Új Szó, 2011. július (64. évfolyam, 152-176. szám)
2011-07-23 / 170. szám, szombat
útirajzok Kis cseh fürdőváros az erdők mélyén, közel a német határhoz. Érsekújvárról tíz óra vonatát, prágai átszállással. GAZDAG JÓZSEF Annak idején a világ minden tájáról érkeztek ide királyok, maharadzsák, írók, költők és zeneszerzők, hogy ilyen-olyan bajaikat kikúrálják. A gyógyforrások ma is buzognak, de a város kozmopolita varázsa már a múlté. Volt egyszer egy Marienbad. Három kőház, négy viskó, tucatnyi forrás - ez volt Marienbad a 19. század elején. Néhány évtizeddel később már pazar szállodák, kastélyok és luxusvillák álltak a viskók helyén. A hideg vizű források gyógyító erejét a közeli premontrei apátság szerzetesei ismerték fel elsőként, a zarándokok pedig hírét vittük a csodatevő víznek. Ennek köszönhető, hogy Marienbad szinte egyik napról a másikra világhírű fürdővárossá vált, „egészség-gyárrá”, ahogy Mark Twain írta. A fürdő első „sztárvendége” Goethe volt, aki 73 évesen itt lobbant szerelemre a 18 esztendős Ulrike von Levetzow iránt (érzései nem találtak viszonzásra). Rendszeresen itt nyaralt VII. Eduárd brit király (aki nem azonos az Arany János által A walesi bárdokbm megénekelt Edwárd király, angol királlyal). Goncsarov összesen tizenegyszer járt Marienbadban, itt írta az Oblomov nagy részét, s 1880 júniusában az elviselheteden velencei hőség elől ide menekült Nietzsche is, akit akkoriban már súlyos fej-, szem- és gyomorfájás gyötört, s aki a marienbadi gyógyforrásoktól és az erdei sétáktól remélte tünetei enyhülését. Idejött epebajával Freud, itt komponált Mahler, itt golfozott Rudyard Kipling. Marienbad oázis volt Európa közepén. A krónikák szerint a leggazdagabb fürdővendéget Mozaffar ad-Din perzsa sah személyében tisztelhették aki 1900-ban érkezett Marienbadba, s arany kádat hozatott magának a Kiinger luxusszállodába; amikor pedig népes kíséretével sétára indult, marékszámra szórta a pénzérméket az utcára, mesés vagyonát illusztrálandó. Az idillnek az 1938-as müncheni egyezmény vetett véget, amely Marienbadot Csehszlovákiától a Német Birodalomhoz csatolta, a Szudé- ta-vidék nevű tartomány részeként. 1938. november 9-ről 10-re virradóra, a hírhedt Kristályéjszakán a náci keretlegények felgyújtották a marienbadi zsinagógát: a zsidó szálloda- és étteremtulajdonosoknak menekülniük kellett. ,Karlsbad is kellemes, viszont Marienbad elképzelhetedenül szép” - írta Franz Kafka egy berlini lánynak, Felice Bauemek. 1916 júliusában együtt nyaraltak Marienbadban: két külön szobát vettek ki a Balmoral kastélyszállóban. Kafka naplójából tudjuk, hogy itt olvasta fel Felicének a Blumfeld, az öregedő agglegényt, de a lány nem volt túlzottan fogékony a szépirodalom iránt, s a felolvasás alatt végig kézimunkázott. A Balmoral- kastély ma egyetemi kollégium, s csak nyárra alakul át szállodává: egy kétágyas, zuhanyzófülkés szoba ára egy éjszakára 1200 cseh korona. Középkategória. Marienbadban mindenki ráérősen sétál. Csak az átutazóban lévő turista siet, aki mintha attól félne, hogy lemarad valamiről. Ezért tolakodik a szón, egyszerűen csak itthon érzik magukat ebben a lelassult városban, a nap felé fordítják arcukat, s mint a bölcsek, szelíden mosolyognak, ahogy sétabotjukra támaszkodva elhaladnak mellettünk, percenként egyet lépve. Vagy csak ülnek a lócán, drapp nyári nadrágban, drapp zokniban és barna szandálban, mozdulatlanul, akár a köztéri szobrok. Mindennap ugyanaz a drapp nadrág, ugyanaz a lóca, ugyanaz a mozdulatlanság. S jól van ez így. Hiszen ez adja a hely varázsát, a lassú tempónak ez a méltósága. A hatalmas, komor épületek méltósága. Mert Marienbadban még a sorsukra hagyott, romos, „szellemjárta” épületek is megőrizték a méltóságukat. Üres folyosók üres termek. Egy letűnt század díszletei: a lakatlan, omladozó Hotel Weimar a királyi lakosztály düledező válaszfalaival és kitört üvegű ablakaival. Az üzletsor ellenben kiábrándító. Kínai éttermek, szex- shopok, és pállott levegőjű, ízléstelenül berendezett zugok, ahol vietnamiak árulják az „eredeti cseh szuveníreket”. Az oszlopcsarnok (Kolonáda) kellős közepén pedig egy zselézett hajú, napszemüveges fickó Stevie Wonder-dalokat énekel a mikrofonba, You’re the sunshine of my life. Amikor befejezi a koncertet (ami átmenet egy varietés eszt- rádműsor és az éktelen lárma között), végre csönd lesz. Egyetlen percig: a színen ugyanis feltűnnek a perui indiánok, kipakolják a hangfalaikat, és rázendítenek a pánsípokon. Ugyanazt a dallamot fújják, mint húsz évvel ezelőtt a kassai Dargov áruház bejárata előtt, a karácsonyi latyakban, a pontyárusok mellett. A marienbadi útirajzokat jövő heti számunkban folytatjuk. (A szerző sportújságíró, a Foci- tipp szerkesztője.) forrásnál, ezért kortyol bele mohón a „büdösvízbe”, lehetőleg azonnali csodát várva, s amikor ez nem következik be, értetlenkedve megjegyzi, hogy „nie moc”, és fintorogva lohol is tovább, nyakában fényképezőgéppel és kézi kamerával, sietve megtapsolja a zenélő szökőku- tat, és forog, jobbra-balra forog szüntelen, nehogy elszalassza a „marienbadi élményt”. Az átutazó turistákkal ellentétben a fürdővendégek már tudják, hogy az ún. „marienbadi élmény” éppen a nyugalomban, a lassított tempóban rejlik. Ülni egy pádon, olvasgatni, bámészkodni, és a 170 cseh koronáért vásárolt szopókás porceláncsészéből lassan, akkurátusán kóstolgatni a gyógyvizet: errefelé nagyjából ez a napi program. A legidősebbek talán már nem is gyógyulni jöttek ide, ők már túl vannak jón és rószMarienbadi
