Új Szó, 2011. június (64. évfolyam, 126-151. szám)
2011-06-04 / 129. szám, szombat
16 KIÁLLÍTÁS PRESSZÓ ■ 2011. JUNIUS 4. www.ujszo.com A Szabó család Szentendrén — Szentendre a Kádár-korban Ma Barátok közt töltik sokan az estéket, korábban a Szomszédok várták a tévé elé a magyarokat, még korábban a Szabó család szórakoztatta a rádióhallgatókat felnőtteknek szóló esti meséikkel. 1959 áprilisában szólalt meg először Szabó bácsi, a sötét szoci-idején egy gyári konfliktussal kezdődött a csaknem 50 évig tartó sorozat, amely a Budapesten élő átlagcsaládon keresztül mutatta be évtizedeken át az aktuális élethelyzeteket. A hogy változott a világ, a politika, úgy változtak a rádiós Szabó család történetei és karakterei is: a kornak megfelelően oktatták a népet, olykor belecsempésztek egy kis tiltott kritikát, ostorozták a mi- hasznákat, dicsérték a keményen dolgozókat. Az első magyar családregény túlélte a szocializmust, a rendszerváltozást, mígnem a „Kádár-rendszer kisembereiről szóló szappanopera” egyszer csak kiment a divatból. 2007-ben levették a műsorról a 2500 héten át közvetített rádiójátékot, amelyben mintegy 1000 színész szólalt meg, köztük Szabó Ernő, Gobbi Hilda, Rajz János, Benkő Gyula, Mednyánszky Ági, Csákányi László, Moór Marianna és Zenthe Ferenc, aki egészen haláláig játszotta az újságíró szerepét. Utolsó napjaiban már csak otthonról a telefonba mondta fel a szöveget. De miért is emlegetjük most mindezt? Mert nosztalgiázni lehet, illetve nosztalgiázni is lehet. Akik a hatvanas-hetvenes években voltak fiatalok és kevésbé fiatalok, a saját emlékeiket idézhetik fel, a mai ifik pedig, akik csak hallottak a kádári szocializmusról, tanulhatnak, tapasztalhatnak. De mindenki számára elsősorban érdekes lehet A Szabó család Szentendrén - Szentendre a Kádárkorban című múltidéző kiállítás, amelyet a Szentendrei Képtár épületében, az egykori kereskedőház földszintjén néztünk meg. A nak kezdeteivel, épp a hatvanas évek végén kezdett múzeumvárossá, kulturális és látogatókat csábító üdülőközponttá épülni Szentendre. Kint a járókelők meg-megállnak a kirakatok előtt, felfigyelnek a fiircsa tárgyakra: a régi dobozos tévékre, a Sokol rádióra és a Pajtás fényképezőgépre, a kissé kopott turmixgépre, a régi gitárra, szó- dásszifonra, az 1967-ben ballagok tablójára. A tárlat kurátorai, Kende Tamás és Száva Borbála történészek természetesen azt szeretnék, hogy a lehető legtöbb ember figyelmét felhívják a kiállításra, ezért fordítottak oly nagy figyelmet már a kirakatokra is. Lehetett volna akár kissé unalmas, csupafénykép kiállítás, de szerencsére nem ilyen. A fotók, amelyek a város és a kor hangulatát adják vissza — nézzük csak az ufós hajszárítóburák alatt tanyázó hölgyeket, a régi buszt az egyik sikátorban, az asszonyt, aki gyermekével bevásárol az ABC-ben - remekül kiegészítik a volt kereskedőházba telepített korabeli helyi kispresszó, dísztárgybolt, panelházi nappali, ví- kendházi szoba világát. Különösen büszkék a kiállítás szervezői a hatvanas évekből származó bárszekrényre, amelybe persze a látogató is betekinthet. Lehuppan a bár előtti fotelba, s már „váloKépek a múltból Szabó család adta a kiállítás apropóját: 1966 áprilisában, a sorozat 357. részében Szabó bácsi, Szabó néni, két fia meg a többiek Szentendrére kirándultak, egy ismerős családot látogattak meg, és - még a turisták előtt - felfedezték a Budapest melletti kisváros délies hangulatát. Ez a látogatás azonban nemcsak apropó volt, hanem szimbólum is, ugyanis egybeesett a város fejlődésének, átalakuláságathat is”, persze csak virtuálisan, a finom italok között. Nem bóvli a korabeli lemezjátszó sem, és a kislemezek... Ha belegondolok, talán a padláson nálunk is akadna belőle pár: igen, ott lehet a Tűzpiros virág, az Utánam a vízözön, az Ádám, hol vagy meg Bobby Solo: Una lacrima sül viso... Itt a szentendrei múzeumban Darvas Iván: Várj reám című lemeze akad a kezembe. Egy lakótelepi lakószobát rendeztek be a helyiség szemközti részében: nem hiányzik a vitrines szekrény, a két barna drapériás fotel, a régi Orion tévé, a csillár - anno talán minden lakásban ilyen volt. A vitrinben a legendás kisvázák, nippek, emléktárgyak, a dohányzóasztalon piros-fekete futóterítő. Örömmel fedeztem fel gyermekkorom babakocsiját is az egyik sarokban. Ugyanolyan kék, mint az enyém volt - hol is lehet most... Két középkorú hölgy érkezik a nappaliba, helyet foglal a fotelban. „Nahát, ugyanilyen csillárunk volt nekünk is” - mondja az egyik, a másiknak pedig a vitrin és a tévé tűnik ismerősnek. Jókat beszélgetnek, valószínűleg elfelejtik, hogy már 2011-et írunk. Szól a tévé: régi televíziós és dokumentumfilmes anyagok maradtak fenn az archívumokban, ezeket vetítik újra, ezek mesélnek a rég elmúlt napokról a nappaliban pihenőknek. Egy másik teremben a híres Szentendrei Teátrumot láthatjuk viszont, valóban az eredeti székekből élvezhetjük a régi előadást. Bele lehet hallgatni a Magyar Rádió Ar▲ ► Már a hatvanas években is nyílt valószínűleg hasonló pléhasztalná! fogl; fokhagymás lángosra áhítozó éhesek a: idején, mint amilyent a kiállítás számár
