Új Szó, 2011. július (64. évfolyam, 152-176. szám)
2011-07-29 / 175. szám, péntek
8 Kultúra-hirdetés ÚJ SZÓ 2011. JÚLIUS 29. www.ujszo.com A Szlovákiai Magyar írók Társaságának keszölcési táborában tapasztalt írók foglalkoztak fiatal kezdőkkel, kis csapatokat alkotva „Rumbatejbe, ez jó volt, haver” Nézzétek, lányok, mit alkottam ma! (A szerző felvétele) Táborról írni annyiféleképpen lehet. Aztán mindig elsikkad a lényeg a sorok között. Emlékszünk még a hazaküldött képeslapokra? „Sziasztok! Szerencsésen megérkeztünk, az idő jó, a kaja pocsék, jól érzem magam. ” Aztán hámozza ki a szülő, hogy mi a helyzet. CSAPODY KINGA A július 20-24. között zajló Textúra tábor programjairól beszélni annak, aki nem volt ott, csak valahogy így lehetne, címszavakban. A többiről a képek, meg az életre bevésődött, hallott, tanult, megélt dolgok úgy is reflektálnak majd az utókornak. Néha elég egy hívószó, és szabad asszociációban beindul az emlékgyár. Tehát T mint tábor, dupla T, hiszen a Szlovákiai Magyar írók Társasága tizenharmad- szor tartotta fontosnak, hogy négy mentor segítségével foglalkozzon fiatal szerzők szövegeivel, adjon nekik újabb feladatokat, és a meghívott vendégek előadásaival még tovább nyitogassa számukra az irodalomról szóló világot. K mint Keszölcés. Az Árkádia Ranch a Textúrának már kétszer adott otthont. És K mint kerekasztal-beszélgetés, péntek este ugyanis Silvester Lav- rík Márai Sándorról kérdezett két elismert kutatót, Fried Istvánt és Mészáros Tibort. Ha már F, akkor FISZ, ugyanis Magyarországról érkezett Csepregi János, Mészáros Marcell, Kollár Árpád, Neszlár Sándor és Szalai Zsolt, hogy a Fiatal írók Szövetségével megismertesse a táborlakókat. A mint Ambroozia, ami esetünkben egy nemrég indult internetes irodalmi folyóirat (www.ambroozia.hu), amit két szerkesztő, Sütő Csaba András és Szalai Zsolt mutatott be. D mint Dotyky, vagyis a legfiatalabb szlovák írónemzedék lapja, amiről Boris Brendza fő- szerkesztőt Csanda Gábor kérdezte, sőt szövegeket is kért a táborlakóktól, hogy a következő lapszámukban megjelentethesse azokat. Gy mint Gyula Gyöngye. Ez a név már ismerősen hangozhat. Nem, nem egy bor neve, de akár lehetne is. Z. Németh István régóta dolgozik mentorként, palántáinak idén úgy kellett írniuk az esőről, hogy bizonyos szavakat nem mondhattak ki (pl. esőcsepp, víz, tócsa). Bényi Klaudia, Rajkovics Péter, Nagy Csilla, Vida Barbara, Vida Nikoletta, Paluska Zsuzsanna, Gužák Klaudia különbözőképpen, saját hangjukat megtartva írt igazán erős szövegeket. V mint Vattacukros csirkemell. Azt, hogy ez a név honnan jött a Szabó Tibor Benjámin mentorálta csoportnak, rejtély - ilyet nem ettünk még a kompnál sem. A keszölcési állatvilágban is ők mélyedtek el legjobban. Kár, hogy csak utolsó este ismertettek meg minket az olyan lényekkel, mint a hamufaló, a klausztrofóbiás faszú, a hascsikarásos ló és a szégyellős pegazus, valamint a szvetopluk bogárral (ami parázslik), meg egy vörös házisárkánnyal. Mindezt persze versben. Meg művészeti ágak határait egybemosva, mert Saróka Liliána és Kaszmán Zoltán kettőse a hangokat (gitár és ének) is belevonta ebbe. De a csoport többi tagja is - Dobry Judit, Fucsek Eszter, Czucz Enikő, Vörös Gergely - játékra is hívott minket: az Eg a város kezdetű dalocskát különböző stílusába írták át, és olyan jó munkát végeztek, hogy nem volt nehéz kitalálni, hogy épp József Attila vagy Cseh Tamás hangján szólalnak-e meg. Saróka Liliánához kötődik az általam látott táborok eddigi legjobb műsorszáma is. Egy szál gitárral verseket énekelt, most épp Blaket, Tolnai Ottót, és ha minimáiban dicsérünk - szócikk ez, vagy mi a szösz - csak ennyi: „átjött”. És V mint Vodkalács. A Gyu- lam-bulam csapat reinkarnációjának vezetője továbbra is Juhász Katalin volt, akinek kreatív feladatain nem lepődünk már meg. Mi. De a csapattagok szeme valószínűleg elkerekedett, mikor először hallották meg a felhasználandó szavakat, mint a