Új Szó, 2011. július (64. évfolyam, 152-176. szám)
2011-07-30 / 176. szám, szombat
Szombati vendég ÚJ SZÓ 2011. JÚLIUS 30. www.ujszo.com Bán János: „Mindig az az érdekes, amit a szöveg mögé tehetek. Amit a szerepről gondolok, amit felépítek. Nekem ez így nagyon nagy szabadság..." Szlovákiában sokkal népszerűbb, mint otthon Alsóörsi nyaralójában, kőhajításnyira a Balatontól, fél tizenegykor ébred Bán János. Hosszasan nyújtózik az erős napfényben. Mátyássy Áronnal forgat hetek óta. Még éjfél után is kamera előtt állt - mondja aztán hazajött, nekiállt bort fejteni, és hajnalodott már, amikor ágyba került. SZABÓ G. LÁSZLÓ Mozgalmas hónapokat kellene kipihennie. A Katona József Színház társulatával Lengyelországban és Olaszországban járt, rendezett egy Pilinszky-estet, tanítani kezdett a színművészeti egyetemen, és díjakat gyűjtött. Prágában Trebbia Európa Díjjal jutalmazták, Trencsénteplicen a Dicsőség hídjára került a nevét hirdető tábla, a zlíni fesztiválon négy napig vendégeskedett. Trencsénteplicen, már díjjal a kezében azt nyilatkozta: »A legnagyobb elismerésének azt tartom, hogy a szlovák és cseh színészek nemcsak mint kollégájukat fogadtak el, hanem barátként is élvezhetem a szeretetüket.« Ma- gyaroroszágon az igazán nagy elismerést akkor kapta, amikor kiderült, hogy Az én kis falumat Oscar-díjra jelölték. Majd hozzátette, nehogy véletlenül az amerikaiak hamarabb díjazzák. Magyarországon azonban még ma sem vagyok olyan népszerű, mint Csehországban vagy Szlovákiában. Egyrészt azért nem, mert rejtőzködő típus vagyok, és nem veszek részt sem a társasági életben, a celebek világában, vagy az ehhez hasonló ostobaságokban, másrészt a médiában sem vagyok túlzottan jelen. Az igazság az, hogy nem is nagyon hívnak, és olyan minőségben nem is kívánok szerepelni, mint amilyen megnyilvánulásokat például a kereskedelmi televíziók érvényesnek tartanak. Jin Menzel filmjével, Az én Ids falummal viszont a világ sok országában komoly népszerűségnek örvend. Ezt a filmet huszonöt évvel a bemutatása óta még mindig szeretik a nézők. A cseh és szlovák kulturális közkincs része lett. Szabályosan beleivódott, és erre rendkívül büszke vagyok. Azt szoktam mondani: ha soha az életben semmi mást nem csináltam volna, csak ezt, akkor is megérte, hogy a színészi pályát választottam. Cserhalmi Györgyöt is nagyon szereti a cseh-szlovák közönség, hiszen mindkét országban több filmben szerepelt. Őt persze egészen más síkon mozgatják a rendezők. Meg másfajta színész is, és másfajta életmű áll mögötte. Gyuri nagyon jó barátom, büszke is vagyok erre, tízegynéhány évig voltunk egy társulatban, életünk legnagyszerűbb pillanatait töltöttük el egy színházban, de ő más alkat, mint én. Rendkívüli tehetségű, európai szintű művész. Neki is van egy cseh filmje, amelyet Oscar-díjra jelöltek. A Želary. Az én Ids falum Otyíkjáért önt Párizsban is díjazták, még mielőtt az Amerikai Filmakadémia felfigyelt volna a filmre. Amiről pedig lehet, hogy nem is tud: a japánok is óriási sikerrel vetítették. Jin Menzel lakásának falán láttam a bekeretezett japán plakátját. Nekem egy ismerősöm fényképezte le Japánban, így jutott el hozzám, hogy ők is megvették a filmet. Az utolsó információm egyébként az volt róla, hogy Jirka Delhiben járt vele. Főiskolai tanárom, Horvai István pedig Los Angelesben, az autópálya mellett látta meg a plakátját. Megállt a kocsival, két kezével letépte, és behozta a Katona József Színházba, hogy személyesen adja át, de a portás nem ismerte őt, így nem engedte be. A metrón értem utol, összetekert plakáttal a kezében. De amire Zsizell, a párom hívta fel a figyelmem: abban, hogy ez a film ilyen mélyen beivódott a cseh és szlovák kulturális tudatba, a mű komoly kvalitásai mellett óriási szerepe van annak is, hogy rendkívüli módon lehet azonosulni a szereplőivel. Otyík esetében egy