Új Szó, 2011. június (64. évfolyam, 126-151. szám)
2011-06-15 / 138. szám, szerda
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2011. JÚNIUS 15. Vélemény És háttér 5 A nyilvánosság egyre több morális hibát tud felfedezni, melyek ára politikai megsemmisülés Botrányok, vesztesek Az elmúlt napokban két New York-i szexbotránytól volt hangos a nemzetközi sajtó. RAVASZ ÁBEL Dominic Strauss-Kahnt, a Nemzetközi Valutaalap vezérigazgatóját letartóztatták, miután egy hotelben molesztált egy szobalányt. Az ügy kivizsgálása ugyan még főijük, DSK azonban az ítélettől függetlenül lemondott a vezérigazgatói pozíciójáról, és a 2012-es francia elnökválasztáson sem indul. Néhány nappal később Anthony Wei- neren, a város egyik kongresszusi képviselőjén volt a sor, ő amiatt került a sajtó kereszttüzébe, hogy az interneten pajzán képeket kül- dözgett magáról fiatal lányoknak. A két ügy sok tekintetben markánsan eltér egymástól. Ha igazak a vádak, DSK erőszakosan közösült egy szobalánnyal - Weiner esetében azonban a dolgok jelenlegi állása szerint személyes találkozás sem volt, az erőszak gyakorlatilag kizárt. Miközben a DSK-ügy ködös, Weiner immár beismerte az üzengetés tényét és kiteljedtségét. A két ügy a felszínes hasonlóság ellenére két nagyon eltérő, a nyilvánosság mai állapotát egyaránt jellemző jelenségre mutat rá. Ha DSK bűnös, börtönben a helye. Azonban az, hogy pozícióját már az ügy kipattanása miatt elvesztette, bűnösségétől függetlenül, arra utal, hogy az ártatlanság vélelme mára kiüresedett frázissá vált. DSK karrierje akkor tört meg, amikor a kamerák kereszttüzében, megbilincselve közszemlére tették, az ezt követő tárgyalástól függetlenül. Weiner ügye sokkal inkább arra példa, hogy a politikus magánélete egyre inkább górcső alá kerül, és a felgyorsult, kamerákkal teli világban ez megsokszorozza a bukás esélyét. Nincs konszenzus arról, hogy mi az elfogadhatóság határa a szexuális erkölcs terén. Weiner nincs rendben, Bili Clinton igen? A szexualitás nem az egyetlen terep, ahol az ilyen kérdések megválaszolása egyre bonyolultabb - a korrupció, a nepotizmus, a hatalommal való visszaélés egy- egy szürke zóna, ahol a tűréshatárt a (köz) ízlés határozza meg, miközben az abszolút nulla elve gyakorlatilag fiktív. Ha a hírbe hozás megnövekedett erejét, valamint az emberi botlások toleranciájának szűkülését egyszerre vesszük figyelembe, nyilvánvaló válik a közszereplőkön lévő nyomás erősödése. Ez ráadásul nem is csak amerikai jelenség - az akkori ellenzék a Fico-kormány „erkölcstelenségével” kampányok (tegyük hozzá: e sorok írója szerint helyesen), míg most a Smer ezen a terepen próbálkozik a visszavágással - gondoljuk csak Galko miniszter gyorshajtásának^) ügyére. Életünk egyre nagyobb része válik nyilvánossá, és ez a megállapítás a politikusokra is igaz. A nyilvánosság egyre több morális hibát tud felfedezni, melyek ára gyakran a politikai megsemmisülés - annak ellenére is, hogy véletlenszerű, hogy a bűnök közül mi marad rejtve és mi kerül a napvilágra. A politikusok elhasználódása gyorsabb, mint valaha, és nem biztos, hogy az elit elég népes ahhoz, hogy ezt elviselje. Ha viszont lejáratódott személyek maradnak a politikában, az a lakosság bizalmatlanságát növeli meg, aláásva a politika hatékonyságát, a