Új Szó, 2011. június (64. évfolyam, 126-151. szám)
2011-06-25 / 147. szám, szombat
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2011. JÚNIUS 25. Vélemény És háttér 7 A társadalom érdeke nem az egyes hatalmak közti harc, hanem azok együttműködése A szlovák kormány hadüzenete Az alkotmánybíróság döntése a főügyészjelölt- választás módjáról, az euró megmentése körüli pártviszályok és egyéb ügyek feszült légkörében eltörpült egy sokkal jelentősebb és veszélyesebb ügy, a kormány nyilatkozata a bíróságon uralkodó helyzetről. JURAJ HRABKO A kabinet ugyan az első mondatban azt deklarálja, hogy tiszteletben tartja a bíróság függetlenségét, de a második mondatban már kétségbe vonja: „Az utóbbi napokban olyan döntések tanúi vagyunk, amelyek komoly kétségeket ébresztenek bennünk néhány bíró függetlensége iránt”. Tovább rontják a képet az indokok: „Egy nő és egy ártatlan gyermek gyilkosságával vádolt személy szabadon bocsátása, vonakodás a nemzetközi elfogatóparancs kiadásától, majd ismételt letartóztatása konkrét bírók illetéktelenségéről és félelméről tanúskodik. Ugyancsak úgy gondoljuk, arcul csapták az igazságot azzal, hogy úgy döntöttek, Michal Kováé volt államfő kéijen bocsánatot attól az embertől, akit fia elhurcolásával vádoltak, s aki csak Meéiar amnesztiájának köszönheti, hogy ejtették a vádat.” A kormány nyilatkozata tárgyi szempontból sem helytálló. Az első esetben nemcsak a bíróság, hanem az ügyészség is vétett - mindkettő képviselőinek tudniuk kellett, hogy Karol Mello esetében megszegték a törvényt. Ellenkező esetben sem az egyiknek, sem a másiknak nincs keresnivalója a helyén. A törvényes bíróhoz való jog alapvető emberi jog, ennek megszegésétől jobban kell félni, mint tíz Mellótól. Most ő volt a tét, legközelebb lehet, hogy mi leszünk. A másik úgynevezett élő ügy volt, tehát a bíróság határozata nem volt jogerős, ezt a fellebbviteli bíróság helyrehozhatta volna. Sokkal rosszabb, hogy a nyilatkozat lényegében nem más, mint a végrehajtó hatalom hadüzenete a bíróságnak. Ez senkinek sem jó, különösen nem a népnek, amelyet a kormány pajzsként használ, amikor azzal érvel, hogy „elsősorban a polgárok érdekében nem hallgathat”. A társadalom érdeke azonban nem az egyes hatalmi ágak közti harc, hanem azok együttműködése. Végül is az alkotmány az együttműködést, nem a kölcsönös pofozkodást írja elő nekik. Amit leírtam, sem Mello, sem Lexa, még csak nem is a bíróság védelmét szolgálja. Igen, sok bíró tehetetlen, korrumpált. Igen, inkább szekta, mint tiszteletreméltó urak társasága. Igen, a legfelsőbb bíróság elnöke egy drogkereskedővel barátkozik. Mégis azt gondolom, hogy a kormányt nem azért fizetjük, hogy kritizálja és az embereket arra hergelje’ hogy népszavazást szervezzenek, hanem azért, hogy cselekedjen. Az alkotmánnyal összhangban. JEGYZET Pozsony szentimentái JUHÁSZ KATALIN Nem tudom, hányán követik önók közül a pozsonyi PKO, furcsább nevén a Művelődési és Pihenőpark körüli több éves huzavonát, de valamit nyilván hallottak már a „bontják-nem bontják” ügyről. Iskolapéldája ez a nagykapitalista vállalkozói hatalom fitogtatásának, a hatalommal való (vissza)élésnek, a meggondolatlan lépésnyomok betemetésének, sőt, talán még az újgazdag kapzsiságnak is. A legújabb hírek egyike, hogy Andrej Ďurkovský