Új Szó, 2011. június (64. évfolyam, 126-151. szám)
2011-06-23 / 145. szám, csütörtök
10 Iskola utca ÚJ SZÓ 2011. JÚNIUS 23. www.ujszo.com A gimnázium volt diákjai, tanárai részvételével Komáromi Nagytalálkozó FEHÉRNÉ KÜRTHY ERZSÉBET A Komáromi Magyar Gimnázium Öregdiákjainak és Tanárainak Baráti Köre a gimnázium igazgatóságával karöltve minden év júniusának első szombatján megrendezi a baráti kör Nagytalálkozóját. Idén már hetedik alkalommal tartották meg ezt a nagy érdeklődésre számot tartó eseményt. A gimnázium aulája jóval a program megkezdése előtt zsúfolásig megtelt. Iskolánk énekkara és hangszeres kamarazenekara Stirber Lajos tanár úr vezetésével, valamint kitűnő szavalóink: Szabó Anasztázia, Zsapka Krisztina, Szurcsík Adám, Untermayer Tamás és Habodász István dr. Farkas Ad- rianna tanárnő irányításával színvonalas, az alkalomhoz illő ünnepi műsorral kápráztatta el az egybegyűlteket. Produkciójukat a közönség vastapssal jutalmazta. A házigazdák - dr. Bastrnák Ferenc, a baráti kör elnöke és Andruskó Imre, a gimnázium igazgatója - köszöntői után ökumenikus áldást mondott a két megjelent egyházi méltóság: Elek László komáromi katolikus esperesplébános, valamint Dobai Sándor, a komáromi református egyházmegye esperese, Dunamocs lelkipásztora. Idén Gyémánt-, Vas- és Gránitmatúra oklevelek átadására került sor. Aranymatúrások nem voltak, mert az 1960/61-es tanévben az akkori középiskolai rendszer átszerveződése miatt nem volt érettségiző évfolyam. Gyémántmatúra oklevelet - a 60 évvel ezelőtt érettségizett évfolyamból -17-en kaptak, Vasmatúrát - ők 65 évvel ezelőtt érettségiztek - hárman: Rumanné Bíró Nóra, Ozábalné Siposs Klára és Kovács Kálmán; Gránitmatúra oklevelet - 70 éves érettségi évfordulójuk alkalmából - ketten: Csapiár Aranka és Ádám György. A gyémántmatúrások nevében dr. Hrdy Miklós mondott nagyon tartalmas, megható és megrázó beszédet. 1951-ben alakult meg a Pedagógiai Iskola, melynek hatvanadik évfordulójára emlékeztek az öregdiákok: Svecné Vörös Ilona tartott ünnepi megemlékezést, és ebből az alkalomból újabb teremavatóra is sor került. Turczel Lajosról, a pedagógiai iskola első igazgatójáról nevezték el a 46. sz. tantermet. így már tizenhárom osztálytermünk kapott volt igazgatóról, tanárról vagy diákról elnevezést. Turczel Lajosról dr. Szebe- rényi Zoltán, nyugalmazott egyetemi docens mondott méltatást. Magára a teremavatóra az ünnepség végén került sor az I. B osztálytermében. Itt dr. Körtvélyesiné Rózsa Piroska üdvözölte a vendégeket, és dr. Szénássy Zoltán, nyugalmazott gimnáziumi tanár mondott köszöntőt. A Nagytalálkozót mindig hatalmas érdeklődés övezi (Képarchívum A POSTA HOZTA Mozart - a nagy mágus A 2011-es évben emlékezünk Wolfgang Amadeus Mozart halálának 255. évfordulójára, valamint a komáromi Zenetanoda megalakulásának 150. évfordulójára. Ezért a komáromi Szinnyei József Könyvtár és a komáromi Művészeti Alapiskola tavasszal megszervezte Mozart - a nagy mágus című rendezvényét. A koncertet a komáromi Se- lye János Gimnázium énekkarának tagjai tekinthették meg jutalmul a munkájukért, és persze a szép fellépésekért. Az előadó Czókoly Éva volt, aki érdekes történeteket mesélt nekünk a