Új Szó, 2011. augusztus (64. évfolyam, 177-202. szám)

2011-08-25 / 198. szám, csütörtök

8 Kultúra ALIG VARJUK! Mit hoz a Lóve Jakub Kroner erős egyéni­ségként robbant be a szlovák filmművészetbe. Meglehető­sen fiatalon, 18. és 21. élet­éve között forgatta le Brati­slavafilm című munkáját, amely alacsony költség- vetésű diákfilmként készült. 2009-ben azonban felkerült a hazai mozik műsorára, de még mielőtt bemutatták volna, úgy beszéltek róla, mint egy legendás alkotás­ról, amelyre már régóra vár a közönség. Ezek után nem csoda, hogy azzal a reális életképpel, amelyet a film a valós nagyvárosi életből, egy nap leforgásából nyers do­kumentarista stílusban megmutat, bombaként rob­bant; főleg a nyitottabb be­fogadói réteg, a fiatalabbak körében hatott szenzáció­nak. Elsőfilmként hallatlan közönségsikert ért el: több mint 70 ezren voltak rá kí­váncsiak. Jakub Kroner ősszel újabb alkotással jelentkezik. A film előzetese már elkészült, amelyből kiderül, hogy a tör­ténet ezúttal is napjainkban játszódik, és hogy ismét Po­zsonyhoz kapcsolódik. A drámai események közép­pontjában egy szerelmi vi­szony áll a két főhős, a szabá­lyokat felrúgó Maťo (Michal Nemtuda) és Veronika (Kris­tína Svarinská) között. Vi­szonyukat az teszi feszültté, hogy ott áll a héttérben Maťo legjobb barátja, Tomáš (Ja­kub Gogál), akinek társasá­gában nem méznyalás az élet. Életvitelüket ugyanis nem a törvény betűjéhez iga­zítják: a két gyerekkori haver autólopásból tartja fenn ma­gát. Maťo, miután összejött a gyermekotthonban nevelke­dett, főiskolás Veronikával, szeretne felhagyni bűnözői életével, ám Tomáš rászedi még egy utolsó nagy dobás­ra. Elindulnak kirabolni egy benzinkutat. Az akció során azonban váratlan körülmé­nyek merülnek fel, és... de ez derüljön ki majd a moziban! Annyit biztosra vehetünk, hogy a környezet, amelyben ez a szerelmi szál nem éppen rózsaszín felhőkbe burkolva kuszálódik, megint tuti au­tentikus, belevalóan fiatalos és csiszolatlanul durva mai nagyvárosi lesz. A film fiatalokról szól fiata­loknak, ám az alkotók célkö­zönségnek jelölik meg a fia­talok szüleit is. Amit az előzetes alapján még tudni lehet, az a szereposz­tás, ami meglehetősen pará­dés: Ľuboš Kostelný, Dušan Cinkota, Horján Viktor, Zu­zana Porubiaková, Roman Luknár, Ady Hajdú, valamint a Megszegett ígéret ifjú hősét alakító Sámuel Spišák. S a sort kiegészíti egy meglepe­tésnév, Tináé. Az énekesnő a Szupersztárban tett műsor­vezetői kirándulását követő­en színészként debütál. Keményen vagány sztorira számíthatunk, amelynek bo­nyodalmait a „lóve” - vagyis a szerelem és a pénz hatá­rozza meg. Már a tervezett bemutató időpontja is sze­rencsés: október 13.! Tallósi Béla Sztárok a suliban Los Angeles. Világsztárok iskoláskori képeivel bővült az Ancestry.com internetes családkutató oldal, amely mostan­ra több ezer amerikai iskolából származó mintegy 7 millió képet tartalmaz. A gyűjteményben az első áldozó Lady Ga­ga, a karácsonyfát díszítő fiatal Scarlett Johansson, a kö­zépiskolai osztálytársaival idétlenkedő Ryan Reynolds és az ifjúként gitározó Blake Shelton fotói is láthatóak. Az adatbázist azért hozták létre, hogy bárki bepillanthasson családtagjainak iskolaéveibe, és esetleg egy híressé vált osztálytársra is rábukkanhasson. Az évkönyvben olyan sztárok képei sorakoznak, mint Justin Timberlake pop­énekes, Gwyneth Paltrow színésznő, George Clooney és Will Ferrell színészek, valamint Sean Penn, aki az 1982-es Változó világ című filmben alakított karakteréhez hasonló hosszú loknikkal látható az adatbázisban. Az Amerikai Is­kolai Évkönyv Gyűjteményt (U.S. School Yearbook Collec­tion) tegnaptól lapozgathatják az