volt főpolgármester ellen eljárás indulhat, ha a parlament megvonja tőle a képviselői mentelmi jogot. A főváros képviselő-testülete 2005-ben jóváhagyta a PKO alatti telek eladását. Ďurkovskýnak a lebontás ügyében játszott aktív szerepe nem vitás, csak az a kérdés, milyen mértékben vádolható idegen tulajdon jogtalan kezelésével, illetve, hogy főpolgármesterként valóban úgy adott-e bontási engedélyt, hogy arról elfelejtette kikérni a testület véleményét. Ha ki- -derül, hogy igen, akkor nagy bajba kerülhet, mivel erre nem volt felhatalmazása, még akkor sem, ha tudjuk, hogy magát a telekeladást jóváhagyták a városatyák. Én mindenesetre már jó ideje folyamatosan búcsúzom a PKÓ-tól. Tavaly minden rendezvényre úgy mentem oda, mintha utoljára mennék. Jó alaposan megnéztem a falakat, a padlót, az ablakokat, minden apróságot, és persze az előző évszázad mementó- jaként díszelgő, szeretni valóan bumfordi esztrádtermet a szeparékkal, a körbalkonnal, a süppedő fotelekkel. Nem kimondottan építészeti remekmű ez a „létesítmény”, ám hozzátartozik Pozsonyhoz. Ez a szentimentális megközelítés, a racionális pedig az, hogy a szlovák fővárosban jelenleg bizony nincs más megfelelő hely két-há- rom ezres rendezvény befogadására. Persze be lehet hajtani az embereket az Inche- bába is egy-egy nagyobb könnyűzenei koncertre, de valljuk be, annál még a szegény PKO is komfortosabb hely, nem beszélve olyan apróságokról, mint például az akusztika. Amikor lelkes aktivisták petícióval igyekeztek meghatni a Duna-partra tervezett River Park befeketető- it, én is aláírtam, hogy legalább ennyit tegyek. Közben olyasmi járt a fejemben, hogy- elnézést a naiv gondolatért- „van szívük lebontani a hazai kultúra egyik fellegvárát?” Mentségemre legyen mondva: ezzel nem voltam egyedül. Egy nemrég készült közvélemény-kutatás szerint a pozsonyiak közel fele azt szeretné, hogy megmaradjon a PKO, a megkérdezettek 22 százaléka támogatja a bontást, további 28 százalék pedig örülne, ha az épületnek legalább egy része érintetlenül maradna. Száz emberből csupán háromnak nem volt véleménye ez ügyben, ami nagy dolog. Azt nem kérdezték meg tőlük, hogy el- siratták-e már a PKÓ-t. Pedig érdekelne az eredmény... KOMMENTAR Láncra vert vajdasági magyar újságírás VIGI ZOLTÁN A vajdasági magyar sajtó addig szabad, amíg az megfelel a vajdasági magyarság legnagyobb pártjának. Aid ismeri a körülményeket, ezt régóta érzi, de csütörtök este ez bizonyosságot is nyert. A vajdasági magyarság egyetlen napilapjának főszerkesztőjét menesztette a Magyar Nemzeti Tanács. Az a szerv, amelyet néhány hónapja ezeken a hasábokon úgy mutattam be mint a Kárpátmedencében kisebbségi sorsban élő magyarok egyedi önkormányzatiságát. Amit vajdasági és nem csak vajdasági magyar politikusok más régiókban is követendő példaként említettek, mondván, ez nagyban hozzájárulhat a magyar közösség megmaradásához. Csakhogy eddig is érezhető volt, hogy az MNT a Vajdasági Magyar Szövetség egyfajta játszótere, ahola kisszámú ellenzékcsakstatisztaszerepet kaphat. A Magyar Szó főszerkesztőjének mennie kell. Gyorsított eljárásban tárgyalták az ügyet. Hétfőn döntött úgy a szerkesztőség igazgató bizottsága (mai megfogalmazás szerint a Taggyűlési Jogokat Gyakorló Testület), hogy az, ami a Magyar Szóban