zeneszerző életéből. A történéseket képek vetítésével is szemléltette, a zseni életében legfontosabb városok - Salzburg, Bécs és Prága - tükrében. Az előadást meg-megszakította a zeneiskola növendékeinek műsora. Hallhattunk áriát Mozart operájából, furulya-, valamint zongoradarabot is. Azt hiszem, igazán érdekes és tartalmas előadást láthattunk, miközben a Művészeti Alapiskola tanulói is kitettek magukért - hűen bemutatva ezzel, milyen nagy ember is volt Mozart. Paluska Zsuzsanna Két lelkes művészettörténész hallgató úgy gondolta, a múzeumlátogatás is lehet érdekes Megelevenedő kiállítás Játékos és kreatív feladatokkal hozzák közelebb a keresztény művészetet (A szerző felvétele) A múzeumlátogatás sokak szerint unalmas dolog. Jobb esetben a látogató még szemrevételezi az intézmény legértékesebb darabjait, teremről teremre lohol, meg-meg- áll egy érdekesebb műtárgynál, egy óra múlva pedig már fagylaltot nyal, vagy kávézik egy közeli cukrászdában. BOKOR RÉKA A fiatalabb generáció viselkedése is hasonló elemeket mutat, ásítozó vagy beszélgető diákok, egyik lábról a másikra helyezkedés. Barkochba a képek előtt arról, vajon kit, hol és miért ábrázol a kép. Az esztergomi Katolikus Múzeumban dolgozó két lelkes művészettörténész-hallgató Szakálos Éva és Vereckei András mégis úgy gondolta, lehet ez másképp is. „Tapasztalataink szerint sajnálatos módon a gyerekek egyre távolabb kerülnek a múzeumok világától, nem beszélve a keresztény kultúráról. Ebből kifolyólag fogtunk bele olyan múzeumpedagógiai foglalkozásokba, amelyek a gyerekek nyelvén, illetve a laikusok számára is érthető módon játékos és kreatív feladatok segítségével hozzák közelebb a keresztény művészetet, illetve annak bonyolult formavilágát.” A múzeum támogatásával múzeumpedagógiai foglalkozásokat kezdeményeztek, melyeken az óvodásoktól kezdve az osztálykirándulókon át egészen a nyugdíjas csoportokig bárki részt vehet. Igaz, egy óra alatt nem tudható le a múzeum műkincskészletének megtekintése, viszont a hosszabb tárlat- vezetés fel sem tűnik: Sőt, már visszatérő csoportokra is „szert tettek”. Mivel nem cél az egész múzeum körbenyargalása, tematikus vezetések történnek. A kicsik játékos előadást hallgathatnak a magyar szentekről, megtudhatják, milyen az élet egy középkori udvarban, vagy milyen is a mennyországjámbor népe. Mindeközben jelmezbe bújnak, pajzsot készítenek, és maguk élik át a hallottakat. A nagyobbakat is a foglalkozások színes palettája várja. Megkereshetik a Volt-e Jézusnak szakálla? kérdésre a választ, megtudhatnak sok minent a középkori kínzások és kivégzésekről, elmerülhetnek az esztergomi reneszánsz világában, vagy gyíkok, sárkányok és ördögök művészi ábrázolásából „szemezgethetnek”. A felnőtt csoportok a keresztény ünnepkörökhöz összeállított tematikus tárlatvezetéseken vehetnek részt - így biztosítva, hogy a Keresztény Múzeum ne csupán egyszeri, de többször látogatható, változatos és hasznos tájékoztatást adó kikapcsolódás legyen. A program nem ér véget a múzeum megismerésével, de Esztergom nevezetességeit is bemutatja, a Bazilika, a Bakócz-ká- polna, a Kálvária vagy a Vármúzeum kincseit. Az osztálykiránduló csoportok mindezeken túl