Új Szó, 2011. június (64. évfolyam, 126-151. szám)

2011-06-21 / 143. szám, kedd

Kultúra 9 www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2011. JÚNIUS 21. A 48. Jókai Napokon a tavalyihoz képest emelkedett a színvonal Színpadi képek életünkről Jó palócok. Az idei fődíjas füleki Apropó Kisszínpad előadásának egyik jelenete. (Molnár Mónika felvétele) Czuczor Nóra, Kovács Katalin, Gál Andrea, Kovács Nikolett a Ho- moDram Anyád! című tragikomédiájában (Fotó juhász László) Örvendetes tény, hogy az idén jó színvonalú elő­adásokat látott a létszá­mában gyarapodott kö­zönség. A legtöbb felnőtt színjátszó csoport arról mesélt, ami körbevesz bennünket. Ellehetlene- dett hétköznapokról, korrupcióról, megalá­zásról. Az életünkről. SZÉL JÁNOS „Gonosz bohó” elemekkel (őrsújfaluiÉS?! Színáz), szakrá­lisán (losonci Kármán József Színház), mélylélektannal fű­szerezve (füleki Zsákszínház), vagy úgy, hogy maguk teremtet­tek hozzá eredeti színházi nyel­vet (pozsonyi HomoDram). A Hetényi Református Gyülekezet tavaly ősszel alakult CALIX Színpadát díjjal biztatta a zsűri útjuk folytatására. A diákszín­játszók előadásai közül azok vol­tak a nyerők a közönségnél, amelyeken elmélyülni és nevet­ni egyaránt lehetett. Értékelen­dő, hogy némelyik diákcsapat komoly témához nyúlt. Akadtak, akik saját csapdá­jukba estek az abszurd világgal (királyhelmeci KÁOSZ Diák­színpad), nem forrásként, csak sorvezetőként használták a vá­lasztott művet (galántai TSÍZIÓ Diákszínpad, Holt Költők Társa­sága), kissé nyers maffiaro- hamiftal terítették le a közönsé­get (Komáromi Alternatív Szín­pad: Kutyaszorítóban), vagy a szövegválasztása volt elhibázott a zsűri szerint (dunaszerdahelyi Novus Ortus Diákszínpad: Sze­reteted de sürgősen). A galántai Kodály Zoltán Gimnázium Bábcsoportja Mé­száros Andrea rendezésében Christian Morgenstem-verseket játszott kocsmai közegben. Mindennel báboztak, amit a kocsmában találtak. A több hangszeren muzsikáló Hambal- kó Tamás a zsűri különdíját kap­ta zeneszerzői és zenészi telje­sítményéért. Hatalmas erők mozgatták a füleki Apropó Kis­színpad előadását, nagy hatás­sal volt a nézőkre a Jó palócok című szerkesztett játék. Szvorák Zsuzsa rendező szinte példa nélküli módon, játékos formá­ban neveli saját gyökereinek megismerésére a fiatal társasá­got. Az előadás megérdemelten kapta a Jókai Napok fődíját. Csenge! Mónika, a komáromi GIMISZ Diákszínpad rendezője tavalyi önmagát múlta felül Garaczi-Toepler: Brahms és a macskák című színművének megrendezésével. Nem véletle­nül nyert második helyezést a csoport tavaly egy nemzetközi színjátszótalálkozón Pécsett. Idén a zsűri Csengd Mónikának ítélte a legígéretesebb fiatal rendezőnek járó Gergely József- díjat, Zsapka Krisztinának, a csoport tagjának pedig a legígé­retesebb fiatal színésznek járó FerenczyAnna-díjat. A legtöbb előadás kamaratér­ben zajlott. A 14 csoport közül csupán négy, a galántai TSÍZIÓ Diákszínpad, a füleki Apropó, a Peredi Színjátszókor és a nagy­megyeri Poloska Színház vitte előadását a VMK színpadára. A többiek egészen közel engedték történeteikhez a nézőket. Előadásokból, szakmai érté­kelésekből, kísérőrendezvé­nyekből nemvolthiányazötnap alatt. A Visszhang című feszti­válnapilap a zsűri és a nézők vé­leménye melett interjúkat, elő­zeteseket közölt rendezőkkel, szereplőkkel és fotókat a hangu­latról. A szervezők és a városi művelődési központ dolgozói szinte lesték a csoportok kíván­ságait. A nyári napsütés is kegye­ibe