitársa felteszi a kérdést, vajon céljai minél gyorsabb megvalósítása érdekében a kormány mekkora teret biztosít polgárai számára a szabadkibontakozáshoz. (MTI)
