Új Szó, 2011. július (64. évfolyam, 152-176. szám)

2011-07-13 / 161. szám, szerda

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2011. JÚLIUS 13. Régiósport 15 „Mozdulj az egészségedért" címmel a helyi sportszervezet, polgári társulás és önkormányzat szervez műsort szombaton az érdeklődőknek A Fradi-öregfiúk a vásárúti sportnapon Vásárút. Szombaton min­den út a futbaüpályára vezet a csallóközi falu­ban. Fél órával dél után kezdődik a sportnap, amely gazdag műsort kí­nál a kilátogatóknak. Lesz focitoma, öregfiúk meccs a Fradi csapatá­nak vendégszereplésé­vel, ügyességi versenyek gyerekeknek, s a végén még buli is: Bednár Ani­tával és Sendyvel a szín­padon. PR-C1KK Nagyon kifejező a rendezvény címmondata: „Mozdulj az egészségedért”. Az első lépést otthonról tehetik meg a vásárúti­ak, amikor kigyalogolnak a pá­lyára, ahol folytathatják moz­gásgyakorlásukat. A műsor gaz­dag, a szerepek részben adottak, de mindenki feltalálhatja magát, csakkeresni kell a lehetőséget. Összefogtak Nyilvánvaló, hogy nem a helyi focicsapat kezdőtizenegyébe tódul majd mindenki, abba csak az edző küldheti pályára kisze­meltjeit, de a lelátón lesz hely bőven, szurkolóra is szüksége van a fiúknak. „Először rende­zünk labdarúgótornát, s ha jó visszhangja lesz, hagyományt szeretnénk teremteni vele. Ne­vet nem adtunk a mérkőzésso­rozatnak, hiszen ez is része sportnapunknak, melynek kife­jező mottója van - tájékoztat Bognár Andor klubelnök, aki ar­ról is képet kínál, hol tart a vá­sárúti felnőtt focicsapat. - Nem zártunk egetverően jó szezont, hiszen csak a tizedik helyen vé­geztünk a nyugat-szlovákiai V. liga déli csoportjában. Ez szá­munkra kudarc, ezért már azon dolgozunk, hogy a nyáron jól váltsunk, és az új idényben oda térjen vissza a csapatunk, ahova váijuk, a mezőny első öt-hat leg­jobbja közé. Szombati tornánk arra is szolgál, hogy kipróbáljuk új kiszemeltjeinket.” Azonos szinten futballozó együtteseket hívtak meg a vá­sárúti tornára. Aközeli falvakból az ugyancsak V. ligás csallóköz- kürtiek (6. helyen végeztek) és ekecs-apácaszakállasiak (15.) érkeznek, távolabbról jönnek a hetényiek, akik szintén ötödik ligások, csak éppen a keleti cso­portban lettek hatodikok. „Egyértelmű célunk: elhódítani a kupát - nyomatékosba a torna tétjét a klubelnök, ugyanakkor másra is felhívja a figyelmet. - Örülök, hogy a helyi vállalkozók, szervezetek összefogtak, le a ka­lappal a polgármester, Zsoldos Roland előtt is. Sportklubunk­ban is azon dolgozunk, hogy mi­nél jobb anyagi feltételek mellett létezhessünk, de a falu költségve­tése is véges, s tudjuk, hogy idén kevesebb jut a sportra, így a foci­ra is. Azért is rendezzük a sport­napot, hogy legyen miből pótol­FERENCVÁROS iik Vásárúti Old Boys lAlaLnmicam ‘ / Jótékonysági mérkőzés A polgármester öröme Zsoldos Roland vásárúti polgármester nem mondja, ám sza­vaiból kiderül, szereti a sportot, de még ennél is jobban örül, hogy aktív a község sportszervezete. „Kilencven százalékra a falu költségvetéséből támogatjuk a sportot - mondja. - A sportnap kapcsán is látni, hogy összefogtak, és mi besegí­tünk a szervezésbe. Nem halat, hanem hálót ad hozzá a falu.” (jmk) ni a költségvetésünkben kelet­kezetthiányt.” Vincze, Telek és a többiek Nem mindenki sportbarát a faluban, de ami délután fél négykor lesz, arra talán a másik tábor is felfigyel, hiszen futbal­lozni láthatja a Ferencváros egykori kiválóságait. A plaká­ton mellékelt névsorból nem biztos, hogy mindenkit láthat­nak a pályán. Ettől függetlenül nem mindennapi élmény lehet találkozni Vincze Ottóval, Te­lek Andrással, Mucha Józseffel, Hrutka Jánossal vagy Zombori Zalánnal, akik a Fradi-öregfiúk keretében a legismertebb ne­vek. És ha összejön, Eperjes Ká­roly színész is csukát húz a lá­bára. „Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy közénk láto­gat ez a magyar közegben híres alakulat - folytatja Bognár An­dor. - Tizenkét éve alapítottam a vásárúti öregfiúk csapatát. Azóta is működik, minden má­sodik hétvégén játszunk, Ma­gyarországon is szerepeltünk már. A Fradi ellen is megte­szünk mindent a tisztes helytál­lásért, nem adjuk meg könnyen magunkat.” Családias légkörben Nem csak a fociról szól a vá­sárúti sportnap, mert háromtól hatig ügyességi versenyek lesz­nek a gyerekeknek, és más ki­kapcsolódási lehetőség is kínál­kozik. „Eljön közénk Matus Ba- kulár Emese háromszoros fit- nesz Európa-bajnok, aki gya­korlatot mutat be, és