fogadta a résztvevőket. Csu­pán a fesztiválkubban tartott búcsúbuli alatt eredt el az eső. A messziről érkezett csopor­tok ekkor már hazafelé tartottak élményekkel, frissen kötött ba­rátságok emlékeivel, és a vággyal, hogy jövőre megint Komáromban tölthessenek majd egy színházzal teli hetet, az idei fesztivál végén meghir­detett 49. Jókai N apokon. Kung Fu Panda 2: a színvonal nem csökkent, mint oly sokszor a második részek során Egy sikertörténet méltó folytatása koztató, bár nem a legkisebbek számára... Az állatkákat álló­csillagok szólaltatják meg (Dustin Hoffman, Angelina Jo­lié, Jack Black, Jackie Chan), bár mi ebből vajmi keveset ér­zékelünk. Sebaj, ügyeletes tolmácsolói sem vallanak szé­gyent. A karakterek egész szé­pen munkáltak, a fő ellent állí­tólag hat összetevőből vésték ki. Jól ülik meg a könyvet, melynek írásába Charlie Kauf­man (Egy makulátlan elme...) is bedolgozott. Érdemes meg­említeni Guillermo del Toro (A faun labirintusa) produceri gondozását is, valószínűleg neki köszönhető a komorabb hangulat. A folytatások szabályairól már értekeztem e hasábokon, de a rendjéről érdemes lenne egy komolyabb elemzést hasí­tani. Talán majd a bambusz­medve következő fellépése­kor. Lényeg: a színvonal nem csökkent, mint oly sokszor a második részek során. Az al­kalmazott módszerek pedig dicséretesek. így nevelném a pandámat! KASZÁS DÁVID A Kung Fu tetszhalott álla­potban leledzik. Legalábbis a csodafegyverekkel szemben, melyek tüzet okádnak, lángot köpködnek és Shen nagyurat szolgálják. Az albínópáva hó- doltatná Kína lakosságát, me­lyet csak az Őrjöngő Ötös és a Sárkányharcos akadályozhat meg. Pónak szembe kell néznie rejtelmes múltjával, mely blok­kolja őt a „világ megmen­tésekor”. A nagy és szőrös, puha és selymes, olyan bolyhos és cu­ki, identitászavarral küzdő pan­da mégsem adja fel: „Mondd a zenészeknek, húzzanak akció­zenét, indul a buli!!!” A parti inkább folytatódik. Immáron negyedszer (két rö­vid: Kung Fu Panda - Secrets of the Furious Five/Holiday Spe­cial, s egy-egy hagyományos kaland, illetve tévészéria után). Hans Zimmer és John Powell muzikális aláfestésével, me­lyek hódolnak a zajos-zenés harctáncnak. Tetszetős (báb)- főcímmel, kiváló fény- és ár­nyékjátékkal indít az új kreá­tor, Jennifer Yuh Nelson. Se­gédeivel lendületes, aprólékos gyártmányt állított elő. S nem utolsósorban mutatósat, mely­nek jót tett a csillogás. Az ex­presszív rajzok, a technikák öt­vözése működőképes, szóra­Po és az Őrjöngő Ötös (itt páros) (Kép: archívum) RÖVIDEN Reggae-ünnep Pozsonyban Pozsony. Lassan összeáll az idei Uprising fesztivál sztárfel­lépőinek listája. Az augusztus 26-27-én zajló reggae-ünnep ismét a Zlaté Piesky üdülőövezetben dübörög, olyan közre­működőkkel, mint például a jamaicai Capleton, a brit General Levy, a német dancefloor-király Gentleman, vagy a skandináv reggae-színtér legnépszerűbb csapataként ismert Looptroop Rockers. Az Uprising felkerült Európa legjobb fesztiváljainak negyvenes listájára, és lassan a közönség is nemzetközivé vá­lik, sokan rándulnak át a szomszédos országokból. Bővebb in­formáció: www.uprising.sk (juk) Bővül az Amerikai Filmakadémia Los Angeles. Gerard Butiért, Vincent Casselt és Nastassja Kinskit is meghívta tagjai közé az Amerikai Filmakadémia, amely idén 178 új taggal - színészekkel, rendezőkkel, forga­tókönyvírókkal és más filmes szakemberekkel - bővülhet. „Ezek a személyek ma a filmipar legjelesebb alkotói közé tartoznak” - fogalmazott