Új Szó, 2011. július (64. évfolyam, 152-176. szám)
2011-07-09 / 158. szám, szombat
6 Külföld ÚJ SZÓ 2011. JÚLIUS 9. vww.ujszo.com ■EMBI Berlusconi befejezi Milánó. Silvio Berlusconi nem indul a két év múlva esedékes parlamenti választásokon, pártja Angelino Alfano jelenlegi igazságügy-minisztert fogja jelölni a miniszterelnöki posztra. Ezt maga Berlusconi erősítette meg a La Repubblicának nyilatkozva. Kizárta azt a feltételezést, hogy államfő akarna lenni. Az igazságügyi minisztert a kormánypárt, a Szabadság Népe a múlt héten főtitkárává választotta. (MTI) Nem lehetnek minaretek Genf. Elutasította az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) muzulmán csoportoknak a svájci minaretépítési tilalom ellen benyújtott keresetét. A bíróság tegnapi ítéletében megállapította: a felperesek nem állíthatják, hogy a tilalom következtében áldozattá váltak volna. Svájcban 2009-ben a szélsőjobboldali Svájci Néppárt által kezdeményezett népszavazáson 57,5 százalékos többséggel, szavazták meg a minaretek építésének betiltását. (MTI) Őrizetben egy főtiszt Zágráb. Őrizetbe vették tegnap reggel Eszéken Mladen Kruljac tábornokot, a horvát hadsereg szárazföldi erőinek főparancsnokát. Az állam- ügyészség korrupció és szervezett bűnözés elleni irodájának parancsára tartoztatták le. Sajtójelentések szerint telekspekulációkkal gyanúsítják. Kruljac vezérezredes a legmagasabb rangú katonai vezető, akit az ország legújabb kori történelmében őrizetbe vettek. (MTI) Feltartóztatott aktivisták Tel-Aviv. Összesen 200 palesztinbarát aktivistát akadályoztak meg tegnap reggel európai reptereken abban, hogy Izraelbe utazzanak, két amerikai aktivistát pedig, akik repülőgépen eljutottak Tel-Avivba, visszafordítottak. Több reptéren fennakadások is voltak a kisebb incidensek miatt, néhány járatnál késéseket okoztak, például Genfben, Párizsban és Brüsszelben is. Izrael egy 342 nevet tartalmazó listát adott át a külföldi légitársaságoknak, és közölte, ezektől az általa provokátoroknak és huligánoknak tekintett emberektől megtagadja a beutazást. (MTI) Még nincs pontos határvonal, nem egyeztek meg sem az államadósság, sem a Nílus vízének a megosztásáról Megalakul a világ legszegényebb állama Juba/Kartúm. Új független állam alakul ma Afrikában. Dél-Szudán a kontinens 55. tagállama, a világ 196. országa, az ENSZ 193. tagállama lesz egy nemzetközileg támogatott békefolyamat betetőzéseként. ÖSSZEFOGLALÓ Jubában, a fellobogózott fővárosban több mint 30 államfő jelenlétében ünnepélyesen felvonják az új állam zászlaját, felcsendül a himnusz, lesz katonai parádé, 21 díszlövés és színes előadás törzsi táncokkal. Mindennek pusztító polgár- háború volt az ára. Szudánban az arab, illetve arabizált muzulmán északi és a többnyire keresztény vagy természeti vallásokat követő feketék lakta déli országrész között dúló véres konfliktusnak 1955 és 2005 között kétmülió halottja volt. A 2005-ben aláírt békemegállapodás a kartúmi kormány és a Szudáni Népi Felszabadító Mozgalom/Hadsereg között új fejezetett nyitott az északon az arab vüághoz, délen Fekete-Af- rikához tartozó ország történetében. Idén januárban a déliek referendumon dönthettek a válásról - 98 százalékuk a függetlenségre szavazott. Dél-Szudán a világ egyik legszegényebb országa lesz, ahol alig vannak aszfaltozott utak, a lakosság nem jut tiszta ivóvízhez, három gyerek közül egy alultáplált, a gyerekek alig fele részesül elemi oktatásban. Csak úgy kerülheti el a bukott, működésképtelen állam sorsát, ha biztosítják a tartós békét. Még sokáig csakegyetlenbevételi forrásra támaszkodhat: akőolajra. Gyorsvizit egy menekülttáborban. A háború befejezése óta 2 millió menekült tért haza Dél-Szudánba, ebből csak az idén 360 ezer ember. Félő, hogy a hazatérők integrálása