Új Szó, 2011. augusztus (64. évfolyam, 177-202. szám)
2011-08-27 / 200. szám, szombat
10 Szalon ÚJ SZÓ 2011. AUGUSZTUS 27. www.ujszo.com FOLYÓIRAT A SZALONBAN Az augusztusi Szemle Gondolatok Hunčík Péter Megszólal a nép, megroppan a Híd? című cikkéhez Szólni kell, mert a hallgatás a legrosszabb, amit tehetünk (Lőrincz Adrián felvétele LAPAJÁNLÓ A Találkozások a szövegtengerben című rovat Tőzsér Árpád esszéjével kezdődik: Között. Kő. Tanknyomok (Nemes Nagy Ágnes - húsz év múltán); Szászi Zoltán poémájával folytatódik, ezt követi Mizser Attila tanulmánya: Lovasiskola (Az írás rendje és ideje Hajnóczy Péter A halál kilovagolt Perzsiából című kisregényében). Cselényi László verse, majd Kőrössi P. József két verse következik. Nem véleüen találkozások a szövegtengerben - ez már N. Tóth Anikó beszélgetése Péteríy Gergellyel. Folytatódik Gál Sándor 2009-es naplója. Kulcsár Ferenc hosszúversét Benyovszky Krisztián újraolvasó tanulmánya követi, ez egyben a rovatot is lezárja („...kezded éppen olvasni”) - az összegzés Italo Calvino Ha egy téli éjszakán egy utazó című regényét, pontosabban annak olvasói történetét meséli el. A Változás, változatlanság rovat három tanulmányt tartalmaz. Borsi-Kálmán Béláét (Portrévázlat Filep Tamás Gusztávról...), Filep Tamás Gusztávét (Adatszerűség, empátia), melyben az ötvenéves szerző a szintén ötvenéves G. Kovács Lászlót és munkásságát méltatja, végül Alabán Ferencét (A hungarológia szintjei és perspektívái II.). A Szemle rovatban recenziók olvashatók: Rakovszky Zsuzsa VS című regényéről (Bedecs László), Deres Kornélia Szőrapa, Miklya Anna A hivatásos és láncú Laura Szeretföld című regényeiről (Szalay Zoltán), Duba Gyula Szégyen című regényéről (Márkus Béla). Ugyanitt kapott helyet a Komáromi Jókai Színház legutóbbi évadának értékelése (Szabó Réka) s a lapszám anyagául szolgáló fényképek bemutatása (Haris László fotóiról - Szakolczay Lajos tárlatvezetője). Az augusztusi számban is van Szemlélődés (Válogatás az elmúlt hetek irodalmi híreiből - Szalay Zoltán rovata). A Holmiban a szokásos kis hírek, emlékeztetők, valamint a most (szeptemberben) az Irodalmi Szemlében induló új sorozat, az Olvasó (oktatási segédlet tanároknak és középiskolásoknak) részletes terve.(cs) FÓTHY JÁNOS A szerző már cikk elején egy zsákba helyezi a nyelvtörvényre reagáló SNS-t, az MKP-t és a magyar kormányt. Úgy mossa össze és nevezi meg ezt a háromféle - eszmeileg, világnézetileg és etikai szempontból is eltérő - reagálást, hogy „karöltve álltak szlovákok és magyarok”. Az anyanyelv használatát illetően igaza van a szerzőnek, hogy ez a terület az asszimilációs folyamat olyan része, ahol mi magunk is aktív szerepet vállalunk. Lemondunk a keresztnevek anyanyelven való használatáról, gyermekeinket idegen nyelvű iskolába íratjuk, vagy nem használjuk anyanyelvűnket a közélet olyan területén sem, ahol ez lehetséges lenne. A továbbiakban azonban elegyíti a vélt pozitívumokat a lehetőségekkel. Az első részben azt olvassuk, hogy „a Híd padsoraiban ülő Peter Zajac meg Ondrej Dostál szlovák képviselők sokszor eredményesebben tiltakoznak a kisebbséget érő diszkrimináció ellen, mint öt hidas meg öt em- kápés képviselő együtt. És ez a lényeg.” Annak ellenére, hogy minden tiszteletet megérdemelnek a fent nevezettek képviselők, a lényeg sajnos nem ez. Mert a politikában csak az eredmény számít (éppen úgy, mint a fociban). A tiltakozás az más kategória, az lepereg, mint falra hányt borsó, és az élet meg megy tovább. Tudvalévő, hogy a Híd-Most vegyes párt elsősorban a magyar-szlovák együttműködés víziójával jutott be a parlamentbe, egy olyan időszakban, amikor a honi magyarság megfélemlítése a tetőfokra hágott. Ma már nyilvánvalóvá vált, hogy a beígért együttműködéshez nincsenek partnerei a parlamentben. Választási programjából pedig jóformán semmit sem sikerült realizálnia. Ismert tény, hogy a politikában nem jellemző a szó szoros értelmében vett együttműködés. Ott valamit valamiért, illetve adok-kapok van. A Híd-Most révén a parlamentbe bejutott szlovák demokraták tényleg megszólalnak érdekünkben, de emellett úgy