vodkalács, a kibela- koló, a rumbatej, vénamély, minekbeszéd. Nem, nem a kedves mentor hibbant meg, csak Erdős Virág Parti Kis című versét használta fel. Csoportjának tagjai, Mechiat Zina, Horváth Veronika, Puzsér Zsuzsanna, Csillag Lajos, Farkas Benjamin, Bódis Attila és Nagy Krisztián pedig kiválóan meg is oldották. Ezt is, és a formailag kötöttebb másik feladatot is. R mint Retro cicik. Elfogultan fogok írni - nagyon jó kis csapatom volt, a szemináriumi nagy röhögéseket pedig - ahogy a gálán láttuk - sikerült átragasztanunk a közönségre is. Mind a retro-életérzést megragadó művek, mind pedig a mellmonológok úgy sikerültek, ahogy a tábor elején nem is gondoltuk volna. Heten voltak - Takács Zsuzsi, Puha Andrea, Mucha Attila, Takács Árpád,Tóth Tímea, Bende Tamás, Baka Patrik -, de cseppet sem gonoszok, sőt. És akit érdekel, hogy mit gondolnak a mai fiatalok az esőről, a másvirágról és az irga- lombról, a szimatszatyorról, a benzintyúkokról, a kacsintós pénztárcáról, és tudják-e még, mi a bárca - na akkor kövessék írásaikat akár a SZMÍT internetes honlapján (www.szmit.sk), vagy keressék a lapokban is, mert érdemes. ~\ PIONEER. ____) A DuPont Business PIONEER HI-BRED Slovensko, spot s r.o. Mlynská 4629/2A, 929 01 Dunajská Streda Tel.: +421 31 5527070, Fax:+421 31 5527144 viac na: http://slovakia.pioneer.com VESSEN EREDMÉNYEKET HOZÓ REPCÉT! Hibrid Üzem Terület (ha) Terméshozam (t/ha, 8%) PR44D06 PD Piešťany 43 3.6 PR44D06 PD Dolný Óhaj 33 4.6 PR44D06 AT Kazimír - stredisko Dúbravka 32 3.5 PR44D06 PD Podhájska-Radava 30 4.2 PR44D06 Beta Gabriel SHR, Rimavská Seč 16 3.5 PR44D06 Agrospol 5.TM s. r. o., Tesárske Mlyňany 14 4.2 PR45D03 Agra M s. r. o., Malacky 100 3.8 PR45D03 Radar s.r.o., Zbehy 55 4.6 PR45D04 Radars, r.o., Zbehy 45 4.1 PR45D04 Ing. Jozef Bacigál, FARMÁR SHR, Cífer 14 3.8 PR46W14 PD Radošinka, Veiké Ripňany 91 4.6 PR46W14 AT Kazimír - stredisko Dúbravka 75 3.5 PR46W14 PD Radošinka, Veiké Ripňany 57 4.4 PR46W14 Benjamín Popély SHR, Velke Raškovce 50 3.5 PR46W14 PD Trnava 45 4.3 PR46W14 Roľnícka spoločnosť a. s., Bottovo 30 3.2 PR46W20 PD Zlkovce-Ratkovce 30 3.5 PR46W20 Lúčnica spol. s r. o., Lúčnica nad Zitavou 28 4.8 PR46W20 Agrospol 5.TM s. r. o., Tesárske Mlyňany 28 5.0 PR46W20 Agrospol 5.TM s. r. o., Tesárske Mlyňany 15 3.9 PR46W31 PD Chorvátsky Grob, Bernolákovo 50 3.4 PR46W31 PD Považany 40 4.4 PR46W31 PPD Rybany 39 4.1 PR46W31 PD Preseľany 35 4.4 PR46W31 Poľnochov s. r. o., Veiké Dvorany 28 4.2 PR46W31 PD Choňkovce 16 4.8 PR46W31 PD Choňkovce 14 4.5 PR46W31 Agrospol 5.TM s. r. o., Tesárske Mlyňany 14 4.3 ~\ PIONEER. J A DuPont business PIONEER HI-BRED Slovensko, spot s r.o. Mlynská 4629/2A, 929 01 Dunajská Streda Tel.: +421 31 5527070, Fax: +421 31 5527144 viac na: http://slovakia.pioneer.com VESSEN EREDMÉNYEKET HOZÓ REPCÉT! VHibrid Üzem Terület (ha) Terméshozam(t/ha, 8%) PR45D03 Radar s. r. o., Zbehy 55 4.6 PR44D06 Danko Barnabáš SHR, Sirkovce 38 3.1 PR44D06 PD Dolný Ohaj 33 4.6 PR44D06 PD Podhájska-Radava 30 4.2 PR44D06 CVRV Piešťany - VSS Malý Šariš 6 3.9 PR45D04 Dan-Farm s.r.o., Blahová 123 3.7 PR45D04 PPD Trhové Mýto 50 3.9 PR45D04 PD Veiké Kosihy 40 3.6 PR45D04 Agro-Váh s. r. o., Tešedíkovo - str. Bučany 40 2.8 PR45D04 Senspol spol. s r. o., Velká Paka 28 3.9 PR45D04 PDJahodná 21 3.3 PR46W10 RD Vŕbová nad Váhom 22 2.7 PR46W14 PD Radošinka, Veiké Ripňany 91 4.6 PR46W14 PD Horný Bar 51 2.6 PR46W14 PD Lúč na Ostrove 30 3.4 PR46W14 CVRV Piešťany-VSS Malý Šariš 8 4.3 PR46W20 Dan-Farm s. r. o., Blahová 138 3.5 PR46W20 MVL AGRO, s. r. o., Bánovce nad Bebravou 73 4.3 PR46W20 Agrospol VKF Komárno, s. r. o., Komárno 40 3.1 PR46W20 Lúčnica spol. s r. o., Lúčnica nad Zitavou 28 4.8 PR46W31 K.L.K. spol. s r. o., Kočovce 40 4.3 PR46W31 PD Jablonec 40 3.0 PR46W31 Poľnochov s. r. o., Veiké Dvorany 28 4.2 PR46W31 Agrospol 5.TM s. r. o., Tesárske Mlyňany 24 3.7 PR46W31 PD Choňkovce 16 4.8 PR46W31 PD Choňkovce 14 4.5 MP91100504 MP91100504