előadást tart az egészséges életmódról. Fellép a vásárúti tánccsoport, pompon-lányokat is láthatnak- szól a focin túli történésekről Bugár Krisztina, az egyik társ- szervező, a Vásáréiért Polgári Társulás elnöke. - Családias légkört szeretnénk teremteni, ezért nem csak a férfiaknak kí­nálunk kikapcsolódási lehető­séget a Kis-Duna ágának köze­lében. Ügyességi versenyekre csalogatjuk a gyerekeket, a ta­nítók, az óvónők is segítenek a lebonyolításban. A sportnappal azt is szeretnénk megmutatni, hogy összefogással nagy tettek­re képes az ember.” (jmk) A MŰSOR Focitoma -12.30: Vásár- út-Ekecs 13.50: Hetény-Csallóköz- kürt 15.30: Vásárúti öregfiúk- Fradi-öregfiúk focimérkő­zés Focitoma - 17.10: mér­kőzés a 3. helyért 18.30: döntő 15.00-18.00: ügyességi versenyek gyerekeknek Közben: arcfestés, tram- bulin, légvár, mazsorettek fellépése, zumba Este utcabál, a színpadon: Bednár Anita és Sendy A Kárpát-medencei magyar válogatott 4:3-ra legyőzte Lengyelországot a peredi erőversenyen Piros Ferenc országos csúcsai rönknyomásban döntötte el, amelyben a magyar csapat tíz másodperccel tovább bírta, mint a lengyel. „Végig rendkívül izgalmas volt a verseny, a lengyelek na­gyon akarták a győzelmet. Örü­lök a sikernek, hiszen nagyon erős csapat volt az ellenfelünk. Sajnos, leszakadt az izmom, így hosszabb kényszerpihenő vár rám. Úgy terveztem, hogy Pereden fejezem be pályafutá­somat, de a sérülés közbeszólt” - szögezte le Őszi Ferenc. A 24 éves Piros Ferenc tíz perc alatt kétszer is megjavítot­ta a rönknyomás országos csú­csát, előbb egy kilóval többet teljesített, mint az eddigi re­kordot jelentő 155 kilogramm, aztán a 166 kilóval is megbir­kózott. A tósnyárasdi erőemelő Jozef Nemectől, a Szlovák Re­kordok Könyvének biztosától vehette át a csúcsot igazoló ok­iratot. „Rendkívül boldog va­gyok, hogy sikerült átírnom a rekordlistát. Az edzéseken többször a 170 kilós rönköt is magasba emeltem, remélem, hamarosan újabb rekordot érek el” - mondta boldogan Pi­ros Ferenc, aki 2006-tól vesz részt az erős emberek viadalán. A rekkenő hőség miatt elma­radt a kőgolyóemelésben ter­vezett másik csúcsjavítási kí­sérlet, mert hiába takarták le a golyókat, így is nagyon forróak voltak, (sz. z.) ÚJ SZÓ-JELENTÉS Pered. Közel ezer néző volt kíváncsi a peredi futballpályán megrendezett szombati nem­zetközi erőversenyre, amelyen a Kárpát-medencei magyar vá­logatott 4:3-ra legyőzte Len­gyelországot. Akik kilátogattak, nem csa­lódtak, az erős emberek a rek­kenő hőségben is kitettek ma­gukért. A szerbiai Katona Ervin, a Kárpát-medencei csapat egyik ásza sérülés miatt nem vállal­hatta a szereplést, helyét a tós­nyárasdi Piros Ferenc vette át. Jól kezdett az alsószeli Őszi Fe­renc, a dunaszerdahelyi Ara­nyosi Gábor és a győri Danis Ri- chárd, valamint a Piros Ferenc alkotta gárda, amely megnyerte az első két számot. Azonban a Gregor Peksa, Robert Nems, Ar­tur Waltza és Robert Cyrwus összeállítású lengyel válogatott nem adta fel, felzárkózott, és hat versenyszám után 3:3 az volt állás. Ébben az is közreját­szott, hogy a 47 éves Őszi Fe­renc a felhúzás során súlyos combsérülést szenvedett. A ver­seny kimenetelét az autóemelés A peredi erőverseny résztvevői (Vankó Sándor felvétele) Szépszámú közönség előtt zajlottak a ringcsaták (Ladislav Kuštek felvétele) Hetven öklöző lépett szorítóba az 1. lévai gálán Színvonalas összecsapások ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉS Léva. Első ízben rendezett ökölvívógálát a fél éve alakult, jelenleg hatvanöt tagot számlá­ló lévai BOX Club. Először az if­jú tehetségek adtak igen látvá­nyos ízelítőt sportágukból, majd a felnőttek szálltak ring- be. A régió tizennégy csapatá­nak több mint hetven verseny­zője szépszámú közönség előtt csatázott. „A legelső, ami szembetűnt, a bemutató jellegű mérkőzések magas színvonala volt. Meg­győződhettünk róla, hogy a szorítóba lépő ellenlábasok jól művelik a legrégibb olimpiai küzdősportok egyikét” - véle­kedett Stanislav Halás, a ven­déglátó ökölvívóklub elnöke. Az esemény díszvendége ■ Ján Zachara, a legidősebb élő szlovákiai olimpiai bajnok volt. A ma 82 éves egykori ökölvívó a helsinki játékokon az 57 kilogrammosok között végzett az élen. „Az ökölvívás a legkíméletesebb sportágak egyike, hiszen kesztyűben játsszák. Ráadásul az agyat is ez mozgatja meg a legjobban” - osztotta meg lapunkkal gon­dolatait a neves sportszemé­lyiség. (áb)

Next

/
Thumbnails
Contents