meghaladja a kormány erejét. (TASR/AP-felvétel) A 620 ezer km kiterjedésű, 8-10 millió lakosú Dél-Szudán Afrika eddigi legnagyobb országának az egyharmadán alakul meg, a kőolajkincsnek viszont a háromnegyede kerül a birtokába. Az osztozkodásról a két fél még nem döntött, mint ahogy más kényes kérdések is megoldásra várnak. A két fél egymásra van utalva, mivel a kőolajat az Észak-Szudánt átszelő csővezetéken juttatják el a Vörös-tengerig, és a finomítók is északon vannak. A kitermelés napi félmillió hordó - ezzel Szudán Afrika 3. legnagyobb olajtermelője Nigéria és Angola után. A kőolajbevételeken a 2005-ös békekötés értelmében eddig ideiglenes jelleggel fele-fele arányban osztoztak, ez délen az állami bevételek 98 százalékát, északon több mint 50 százalékát jelenti. Az új arányokról egyelőre nincs megegyezés. (MTI, ú) Őrizetbe vették a kormányfő volt sajtófőnökét - a médiának szabadnak kell lennie Cameron megregulázná a brit sajtót ÖSSZEFOGLALÓ London. A médiaszabályozás felülvizsgálatát tervezi a brit kormány az utóbbi évtizedek legsúlyosabb sajtóbotránya nyomán. David Cameron kormányfő tegnapi rendkívüli sajtóértekezletén közölte: még a nyáron független testület jön létre a brit sajtó etikájának és különösen a nyomtatott sajtó szabályozásának a felülvizsgálatára. Cameron szerint a demokrácia életfontosságú eleme a szabad sajtó, de a sajtószabadság nem azt jelenti, hogy a sajtó a törvények felett áll. A súlyos etikai botrány a News of the World (NoW) című vasárnapi brit bulvárlap - a világ legnagyobb olvasottságú angol nyelvű újságja - körül robbant ki. A lap néhány éve feltörte és lehallgatta egy elrabolt és meggyilkolt kislány, a 13 éves Milly Dowler mobiltelefonjának üzenetrögzítőjét, exkluzív értesülésekre vadászva. A konkurens Andy Coulson volt főszerkesztőt, majd a kormányfő tanácsadóját őrizetbe vették (TASR/AP) brit lapok által feltárt botrány egyre dagad: a lapot most már azzal is vádolják, hogy két másik meggyilkolt kislány szüleinek, a 2005 júliusi, 52 emberéletet kioltó londoni merényletben meghaltak szeretteinek, valamint az iraki és az afganisztáni frontokon elesett brit katonák hozzátartozóinak mobiljait is lehallgatta. A rendőrség szerint a NoW az utóbbi években akár négyezer közéleti személyiség - köztük a királyi család - mobiltelefonjait törhette fel. Cameron - aki kellemetlen kérdéseket is kapott tegnap a bulvárlap volt főszerkesztőjéhez fűződő viszonya miatt - tegnap kijelentette: a brit sajtószabályozás mostani rendszere nem működik. Jelenleg az önszabályozás van érvényben, ennek betartását a független sajtópa- naszügyi bizottság (PCC) felügyeli. A főszerkesztők a PCC- nél önként vállalják a magatartási normák betartását. Cameron hozzátette: az új szabályozásnak teljesen függetlennek kell lennie, egyrészt magától a sajtótól, mert így a közvélemény tudni fogja, hogy „többé nem a lapok kizárólagos felelőssége lesz önmaguk rendszabályozása”. Másrészt függetlennek kell lennie a kormánytól is, hogy az olvasók tudhassák: a politikusok nem próbálkoznak a sajtó ellenőrzésével vagy elhallgattatásával. A NoW ügyében már folyó rendőrségi eljárás keretében tegnap őrizetbe vették Andy Coulsont, a lap egykori főszerkesztőjét, aki később David Cameron sajtófőnöke volt. Coulson a korábbi hasonló botrányok miatt távozott az újság éléről, s Cameron ezután bízta meg szóvivői irodájának irányításával. E lépés miatt sokan bírálták a kormányfőt, aki januárban a média nyomásáraleváltotta Coulsont. A News of the World - Rupert Murdoch ausztrál sajtómágnás globális sajtó- és médiabirodalmának legnagyobb lapja - a botrány miatt megszűnik, holnap jelenik meg utoljára. Ezt a kiadóvállalat csütörtök este jelentette be. A hírek szerint helyébe a jelenleg hétfőtől szombatig