sérült emberről van szó. Ezt eddig mindig kifelejtettem az inteijúimból, miközben a forgatást megelőzően kórházakban, intézetekben hosszasan figyeltem, tanulmányoztam a mentális problémákkal küzdő embereket. Egy évig készültem a szerepre. Nagyon sok sérült embert láttam. Az ő problémájukról a társadalom csak időlegesen, kampányszerűen beszél, aztán megy minden a régiben. Sajnos, el is felejtődnek olykor. Ez a film pedig a sérült ember szemével láttatja a világot. Minden sze- retetéhségével, esendőségével, elesettségével. Otyík, a mentális nehézségekkel küzdő emberke az amerikaiak Esőemberét is megelőzte. Jirkával és Labuda úrral együtt elértük, hogy az a fajta azonosulási vágy, ami ebből a sérült emberből árad, az a fajta kiszolgáltatottság, ártatlanság, humán gondolkodás, amelyet képvisel, mindenkin csavar egyet. Otyík már huszonöt éve megmarkolja az emberek szívét. A közönség úgy kacag vagy inkább mosolyog rajta, hogy abban nincs semmiféle gúny, bántó irónia. Nem harsányan kineveti, hanem vele együtt mosolyog. Igen. Soha nem felejtem el, amikor készültünk a filmre, Jirko azt mondta: »Nem a száddal kell neverní, hanem a szemeddel!« Ez a világ legnehezebb dolga. Zseniális instrukció. Nevess a szemeddel! Hát persze! A szemeddel azonban csak akkor tudsz nevetni, ha belül olyan állapotban vagy. Ha az a fajta belső csend megszületik. Ehhez olyan erős lelki béke kell, ami szülte metafizikus magasságokba csúcsosodik. Jirka később azt is elárulta: azért választott engem a szerepre, hogy ne értsem, ami körülöttem zajlik a forgatáson. Hogy verbálisán ne értsem, mit beszélnek körülöttem a stábtagok és a kollégák. Hogy ne tudjon eljutni hozzám semmiféle olyan kommunikációs szál, amely megzavarhatná a belső világomat. »Patológiai szempontból rendkívüli módon felkészült vagy - mondta Jirka. - Csak egy baj van. Hogy nekem erre nincs szükségem. Én nem orvost akarok látni, hanem egy olyan tiszta személyiséget, akinek a szája helyett a szeme nevet.« És miképpen reagált erre a megjegyzésre? Megnyomott magán egy másik gombot? Borzasztóan sokat gyakoroltam. Rengeteget. Megpróbáltam megérteni azt, amiről ez az instrukció szólt. Azt ugyanis azonnal felfogtam: ez egy áttételes instrukció. Említette, hogy egy éve volt a felkészülésre. Carlo Gozzi színműve, A szarvaskirály idején, amelyet Jirí Menzel a Katona József Színházban vitt színre, már tudott róla, hogy nemsokára Otyík lesz nála? Akkor még egy szóval sem jelezte. Én abban a rendezésében eredetileg nem is voltam benne. A szarvaskirállyal párhuzamosan Bulgakov Menekülésén dolgoztunk. Én a hirtelen megbetegedett Gelley Kornél szerepét vettem át Júkánál. Természetesen már azt megelőzően is ismertük egymást. Élőször Gyarmathy Lívia filmjében, a Minden szerdán-ban, aztán Maár Gyula Felhőjátékában játszottunk együtt. Líviánál még németül kommunikáltunk, később jobbára angolul. Ilyesmire persze azóta sem volt példa a pályámon, hogy egy évet kapok a felkészülésre. Ez csalóka is ám! Múlnak a hetek, a hónapok, megyünk előre az időben, közben vergődünk a hétköznapi életben, s közben el is feledkezünk róla, hogy van egy köztes feladatunk. Szerencsére nagyon jó passzban voltam akkor. Szak- maüag is, magánemberként is. Harmincegy-harmmckét éves lehettem, és nagyon meg akartam csinálni a szerepet. Azóta szépen meglódultak az évek. Az életműdíjak is azt jelzik, hogy elmúltam ötven, és ezekkel a fontos külföldi elismerésekkel a kezemben kell szembesülni azzal, hogy a csehek és a szlovákok többet tudnak az én kulturális életművemről, mint a magyarok. Ez engem mérhetetlenül elkeserít. Mit is mondhatnék erre? Senki sem próféta a saját hazájában. Én azért egy picit szeretnék az lenni. A Portugálban van is egy idevágó mondat: »Én itt vagyok próféta, basszátok meg!