Új Szó, 2011. június (64. évfolyam, 126-151. szám)

2011-06-15 / 138. szám, szerda

14 Régió-SZÜLŐFÖLD-HIRDETÉS ÚJ SZÓ 2011. JÚNIUS 15. www.ujszo.com Sok vegyi anyagot, festékes dobozokat találtak Hivatalnokok gyűjtöttek szemetet Léván FORGÁCS MIKLÓS Léva. Hivatalnokok szedték össze a szemetet a járási szék­hely délnyugati részén a Halas­tavak és a Mohi út környékén. A Lévai Körzeti Környezet­védelmi Hivatal Csak egy Föl­dünk van elnevezésű akciójá­nak kettős célja volt: egyrészt jó példát mutatni, másrészt felhívni a figyelmet a városnak erre a sok szempontból külön­leges, de elhanyagolt területé­re. Igor Varga, a hivatalvezető­je elmondta, a lokálpatriotiz­mus nem érhet véget a lakás, a ház ajtajánál, vagy a kert hatá­rainál, a közös terekkel is tö­rődni kell, azok állapota is mi­nősíti a polgárokat. Közel két kilométeres szakaszon gyűjtöt­ték össze a hulladékot az in­tézmény alkalmazottai a város szélén, az építőipari szakiskola diákjaival és a regionális művelődési központ munka­társaival összefogva. Az utóbbi időszakban az ifjúsági parla­ment és a tanintézmények több brigádot is szerveztek, több száz diák takarította a várost. A Halastavak környéke viszont félreesik, ott nem szedték össze a szemetet. Kevesen tudják, hogy ornitológiái szempontból fontos területről van szó. Ko­moly gondot okoz, hogy a kö­zeli kiserdőkben meghúzódó hajléktalanok az összegyűjtött szemetet itt válogatják szét, és a használhatatlan holmit egyszerűen szétszórják. Gé­pekkel nehezen közelíthető meg a Mohi út melletti rész, ezek tisztítása csak manuálisan oldható meg. A hivatal alkalmazottai el­mondták, megdöbbentően sok vegyi anyagot találtak. Olajos és festékes dobozokat, melyek közvetlenül szennyezik a talajt és a talajvizet, tehát óriási ve­szélyt jelentenek. Bár minden lakos 250 kiló hulladékot he­lyezhet el ingyen a városi gyűjtőhelyeken, sokan inkább az illegális szeméderakatokra viszik a szemetet. Építkezési törmeléket, elektromos hulla­dékot és rengeteg műanyagot gyűjtöttek össze a résztvevők. A szervezők remélik, hagyo­mánnyá válik ez az akció, sze­retnék, ha több intézmény, hi­vatal is bekapcsolódna és egy- egy területet „örökbe fogad­nának”. Az ornitológiái szempontból is érdekes helyet fokozottabban kelle­ne védeni (A szerző felvétele) Csupán egy a városképet rontó építmények közül (Szabó Bernadett felvétele) Rendeletek és tiltások hiányában a környezetidegen ingatlanok építtetői nem sértenek törvényt Városszépítés senki sem nyúlt a sérült burko­lathoz, majd évekkel ezelőtt, „ideiglenesen” betonnal öntöt­ték ki a keletkezett lyukakat. Az így kialakított felület nem­csak borzalmas látványt nyújt, de azon gépkocsival közleked­ni is komoly kihívást jelent. Švistun László, a Királyhelmeci Városi Hivatal vezetője la­punknak elmondta, ezeket a problémákat egy nagyobb volumenű, a régi városrész ar­culatát kialakító komplex be­ruházás keretében szeretnék megoldani, de a tervek megva­lósítására csak azután kerülhet sor, ha befejeződik a település csatornahálózatának építése. Mivel ez a fejlesztés jelenleg csupán a tervezési fázisnál tart, és egyelőre elegendő pénz sem áll a város rendelkezésére, bo­torság lenne abban bízni, hogy a helyreállítás belátható időn belül elvégezhető lenne. A hi­vatalvezető tájékoztatása sze­rint az említett esetekben az is gondot okoz, hogy a városnak egy ideje van ugyan érvényes területrendezési terve, de az egyes településrészek látvány­terveinek hiányában minden beruházás egyéni elbírálás alá esik, átfogó, esztétikai szem­pontokat is