Új Szó, 2011. augusztus (64. évfolyam, 177-202. szám)
2011-08-22 / 195. szám, hétfő
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2011. AUGUSZTUS 22. Vélemény És háttér 5 20 évvel a rendszerváltás után még mindig veszélyben van az ország legfontosabbnak vallott értéke Szabadság, küzdelem... ...e kettő kell nekem, plagizálhattunk volna tegnap köztársasági elnökünk után szabadon, de nem tettük, mert valami roppantul érdekes történt: Ivan Gaš- parovič hosszú idő után valami olyat mondott, amit érdemes megszívlelni: a szabadságért folytatott küzdelem ma is időszerű. LOVÁSZ ATTILA Bizony, bizony, akárhogyan nézzük is az újkor legsikeresebb társadalmi modelljét (a polgári demokráciát), annak legfőbb értéke a szabadság. Az az érték, amiért talán még életet is érdemes áldozni, de lehetőleg sohasem a másét, azt egyéb eszmék hirdetői teszik előszeretettel. Hogy 1968-ban a csehszlovákiai társadalmi események a szabadságért folytatott küzdelem jegyében zajlottak-e, nem tisztem eldönteni. Mindenesetre a szabádságot elorozok ellen léptek föl néhányan és csak a reguláris és erőszakos megszállás miatt nem tudjuk meg, vajon miként folytatódtak volna a dolgok. 1989 után viszont megtudtuk. Az államfővel ezúttal éppen azért érthetünk egyet, mert 20 évvel a rendszerváltozás után a szabadság, az ország legfontosabbnak vallott értéke még min- digveszélybenvan. Veszélyben van akkor, amikor a szabadság csak szelektíven jár. Gondolunk azokra az embertársainkra, akik pocsékul megfogalmazott fejlesztési politikák miatt kényszerpályákon araszolgatva nap mint nap kénytelenek eltűrni hülyébbnél hülyébb munkáltatóik vegzálását, mert a környéken más munka nincs. Veszélyben van akkor, amikor a működésképtelen, rosszul megfogalmazott egészségügyben a páciens a szó legszorosabb értelmében kiszolgáltatott, olyan diagnózisok esetén is, amelyekre van gyógyszer vagy technológia. Veszélyben van akkor, amikor korrupt politikusok rabolnak ki teljes ágazatokat, majd semmi bajuk nem történik, és ezen a példán okulva kisebb és nagyobb gazemberek nap mint nap lenyúlják az izzadsággal megtermelt javakat. Olyankor is veszélyben van, amikor ugyanezen korrupt politikusok - valódi tevékenységüket fedvén - az állami gépezetet használják fel védtelen és bűntelen ember meghurcolására, és évek óta nincs, aki ebben rendet tegyen. Meg akkor is, amikor a már idézett politikusok hordóra állva egy (vagy kettő) népcsoportot ellenségnek és állambiztonsági kockázatnak neveznek ki, azok valamely teljesen érthető és szabad lépésére ingerülten és hatalmi szankciókkal akarnak reagálni - lásd még állampolgárság, nyelv- használat. Es főleg akkor van veszélyben, amikor egy ország első embere az előbb vázoltakat és még vagy tucatnyi egyéb veszélyt nem lát, nem hall, nem tesz szóvá. És ami a legrosszabb: azért nem teszi szóvá, mert egy fészekalja.. ..vagynem? Kedves Elnökúr! A szabadságért folytatott küzdelem valóban időszerű. Nem érdekel, eddig mit tett. Ha holnap reggeltől a szabadságért küzd, segítőjobbom az Öné. Az orvosok csak egyszerűen „receptfelírók", nagy részük áltanulmányokért kap pénzt a gyártóktól A gyógyszeripari lobbi praktikái MTl-HÁTTÉR Ki ne ismerné Bertolt Brecht szállóigévé vált mondását: mi egy bank kirablása egy bank alapításához képest? Hasonló mondást engedett meg magának egy rádióműsorban Wolfgang Schorlau német újságíró a gyógyszerlobbiról. Schorlau könyvet írt a témáról, és korunk „lehető legnagyobb bűncselekményének” nevezte egy gyógyszeripari konszern alapítását. Azt állítja, az ágazatot „bűnöző