Új Szó, 2011. augusztus (64. évfolyam, 177-202. szám)

2011-08-13 / 188. szám, szombat

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2011. AUGUSZTUS 13. Kultúra 7 Martin Donovant eddig színészként ismerte a világ, de már jön első önálló rendezése A túszul ejtett drámaíró Martin Donovan jól keveri a kártyákat (Zuzana Mináčova felvétele) írta, rendezte, s az egyik főszerepet hagyta meg magának Collaborator című filmjében Martin Donovan, az ismert és el­ismert amerikai színész. Karlovy Vary idei feszti­válján mégsem ő, hanem (első) mozifilmjének másik főszereplője, Da­vid Morse kapott díjat. SZABÓ G. LÁSZLÓ Az ő szerepe ugyanis hálá- sabb, látványosabb a Collabora- torban. Donovan írt egy remek forgatókönyvet, rengeteg fil­mes tapasztalatát hasznosítva ügyesen felépített egy tragiko­médiába hajló krimit, és unter- manná vált David Morse mel­lett. Nem tehetség híján - tuda­tosan, szakmai alázattal és nem utolsósorban a szerepe révén. Robert (Donovan) túl az öt- venen nagyot bukik mint szín­padi szerző. Két héttel a bemu­tató után leveszik műsorról a darabját. Nem ő az első a Bro- adway-n, aki ekkorát zuhan. Sebeit nyaldosva elhagyja New Yorkot és a feleségét, s leköltözik pár hétre vidékre, idős édesanyjához. Nincs na­gyobb rendező az életnél: Ro­bert napjait egyszer csak fel­kavarja egy régi érzés, a lelke mélyén már eltemetettnek hitt szerelem, amely most újra lángra kap. Mivel híres szí­nésznő a hölgy, találkozásuk­nak komoly hírértéke van. Ro­bert felesége a tévéből értesül párja hirtelen fellobbanásáról, de van egy másik színezete is a váratlan kalandnak. Gus (Morse) gyerekkori is­merőse Robertnek. Gubanc az egész élete, ő az, akinek semmi sem sikerült, néhány rendőrsé­gi ügyön kívül más nagy dolog­ról nem is tud beszámolni. Any­jával lakik a szomszéd házban, ott, ahol felnőtt, s ahonnan most Robert napjait követi. Hí­vatlan vendégként aztán be is állít hozzá, még vagy három karton sört is visz, hogy felsza­badultan társaloghassanak. Egy óvatlan pillanatban azon­ban előkapja pisztolyát, s régi traumái hatása alatt túszul ejti irigyelt szomszédját. Róbertét végül a rendőrség menti ki e szokatlan helyzetből, amely - egy drámaíró esetében - nagyszerű alapul szolgál kö­vetkező darabjához. Donovan, mint író és rende­ző, jól keveri a kártyákat, filmje az első perctől az utolsóig lekö­ti a nézőt, figurái (még a két idős mama is a pádon, ahogy a dráma végkifejletére várnak) izgalmasak, cselekményszövé­sében a feszültségé a főszerep. David Morse alakítása pedig valóban kivételes. Olyan szí­nesre festi a figurát, hogy a bűnöző mellett az esendő, egy­kor megkínzott és megalázott emberről is pontos lélektani je­lentést ír. „Amerikában szerzői film­mel előállni irtó nehéz - véle­kedik Martin Donovan. - Lehet bármilyen jó a forgatókönyved, ha nem kapsz pénzt a forgatás­ra, soha senki nem fog tudni ró­la. Estig mesélhetném, milyen kínos helyzeteket kellett meg­élnem, míg összeszedtem a szükséges összeget. A forgatás során kétszer is úgy éreztem, ha a következő nap délutánjáig nem kapom meg a beígért pénzt, közölnöm kell a stábbal, hogy vége, nincs tovább. Min­denki végezte a dolgát, én meg közben azon töprengtem, mi­képpen fogok kilábalni egy le­hetetlen helyzetből. De most, hogy kész a film, és láttam, ho­gyan fogadták a nézők Karlovy Varyban, van erőm elölről kez­deni ezt az előre kiszámíthatat­lanjátékot.” Arra a kérdésre, hogy elkép­zelhetőnek tartja-e a film szín­padi változatát, Donovan egyértelmű igennel válaszol. „Még akkor is, ha húsz éve nem játszottam már színház­ban. A filmes elfoglaltságaim ugyanis nem tették lehetővé. Történeteket kamaszkorom óta írok. Mivel a hidegháború gyereke vagyok, annak idején kitaláltam egy olyan sztorit is, amelynek a főhőse az Egyesült Államok elnökének a közvetlen asszisztense. Vele utazgat a