történik, megengedhetetlen. A TJGYT tagjait nem a szerkesztőség választja meg, alig van közöttük újságíró. Nincs hely felsorolni a menesztés teljes indoklását, de lényeges, hogy a felrótt dolgok döntő többsége a VMSZ-hez kapcsolódik: a Magyar Szó nem tudósított minden sajtótájékoztatóról, nem közölt fényképet olyan írásokhoz, amelyekhez a politikum szerint feltétlenül illett volna, véleményt formált, nem csak közvetített, és még sorolhatnám... Hogy a történet kerek legyen, azt is tudni kell, hogy Szerbiában most kellene megvívni azt a harcot, amelynek célja, hogy a kisebbségi nyelveken publikáló, sugárzó médiumokat kiemeljék a magánosítási eljárásból. Vagyis, a nemzeti tanácsok maradnának az alapítói jogok gyakorlói. Ilyen történések mellett ez nehezen képzelhető el. A főszerkesztő-menesztés nem csak vajdasági téma lett a héten: Belgrád (vagyis „a szerbek”, az állami hatalom is figyeli, mit csinálnak a magyarok egymással), és nemzetközi sajtóvisszhangja is lett az esetnek. Nem is jelentéktelen. Botrányos az, ami történik a vajdasági magyar politikum és az itteni sajtó kapcsolatával. A Magyar Szónál elkezdett tisztogatást három, az ülésen elhangzott felszólalással lehet legjobban körülírni: „Fontos a sajtószabadság, de az újságíróknak csak addig lehet szabadságot adni, amíg az nem lépi át az adott közösség határait.”, „A Magyar Szó az elmúlt időszakban különálló hatalomként próbált meg működni.” és „Mintha nem kellő szimpátiával követnék azokat az eseményeket, amelyekről tájékoztatni kellene a közösséget, illetve az olvasót”. A közösség pedig ők. Ők tudják, mit kíván a vajdasági magyar, miről, kiről olvasna... Róluk, természetesen. Állandóan. Kizárólagjókat, kommentárok, vélemények nélkül. A Magyar Szó szerkesztősége is szavazott a menesztésről (amely egyben az egyik újságíró megbízott főszerkesztővé választása is). A 83 szavazásra jogosultból 78-an szavaztak. 54-en ellenezték a leváltást, 14-en támogatták, lOszavazó- lap érvénytelen volt. Egy privát kézben levő lapnál világos, hogy a tulajdonos azt és akkor vált le, amikor akar. Itt nem erről van szó. Az MNT a vajdasági magyarság érdek-képviseleti szerve, parlamentje, szavaztak az emberek az ott ülőkre. Akik közül néhányan az ülést követően pironkodva indultak haza, mialatt az épület előtt tiltakozó újságírók és szimpatizánsok cinikus ujjongás- sal„kísértékkiőket”. Egyikük azt mondta, olyan érzése van mintha kígyó lenne, aki a saját farkába harapott és most kezd hatni a mérge. Az MNT 29 jelenlevő tagja közül hatan ellenezték a felmentést, öten tartózkodtak. Ezzel lezárult egy fejezet a vajdasági magyar sajtó életében. A kérdés most már csak az, mi vár ránk ezek után, amikor azt hittük, hogy a sötét 90-es évek politikai módszerei már a múlté. A szerző a vajdasági Magyar Szó szerkesztője TALLÓZÓ KRÓNIKA Zátonyra futhat a romániai kisebbségi törvénytervezet ügye, ha a romániai kormánypártoknak nem sikerül megegyezniük az ország tervezett területi-közigazgatási átalakításáról. A Krónika című erdélyi napilap Traian Basescu román államfőt idézi, aki kijelentette, a román kormány csak akkor terjesztheti rendkívüli eljárással, felelősségvállalással a parlament elé a kisebbségi törvénytervezetet, ha a területiközigazgatás reformjáról is megegyeznekafelek. (MTI) Szöveg nélkül