Tom Sherak, a filmakadémia elnöke a szervezet honlapján (oscar.org). Az Oscar-díjak odaítélésé­ről döntő, csaknem hatezer tagot számláló testületbe végül azok kerülnek majd be, akik el is fogadják a felkérést. (MTI) TOLLVONÁS A dolgok tengere KULCSÁR FERENC Mondják, a dolgok tenge­re körülfolyja az embert, építi és meg is határozza őt. Pilinszky Já­nos szerint pedig megér­demli a békés halált az, aki az éjszakában az íróasztala - s egyben a rémület és a remény- fölé hajolva verset ír. Naponta ezt teszem én is, az örök írnok: roppant író­asztalomnak hatalmas éjjeli lámpája előtt „gyakorlom a szentenciát”, tudniillik azt, hogy az Út nem egyéb, mint a Lét, s ez a Lét maga az ember. Éjjeli lámpámtól balra egy remekmívű szent állat, egy felemelt fejű teve óv attól, hogy lelkem ne a sivatag pusztaságában tévelyegjen, és szívem ne „a semmi ágán” üljön dideregve. Mellette egy régi-régi órán ólomkato­na strázsál: az amerikai nemzeti felszabadító háború harcosa, aki életét adta a vi­lág első, máiglegcizelláltabb alkotmányáért. Jobbra tő­lem a szívet, a lelket és az ér­telmet megtestesítő három­ágú antik gyertyatartónak és Beethoven fenséges-zord szobrának társaságában kü­lönleges, kézzel faragott ke­reszt emelkedik a mintegy méternyi magas kaktusz ár­nyékában - hirdetve a „fel­támadás szomorúságát” s egyben erejét. Hatalmas íróasztalomon egész bolygónk elfér: a nagy­városoktól fényes és nagyvá­rosoktól véres, kékre vert, át­világított glóbusz, melyet fő­leg az ántivilágban gyakran forgattam, szabad levegőre vágyva, éppen ezért versben is megörökítve: „Magamra maradtam, istenem, virrasz­tók a glóbusszal ma éjjel! Di­dergőn nézek a szobámban széjjel. Megpörgetem a kékre vert glóbuszt, lázasan mor­molok hókuszpókuszt, és re­megni kezd fáradt kezem, és szédülni kezd fáradt fejem: betántorgok a hálószobába, Európából forró Afrikába, az óceánok izzadt ingét leve­tem, Ázsia-pizsamám kábul- tan felveszem, alvó földrészt, betakarom kisfiam, kisleá­nyom, kéklő tenger, álmodik boldogan, lázas Amerikaként bújok ágyba, félálomban át­úszom Ausztráliába, s az álom folyója tovavisz, feléb­reszt majd reggel az Antark­tisz: jeges testtel, zúzmarás hajjal, éberen ér a hajnal!” íróasztalomon hosszú évek óta két könyv fekszik. Jobb kezemnél a Magyar szókincs­tár a maga 80 600 szavával, valamint3800közmondással és szólással. Egyik írótársam szerint Isten nélkül nem lehet megmozdulni; bizonyára így van, de én e szókincstár nélkül sem tudok sem írni, sem megmozdulni: hozzám nőtt, mint csigához a háza, de Rad­nótival azt is mondhatnám, az évek során belőle nőttem én, mint fatörzsből gyönge ága. Bal kezemnél pedig a világ egyiklegfontosabb könyve pihen, a sok ezer éves kultúrát építő Szentírás, annak is Káro- li Gáspár-féle magyarítása. A könyvet még megboldogult édesanyámtól kaptam, akinek fontos volt, hogy unokáim majd ne töröljékki sírva a ne­vemet az élet könyvéből, s hogy megismerjem a boldog­ság törvényét, az igazság és szépség szellemében terem­tett és rendezett világegyete­met, melynek az ember az univerzum polgáraként szer­ves része, ezért a szív, az érte­lem és a lélek nemesítése által annak életében tevékenyen részt kell vennie. íróasztalo­mat, mely fölé örök írnokként hosszú évek óta hajlok, köny­vek- mesterek - ezrei ölelik körül, mint szigetet az óceán vagy tavaszi kertet a virágillat. Miért is? Hogy gazdagodva és -ne adj’ isten! - gazdagítva „megérdemeljem a békés halált”.

Next

/
Thumbnails
Contents