Új Szó, 2011. augusztus (64. évfolyam, 177-202. szám)
2011-08-18 / 192. szám, csütörtök
2 Közélet ÚJ SZÓ 2011. AUGUSZTUS 18. www.ujszo.com 2%-os béremelés lehet az oktatásügyben Továbbra sincs egyetértés a járulékreformról ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. A legfontosabb témát ismét elhalasztotta a kormány: csak pénteken szavaz az adó- és járulékreformról. Tegnap ugyan ez volt az egyik fő téma a kabinet kora estébe nyúló tárgyalásán, de á miniszterek ezúttal sem tudtak megegyezni a vitás kérdésekben. Nem született döntés a jövő évi költségvetésről sem - Ivan Miklós pénzügyminiszter még tárgyalni akar a pártokkal, és az egyes minisztériumok vezetőivel. A költségvetés lesz a jövő hétfőn esedékes koalíciós tanács egyikfő programpontja. Átlagban két százalékkal emelné a kormány a pedagógusok bérét januártól. A jóváhagyott javaslat szerint viszont az emelés fejében le kell mondaniuk egyes kedvezményekről, például bizonyos üdülési lehetőségekről és az ingyenes védőoltásokról. Jóváhagyta a kormány a Lisszaboni Szerződés kiegészítésére vonatkozó uniós javaslatot az Európai Stabilizációs Mechanizmus létrehozására, amely 2013-tól helyettesítené az euró eddigi védelmi mechanizmusát. A javaslatot még a parlamentnek is jóvá kell hagynia. Elfogadta a kormány a Mi- nerva-programot, amely a tudományos fejlesztést segítené elő Szlovákiában, a reform elsősorban a csúcstechnológia területén működő külföldi befektetők szlovákiai letelepedését könnyítené, (sán, TASR, SITA) Prostituáltnak adott el négy roma lányt Leánykereskedelemért ül az expolgármester ÖSSZEFOGLALÓ Kassa. Leánykereskedelem miatt négy és fél évre rács mögé kerül Zsigra (Žehra) volt polgármestere, Marián Mižigár. Az ítélet már jogerős. A bíróság szerint a rendőrségnek sikerült igazolnia, hogy a volt polgármester 2003-ban négy korompai lányt szezonmunka ürügyével Csehországba csábított, ahol eladta őket prostituáltnak. További öt lány eladását tervezte, ám ezt az „üzletet” már nem sikerült nyélbe ütnie. Mižigár mindent tagad. Azt állítja, csak azért utazott Csehországba, hogy munkát keressen Prágában, a lányok pedig vele akartak menni, hogy szintén munkalehetőség után nézzenek. A lehallgatott telefon- beszélgetések viszont azt bizonyítják, hogy többször beszélt egy bordélyház tulajdonosával arról, hány lányt visz és mennyi pénzt akar értük. Mižigárt 2006-ban választották polgár- mesterré a nagyrészt romák lakta Zsigrán, ám az alkotmánybíróság különféle törvénysértések miatt 2008-ban érvénytelenítette a választások eredményét. Mižigár ezután még több hónapig nem volt hajlandó lemondani tisztségéről és a polgármesteri fizetést is felvette. (SITA, dem) RÖVIDEN Krnáčot átvilágították Pozsony. Megkapta a legszigorúbb, „szigorúan titkos” szintű biztonsági átvilágítást a Nemzetbiztonsági Hivataltól Karol Kmáč SaS-képviselő, aki a kormánykoalíció jelöltje a hivatal élére - közölte a Sme napüap. Jelölése ellen egyik koalíciós pártnak sincs kifogása, tehát ősszel minden bizonnyal a kormány és a parlament is jóváhagyja kinevezését. Az SaS korábban már három jelöltet javasolt az NBÚ élére, ám egyiket sem fogadta el a koalíció, (dp) Vaklárma az atomerőműben Apátszentmihály. Üzemzavart jelzett tegnap délután háromnegyed öt körül az apátszentmihályi (Jaslovské Bohuni- ce) atomerőmű biztonsági berendezése. A riasztás az erőmű húsz kilométeres körzetében hallható volt. A nagyszombati tűzoltóság szóvivője, Ivan Peťka szerint nem volt veszély- helyzet az erőműben, a riasztás téves volt. „Az új riasztó- rendszer tesztelése közben szólaltka meg a szirénák” - tájékoztatott Miroslava Pirožeková, az Atomfelügyeleti Hivatal munkatársa, (akt) Osztrák rendőrök szlovákiai akciója Pozsony. Osztrák rendőrök üldöztek tegnap egy vagyon elleni bűncselekményekkel gyanúsítható férfit Szlovákia területén. A