Új Szó, 2011. július (64. évfolyam, 152-176. szám)

2011-07-02 / 153. szám, szombat

10 Szalon ÚJ SZÓ 2011. JÚLIUS 2. www.ujszo.com SZAION-GYUJTEMENYEK ■ KÖNYV A SZALONBAN Letölthető könyvek MEK-09556 Versek = Poézii / Balázs F. Attila; fordító: Adela láncú versek; magyar, román Eredeti kiadvány: Cluj-Na- poca, Limes, DeHart, 2010 Határontúli magyar iroda­lom, Kortárs magyar irodalom MEK-be került: 2011-06-02 URL: http://mek.oszk.hu/ 09500/09556 Balázs 1 . Attila \Jeráel? j^oezli Adela láncú /.-? ttaúustrtü foríhííkdhttn Adéléi láncú n't!* MEK-09566 Ludwig Wittgenstein / Nyí­ri Kristóf tanulmány, életrajz; magyar (A polgári filozófia a XX. században) Eredeti kiadvány: [Buda­pest], Kossuth, 1983 Modern filozófiák, Tudo­mánytörténet MEK-be került: 2011-06-03 URL: http://mek.oszk.hu/ 09500/09566 MEK-09569 Guy de Maupassant összes versei / Guy de Maupassant; fordító: Kosztolányi Dezső versek; magyar Eredeti kiadvány: Budapest, Jókai Ny., [1909] Klasszikus világirodalom, Francia irodalom, 19. sz. MEK-be került: 2011-06-06 URL: http://mek.oszk.hu/ 09500/09569 MEK-09580 Paradigmaváltás?!, Kultú­ránk néhány alapvető meg­győződésének újragondolása / szerkesztő: Takács-Sánta András szöveggyűjtemény, tanul­mányok; magyar Eredeti kiadvány: Budapest, L’Harmattan, cop. 2007 Környezetvédelem, Zöld mozgalmak, Környezet-gazda­ságtan, MEK-be került: 2011-06-07 URL: http://mek.oszk.hu/ 09500/09580 ♦ ♦ ♦ MEK-09586 A jó palócok [Hangos­könyv] / Mikszáth Kálmán hangfelvétel, elbeszélések; magyar (MEK hangoskönyvek) A hangfelvétel a Móra Kiadó 1978-as kiadása alapján ké­szült. Klasszikus magyar irodalom, Magyar irodalom 19-20. sz. MEK-be került: 2011-06-08 URL: http://mek.oszk.hu/ 09500/09586 ♦ ♦ ♦ MEK-09612 Esszéírás és Informális lo­gika / szerkesztő: Bognár László, Forrai Gábor egyetemi/főiskolai jegyzet, oktatási segédlet; magyar Eredeti kiadvány: Budapest, Bölcsész Konzorcium, 2004 Műfajelmélet, Stilisztika, irodalomesztétika, írás, Nyelv­tan, helyesírás, Egyéb filozófiai témák, Matematikai logika MEK-be került: 2011-06-17 URL: http://mek.oszk.hu/ 09600/09612 ♦ ♦ ♦ MEK-09645 Kárpátalja évszámokban, 1867-2010 = Hronika Zakar- pattya 1867-2010 / össze­állító: Vehes Mikola, Molnár D. István, Molnár József, Osztapec Jurij, Oficinszkij Román, Tokár Marian, Fedi- nec Csilla, Csemicskó István kronológia, térképek; ma­gyar, ukrán Illusztrált. Másolásvédett. Eredeti kiadvány: Ungvár, Hoverla, 2011 Európai országok történel­me, Kisebbségek, Kárpátalja, Ukrajna MEK-be került: 2011-06-28 URL: http://mek.oszk.hu/ 09600/09645 A Magyar Elektronikus Könyv­tár ez évi júniusi gyarapodásai­ból A gyűjtés helye: http:// mek.oszk.hu GAZDAG JÓZSEF Kezdjük azzal: György Nor­bert novelláskötete, az Átmeneti állapot nem szórakoztató olvas­mány. Nem is vidám. Aki egy­értelmű vonalvezetésre, klasz- szikus szüzséjű, lineáris idő­rendbe ágyazott csinos kis tör­ténetekre vágyik, az jobban te­szi, ha be sem lép ezen az ajtón. Odabent ugyanis félhomály van. Lidérces fények