figyelembe vevő városvédő tervezet pedig eddig nem készült. királyhelmeci módra Királyhelmec. A Bodrog­köz legnagyobb telepü­lése néhány kivételtől el­tekintve amúgy sem bő­velkedik történelmi ne­vezetességekben, de ta­lán épp ezért a régi vá­roskép részét képező ut­cák és épületek a jelenle­ginél sokkal nagyobb megbecsülést érdemel­nének. LECZO ZOLTÁN A királyhelmeci Templom­sor utcában megsérült kőfal legrosszabb állapotban lévő ré­szét nemrégiben helyreállíttat­ta a város, sőt az akkor elvég­zett munkálatokkor arra is oda­figyeltek, hogy a rekonstrukció során csak olyan anyagokat használjanak, melyek e város­rész látványába illeszkednek. Ugyanakkor ebben az utcában az elmúlt időszakban több olyan építményt is emeltek, melyekről a legnagyobb jóin­dulattal sem állítható, hogy tervezésükkor és megépítésük­kor bármilyen esztétikai szem­pontot figyelembe vettek vol­na. A lapos kőből készült falat ugyanis néhány helyen méte­rekkel magasították az alatta található ingatlanok tulajdo­nosai, sőt ezeket a tákolmá­nyokat helyenként (szó sze­rint) be is vakolták. Az egyik „legszebb” itt lévő „építészeti remek” még fényes pléhtetőt is kapott. A leginkább befejezet­len hangárra hasonlító látvá­nyosság Fő utca felé néző tégla­falai azonban valamilyen meg­fontolásból burkolat nélkül maradtak. A hiányzó ablakok helyén tátongó rések - melyek a település egyéb pontjáról, például a városi hivatalban lé­vő irodákból is jól láthatók - a szép iránt kevésbé érzékeny nézelődőt is elborzasztják. A Királyhelmeci Városi Hivatal területfejlesztési részlegén ka­pott tájékoztatás szerint az em­lített építmény kizárólag eszté­tikai szempontból kifogásolha­tó, mert hiába volt ezen a terü­leten évek óta érvényben építé­si tilalom, az ingatlan kialakí­tása - a körülmények furcsa összjátéka miatt - nem jogszerűtlen. A helyén álló rak­tár tetőszerkezete ugyanis idő­közben leégett, és a tulajdonos csupán helyreállíttatta a sérült épületet. Egy másik, szintén az utca látványát csúfító épít­ményről ugyancsak az derült ki, hogy azt is érvényes enge­déllyel emelték, arra pedig semmiféle jogszabály nem kö­telezte a tulajdonost, hogy az ingatlanja illeszkedjen a kör­nyezetbe. Néhány hete aTemp- lomsortól alig néhány méterre, a Fő és a Loránttfy utca keresz­teződésében található ingatlan kőkerítése is „eltűnt”. A hivatal illetékes osztályán megtudtuk, itt a tulajdonos végez - ugyan­csak érvényes engedéllyel - bővítési munkálatokat, melyek során a kőfal helyén új épületet emelnek. Meglepő módon az is kiderült, hogy a város főépíté­szének véleményét azért nem ismerhetjük meg az ominózus beruházásokról, mert Király- helmecnek néhány éve nincs ilyen feladatokkal megbízott alkalmazottja vagy akár csak szerződés alapján foglalkozta­tott tanácsadója. A régi városrészben élők ke­délyeit az említett eseteken kí­vül tovább borzolhatja, hogy a Templomsor utca burkolata, leginkább a református temp­lom előtti részen, katasztrofális állapotban van, itt nemhogy gépkocsival de még gyalogosan is balesetveszélyes közlekedni. A közeli Mécs László utca (a he­lyiek által Lupesdombként is­mert szakasz - a szerk. megj.) kőburkolatát jó néhány éve bontották fel a csatornahálózat megépítésének okán. A munká­latok befejeztével egy ideig június 2° ■■ MW»*' ■ A tartalo Külföldi út után két hétig ne adjon vért! Hasznos az antibiotikum, de...­A prosztatarák korai felismerése életet menthet Hogy szabadság után ne az orvosnál kössünk ki Június 20-án Egészség Extra Keresse az újságárusoknál!

Next

/
Thumbnails
Contents