férfi szlovák állampolgár, Ausztriából egy Škoda Octaviával menekült át. Üldözésébe a szlovák rendőrök is bekapcsolódtak, a férfi Pozsonyban végül gyalog próbált menekülni. Kutyás rendőrök akadtak a nyomára Ligetfalu egyik erdős részén. (TASR) Már letartóztatták a miniszterelnök korrupcióval vádolt tanácsadóját, vizsgálati fogságba kerülhet Fico megint Radičovát vádolja Pozsony. Hazug és korrupció gyanújába keveredett Iveta Radičová kormányfő - jelentette ki tegnap Robert Fico, a Smer elnöke. Szerint a miniszterelnök nagyon jól tudta, ki és mennyi pénzt akar lenyúlni a cserpataki biatlonpálya felújítására elkülönített állami támogatásból. Radičová válasza: „Fico még a hisztérikus nőket is bármikor lekörözi.” ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ „A korrupció a miniszterelnöki hivatalban történt, nem Ficó- val, hanem madam-transzpa- renssel. Azzal, aki azt állítja magáról, hogy a világ legtisztességesebb és legszebb nője” - mondta Fico, hozzátéve: ha mindez az ő kormányzása alatt történik, akkor ízekre szedik őt az újságírók. Azt mondják, hisztis Radičová szerint viszont ha ez a korrupciós ügy az előző kabinet megbízatási ideje alatt történik, akkor Fico fél évig hallgatott volna róla, majd elkezdett volna káromkodni az újságírókra és végül megpróbálja a szőnyeg alá söpörni, bagatellizálni (TASR-felvétel) az egészet. Radičová Fico tegnapi sajtótájékoztatóját egy hisztériás férfi kirohanásának nevezte. Dániel Lipšic belügyminiszter hozzátette: „két dolgot nem bírók, a nőis súlyemelést és a hisztis férfiakat.” Fico arra a kérdésre nem akart válaszolni, hogy milyen bizonyítékai vannak arra, hogy a miniszterelnök zsebében landolt volna a lenyúlt összeg egy része. „Én azt mondtam, nem létezik, hogy nem tudott erről az egészről” - fűzte hozzá. Az ügynek egyébként három gyanúsítottja van, a rendőrség július végén tartóztatta le őket 30 000 euró kenőpénz átvételekor - a biatlonpálya felújítására szánt összeg tíz százalékát akarták provízióként. A kenőpénzt állítólag Radičová már kirúgott tanácsadója, Martin Novotný kérte, aki az ügy kipattanásakor az USA-ban tartózkodott. Dániel Lipsic belügyminiszter szerint tegnap tért haza és a rendőrség azonnal őrizetbe vette, házkutatást végeztek irodájában és kihallgatták. „Még nem tudom, hogy vizsgálati fogságba kerül-e vagy sem. Az ügy viszont sokkal bonyolultabb, amit eddig gondoltuk. Amint lezárul a vizsgálat, elmondunk bizonyos részleteket, vélhetően még ezen a héten”-mondtaLipšic. (dem) Felmérést bírálnak a magánorvosok: a vidéki és városi orvosok bérét nem lehet összehasonlítani Akár háromezer eurót is keresnek az orvosok ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Átlagosan 1060 és 3220 euró között mozgott tavaly az orvosok bruttó bére Szlovákiában, derül ki az INE- KO gazdaságkutató intézet felméréséből. Pásztor László, a Magánorvosok Társulásának elnöke állítja: az INEKO felmérés tisztességtelen, az almát próbálják összehasonlítani a körtével. Peter Goliáš, az INEKO elemzője azt állítja, a körzeti orvosok havi bruttó bére átlagosan 1291 euró, a belgyógyászoké 1057-1261, a sebészeké 1322-1634 euró, a nőgyógyászok pedig 2048-2096 eurót keresnek. A legjobban a gaszt- roenterológusok kerestek tavaly, bruttó bérük 3199-3223 euró között mozgott. Magánorvosjobbankeres Az INEKO a munkaügyi minisztériumtól is kikérte az orvosok átlagbérének táblázatát, az onnan kapott adatok eltérnek a felmérés eredményeitől. A tárca szerint a körzeti orvosok bruttó átlagbére 2010-ben 1024 euró volt, a szakorvosoké 1225, a sebészeké 1564 euró. A minisztériumnak viszont kizárólag az állami kórházakban dolgozó orvosok béréről vannak adatai. „Ennek a statisztikának az a hibája, hogy a több mint 22 ezer orvosnak csupán a fele szerepel benne. Nem tartalmazza a magánorvosok, a magánvállalkozóként tevékenykedő