energia mozgatja”. A gyógyszergyártók költségvetésük mindössze 10%-átfordítják kutatásra - 40%-át marketingre és reklámra. Ezekben egyre nagyobb hangsúlyt kapnak a súlyos vagy gyógyíthatatlan betegségben szenvedőknek szánt orvosságok. Ez a csoport a német pácienseknek alig 5%-át teszi ki, ám az ő gyógyszereik adják a konszernek üzleti forgalmának 40%-át! Hogy ezt a jól fizető piacot „markukban tartsák”, a gyógyszergyártók attól sem riadnak vissza, hogy ügynökeik révén beszivárogjanak az úgynevezett önsegélyző betegcsoportokba, illetve maguk hozzanak létre ilyen csoportokat. Az egyetlen cél rábírni a „betegtársakat”, hogy az adott konszern által gyártott gyógyszert írassák föl orvosukkal-állította Schorlau. A gyógyszergyárak három csoportba sorolják az orvosokat - általános megnevezésük egyszerűen csak „receptfelíró”. Az első csoportba az előnyöket keresők, a másodikba az előnyökre lecsapok tartoznak. Az egyetlen különbség köztük, hogy az előbbiek maguk ajánlkoznak fel a konszerneknek, míg az utóbbiakat „meg kell dolgozni” a gyümölcsöző együttműködés érdekében. A harmadik csoport - amelyet nagyon nem szeretnek a gyógyszergyártók - a „gyógyítók” elnevezést kapta. Ide azok tartoznak, akik elutasítják a farmalobbival való együttműködést, és betegeik gyógyítására összpontosítanak. Az előnyöket Schorlau kerekperec vesztegetésnek nevezi - a konszernek tanulmánynak álcázott „alkalmazási megfigyeléseket” kémek az orvosoktól és jelentős összegeket fizetnek ezekért. Ez évek óta bevett dolog, ugyanakkor már több orvos ellen folyik büntetőper, ám jogerős ítélet még nem született. Ennek oka, hogy a német gyógyszeripari lobbi iszonyúan erős, egyike a legbefolyásosabbaknak az országban. A gyógyszerek árát egyetlen állami vagy tartományi hatósággal sem kell egyeztetniük a gyártóknak - jóformán „hasra ütve”, önkényesen állapíthatják meg azokat. Ennek köszönhető, hogy Németországban jóval drágábbak a gyógyszerek, mint másutt. Schorlau marketinghazugságnak tartja azt az úton-útfélen hangoztatott állítást, hogy a gyógyszeripar sokat áldoz kutatásra. A kutatás iszonyúan sok pénzbe kerül, márpedig az ágazat már elsősorban a haszon maximálására törekszik, ami sikerül is. A gyógyszergyárak árbevétel-arányos nyeresége 30- 40% - ez többszöröse a legnagyobb német kereskedelmi bank, a Deutsche Bank mutatójának! E magas nyereség záloga a minél több szabadalmaztatott gyógyszer. A szabadalmi védettség ideje azonban előbb-utóbb lejár, ilyen esetben a gyártók szempontjából sokkal olcsóbb a manipulálás, mint új vegyidet kikísérletezése. A módszer egyszerű: a szabadalmi védettségét elveszítő gyógyszer néhány molekuláját megváltoztatják, majd átfogó reklámhadjáratba kezdenek az „új szer” piacra dobása előtt - amely valójában azonos a régivel, csupán a neve változott meg. No meg pár euróval többe kerül... KOMMENTÁR Eurósánc MOLNÁR NORBERT Mindenkit megértek, aki amellett érvel, hogy hagyjuk veszni a görögöket, a portugálokat, az íreket, a ciprusiakat, ha kell, menjenek a spanyolok és az olaszok is, de a belgák is vesszenek, maguknak okozták a bajt. Azt az érvet is el tudom fogadni, hogy az hozza helyre hibáját, aki okozta. Azt az érvet is megértem, hogy nem teljesen logikus, ha Szlovákia, az eurózóna egyik sereghajtója, ahol a legalacsonyabbak a bérek és a nyugdíjak, olyan országok megsegítésében vesz részt, amelyek jóval előbbre járnak, ahol a szegények is jobban élnek, mint nálunk az átlagember. Abban a vészmadárkodásban is van valami, hogy éppen ezzel a segítséggel juttathatjuk magunkat olyan