Új Szó, 2011. július (64. évfolyam, 152-176. szám)
2011-07-04 / 154. szám, hétfő
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2011. JÚLIUS 4. Autó-motor 13 Ha valakinek az autóját megkarcolják, akkor várják a tulajdonost, vagy hívják ki a rendőröket; ne hagyjanak üzeneteket az ablaktörlő mögött Ismét kevesebb a közúti baleset az országban Pozsony. Soha nem történt az országban olyan kevés baleset, mint az idei év első öt hónapjában. Május végéig 5988 baleset történt, melyek során 118 személy meghalt, 371 ember szenvedett súlyos, 2171 pedig könnyű sérüléseket. ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ „Tény, hogy 1993, tehát Szloválda megalakulása óta ezek a legalacsonyabb baleseti mutatók, de sosem elég az elővigyázatosságból” - közölte Denisa Baloghová, az Országos Rendőr-főkapitányság sajtó- osztályának munkatársa. Községekben az első öt hónap alatt 4198 baleset történt, melyek során 49 ember halt, 2Q5-en szenvedte súlyos, 1287-en pedig könnyű sérüléseket. Lakott területen kívül kevesebb volt a baleset, csupán 1790. „A rendőrség mindent elkövet annak érdekében, hogy megelőzze a baleseteket. Viszont nagyon gyakran közvetlen a karambol utáni percek a kulcsfontosságúak” - mondta Baloghová. Baleset A szóvivő szerint a baleset után azonnal ki kell kapcsolni a Lakott területen kívül kevesebb karambol történik, de az ütközések rendszerint súlyosabb következményekkel járnak (Somogyi Tibor felvételei) Ha elmennek a balesettől Ha a sofőr nem marad a baleset helyszínén, akkor megsérti a közúti közlekedésről szóló jogszabályt. Konkrétan a baleset résztvevőjére vonatkozó szabályozást, a vonatkozó törvény 66. paragrafusának 6. bekezdését. Ezért 300-től 1300 euróig terjedő pénzbírság jár, az illetőt ráadásul öt évre eltilthatják a gépjárművezetéstől. (dp) motort és a lehető leggyorsabban ki kell helyezni az elakadásjelző háromszöget. Ezt 50 méterrel az autó mögött kell lerakni az út szélén, jól látható helyen - autópályán és gyors- forgalmi úton ez a távolság 100 méter. Az autóból csak akkor szálljanak ki, ha már felvették a láthatósági mellényt. A gépjárművek kötelező felszerelésének része az elsősegély-doboz, illetve az elsősegély-kártya, amelyen az elsősegélynyújtás alapelvei vannak elmagyarázva. Ha ennek ellenére sem tudják, hogyan segítsenek, hívjanak segítséget. Egyébként a 112-es sürgősségi számon is tanácsot adnak az életmentéshez. „Nem ajánlott fölöslegesen az autóban tartózkodni. A sérültek ellátása miatt odébbállhatnak az autókkal, de helyüket pontosan be kell jelölni” - fűzte hozzá Baloghová. Míg kiérnek a rendőrök a helyszínre, ne igyanak alkoholt, mert az komoly problémát jelentene a baleset kapcsán indított vizsgálat során. Arról se feledkezzenek meg, hogy az egyenruhások kiérkezéséig nem szabad elhagyni a baleset helyszínét. Káreset Kisebb koccanásokhoz viszont nem kell kihívni a rendőrséget, ezek az esetek káresetnek számítanak és elég az ügyet a biztosítóval rendezni. Viszont épp ilyen eset történnek a leggyakrabban - főleg parkolókon, vagy a városi szűk utcákon. „A rendőrség ezért felszólítja a sofőröket, hogy ha parkolásnál vagy tolatásnál megkarcolnak más autót, tehát káresetet okoznak, akkor tájékoztassák erről a másik autó tulajdonosát” - fűzte hozzá Baloghová. Ha nem tudják elérni a tulajdonost, akkor hívják ki a rendőrséget. A szóvivő szerint nem megoldás, ha az ablaktörlő mögött hagyják telefonszámukat. Nem kell, hogy a sofőr ezt elolvassa, a papírt a szél is elfújhatja. (dem) NEM ART MEGJEGYEZNI Mit tegyen közvetlen azután, hogy közúti balesetet szenvedett? ♦ Az ütközés utáni stressz következtében elfelejthetik, mit kell tenni. Pedig elég betartani néhány alapszabályt. ♦ Bármilyen kellemetlenek ezek a helyzetek, elsősorban próbáljon megnyugodni. Higgadtan és nyugodtan sokkal könnyebben