érdeklődők. (MTI) ÚJ SZÓ 2011. AUGUSZTUS 25. www.ujszo.com Halálának 100. évfordulóján Gustav Mahler egy verseskötet főszereplője lett „A zenéhez nincs nyelvünk” Orcsik Roland önmagát is értelmezi (Képarchívum) Orcsik Roland költő igazi közép-európai keverék. A Vajdaságban született, 1992-ben Magyaror­szágra költözött, jelen­leg tanársegéd a szegedi egyetem szláv tanszé­kén, ahol szerb nyelvet és irodalomtörténetet, il­letve horvát és szlovén irodalomtörténetet ta­nít. Nemrég a Kalligram kiadó gondozásában je­lent meg legújabb köte­te, a Mahler letöltve. JUHÁSZ KATALIN Az alábbiakban azt firtatjuk, hogyan lett az idén száz éve el- húnyt Gustav Mahler egy vers­kötet főszereplője, és mit jelent figurája,illetve zenéje egy kor­társ költő önértelmezésében. Amikor nekiültél ennek a kötetnek, megvolt már a fe­jedben a koncepció, hogy a főszereplő Mahler lesz, illet­ve közvetetten a zene? Amikor megszületett az első versem a Mahler-művekkel összefüggésben, még nem tud­tam, hogy egy egész Mahler- kötetet fogok csinálni. De mi­helyt ez tudatosult bennem, arra törekedtem, hogy minél sokoldalúbban, több irányból megközelítsem a figurát és a zenét. A kötet az én rezonálá- som erre a muzsikára. Nemcsak a zene, mint olyan szerepel benne, hanem egy, már múltbéli tér is, az Osztrák-Magyar Monarchia. Visszasírod ezt az államala­kulatot? Nem sírom vissza, csak visszatekintek rá. Nem érezhe- tek nosztalgiát, nem lehetnek közvetlen érzéseim a monar­chiával kapcsolatban, hiszen nem éltem akkor. A térség írói, filozófusai már előttem is meg­fogalmazták, hogy a monar­chia egy olyan szörnyeteg volt, amely ugyan óvott, védett, de egyáltalán nem volt idüli és problémamentes. Engem első­sorban mint Kelet-Európa me­tafora érdekelt. Egy furcsa tér­ség, ahol sok kultúra él egymás mellett, és ezek hol egymás torkának ugranak, hol pedig közös torokból énekelnek. Mahler, az ember is állan­dóan jár-kel a kötetben, és gyakran csak Gustavként em­legeted. Ez pedig arra a nép­szerű, Gusztáv nevű, tipiku­san magyar rajzfilmfigurára hajaz, aki szürke ruhájában csetlik-botlik a színen. Csak a névegyezést használtad ki, vagy látsz valami kapcsolatot köztük? Úgy is kérdezhet­ném, hogy e két figurát összemosva keletkezik-e egy új dimenzió. Az irónia számomra rendkí­vül fontos. Nem akartam Mah­lerből egy megkérdőjelezhetet­len bálványt faragni. Sem az emberből, sem a zenéjéből. Másrészt itt egy száz éves visszatekintés is zajlik, ilyen szempontból míg Gustav Mah­ler a monarchia kiemelt, és ezál­tal jelképesített figurája, addig a rajzfilmbeli Gusztáv a máso­dik világháború utáni Magyar- országnak, ennek a diktatóri­kus rendszernek egyfajta ki­emelt és jelképesített figurája. Aki például úgy dúdolja Mahler dalait, hogy nem tudja a nyel­vet. Ez azt is jelzi, hogy Magyar- országon a monarchia idejében szinte mindenki tudott néme­tül, aztán jött a lebutítás kor­szaka, amelyben az idegen nyelvek tekintetében is bezá­rult a vüág. Fontos megemlíte­ni, hogy a zenéhez nincsen nyelvünk. Ezért sokkal hama­rabb előjönnek az előítéleteink, a rögeszméink, valamiféle szubjektivebb rácsodálkozás a megfoghatatlanra. Az olvasó azt láthatja, hogy én miként ér­telmezem ezt a zenét, nekem mi volt belőle fontos. Azáltal, hogy tágabb dimenzióban is gondol­kodtam, remélhetőleg valami­féle olyan parabolisztikus, „kafkiánus” dolog, született, amivel az is tud azonosulni, aki nem is gondolta volna. Ha már a német nyelvet em­lítettük, akkor szóljunk a szerb nyelvről is, mert a ver­sekben szerb kifejezések, szláv hangzású szavak is sze­repelnek. Nekünk itt Szlová­kiában szerencsénk van, mert a legtöbbet értjük. De vajon mihez kezd velük a