helyzetbe, amilyenben éppen a segítségre szoruló országok lele- dzenek mostanság. Csakhogy ez nem minden. Pontosabban csak az érem egyik, és talán kevésbé fontos oldala. Akármennyire patetikusan hangzik is, hogy az eurózóna jövőjéről van szó, mégis így van. Ennek a zónának vagyunk mi a tagjai. Azért léptünkbe, hogy valamiféle stabilitást adjon pénzügyi szektorunknak. Többnyire az szokott bennünket meglepni, ha ehhez a stabilitáshoz magunknak is hozzá kell járulnunk. Mi általában csak várunk valamit, jó kelet-európai módon, de hozzáadni nem szívesen adunk, pluszt pedig ne várjon tőlünk senki. Ugyanez a helyzet a NATO-val, az - unióval és az eurózónával is. Csakhogy most nem azért kellene adnunk, mert valaki máson akarunk segíteni, hanem magunkon is. Az egyes érintett országok pénzügyi összeomlása minket is érintene, méghozzá nem kicsit, hanem nagyon. Az eurózóna széthullása beláthatatlan következményekkel járna a világgazdaságra, tehát ránk nézve is. Hiába azok az érvek, hogy nem kellett volna bevezetni az eurót, mert ezek is hamisak. A környező országok valutái mind az eurótól függenek inkább nagyobb, mint kisebb mértékben. Amikor beléptünk az euróklubba, sokat vártunk. Ahhoz, hogy jöjjenek az eredmények, valamit adni is kell. Váratlan fordulat vidékünkön. Mindenki, aki a második eurósánchoz való hozzájárulás ellen érvel, bármennyire felelősnek is tűnik, felelőtlen. Rövid- és hosszútávon is. FIGYELŐ Mi volt a zavargás oka? Tony Blair korábbi brit miniszterelnök szerint az elmúlt hetek angliai zavargásainak fő oka az „elégedetlen fiatalság”. A The Observer című lapban írt cikkében kiemelte: a történtek nem azt bizonyítják, hogy Nagy-Britanniát erkölcsi hanyatlás fenyegetné. David Cameron kormányfő ugyanakkor a Sunday Express című lapban az „ártalmas kultúra” elleni fellépést sürgette. Cameronnal ellentétben Blair nem a társadalom egészének problémáját látja a zavargásokban. A rendbontók szerinte a társadalomnak csak egy kis részét fedik le, ezért kizárt, hogy „erkölcsi hanyatlás” fenyegetné az országot. Ezek az aggodalmak csak szükségtelenül rombolják a britek magabiztosságát és hírnevét, ráadásul megnehezítik a hatékony megoldás felkutatását. Óvatosságra inti a politikusokat a négynapos rendbontás vizsgálatát illetően, mert „a rossz diagnózis rossz megoldáshoz vezethet.” Hangsúlyozza: a rendbontók közül többen di- szfunkcionális családból származnak, amelyek alapvetően másképp működnek, mint a családok többsége, függetlenül attól, hogy szegények vagy sem. „Ez egy a 20. század végére jellemző jelenség, amely minden fejlett országban megfigyelhető” - vélte. A politikus arra is kitér, hogy hivatala vége felé felismerte az átfogó társadalmi reformok szükségességét, de javaslatait nem vitték tovább, miután elhagyta posztját. A Sunday Expressben David Cameron ugyanakkor „az emberi jogokat félreértelmező” kultúrát hibáztatja. Mint kifejti, komoly, az idők során egyre súlyosbodó problémái vannak a társadalomnak: a felelősségérzet csökkenése, az énközpontúság növekedése és egy olyan nézet elterjedése, amely az egyéni jogokat minden más elé helyezi. A kormányfő ígéretet tett arra, hogy kiterjesztik az úgynevezett állampolgári szolgálatot, a tinédzsereknek indított önkéntes programot, amelynek keretében a közösségük javára dolgozhatnának, például edzőként tevékenykedhetnek vagy segíthetnek az időseknek. Cameron hangsúlyozza: a rendbontásokat és fosztogatásokat „a törvény teljes erejével” torolják meg. „Nagyobb rendőri jelenlétre van szükség az utcákon” - jelenti ki. (MTI)