vi­lágban, ő cipeli a kofferét, és ismeri a kódot, amellyel fel le­het robbantani a ruhái között lapuló bombát. Őrület, nem? Hogy honnan jutott eszembe ilyesmi? Talán onnan, hogy is­kolás koromban rengetegszer gyakoroltuk, hová és hogyan kell elrejtőznünk, ha a Szovjet­unió megtámadja Amerikát.” Robert, a Collaborator drá­maírója egy rövid időre vissza­tér a szülői házba. Martin Do­novan a kaliforniai Resedában született, Los Angelesben nőtt fel, majd New Yorkba költö­zött, és most Kanadában él. „Los Angeles az igazi ott­hont, New York a lelki meg­nyugvást jelenti számomra. Van ebben nem kis ellentmon­dás, tudom. New Yorkot inspi­ráló ereje miatt szeretem olyan nagyon, még ha lüktetésével ki is merít olykor. Pár éves ottlét után el kell, hogy költözzön onnan az ^mber, különben be­kattan, olyan erős pörgést kényszerít rá. Ezért telepedtem le Vancouverben, amely sokkal nyugodtabb hely. És szebb is, bár jóval kisebb, mint New York. Ha majd megunom, visszaköltözöm New Yorkba, mert ez az a város, amely min­dig befogadja az embert. Még azt is, aki olyan, mint én, és se­hol sem tud erős gyökeret ereszteni. Ezért örülök, hogy a hivatásom mindig más pontjá­ra sodor a világnak. Legalább nem fáj, hogy ilyen nyughatat­lan lélek vagyok.” RÖVIDEN Kaurismäki véget vet a bojkottnak Helsinki. Véget vetett az Egyesült Államok és az Oscar-díj ellen hirdetett személyes bojkottjának Aki Kaurismäki világhírű finn rendező, aki az iraki háború és a Bush-kor- mányzat ellen tiltakozott távolmaradásával. Az 54 éves alko­tó legújabb filmje, a Le Havre szeptember 9-i finnországi bemutatója közeledtével beszélt arról, hogy mivel az Egye­sült Államokat demokrata párti elnök vezeti és a nagyhata­lom bejelentette csapatai kivonását Irakból, okafogyottá vált tiltakozása. Kaurismäki egyúttal közölte, hogy zöld jelzést adott forgalmazójának, így az idei cannes-i filmfesztiválon már bemutatott menekültdráma szerepelhet Finnország Os- car-jelöltjei között. (Az északi ország filmes zsűrije szeptem­ber közepén választja ki egy jelenleg 25 alkotást tartalmazó listáról, hogy melyik munkát küldi versenybe.) (MTI) Beckett-drámából opera Bécs. Egy Beckett-drámából ír operát Kurtág György - kö­zölte Szitha Tünde, a kétszeres Kossuth-díjas zeneszerző műveit gondozó Editio Musica Budapest promóciós vezető­je, megerősítve azt az osztrák lapértesülést, amely szerint a világhírű magyar komponista első operáját 2013-ban, a Salzburgi Ünnepi Játékokon fogják bemutatni. Szitha Tünde elmondta: az opera Sámuel Beckett neves brit drámaíró 1957-ben született műve, A játszma vége alapján készül. A magyarul Végjáték címen is ismert mű az abszurd színház, az antidráma egyik kulcsalkotása, amelyben Beckett a halál órájában széthulló emberi személyiség pusztulását vitte színpadra egy sakkjátszma utolsó lépéseiként. (MTI) VÝSTAVA JUN1930 KIÁLLÍTÁS FULLA-GALANDA ČLCNOVtA SSU L/V^\C IprvÝCHODOSLOV IXvJol^ĽMUSEUM----­WB f mTŕpnannnm t A pozsonyi Szlovák Nemzeti Galéria idei legnagyobb kiállítása Az Új Szlovákia - a modem életstílus (nehéz) születése az 1918-1949-es időszakban című kiállítás. A művészet több terüle­tét - fotó, festmény, szobrászat, plakát, film - felölelő tárlat az Esterházy-palota két szintjén látható. Felvételünkön többek közt egy egykori kassai Fulla-Galanda-kiállításra magyaml is invitá­ló plakát látható. (Gabriel Kuchta felvétele) Ha a kisebb színpadokon zajló koncerteket is be tudjuk iktatni a programba, feltétlenül érdemes ott lenni a francia Watcha Clan koncertjén Gyors csipegetés a Sziget programfüzetéből, a bőség kosarából JUHÁSZ KATALIN Budapest. A mikor? és a ho­vá? fontos kérdések a Sziget Fesztiválon, a programfüzet hasznos, a helyes számítások szintén, mivel be kell kalkulálni a tömegben való haladás sebes­ségét, és nem lehet úgy tervez­ni, hogy ne tudjuk, milyen messze vannak