magyar­országiolvasó? Aki nem érti, de életkorából kifolyólag az oroszhoz azért konyít kicsit, annak valamiféle echó lesz, visszhangja egy nyelvi rétegnek, egy világnak. Aki pedig egyáltalán nem érti, annak többféle képpen működhet. Lehet egyfajta hie­roglifa, rébusz, jelsorozat, amit hirtelen nem tud értel­mezni. De lehet puszta hang­sorozat, azaz pusztán zene. Ez a zeneszerűség viszont ide­gennek is tűnhet, kelthet va­lamiféle zavart a megszokott­ban. Édesanyám félig szerb, apám pedig magyar, a Vajda­ságban körbevett a szerb kul­túra, elkezdett érdekelni a szerb irodalom, és fordítok is szerbből, horvátból és szlo­vénből. A kötet rólam is szól, és talán megmutatja az identitás folyamatos kibilienését is. Ebből adódik a kérdés, hogy költőként vajon hat-e rád a szerb irodalom, a mon­datfűzés, esetleg a gondolko­dásmód. Inspirál-e az a tény, hogy tulajdonképpen két­nyelvűvagy? Azt kell mondjam, hogy igen. Nagyon is vonz a déli szláv vonal, amely nyersebb, mint a magyar költészet. Más­részt az a fajta intermediális nyitottság, amivel ők rendel­keznek, szintén szimpatikus számomra. Ez nyüván abból is fakadt, hogy Jugoszláviában már az ötvenes-hatvanas évek­től megvolt a haladó mű­vészetek felé való nyitottság, ami szerencsére nyomot is ha­gyott a művészek alkotásain. Viszont sokminden van, amit a magyar költészet sokkal jobban tud, mint a a szerb költészet. Ilyen értelemben én abban a kegyelmi pozícióban vagyok, hogy a kettőt egyszerre belül­ről és kívülről is láthatom. A film jeleneteinek egyike-másika a poénok milyenségének esett áldozatául Házasodjunk, vagy tán mégse? KASZÁS DÁVID A cím megtévesztő, a Koszo­rúslányok (Bridesmaids) kevés párhuzamot mutat a legendás Norman Jewison tanulmányá­val. Ami viszont örvendetes: a futószalag-limonádékkal sem rokonszenvez. Amíg például a várva-várt Másnaposok folyta­tásával bakot lőtt Todd Phil­lips, addig a felforgató, frigy előtt álló brigád női megfelelő­je üdítő nyári záporként hathat e felemás szezonban. Kassza- robbantónak szánt, szépre­ményű nyári slágereket előz be. Hajrá, Annie! Hiába a buzdítás, a koszorús- lányok egyikének élete teljes érzelmi zűrzavar. Vacak állás, tenyérbe mászó lakótársak, egyéjszakás kalandokat prefe­ráló, üres pacákok pengetik idegzetének húrjait. Transz­verzális rezgését a legjobb ba­rátnő bejelentése tetőzi be: há­zasodik, koszorúslányok kelle­nek! Mi sem egyszerűbb. Azzal azonban senki sem számol, hogy lelki társak helyett egy némberekből álló káoszbrigád verbuválódik, élén Annie-vel, aki a drága és bizarr rituálék blöffkirálynőjeként válik időzí­tett bombává... A sorozatbérencként is jegy­zett Paul Feig (Dávid vagyok, Reszkessetek, repülők!) vezé­nyelte csajos háború több sebet is ejtett önmagán, el mégsem vérzik. A jelenetek egyike-mási­ka a poénok milyenségének esett áldozatául, s előfordul, hogy gusztustalan epizódokat eredményez, a ruhaszalonban történtek azonban bőven kárpó­toltak. Nevetőgörcs lett úrrá raj­tam. Visszataszító mozzanatok váltották ki? Az hétszentség! Ez is Annie (Kirsten Wiig) hibája. Vagy erénye. E nősze­mély a karakterek kialakításá­ból is kivette a maga részét. A másnapos Alan (Zach Galifia- nakis) megfelelője kapásból ki­szúrható. Az élénkítő hatást korlátozhatja, s a szeszélyes lo­gika mentén hasadó happenin- gek is fékezhetik. A szörpös zá­rásról nem is szólván. Jill Clay- burgh-ért pedig igazán kár! Frissítő lehet az ügyes kezek Kirsten Wiig (Képarchívum) által mixelt koktél, bár ez is csak egy Judd Apatow produkció. Annak minden mellékízével. Nyári záporhoz hasonlítottam volna? Elég az égszakadásból... Itt épp zavartalan a szerelem...

Next

/
Thumbnails
Contents