közösséget büntetve az egyének hibáiért. A szerző a Publicus Slovensko vezető elemzője- Te csak itt üldögélsz magadnak, míg engem durván hátba támadnak az emelkedő árak! (Peter Gossányi rajza) JEGYZET Elismerés VERES ISTVÁN Szerbiának kevés olyan megbízható szövetségese van, mint Szlovákia, mondta hétfői pozsonyi látogatásán Vük Jeremies szerb külügyminiszter. Szlovákia ugyanis (legyen szó bármilyen kormányról) nem hajlandó elismerni a Szerbiából kiszakadt Koszovót, és ezzel jó szolgálatot tesz Belg- rádnak. Azt is tudjuk, miért nem ismeri el. Mert Pozsony a II. világháború utáni államhatárok minden apró módosítására aggodalommal tekint. Ha ugyanis gyakorlattá válna Európában egy önnál- lósodási folyamat, abból Szlovákia nemigen tudna profitálni, csak vesztene rajta. Ezért olyan nagy szövetséges a két ország. A magyarok kettős állampolgársága viszont nem zavarja a szerb kormányt. Méghozzá azért nem, mert egyrészt Szerbia is oszt állampolgárságot a külhoni szerbeknek, másrészt Magyarország szintén a szövetségese az Európai Unióba vezető úton, ezért nem engedheti meg magának a parlamenti határozatokat és ökölrázós sajtótájékoztatókat, amelyek a pozsonyi honatyák oly kedvelt időtöltései az utóbbi évben. De teljesen megértik a szlovák aggályokat, biztosította szlovák partnerét Jeremies. A kettős állampolgárság intézménye a határon túli magyarok Magyarországhoz való érzelmi kötődésére épül. Vannak országok, amelyek hajlandók elismerni efféle jogszabályokat, mások nem, mindenki aszerint dönt, mit kíván az érdeke. Szlovákiának nem érdeke, hogy elismerje a magyarok kettős állampolgárságát, Szerbiának és Romániának egyelőre igen. Szlovákia tehát nem is fogja megváltoztatni az álláspontját, mert ellenkezik az érdekeivel. A magyar-szlovák államközi szerződés előkészítésénél tehát nem gyakorlati, hanem politikai egyezséget kell keresni. Olyan megoldást, amely Pozsonynak megfelelő kompenzációt nyújt cserébe azért, hogy megengedje állampolgárainak egy más ország állampolgárságának felvételét. Valamit cserébe, hogy mindenki elmondhassa, jól járt. Kulturális autonómiát a magyarországi szlovákoknak vagy valami ilyesmit. Hogy ne kelljen még jövő ilyenkor is erről beszélni. KOMMENTAR Dzsudzsák, Gyurcsány: a megosztok SZOMBATHY PÁL Dzsudzsák Balázs megosztja a sportban élő magyar nemzetet, Gyurcsány Ferenc megosztja a Magyar Szocialista Pártot - micsoda különbség! Előbbi a magyar futballrajongók számára maga a csillag, aki a heves reakciók szerint most napkeleten süllyedni kezdhet, hogy aztán eltűnjön a Kaszpi-tenger habjaiban. Optimista kisebbségi várakozások szerint ellenben az erősödő orosz szuperligában igazi nagy sztárrá válhat, kaviárnál is kelendőbbé. Ez ellentét feszíti a magyar sportlelkeket, a magyar várakozások örök szféráját - íme, a Dzsudzsák-féle megosztottság leglényege. A vagy-vagy végletes izgalma: ismerős felénk, ugye? Aztán ott a másik, a magánhangzóit illetően Dzsudzsák-ro- kon Gyurcsány exkormányfő: nemrégiben még az egész Kárpát-medencét betöltötte hiperaktív politikai túlmozgá- sával. Ennek annyi, rezgéshullámokat most csak elvtársai körében vált ki, ott viszont növekvőket. Az MSZP potenciálját és potenciáját leköti kilátásba helyezett válópere. Vinné a pártot, a még benne levő anyagi, szervezeti