tűnik, ugródeszkának, pártalapításra akarják parlamenti jelenlétüket kihasználni. A továbbiakban arra a pszichológiai jelenségre hivatkozik a szerző, hogy „aki ellenséget keres, az ellenséget fog találni”. A mi esetünkben ez sem felel meg a valóságnak, mert kisebbségi magyar nemzetrészünk soha nem keresett ellenséget a többségben, mindig nyitott volt a megbékélésre. Sőt minket neveznek ellenségnek, revizionistáknak, ha jogainkat követeljük. Sem az MKP, sem az anyaország nem keres ellenséget, nem támad, csak jo- gotvéd. A második rész azzal indul, hogy „a Híd »kiharcolt« egy nyelvtörvényt, melyet az »ellenségei« üres ömlengésnek neveztek.” Tudvalevő a Híd- Most választási ígéretében az áll, hogy a nyelvtörvényre nincs szükség, de ha mégis marad, akkor a büntetések eltörlését ígérte. Ennek ellenére megszavazta a nyelvtörvényt a büntetésekkel együtt. Ez már nem kompromisszum, hanem megalkuvás. A tizenöt százalékos határ pedig szemfényvesztés, a világ nyolcadik csodája, mert tíz év múlva lép érvénybe, de addig bármelyik kormány eltörölheti. Tényleg van a nyelvtörvényben néhány használható elem, de azzal, hogy a büntetések benne maradtak, az itt élő magyarság félelmét konzerválták anyanyelvének használatában. Az utolsó részben, amelyet a szerző I. fejezetnek titulál, bírálja az MKP militáns, intoleráns kampányát, és azt nehezményezi, hogy a Híd-Most egyenlő Bugár Béla személyével, minden ügyben csak egyetlen ember nyilvánul meg. „Hol vannak a Híd helyi és járási politikusai és szervei?” - kérdezi. Véleményem szerint azért láthatatlanok, mert a Most-Híd centrálisán irányított párt, melyben hiányoznak az alaptól felfelé kiépített pártstruktúrák, vagyis hiányzik a demokrácia alapja, az a kívánalom, hogy a határozatokat a lehető legalacsonyabb szinten hozzák meg. Ha a koalíciós partnerekre gondol a szerző, dühös lesz: „szűkkeblűség, szűkmarkúság és gyanakvás minden vonalon”. Az együttműködő szlovákokkal „viszont a Híd vezetői vesztek össze”. Ha ez így van, ahogy a szerző írja, akkor a Híd-Most párt hogyan áll a választói elé? Én nem ilyen lovat akartam? ,A Híd elcsúszhat egy banánhéjon, amit maga dobott el” - írja tovább a szerző, majd az MKP szemére veti azt, amit a Híd-Mostnál hiányolt, hogy „elkezdte irányítani a nyelvhasználati kampány ügyét” és „a civü kurázsi helyett ismét hozzák a pártmunkát”. Hangsúlyozni szeretném, hogy jómagam nem kételkedem a szerző jó szándékában, de úgy érzem, hogy ez a jó szándék, aggodalom nem elég. Itt nem egy párt miatt kell aggodalmaskodni, vagy egy másikat elmarasztalni, itt a magyarság léte és jövője a tét. Több szem többet lát, és ahogy a címben is jeleztem, szólni kell, mert a hallgatás a legrosszabb, amit tehetünk. Hiszen a felvidéki magyarság helyzete siralmas, mind politikai, mind gazdasági szempontból, de mentálisan is. Egyetértek a szerző azon állításával is, hogy szükség van párbeszédére, de ez legyen az egyenrangúak párbeszéde egy demokratikus miliőben és az ehhez szükséges politikai akarattal. Véget kell vetni annak az áldatlan helyzetnek, amikor kisebbségünk kérelmét, követelését azzal utasítják vissza, hogy ez szeparatizmushoz, majd elszakadáshoz vezet. Meg kell találni az arany középutat, kerülni a felesleges konfrontációt, de ki kell állni alapvető emberi jogainkért. Megosztottság helyett önvédelmi egységre van szüksége nemzetrészünknek, mert csak így lehet megteremteni azt a jogbiztonságot, hogy saját ügyeinkben, kultúránk és iskolaügyünk irányításában önigazgatók lehessünk. A szerző a Szlovákiai Magyarok Kerékasztalának tagja Beletörődés Chuck Berry idén még próbált fellépni, de már csak gitárhangolásra futotta erejéből. (TASR) Összpontosítás Gyúrta Gergely a rajthoz készülődik 1500 méteren a sanghaji világbajnokságon. (MTI) Fohász Török szurkoló a legutóbbi lab- darúgó-Eb Németország-Tö- rökország mérkőzésén. (TASR) Elszántság Síita flagelláns (önostorozó) az iraki Karbala szent városban, zarándokúton. (MTI) Színlelés Festik a lilaakác-mintát a porcelán jegesmedvére Németországban. (TASR) Összetartozás Jessica Salazar az ikreit, Máriást és Jousét szoptatja Limában (Peru). (TASR-kép)