elintézik az esetet. ♦ Ha nem biztosak abban, mit kell tenni, hívják fel biztosítójuk ügyfélszolgálati vonalát, vagy asszisztens szolgálatot, ahol segíteni tudnak. ♦ Kapcsolják ki a motort és helyezzék ki az elakadásjelző háromszöget. Az autóból viszont csak azután szálljanak ki, hogy felvették a láthatósági mellényt. Az autó többi utasa se maradjon a gépkocsiban, szálljanak ki, és menjenek le az útról, néhány méterre a baleset mellett várakozzanak. ♦ Próbálják felmérni a keletkezett kárt, derítsék ki, hogy vannak-e sérültek. Ha szükséges, azonnal hívják a mentőket. Míg kiérkeznek, nyújtsanak elsősegélyt a sérülteknek. Ha nem tudnak segíteni, akkor hívják a 112-es telefonszámot, ahol tudnak segíteni. ♦ A rendőrséget akkor is a helyszínre kell hívni, ha nem tudnak megegyezni abban, ki okozta a balesetet. ♦ Ha az autók blokkolják a forgalmat, akkor odébbállhatnak, de eredeti helyüket meg kell jelölni. ♦ Ne igyanak alkoholt az ütközés során. A rendőrök kiérkezése után ugyanis meg kell fújni az alkoholszondát és ez befolyásolhatja a vizsgálatot. Tehát a megnyugtató felest inkább halasszák el későbbre ♦ Ha csak káreset történt, akkor töltsék ki a balesetről szóló jelentést. Külföldön is ugyanazt a nyomtatványt kell kitölteni. Fontos, hogy az esetleges szemtanúk nevét és elérhetőségét is felírják, a későbbi vizsgálat során ugyanis segíthetnek tisztázni az ütközés körülményeit. ♦ Ha egy parkolón okoztak kárt más autón, hívják ki a rendőröket és várják meg a gépkocsi tulajdonosát. Ha elmennének a helyszínről, akkor 300-től 1300 euróig terjedő szabadságvesztést kaphatnak. ♦ A biztosítónak 15 napon belül kell jelenteni a balesetet. Minél előbb megteszik, annál jobb. (dem) Szaúd-Arábiában szabadságvesztés jár a nőknek a gépkocsivezetésért Rács mögött, mert autót vezetett MTl-HÍR Rijád. Legalább öt nőt vettek őrizetbe Szaúd-Arábiában, mivel a királyság tiltását semmibe véve autót vezettek - mondta el egy aktivista szerdán. A Szabk szaúdi hírportál egy olyan esetről írt, amikor egy férfi jelentette a rendőrségnek, hogy elfátyolozatlan nőt látott a volán mögött. Az őrizetbe vételek a Vörös-tenger partján fekvő Dzsiddában történtek. Az elfogottak helyzetéről bővebbet nem tudni. Két héttel ezelőtt kampány indult a nők vezetési jogáért, s azóta több tucat asszony ült volán mögé Rijádban és más szaúdi városokban. A mostani akció a hatóságok első komolyabb válasza a mozgalomra, de nem megerősített hírek szerint belátható időn belül további letartóztatásokra kerülhet sor. A konzervatív muszlim országban nem tiltja vallási előírás, hogy a nők vezessenek, de a hatóságok a hagyományokra hivatkozva nem engedik őket a volán mögé. A jómódú nőknél azonban előfordul, hogy külföldön szerzett jogosítvánnyal mégis kormányhoz ülnek. ÖSSZEFOGLALÓ Összesen 114 ezer autót érint az akció. Egy rosszul forrasztott tranzisztor miatt kell márkaszervizbe vinni az érintett szabadidő-autókat. A hibás tranzisztorok nagy megterhelés alatt túlmelegedhetnek. A Toyota állítása szerint ez a legrosszabb esetben az autó mozgásképtelenségét okozhatja. Komoly balesetveszéllyel nem kell számolni, eddig még nem történt olyan baleset, amely erre a meghibásodásra vezethető vissza. Az akcióban világszerte összesen 114 ezer hibrid hajtású Toyota és Lexus szabadidő-autó érintett. Többségüket, 45 500 Toyota Highlandert és 36 700 Lexus RX 400h-t az amerikai piacon hoztak forgalomba, Japánban 11 164, Európában 15 ezer tulajdonos kap majd értesítést az ingyenes javításról. Az akció itthon csak a Lexus RX 400h modelleket érinti, mivel a Highlandert nálunk nem forgalmazzák. 2009 óta több millió autót hívott vissza a Toyota különböző alkatrészek lehetséges meghibásodása miatt, (origo) Komoly balesetveszéllyel nem kell számolni, az autó legfeljebb leáll Hibrideket hív vissza a Toyota