és elfojtott sikolyok. írhatnánk, hogy az Átmeneti állapot a „hogyan kell túlélni” kérdésre keresi a választ, de en­nél többről van itt szó. A „ho­gyan kell túlélni” tulajdonkép­pen sokadrangú kérdés. Aki a túlélésre kérdez rá, annak már „nyert ügye van”, az már többé- kevésbé tisztában van a játék- szabályokkal, s ezek alapján próbál felépíteni egy túlélési stratégiát. Van azonban egy en­nél is egzisztenciálisabb kérdés: a „hogyan kell túlélni” helyett a „hogyan kell élni”. György Norbert könyve is ezt a kérdést próbálja meg artiku­lálni; nem az életminőségre s nem is az életkilátásokra kér­dez rá, hanem az élet értelmé­re. Hogy miért vagyunk itt. Hogy kik vagyunk. Hogy van-e valamiféle rendeltetésünk. Hogy képesek vagyunk-e inter­akcióba lépni a világgal. Hogy létezik-e egyáltalán a titok. (Sejtjük, hogy nem, hogy nincs itt semmiféle titok, hogy - Wittgensteinnel szólva - a rej­tély nem létezik, és „én vagyok az én világom”, minden más csak illúzió.) Hogy milyen az, „légüres térben élni, és nap mint nap belenézni a farkas torkából ásító sötétségbe”. Hogy milyen az, amikor - egyéb mankó híján - csak „szo­morú és csupasz önmagunkba” kapaszkodhatunk. Kapaszkodnánk is kétségbe­esetten, ha volna kibe. Ha volna mibe. Csupasz önmagunk? Mint minden, a könyv végére ez is megkérdőjeleződik. György Norbert elbeszélői szólamai ugyanis éppen a szubjektum le­épüléséről, széteséséről, szét- mállásáról, felmorzsolódásá­ról, megszűnéséről tudósíta­nak. Amikor a „gesztusaink mö­gött ott sündörög a káosz”, ami­kor már csak az üresség marad, s „valami kontúrvesztett éme­lyítő bizonytalanság, hogy nem tudni, meddig tartasz te, és honnan kezdődik valami más”. Itt már nincsenek párbeszé­dek, csak' monológok. A neu- raszténiás én kétségbeesett, ön­marcangoló monológjai. S né­ha, finom ellenpontozásként, a szatirikus hang, amely például arról mesél, hogy Bügyi bácsit (polgári nevén Nagy Barna bá­csit) egy enyhe januári délutá­non „különösebb érzelmi meg­nyilvánulások nélkül” kilőtték az űrbe egy fémszarkofágban, s most a Naprendszeren is túlra utazik. Miközben tudható, hogy Bügyi bácsi „momentán halott”, s az űrutazással egyidejűleg egy ecetfa mellett fekszik a faluvégi temetőben, „úgy cirka két méter mélyen, áramvonalas tölgyfa koporsójában”. Az Átmeneti állapot nem az a könyv, ahol a narrátor a sztori elején illedelmesen bemutatko­zik, majd kézen fogva átvezet bennünket a cselekményen, no­velláról novellára, s mi együtt álmélkodunk, együtt izgulunk, együtt nevetünk és sírunk vele. Itt a narrátort a legkevésbé sem érdeklik az elvárásaink. Egyva­lami érdekli: a csoda, amit élet­nek nevezünk. Hogy az almafa kirügyezik, virágba borul, majd felkínálja termését. Jobb eset­ben. Rosszabb esetben ugyanis az élet csodája sokkal kegyet­lenebb: ka tatón állapot, ön­csonkítás, szadista téboly és kórházi csempesikoly. „Nápoly és Hawaii.” A babitsi „nem vált meg semmi szenvedés, nem véd meg semmi isten” létbizonyta­lansága. S hozzá az animálissá degra­dálódott