« Finoman szólva: vegyétek észre! Én soha nem voltam ilyen szempontból tolakodó. Az viszont mélyen elgondolkoztat, hogy Szlovákiában és Csehországban sokkal többet tudnak az én harmincöt éves színházi és filmes tevékenységemről, mint itthon. Bár Az én kis falum nálunk nem lett kultuszfilm. Miért nem? Amikor elolvastam a nyers- fordítást, forgatókönyvön életemben nem kacagtam annyit, mint azon. De a magyar szinkronszövegen már nem nevettem olyan sokat. Az csak negyedrészben adta vissza az eredeti nyelvi bravúrt. A vüága átjön, azt érzékelteti, szeretik is nagyon Magyarországon, Menzel úr életművéből mégis mindenki a Sörgyári capricciót említi elsőként, mert azt találják a legjelentősebb alkotásának. A hangjából most arra következtetek... ... én minden filmjét kivétel nélkül szeretem. De Az én kis falum valami nagyon lényegeset talált el az élet dolgaiból. Nyilván nem a politikuma az elsődleges, hanem a humánuma, az embersége, hogy egy kiszolgáltatott ember szemüvegén keresztül láttatja a világot. Azt biztosan tudja, hogy ön volt az első külföldi színésze Jirí Menzelnek. Jeremy Irons a Koldusoperában és Ivan Bamev az Ofelségége pincérében csak jóval később következett. Tudtam, hogy ez őrületes dolog. Különböző csatornákon el is jutott hozzám, hogy nagyon sokan támadták, mert nem cseh színésznek adta a szerepet. Én ezt többé-kevésbé meg is értem, de a siker szerencsére őt igazolta. Bár majdnem tíz éve ismertük már egymást, a rizikót akkor sem lehetett kizárni. Még ha nem is egy nyeretlen kétévesként döntött mellettem, hiszen pontosan tudta, kivel kuglizik. Jin Menzellel most Prágában is, Zlínben is találkozhatott Időugrásosak a mi találkozásaink. Prágában csak az volt a baj, hogy a gálát követő napon Debrecenbe kellett mennem, mert ott vendégszerepeit a Katona József Színház. Zlínben aztán nagyot beszélgettünk. Volt egy polgármesteri fogadás a Bat’a-házban, annak van egy szép parkja, és ott találtunk egy távoli padot. »Na, oda menjünk! « - mondta Jirko. Egy nagy üres térben ültünk le, és másfél óráig senki nem mert odajönni hozzánk, így maradhattunk meg egymásnak. Nem egyszerűen mester-tanítvány kapcsolat ez. Az én részemről nagyon mély barátságról van szó. Igazából már a kornak sincs jelentősége köztünk. Mindketten kinőttük a gyerekcipőt. Évekkel ezelőtt megkérdeztem tőle, hogy legközelebb mikor dolgozunk együtt? »Majd akkor, ha te rendezel, és meghívsz« - felelte. Előbb-utóbb remélem, ez is megtörténik. Van még egy ember, aki ugyanilyen fontossággal van jelen a szakmai életében? Szerencsés vagyok, mert Magyarországon is van mesterem. Dömölky János. Tőle is nagyon sokat tanultam. Hasonló szintű szellemi partner, mint Jirka. Ha hírességben, ismertségben nem is, szakmailag mindenképpen ugyanarra a polcra állítható. Azt hittem, majd a Katonából említ valakit. Nem. Dömölky Jánost tudom csak kiemelni. Mátyássy Áronnal mit forgat most? Az Átok folytatásában, egy nyolcrészes tévéfilmben kaptam szerepet. Kanadai magyar disz- szidens vagyok. A leüt mondatok elég közhelyesek, már-már szappanopera jellegűek. Panelmondatokat kezelek kanavász- ként. Egyébként is mindig az az érdekes, amit a szöveg mögé tehetek. Amit gondolok, amit felépítek. Nekem ez így nagyon nagy szabadság. A színművészeti egyetemen mit tarnt? Színészmesterséget? Decroix pantomimet. Alaptechnikát. Asszociációs fantáziát és commedia dellartét. Etűdszerkesztést. Ez tényleg az én világom. Nagyon élvezem. Jövőre valószínűleg már a fiamat is fogom tanítani. Színésznek készül. Az idén még nem engedtem be az óráimra. Nem akartam, hogy bármiféle részrehajlásnak akár csak a gyanúja merüljön fel. Most már belejöttem, jól megy a dolog. Szeptembertől folytatom. És addig? Mit ígér a hátralevő egy hónap? Pihenhet egy kicsit? Augusztus közepéig forgatok, nem igazán tudom elengedni magam. Utána meg vár a színház, és itt a szőlő. Borosgazda lettem, és ezt is nagyon élvezem.