bázist, maga mögött hagyná a riválisokat és a be nem hódolókat. Logikus, hogy a hagyományos, Gyurcsány előtti MSZP vezérkara immár a szakítást, a szocialisták kettéválását készíti elő, csak szabaduljanak már egymástól. Dagesztánban ennél nyugodtabb a helyzet, szigorúan magyar szempontból. Az Anzsi Mahacskala milliárdos tulaja örül a magyar szélső átigazolásának - viszont idehaza, Magyarországon megemészthetetlennek tűnik a mi futballsztá- runk fociföldrajzi orientációja. Eltemetni mégy magát keletre, a zavaros orosz világba - így látja a fanyalgó többség. Aprópénzre váltja Real Madridra méretezett tehetségét - mi mindig valami ilyesmire várunk, a nagy hívásra, amely csakis a vágyott Nyugat legeslegtetejéről érkezhet. Semmi türelem, semmi fokozatosság, semmi botlás, semmi kitérő, kudarc aztán meg végképp nem - a magyar lélek, a hangosabb közvéleményben testet öltő legalábbis, nem tűri az ilyesmit. A várakozásokba nem ülő lépések után düh, legyintés, értetlenség marad. Ez Dzsudzsák esetében akár jogosnak is mutatkozhat - majd. Várjunk kicsit, rá még érdemes, adjunk esélyt, mielőtt szitkozódva Détáriznánk. Hangzótársa, Gy. F. ellenben már bemutatta eszköztárát. Őt adjuk át szerelmetes híveinek: inkább a posztszovjet foci, mint néhány leharcolt szoci. A szerző magyarországi publicista TALLÓZÓ THE WASHINGTON POST Egy nappal egy népszerű „szíriai leszbikus blog” lelepleződése után egy másik, a saját nemükhöz vonzódó nők számára írt weboldalról derült ki, hogy egy nős férfi szerkeszti - jelentette a The Washington Post. Az amerikai lap kinyomozta, hogy a Lez Get Real kiadójaként jegyzett „Paula Brooks” nem más, mint Bili Gräber 58 éves nyugdíjas építőmunkás, a légierő egykori pilótája, aki a felesége nevén írogat. A dolog pikantériája, hogy a szíriai rezsim kegyetlenkedéseiről írt beszámolóiról ismertté vált „damaszkuszi Ián/’, ,Amina Arraf” (Tom MacMaster) önálló blogjának elindítása előtt a Lez Get Realen publikált írásokat az arab országról. Gräber körül,Amina” lebukása után kezdett szorulni a hurok, „Paula Brooks” volt az a kulcsszemély, aki a médiában igazolta a „szíriai hatóságok által elhurcolt” szerző hitelességét. A lap tisztázó telefonhívására egy férfi- hang válaszolt, amely azt állította, hogy „Paula” nem tud a telefonhoz jönni, mert süket, és csak az apja, vagyis az ő segítségével tud kommunikálni. Elmondása szerint a weboldal szerkesztője egy kétgyermekes nő, aki szorongásos szociális zavarban szenved,és egyjogosítványról készült fotóval igazolta a személyazonosságát. A szerkesztőség az ingatlan-nyilvántartás alapján kiderítette, hogy a „leszbikus szerző” Ohi- óban, nem Washingtonban lakik. Végül több telefonhívás után Bill Gräber elismerte: „Én vagyok Paula Brooks.” Gräber, aki a felesége elől is eltitkolta időtöltését, az állította, hogy a legjobb szándékkal indította el az oldalt, mert felháborította az a bánásmód, amelyet néhány közeli ismerősének a nemi orientációja miatt el kellett szenvednie. Az álnévre azért volt szüksége, mert senki sem vette volna komolyan, ha kiderül, hogy a kérdéssel egy heteroszexuális férfi foglalkozik. A homoszexuális oldalakkal való visszaélés miatt több jogvédő aktivista tiltakozott. A lelepleződések nyomán tovább éleződött a vita a blogok szavahihetőségéről. (MTI)