létforma primitíven hangzó, de annál hideglelősebb imái, a zsolozsmázó éhség, va­lahonnan nagyon messziről, a periférián is túlról. „És a párizsi szelet, mért nincs itt? És a bable­ves csülköstül? És a kocsonya csülköstül, mért nincsenek itt? És ha nincsenek itt, akkor vajon hol vannak? A nyúl vadasan, va­jon hol van? A hamisbélszín va- dasan-hol?” Nincs sehol. Nem nekünk ju­tott. Nekünk mi jutott? A vágy, hogy vegyünk egy telket az Ala- csony-Tátrában, kis házikóval - ahogy az egyik novella elbeszé­lője áhítja (A Vízöntő kora). Vagy: a „vágy, hogy csillámló porrá zúzzunk mindent” (Szám­űzetés). A boldogság vagy a semmi - középút nincs. Az átmeneti állapot sem meg­oldás. Mi hát a megoldás? Elin­dulni. Ez lehet az utolsó esé­lyünk. Elindulni a fény felé. Az nem derül ki, hogy ez a fény a bibliai értelemben vett világos- ság-e, vagy az a fény, amit a kli­nikai halál állapotában látha­tunk az alagút végén, s amely már a túlsó partot jelzi. Fény mint fény. Indulni kell. Vagy: a jéghideg leves elfogyasztása után (nevezzük utolsó vacsorá­nak) felállni a konyhaszékre, mint a Szonatina elbeszélője, igazítani egyet a mestergeren­dára erősített kötélen, fejünket beledugni a hurokba, a zsíros le­vesre emlékezve megtörölni szánk szélét, és kirúgni magunk alól a sámlit, az utolsó szabad döntésjogán. Kirúgni a hámból, utoljára még. (György Norbert: Átmeneti ál­lapot. Pozsony, Kalligram, 2011) ■ m m J ü György Norbert: Az ajtóm előtt áUnak, és tudom, hogy be akarnak jönni. Heten, nyolcán lehetnek, talán többen is, nehéz megáUapí- tani; igyekszem a hangjuk alapján azonosítani őket, de nem sikerül: alig-alig szólalnak meg ugyanis, csak az ajtómat lesik folyton, és az ajtó mögött engem. Mintha röntgenszemeik lennének, átlátnak fán, fé­men, betonon, moccanni sem merek, sőt, még a lé­legzetem is visszafojtom, nehogy eláruljam magam valamivel, elég egy rossz mozdulat, egy piüanatnyi kihagyás vagy figyelmetlenség, azonnal és könyör­telenül kihasználnak mindent. A nyirkos helyeket kedvelik, mint a gombák, és szaporodni is úgy sza­porodnak, vagy mint a papucsállatkák, osztódással, tegnap még csak ketten, ma már négyen vannak, és így tovább, de az újak közül sokan el is mennek, vagy eltűnnek valahová, aztán van olyan is, hogy a régiek közül megy el valaki, de akkor mindig jön új a helyé­re. Szerelőnek, karbantartónak álcázzák magukat, és való igaz, időnként különös zörejeket, csörömpö­léseket hallatnak, fém a fémhez, fém a csempéhez [...]. így megy ez már egy ideje, nem is emlékszem, mikor jelentek meg először, mindenesetre elég régen lehetett, mivel mostanra a spájzban elrakott kompót- készletem nagy részét feléltem már, és nem tudom, meddig bírom még, de lelkileg erős vagyok, s ha kell, konok és csökönyös is, egy szó, mint száz, velem aztán egykönnyen nem bánnak el! (részlet) György Norbert (1972) Füleken él. Klára című regényét (Nap Kiadó, 2009) Madách-nívódíjjal jutalmazták (Somogyi Tibor felvétele) Hogyan kell élni?

Next

/
Thumbnails
Contents