Új Szó, 2011. július (64. évfolyam, 152-176. szám)
2011-07-15 / 163. szám, péntek
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2011. JÚLIUS 15. VAKACIOS A gömörhorkai sulisok Magos Kinga, volt 2. Tóth Adrianna, volt 2. Magos Kinga, volt 2. Magos Márton, volt 2. Husaník Csaba, volt 2. Böszörményi Barnabás, volt 3. Oravec Cintia, volt 4. Az ekecsi iskolások Varga László, volt 3. Domonkos Bálint, volt 3. Tóth Kristóf, volt 2. lé' ŕ W V Rózsár Réka, volt 1. L egutóbb majd megfagytam, ugye, no, most meg már majd megfőlök. Nem is tudom, hová legyek, kint, bent olyan nagy a meleg. Ilyenkor még a strand is káros, délidőben, kora délután legalábbis. Vigyázzatok nagyon, a perzselő nap s a hideg víz együtt, meg persze külön-külön is, nagyon veszélyes!!! Egy jó kis szoba árnyékában továbbra is írhatjátok nekem a leveleket, mesét, verset, rajzolhattok, közben egyetek almát, mint én, mert kánikulában ez a legüdítőbb. Aztán négy után ki lehet merészkedni a kertbe, a medencébe, a strandra. De mindent csak okosan. Nincs igazam? RIKKANCS Nagykaposi gimis Budapesten töltöttünk 4 napot osztálykiránduláson. Voltunk az Országházban, a Csodák Palotájában, a Terror Házában, a Hősök terén, megnéztük Vaj- dahunyad várát, valamint a Nagy Imre-szobrot, és persze felkerestünk néhány plázát is. Nagyon jól éreztük magunkat. Számomra egyébként is nagyon jól sikerült a tanév vége, minden tantárgyból egyesem lett. Őszintén bevallom, nagyon jó érzés. Nagykaposon a városházán vettük át a jutalom könyvet. Nemsokára megint utazom, néhány osztálytársammal részt veszünk a Rákóczi Szövetség által szervezett táborban, Sátoraljaújhelyen. A szünidő további napjait olvasással és pihenéssel fogom tölteni, de persze a horgolást sem hanyagolom el. Remélhetőleg jól elleszünk majd a húgommal, Annabellával. Neked is és minden olvasódnak kellemes szünidőt kívánok. Barátod: Jakab Veronika, Mátyóc SZERINTED? 50 év múlva a világ Én úgy képzelem el, hogy sokkal egészségesebbek lesznek majd az emberek. Nem fognak harcolni, inkább segítem fogják egymást. Nem lesznek ellenségesek, békében fognak élni. Mindenkinek meglesz mindene. Semmiben nem fog hiányt szenvedni. Szép házakban fognak élni, tiszta, ápolt virágoskerttel. Olyan járművel fognak közlekedni, mely nem szennyezi a levegőt. Egészséges ételeket esznek, sok gyümölcsöt is. Nem fogyasztanak majd káros anyagokat sem, pl. alkohol, cigaretta. Nagyobb hangsúlyt fognak fektetni az egészségesebb termékekre. Szerintem ilyen lesz 50 év múlva a világ, amit már csak az utódaink fognak átélni. Filkó András, Komárom A komáromi Papp útkeresője! Segítsetek a bocinak!!! Melyik úton induljon el, hogy megtalálja a kistestvérét? A június 24-ei megfejtés: Bizonyítvány. Az Új Szó ajándékát nyerte: Filipovics Réka, Nána. KOPESKODJ! Kópé 13 ÍGY RAJZOLTOK TI Nagy Noémi, 6 éves, Nyárasd Luczó Janka, 8 éves, Bodrogszerdahely Luczó Emma, 6 éves, Bodrogszerdahely Sátor Fannika, 7 éves, Alistál Mechúra René, 10 éves, Újvár Molnár Virág, 6 éves, Dunatőkés Pinke Andrea, 10 éves, Perbete Orel Claudio, 9, Nemeskajal Köteles Lilla, 8 éves, Kassa Nagy Nikoletta, 10 éves, Balogfala