Új Szó, 2011. július (64. évfolyam, 152-176. szám)

2011-07-14 / 162. szám, csütörtök

2 Közélet ÚJ SZÓ 2011. JÚLIUS 14. www.ujszo.com Állatkínzásért két évet is kaphatunk Szigorúbb büntetések ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Tegnap elfogadta a parlament a büntető tör­vénykönyv néhány módosítá­sát. Ennek értelmében öt év börtönt kaphatnak azok a köz- tisztviselők, akik tétlenségük­kel nagy kárt okoznak a közva­gyonban, illetve veszélyeztetik a lakosság egészségét. Büntetni fogják a kommu­nizmus bűntetteinek tagadását is. A Peter Osuský (OKS-Híd) által benyújtott indítvány ér­telmében hat hónaptól három évig terjedő szabadságvesztés­sel sújthatok azok, akik leta­gadják vagy félremagyarázzák ezeket az eseményeket. Bűntett lesz a választási kor­rupció is. A szavazatokért pénzt kínáló egyének két évet (köztisztviselők - öt évet), a sa­ját szavazatukért pénzt kérő választók pedig egy évet kap­hatnak. Megszavazták a zakla­tásról szóló módosítást is, ame­lyet Pfundtner Edit (Híd) ter­jesztett elő. A megfélemlítési szándékkal történő megfigye­lés és követés, valamint fenye­getés egy év börtönt vonhat maga után (súlyosabb esetek­ben három évet). Két évre emelték a rendsze­res és kegyeden állatkínzásért járó büntetés nagyságát. A több vagy védett állaton, illetve nyilvánosan elkövetett kínzá­sért öt évet is kiszabhat a bíró­ság. A gondatlanságból elköve­tett állatkínzásért szintén két év jár. (SITA, vps) RÖVIDEN Aláírták a Híd-OKS szerződést Pozsony. Bugár Béla és Peter Zajac pártelnökök tegnap aláírta a pártok közötti együttműködésről szóló szerződést. Az OKS képviselője a Híd küldöttségének tagjaként lehető­séget kap a koalíciós tanácsokon való rendszeres jelenlétre, és amennyiben az OKS képviselői igénylik, lehetőségük lesz a miniszteri klub tagjaival való konzultációra is. „A meg­egyezés célja a parlamenti frakciónk megszilárdítása” - mondta Bugár Béla a szerződés aláírása után. „Jobb későn, mint soha” - foglalta össze Peter Zajac, (vps) MKP: kétnyelvűségi kampány Pozsony. A hétvégén országos óriásplakát-kampányt indít az MKP, hogy felhívja az emberek figyelmét a kétnyelvűség fontosságára. Emellett támogatásáról biztosít minden kétnyelvűséggel kapcsolatos civil kezdeményezést. Egyben felkérik a lakosságot, tegyenek meg mindent azért, hogy a helyi vállalkozások, intézmények hirdetőtábláin a magyar nyelvis megjelenjen, (ú) Nem ijedt meg az SNS Pozsony. Nem tervezi kifogásolt óriásplakátjainak eltünte­tését az SNS. Üzenetüket a Híd politikusain kívül minden más állampolgár helyesen értelmezi, közölte állásfoglalásában a párt sajtóosztálya. Slotáék elutasítják a feljelentést is, szerin­tük Bugárék csak Budapest előtt akarnak tetszelegni. (SITA) A Transparency International mindenekelőtt az igazságszolgáltatás reformját értékelte nagyra Radičová háromszor aktívabb a korrupcióellenes harc terén Ha a tisztább közéletet nézzük, a kormányfő 3:1 arányban vezet elődjével, Robert Ficóval szemben (TASR-és SITA-felvétel) Pozsony. Iveta Radičová kormánya háromszor aktívabban harcol a kor­rupció ellen, mint elődje, a Fico vezette kabinet, ál­lítja a TransparencyIn­ternational (TI). ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Radičová és csapata a kor­mányzás első évében 10 tör­vényt és törvénymódosítást fo­gadott el, melyek közül mind­egyik pozitívan járult hozzá a korrupció csökkentéséhez - mutat rá elemzésében Gabriel Šípoš. „A szakértői bizottság a legjobbnak az igazságszolgál­tatás reformját értékelte, mely a bírói ítéletek nyilvánosságra hozatalára irányult” - mondta Monika Mateičková, a Trans­parency International munka­társa. A másik nagyra értékelt intézkedés a szerződések nyil­vánossá tétele lett. További je­lentős lépés az igazságszolgál­tatási tanács és az ügyészség megnyitása a nyilvánosság előtt, a kormányhivatal hatás­körébe tartozó támogatások kiosztásának szigorítása, va­lamint a közbeszerzési törvény módosítása. A TI pontozása szerint az előző kormánnyal összehason­lítva Radičová kabinetje há­romszor aktívabban harcol a korrupció ellen, mint elődje. „A pártok közül a vonatkozó sza­vazások során a KDH volt a legaktívabb, őket követte az SDKÚ, az SaS és a Híd. A legak­tívabb képviselő a nevezett törvények és módosítások elő­készítésénél Miroslav Beblavý (SDKÚ), Ondrej Dostál (OKS- Híd), Kamil Krnáč (SaS), An­ton Marcinčin (KDH), Igor Matovič (független) és Pfundt­ner Edit (Híd) volt. A legtöbb ellenszavazatot a korrupcióel­lenes intézkedések bevezetése terén az SNS és a Smer biztosí­totta - állítja Mateičková. Hoz­zátette, míg az előző választási időszakban a HZDS fékezte leg­inkább a korrupcióellenes tör­vények elfogadását, most ezt a Smer teszi. „Sem a Smer, sem az SNS soraiból nem szavaztak a szerződések nyilvánossá téte­le, valamint az igazságszolgál­tatás nyilvánossá tétele mellett, csak Igor Federič, állítólag ő is tévedésből” - hangsúlyozta Mateičková. Eddig nem történtek lépések a képviselői mentelmi jog szűkítése, a vagyonnyilatkoza­tok ellenőrzése és a kampányfi­nanszírozás rendezése érdeké­ben - emlékeztetnek a tanul­mány készítői. „Nem teljesültek az SDKÚ korábbi ígéretei sem a garázstársaságok pályázatoktól való eltiltása, sem a közbeszer­zési eljárások nyilvánossá tétele terén, ez .utóbbi a kassai adóhi­vatal ügyével kapcsolatban me­rült fel” - zárta szavait Mateičková. (SITA, bm) Nem kell feltétlenül eltüntetni az automatákat a kocsmákból, a KDH visszalépett Vége az ivászatnak a játéktermekben ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Csak 2013-tól lép hatályba a játéktermekre vo­natkozó dohányzási és alkohol­fogyasztási tilalom. Mindezt a KDH által előterjesztett, ha­zárdjátékokról szóló törvény módosítása teszi lehetővé, ame­lyet a parlament a héten foga­dott el. A kereszténydemokra­ták ugyan sokkal szigorúbb sza­bályozást akartak, javasolták például, hogy a nyerőautoma­táknak elkülönített részt a kocsmákban kötelező legyen fallal leválasztani, de ez végül az SaS és az SDKÚ néhány kép­viselőjének indítványára kima­radt a javaslatból. A törvénymódosítás értelmé­ben csak akkor kell majd a kocs­mákból eltüntetni a nyerőgépe­ket, ha azok nem lesznek fallal vagy paravánnal elkerítve. El­lenkező esetben a nyitott térben elhelyezett gépek miatt az egész helyiség játékteremnek minő­sül, ahol tüos lesz rágyújtani és alkoholt fogyasztani. A játék- és nyerőautomaták üzemeltetőit összefogó szövetség képviselője ezt a szabályozást értelmetlen­nek tartja, mert szerinte a játék­termekbe elsősorban a játék, és nem az ivás miatt járnak. Szerin­te elég lett volna, ha a törvény­hozók 15 százaléknál magasabb alkoholtartalmú italok árusítá- sáttiltjákmeg. Egyébként a játékgépek üzemeltetői jövőre magasabb adót fognak fizetni, aminek kö­szönhetően 16,9 millió euróval több pénz kerül majd az állam­kasszába. A vállalkozóknak at­tól sem kell tartaniuk, hogy a helyi önkormányzatok fogják meghatározni, ki nyithat játék­termet a községben és ki nem. A véglegesen elfogadott jogsza­bály szerint ugyanis a község csak azt mondhatja meg, nyíl­hat-e játékterem, az üzemelte­tési engedélyéről nem dönthet, (dem, SITA) Ha a nyaralás alatt kártyával rendezték az előleget, a foglalót vagy a kauciót, könnyen előfordulhat, hogy a pénzt csak két hét múlva látják viszont Legyenek körültekintők, milyen célra használják a hitelkártyájukat Mindenképpen pontosan tájékozódjunk, milyen tranzakciót bo­nyolítanak le a kártyánkkal (Képarchívum) DEMECS PÉTER Pozsony. Ha külföldi nyara­lásukon például autó vagy ke­rékpár kölcsönzésekor bank­kártyájukkal szeretnék ren­dezni az előleget, a foglalót vagy a kauciót, nem árt, ha elő­re kiszámítják, körülbelül mi­lyen összegről lesz szó. Ugyanis könnyen előfordulhat, hogy a foglalót nem kapják vissza azonnal, csak két hét múlva. S ha nem számolnak ezzel a lehe­tőséggel, a váratlan kiadás ko­moly gondot okozhat a szabad­ság alatt. Külföldön szokványos meg­oldás, hogy autó, kerékpár, ha­jó kölcsönzéséért, vagy valami­lyen szolgáltatásért kártyával kell rendezni például a biztosí­tékot vagy az előleget. A tranz­akció során a bankkártyán az összeg csak lefoglalásra kerül. Az ügyfél előzetesen engedélyt ad arra, hogy a szolgáltató - például az autókölcsönző - a megadott értékhatárig bármi­lyen összeget levonhasson a kártyához tartozó számláról, a zárolás pedig garantálja, hogy a kérdéses összeg egy későbbi pillanatban is rendelkezésre fog állni a számlán. Előfordulhat kellemetlen meglepetés A példánál maradva: ha a járművet később sértetlenül le­adják, a vállalkozó az összeget visszaadja - pontosabban fel­szabadítja a zárolás alól. Na­gyon sok turistát ezen a ponton érhet kellemetlen meglepetés. Ugyanis hiába kapják meg az igazolást az összeg feloldásá­ról, a pénz csak jó pár nap múl­va áll majd rendelkezésükre. Egyik olvasónk kellemetlen tapasztalatot osztott meg szer­kesztőségünkkel. Mint írta, olaszországi nyaralásuk első napján, a szállodába érkezés után a recepciós hibázott: a fi­zetőterminálon véletlenül nem a „fizetni”, hanem a „zárolni” gombot nyomta meg. Mivel az összeget így nem vonta le a számláról, másik kártyát kért a szállásdíj rendezéséhez. Csak a fizetés után magyarázta el, hogy az első kártyán véletlenül zárolta a kérdéses összeget. „Nagyon kellemetlen, előre nem látható helyzetbe kerül­tünk. Nem lopták el a pénzün­ket, de mégis olyan volt, mint­ha kétszer kellett volna kifizet­nünk a szállást. Már hazaér­tünk, mikorra újra hozzáfér­tünk a pénzünkhöz” - írta olva­sónk. Ladislav Unčovskýnak, a Szlovák Bankszövetség ügyve­zető igazgatójának magyaráza­ta szerint az, hogy milyen hosszú ideig zárolják az össze­get a számlán, nem az egyes bankoktól függ, tehát nem attól a pénzintézettől, amely az kár­tyát kiadta. „Ez inkább egyfajta nemzetközi megegyezés és gyakorlat része, amely az esetek többségében két hétben hatá­rozta meg a zárolás időtar­tamát”- állítja Unčovský. Szobafoglaláskor is zárolhatnak Akkor is érdemes odafigyel­ni az előleg zárolásának lehe­tőségére, ha saját maguk fog­lalnak szállást - például vala­milyen szálláskereső honlapon (például booking.com, hotels.com, hostels.com) vagy az adott szálloda oldalán. Mi­előtt lefoglalnák az adott szo­bát, mindig olvassák el a fogla­lási feltételeket - ezek akár szobatípusonként is változhat­nak. Sok esetben nem kell fog­lalót fizetni, előfordulhat vi­szont, hogy foglaláskor a szál­lás összegének 10 százalékát, az első éjszaka árát vagy a tel­jes összeget levonják a számlá­jukról. Ugyanígy előfordulhat az is, hogy a szálloda az üdülés árát vagy annak egy részét a foglaláskor zárolja a számlán. A hotel így biztosítja magát, hogy ha a virtuális rezerválás ellenére a későbbiekben még­sem veszik igénybe a fenntar­tott szobát, bizonyos összeget levonhasson a számlájukról. Alapvető jó tanács, hogy minden kártyahasználat előtt figyelmesen olvassák el vagy érdeklődjék meg a feltételeket, s hogy pontosan milyen tran­zakciót bonyolítanak le a szám­lájukon. így kisebb a kellemet­len meglepetés esélye. A záro­lás feloldása után mindig őriz­zék meg a nyugtát. És az sem árt, ha több bank- vagy hitel­kártyával indulnak útnak.

Next

/
Thumbnails
Contents