megjelenő testvérlap, a The Sun lép, amely így vasárnap is kapható lesz. (MTI, ú) Terjed a lázadás Tüntetések Szíriában Damaszkusz. Több mint 450 ezer ember vonult az utcákra tegnap az észak-szíriai Hama városában, amely az utóbbi hetekben a kormányellenes felkelés egyik központjává vált. A helyi emberjogi liga közölte: a hamai al-Aszi téren tüntetők visszautasítanak bármilyen párbeszédet a hatalommal, és a rezsim távozását követelik. Az USA szíriai nagykövete, aki csütörtökön érkezett Hamába, hogy szolidaritását fejezze ki a Bassár el-Aszad elnök ellen tüntetőkkel, még a tegnapi megmozdulások előtt elhagyta a várost. A szíriai vezetés azzal vádolta meg a nagykövetet, hogy lázadást szított. Egyébként csütörtökön Hamában járt Franciaország szíriai nagykövete is. Tegnap Hamán kívül a közép- szíriai Homszban, a déli Kata- nában, illetve a Földközi-tenger partján fekvő Bánjász városában is az utcára vonultak az emberek. (MTI) Vizsgálat az új IMF-vezér ügyében Visszaélés a hatalommal ÖSSZEFOGLALÓ Párizs. Ismét elhalasztotta a döntést Christine Lagarde volt gazdasági és pénzügyminiszter - a Nemzetközi Valutaalap (IMF) új főigazgatója - ügyében a francia igazságszolgáltatás. A köztársasági igazságügyi bíróság (CJR) augusztus 4-én fog nyilatkozni arról, vizsgálatot indít-e Lagarde ellen hivatali hatalommal való visszaélés vádjával. Egy három évvel ezelőtt nagy belpolitikai vihart kavart ügyben Lagarde az ügyészség gyanúja szerint az állam megkárosításával részesítette előnyben BemardTapie üzletembert. A szövevényes ügy a kilencvenes évekig nyúlik vissza: Ta- pie 1993-1994-ben adta el az Adidas céget egy, az akkor még állami tulajdonú Crédit Lyonnais bank által irányított állami vállalkozásnak. Az adásvételből a cég értéke miatt éveken át tartó pereskedés lett. Lagarde 2007- ben úgy döntött: nem hagyományos jogi úton, hanem a felek közti, ún. magánbíróságon történő megegyezéssel kell mielőbb lezárni az ügyet. Ennek értelmében az állam végül 2008-ban 285 millió euró kártérítést és mintegy százmillió euró kamatot fizetett Tapie- nak. Az ügyészség úgy véli, megalapozott annak a gyanúja, hogy Lagarde visszaélt hivatali hatalmával, amikor magáneljárásban kívánt közpénzekről dönteni. A hatalommal való visszaélés öt év szabadságvesztéssel és 75 ezer eurós pénzbüntetéssel sújtható. (MTI,ú) Tristane Bánon francia írónő jelentette fel erőszak kísérlete miatt Új eljárás kezdődött DSK ellen MTl-HÍR Párizs. Előzetes eljárást indított tegnap a párizsi ügyészség Dominique Strauss-Kahn ügyében, aki ellen erőszak kísérlete miatt Tristane Bánon francia írónő feljelentést tett. A 32 éves nő állítja: a volt IMF-vezér 2003-ban meg akarta őt erőszakolni. Bánon 2007-ben egy tévéműsorban már elmesélte, hogy a szocialista politikus, akitől interjút kért, egy üres párizsi lakásban adott neki randevút. Onnan pedig a nő saját elmondása szerint csak dulakodás árán tudott elszabadulni, miután a férfi kikapcsolta a melltartóját, és megpróbálta kigombolni a farmerját. DSK ügyvédei szerint a törTristane Bánon (TASR/AP) ténet kitalált, s ezért rágalmazás miatt panaszt tesznek Bánon ellen. Ügyvédje, David Koubbi szerint azonban megbízójának tárgyi bizonytékai is vannak, s az ügy nem egyszerűen két egymásnak ellentmondó elbeszélésre fog korlátozódni. Az ügyvéd nem árulta el, hogy SMS-ekre gondol-e vagy esetleg arra, hogy Bánon diktafonjával rögzítette a lakásban történteket. Bánon korábbi interjúiban beszélt arról, hogy archiválta a politikussal váltott SMS-eit, amelyekben Strauss-Kahn elnézést kért tőle. Ezenkívül azt is állította, hogy a magnója rögzítette a dulakodást. Még nem tudni, DSK meg- ússza-e a New Yorkban folyó hasonló eljárást, amely egy szállodai szobalány feljelentése nyomán indult ellene.