túrázhatnak a Pilisben, számháborúzhatnak a vároldalban, mélázhatnak és piknikezhetnek, vagy fürdőzhetnek a városi Élményfürdőben. A Pázmány Péter Katolikus Egyetem hallgatói így teszik a múzeumot is a felfedeznivalók részévé. A múzeumlátogatás unalmas dolog? A POSTA HOZTA „Szivárvány” az ipolyszakállosi iskolában Az Ipolyszakállosi Alapiskola és Óvoda harmadik alkalommal rendezte meg „Szivárvány projekt” nevű versenyét. Ez a rendezvény mára régiónk alapiskoláinak jelentős megmérettetésévé vált. A verseny ödetét három évvel ezelőtt az adta, hogy tanulóink a tanév folyamán oly sok szép és tartalmas munkát - power point prezentációt hoztak létre, hogy úgy gondoltuk, lehetőséget kell adni a bemutatásukra. A „szivárvány” elnevezés a sokszínűséget hirdeti. A következő évben továbblépve a szervezésben, iskolánk tanárai írták ki a versenytémákat - társadalomtudomány és természettudomány kategóriákban. Ekkor hirdettük meg versenyünket a környező iskolák részére is. Felhívásunk sikerrel járt, és idén már hat régióbeli iskola fogadta el meghívásunkat: az Ipolybalogi Ipolyi Arnold Alapiskola, az Ipoly- nyéki Balassi Bálint Alapiskola, a Csatai Baross Gábor Alapiskola, a farnadi és a szálkái magyar alapiskola és nem utolsósorban baráti iskolánk, a magyarországi Vámosmikolai Általános Tagiskola. A versenyfelhívásban arra kértük a 6-9. osztályosokat, hogy az adott téma kidolgozásakor az anyaggyűjtéshez ne csak az internetet használják, a munka tartalmazzon saját tapasztaláson alapuló részeket is (pl. terepmunka, fénykép, kérdőív, interjú, kísérlet). A verseny értékelésére minden évben neves zsűritagokat kérünk fel, a régió középiskoláinak tanárait, az adott témakörök neves szakembereit, nyugdíjas pedagógusokat, ill. iskolánk volt, főiskolás diákjait. Természetesen mindig van kedvenc témakör, ezek közé tartozik a földrajz, történelem, biológia. Az idei versenytémákból nagy sikert aratott a „Nagy utazás...” című, melyben élménybeszámolót készíthettek a tanulók egy megvalósult vagy a jövőben tervezett utazásról, és „A 21. sz. természeti katasztrófái”, melyben a közelmúlt, a világ bármely pontján végbement természeti katasz- rófát dolgozták fel. További érdekes témák: „A kő marad...” - lakóhelyem jellegzetességei, Régi ruhaviseletek, régi tárgyak, Egészséges életmód, A C-vitamin felfedezése és fontossága az ember számára stb. Iskolánk támogatóinak köszönhetően a nap végén minden versenyzőt megajándékoztunk, a nyertesek pedig további értékes díjakat kaptak. Baka Ágnes mérnök, az iskola igazgatónője a verseny végén köszönetét fejezte ki minden versenyzőnek a helytállásért, a felkészítő tanároknak az odaadó munkájukért, a zsűritagoknak az értékes hozzászólásokért, tanácsokért, építő kritikáért, és nem utolsósorban az iskola pedagógusainak a verseny előkészítéséért, megszervezéséért. Rendezvényünk most is nagy sikert aratott. A versenyzők évről évre bizonyítják, hogy képesek tartalmas és értékes bemutatók készítésére és a munkáik megvédésére. A zsűri elnökének szavaival élve, iskolánk büszke lehet e rendezvényre. Mgr. Bálint Andrea, az iskola pedagógusa A „Szivárvány" idén is nagy sikert aratott (Fotó: Ipolyszakállosi AI és Óvoda)