orvosok bérét” - közölte Goliáš. Az INEKO a Magánorvosok Társulásától is kikérte, pontosan mennyibe kerül egy rendelő fenntartása. Ez az adat tartalmazza a nővér bérét, a könyveléssel és különböző szolgáltatásokkal, illetve a berendezéssel és műszerekkel összefüggő kiadásokat. Mint kiderült, egy szakorvos éves kiadása egy rendelőre 34 ezer euró, a magánsebészé 52 ezer euró. Ha ezt az összeget havi bontásban figyelnénk, akkor kiderülne, hogy a körzeti orvos bére 1300, a sebészé 1600, a nőgyógyászé 2100, a gasztroente- rológusé pedig 3200 euró körül mozog. „Azért nem keresnek rosszul” Goliáš szerint azonban az orvosok fizetése akár 500 euróval is magasabb lehet a gyógyszer- ipari cégektől kapott bevételekkel, vagy a soron kívüli kivizsgálásért fizetett illetékekkel. Pásztor László viszont félrevezetőnek tartja a felmérést. „Nagyon rossznak tartom »az orvosok azért nem keresnek olyan rosszul« típusú következtetéseket. Nem lehet összehasonlítani egy pozsonyi belgyógyász bérét egy járási székhelyen dolgozó belgyógyászéval, vagy a vidéken dolgozó orvosokéval” - szögezte le az aktualne hírportálnak Pásztor. Áz orvosi szakszervezetek képviselői arra figyelmeztetnek, hogy az INEKO adatai a túlórákat és az ügyeleteket is tartalmazzák. „Néhány kórházban az orvosok 32, vagy akár 56 órás ügyeletben vannak, nem ritka, hogy havonta 300 óránál is többet dolgoznak” - állítják a szakszervezetiképviselők. (dem) Több változást tervez az egészségügyi tárca: hálapénz helyett orvosválasztás A páciensek negyede mehet soron kívül ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Az orvos csak rendelési idejének negyedét fordíthatná a soron kívüli vizsgálatokra, vagyis azokra, amelyekért a páciens, ha nem akar hosszú órákat várakozni, időpontot kér, s ezért fizet. A soron kívüli kivizsgálásért az orvosok most is kérhetnek pénzt. A megyék csak az összeg a felső határát szabták meg, az orvosok maguk döntik el, mennyit kémek. Nyugat-Szlovákiában ez 6-10 euró között mozog, Nagyszombat megyében például átlagosan 9 eurót, Nyitra megyében 6-7 eurót, Pozsony megyében 10 eurót kérnek el a betegtől. Kelet- Szlovákiában 5-7 eurót kémek ezért. Ennél jóval magasabb az összeg például Besztercebánya megyében, ott akár 16 eurót is elkér az orvos, de Zsolnán akad, aki 25 eurót fizettet betegével a soron kívüli kivizsgálásért. Konkrét összeget, amelyet az orvosok ezután kérhetnek, a minisztérium a törvénymódosító javaslatában sem határozza meg, a készülő szabályozás csak azt szabja meg, hogy az orvos a rendelési időből mennyit szánhat a soron kívüli kivizsgálásokra. Külön mosdó, vécé Az egészségügyi minisztérium törvénymódosító javaslata azt is meghatározza továbbá, mi számít ún. „standard feletti” kórházi szobának - ha a módosítást megszavazza a parlament, akkor minden egy- és kétágyas szoba, amelyben van szociális helyiség, standard felettinek számít majd. A páciens a „standardon felüli” szobákért ma is fizet, de a jelenlegi „standard felettieknek” számító szobák felszerelése nívósabb, mint a többi kórházi szobáé. A külön mosdó mellett például televízió vagy számítógép is található benne. Alacsonyabbra teszik a lécet Az új szabályozás szerint viszont standard felettinek számít majd a szerényebb berendezésű szoba is, a lényeg, hogy legyen külön mellékhelyiség. Ha már nincsen „hagyományos”, közös mellékhelyiséggel felszerelt szoba, akkor a páciens a magasabb színvonalon felszerelt szobába kerülhet, és ezért nem kell fizetnie. További változás, hogy fizetség ellenében a beteg megválaszthatná kezelőorvosát, de még azt is, hogy ki műtse. Elemzők szerint a minisztériumi törvénymódosítás lényegében csak legalizálná a kórházakban már most is meglévő gyakorlatot, hiszen sokan most is megválasztják, melyik orvos műti őket, vagy kinél szülnek, csak éppen hálapénzért, nem legálisan, (sán)