egymástól az egyes helyszínek. A terület ugyanis több mint hetvenhektá- ros, és az A-ból B-be való eljutás függ a tömegsűrűségtől is. Kezdjük a szombattal. Fontos megemlíteni, hogy ezen a na­pon lépett volna fel a nagyszín­padon Amy Winehouse, akit nagyon sajnálunk, főleg annak tudatában, hogy helyette a Thirty Seconds To Mars lép fel, akik tavaly már adtak egy fe­lejthető koncertet ugyanitt, rá­adásul idén júliusban is jártak Magyarországon. Rejtély szá­momra, mit esznek ezen a ze­nekaron világszerte, hacsak nem a szép arcú frontembert, Jared Letót tartják karizmati­kusnak, aki egyébként holly­woodi sztárocska, több olyan filmben is szerepelt, amelyeket nálunk is bemutattak. A zene­kar második éve turnézik ugyanazzal a lemezzel, ez üzleti szempontból mindenképp tisz­teletre méltó eredmény, respect a menedzsmentnek. Zeneileg azonban van némi kétségünk afelől, hogy hosszú életű lesz ez aprodukció. Mert vannak náluk sokkal izgalmasabb zenekarok, akár itt, a Szigeten is, csak hát sokkal kevesebb pénzt fektettek beléjük, ezért a nagyközönség nem ismeri őket. A nagyszínpa­don Kate Nash lehet érdekes, aki szép, dallamos popzenét csinál huszonegyedik századi hangszerelésben, és mellesleg rendkívül bájos jelenség. Ez­után döntenünk kell, hogy bi­zalmat szavazunk-e az elitme­zőnyből mára lassan kicsúszó Kaiser Chiefs-nek, akik negye­dik lemezükkel próbálnak visszakapaszkodni, vagy a me- tálszínpad felé vesszük az irányt, ahol a brit Lostprophets nyomja fájdalmasan, szépen. A világzenei színpadon Goran Bregovicékat nézhetjük meg. A balkáni rezesmuzsika nagy ze­neszerzője pár éve rájött, hogy nem túl ldfizetődő, ha bérbe ad­ja szerzeményeit, az sem, ha el­lopják tőle a dalait, mint példá­ul Boban Markovicék tették an­no. Úgyhogy saját zenekart ho­zott létre, ahol már vita nélkül ő a főnök. És úgy látszik, még mindig van igény rájuk a Szige­ten, annak ellenére, hogy so­kadszorjárnak itt. Ha a kisebb színpadokon zaj­ló koncerteket is he tudjuk ik­tatni a programba, feltétlenül érdemes ott lenni a francia Watcha Clan koncertjén este nyolctól, akár annak árán is, hogy magasról lefütyüljük a ve­lük egy időben fellépő világ­sztárokat. Ez a csapat ügyesen egymásba ereszt mindenfélét, arab dallamokat, hip-hop rit­musokat, balkáni zenét, sőt némi klezmert is. Énekesnőjük pedig igazi színpadi jelenség. Aki még nem látta élőben a Szigeten visszajáró vendégnek számító Gogol Bordellót, az va­sárnap pótolhatja a mulasztást, egyszer mindenképp érdemes megnézni őket, másodszor már csak fanatikusok számára aján­lott ez az ukrán-amerikai cigány punkbanda, akik mintha egy pi­cit rájátszanának emigráns vol­tukra (legalábbis, amióta Ma­donna is felfedezte őket), de le­het, hogy csak én vagyok szőr­szálhasogató. A National vi­szont először jár Magyarorszá­gon, hozzánk pedig szerintem soha nem jutnak el, hacsak a Pohoda Fesztivál szervezői nem emberelik meg magukat. A ze­nekar eddigi lemezeit jogosan rajongta körül a szakma, és sze­rencsésebb országokban a kö­zönség is. Kérdés persze, hogy az alapvetően szomorkásra hangolt zenéjük hogy működik a délutáni világosban. A vasárnap még sok min­dent tartogat: a Manic Street Preachert például, akik túl vannak már sikerük csúcsán, de azért okozhatnak meglepe­tést, vagy ott van az est legna­gyobb sztárcsapata, a white Lies, akik összehoztak pár egé­szen kivételes dalt, és állítólag élőben nagyon jók. A világze­nei színpadon velük egy idő­ben a Cowboy Junkies zenél majd. Komoly dilemma ez számomra, mert őket is imá­dom. Szóval nem könnyű vá­lasztani, és nem véletlenül igyekeztem csak három-négy színpad kínálatára korlátozni ezt a hétvégi kis ajánlót. A töb­bi helyszín - Roma sátor, Party Aréna, Európa színpad stb. - szintén versenyképes. Szóval fusson, ki merre lát...

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents